ILONKA NÉNI

Ilonka nénit bekapta a politika mángorlója, örülhet annak, ha ezt a stresszt túléli.

Ilonka néni nyugdíjas pedagógus, aki Szlovákiában él, néhány év múlva száz éves lenne, és ha mégsem lesz annyi, akkor azt bizonnyal Orbán Viktornak köszönheti, aki ezzel is bizonyította, hogy az Úr csak kérhet és jelenthet nála.

Hiszen az Úr szemmel láthatólag száz éven felüli szép kort kívánt adni Ilonka néninek, akinek sem testi, sem szellemi problémái nem voltak, szépen, értelmesen mesélt a hajdani szép napokról, amikor tanítványai körében boldogan élt.

De a mai Szlovákiában élt, habár mikor született, akkor az a terület még Magyarország volt, majd a történelem kicsit eljátszadozott a népekkel és országhatárokkal, és ha kihúzza szegény januárig, akkor Magyarországon is fog meghalni - igaz, ez a Magyarország kicsit összement azóta, mint gatya a mosásban.

Ilonka nénit szép módszeresen megöli a politika, hiszen egy majd százéves asszony már nem olyan rugalmas, hogy lelki károsodás nélkül kibírja azt, hogy elvegyék az állampolgárságát egy olyan országban, melyben az állampolgárok ezreit ő tanította meg az írásra, olvasásra, köztük tán olyanokat is, akik a nacionalista buzgalomra nacionalista hisztériával válaszoltak.

 Nacionalisták mindenhol akadnak, a hülyeség nemzetfüggetlen állapot, és aki azt gondolja, hogy az adjonistenre nem hasonló fogadjisten lesz a válasz, az illúziókat kerget.

És azt szögezzük le azért bátran, hogy mi voltunk azok, akik előkotortuk már megint a nacionalista-soviniszta kártyát, a száz éves ostoba dumákat kultúrfölényről meg Kárpát –medencei hegemóniáról, mi erőltetgettük a kettős állampolgárság ügyét, jóllehet kettős állampolgár a Nagy Győzelem előtt is lehetett bárki, aki kérelmezte.

A magyar származás akkor is előnyt jelentett a befogadásnál, amúgy meg ha átjöttek a határon magyarjaink, akkor megkaptak mindent, amit magyar állampolgár megkaphatott, ehhez csak a magyarigazolványukra volt szükség.

Letelepedhettek, munkát vállalhattak, szóval élhették az európai polgár kevés korlátozással járó életét, merthogy menet közben beléptünk az Európai Unióba.

Tulajdonképpen a cél természetesen érthető volt, az egész attrakció arra a célra lett felépítve, hogy a jobboldal megszerezzen még párszázezer szavazatot és örök időkre biztosítsa a jobboldal politikai fölényét ebben az országban.

Eleinte ugyan tagadták, hogy szavazati jogot is kívánnak adni az újonnan lett magyar állampolgároknak, aztán a nyertes választás után ennek hamar vége lett.

Ma már ott tartunk, hogy örülhetünk, ha nem kell szavazati jogunk felét leadni a határainkon túl élő magyaroknak, hadd döntsék el ők, hogy kit kívánunk mi annak az országnak az élére, melyet mi építettünk és ma is mi építünk, és mi szponzoráljuk idióta képviselőink nemzetpolitikai lázálmait is sajnos…

Hogy beválik-e Vezérünk gyönyörű víziója arról, hogy a világpolitika majd úgy alakul, hogy Nagymagyarország feltámad és a gyorsnaszád ismét három tenger vizét hasíthatja – ki tudja?

Ki hitte volna, hogy a Szovjetunió szétesik?

Ki gondolt volna határainkon egy testvérgyilkos délszláv háborúra?

Ki gondolta volna, hogy belpolitikai megfontolások oltárán nulla nyereségért – sőt, veszteségért -odadobunk majd kétmillió magyart túsznak a kisantant nacionalistáinak?

Forszírozzuk a sorozást?

Ezt egy szlovák nacionalista úgy fordítja le házi használatra, hogy Szlovákia lerohanására készülünk, hiszen már a minap sem Ercsinél gyakorolták a pontonhíd-építést a magyar katonák, hanem a Duna szlovák szakaszán.

Mit nyertek ezzel a határontúli magyarok?

Gyakorlatilag Szerbia és Ukrajna magyarságán kívül semmit, mert a többiek már Uniós polgárok vagy holnap azok lesznek.

A Fidesz kasszírozott csak, mert ő gyűjtötte be azokat szavazókat, akiknek szívük van, de eszük nem sok.

De gondoljunk bele őszintén – mi mit gondoltunk volna, ha vasgárdista jelmezbe öltözött románok csapatostul megjelennek nálunk, mint a mi idiótáink Szlovákiában és elkezdenek koszorúzgatni alakzatban?

Az akció reakciót szül, és az akciózást most kétségkívül mi kezdtük.

A közelmúltban volt egy rövid időszak, amikor a nemzet felül tudott emelkedni saját korlátain, ez a Ceausescu - rezsim megdöntésekor fennálló ritka kegyelmi állapot volt, amikor barátként tekintettünk a szabadságukért harcoló románokra, de sajnos, ennek az állapotnak hamar vége szakadt. Jött Marosvásárhely és elsötétedett Sütő András szeme világa, aztán jött a délszláv háború, ahol elmérgesítettük a viszonyt a köztudottan nem túl könnyen felejtő szerbekkel, majd Szlovákiába látogatott Sólyom, előzetes diplomáciai egyeztetés nélkül, odalátogattak a szélsőjobboldaliak is, szóval most ott tartunk, ahol tartottunk a múlt század húszas éveiben, egy tapodtat sem haladtunk előre.

Szép dolog a demokrácia, de ez nem állatoknak való társadalmi berendezkedés, hanem embereknek, de embernek lenni nehézkes dolog, főleg, ha az ember szociopata.

Ha a politikusnak van felelősségérzete, akkor nem folytat olyan állami politikát, mely a polgárokat lehetetlen helyzetbe hozza, vagy olyan választásokra kényszeríti, melyek megviselik és feleslegesen terhelik az egyént.

A nacionalistákkal szemben én el tudom képzelni, hogy valaki hű és hasznos állampolgára legyen hazájának, emellett ne felejtse származását, őrizze kultúráját, ápolja tradícióit.

Csak akkor tudunk békében együtt élni szomszédainkkal, ha megpróbáljuk megérteni álláspontjukat, és empátiával közelítünk hozzájuk, mint testvéreinkhez, akikkel ezer esztendeje osztozunk a Kárpát – medencén.

Ilonka néni most Magyarországon van, vele jött Szlovákiában élő lánya is, biztos vagyok benne, hogy nyomorognia nem kell majd, tán még libamáj-pástétomot is ehet.

A kérdés lelki oldala természetesen nem ennyire egyszerű, joggal mondják, hogy nehéz az öreg fát átültetni.

De drukkoljunk neki, hátha most sikerül.

Azért jobb lett volna ettől a helyzettől megkímélni őt.

Meg talán saját magunkat is…

:O)))