2012. január 1., vasárnap

ÁLSÁGOS SZÍNJÁTÉK

Ezek már csak megszokásból is hazudnak.
Ha leszámítjuk a Nemzet Gojostolának és Vezérünknek szinte kötelező hazudozását, az év azzal indult, hogy Szájer mosolygós tekintettel hülyének nézte a népet.
Nem szokatlan ez Fideszes körökben, valamiért azt gondolják, hogy ez az ország az idióták földje, ahol csak a kevés számú kiválasztott képes a rendezett gondolkodásra, a többiek meg a filodendron értelmi szintjén tengetik kisszerű és értéktelen életüket – lehet nekik mondani akármit is.
A Fidesz sátáni tekintetű, egy jégcsákány híján leginkább Trockíjra emlékeztető politikusa felmászott az erkölcsi piedesztálra és közzétette, hogy lemondott a Fideszben viselt valamennyi párttisztségéről.
Tette ez azért, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hogy „elkerülje azt a látszatot, mintha a Fidesz - személyén, illetve családján keresztül - az igazságszolgáltatás befolyásolására törekedne.”
Nagyon kell röhögni rajta.
Az álszent szemforgatásnak – úgy látszik – nincsenek határai.
Felesége, Handó Tünde mennybemenetele alkalmából derült fény a széles közvélemény számára, hogy a hölgy – amellett, hogy az Orbán család testi-lelki jó barátja, a Nagyméltóságú Asszony barátnője – mellesleg a Fidesz első számú jogelméleti szakpolitikusának felesége is.
Ennek előtte, ha Szájer neve szóbakerült, az utca embere leginkább egy gyanúsküllemű pedofilt látott benne, a jobbindulatúak meg elképzelték négykézláb, szögekkel kivert pórázzal a nyakán, amint egy dúskeblű domina korbáccsal veri, örömszerzési célzattal.
Na, de ha már kiderült, hogy van feleség is leltáron – pontosabban mától kezdve ő lett Handó Tünde férje – akkor is vicces ez a magatartás.
Talán ő lenne az utolsó, akit azzal gyanúsítana a nép, hogy direktben belekotorna az igazságszolgáltatás működésébe, hiszen ez neki nem hozna semmit a konyhára, másrészt meg hol tudna ő versenyezni a Kétharmadnyi Gigász politikai befolyásával a hölgyre?
És akkor még szó sem esett a Mi Vezérünk (Sieg! Heil!) vonzizéjéről, meg a sármról, mely körüllengi őt, anélkül, hogy meg kellene feszítenie a karizmát, mellyel szintúgy rendelkezik.
Ki is gondolná azt, hogy mikor nagynéha összefutnak, akkor Szájer azt mondja: Tüncikém, van ugye ez a Sukoró-ügy, majd megkeres a Poltpeti, ugyan nézd már át a vádat, és beszélgess el azzal a bíróval, akit te neveztél ki, az majd tudni fogja a dolgát, ha te megmondod neki, mikor rászignálod az ügyet!
Csak el ne csesszétek nagy buzgalmatokban, mert ez olyan, mint sikló egy vödör tusfürdőben, hihetetlenül ravasz!
Fenéket, ilyet ő soha nem fog mondani, nem dolga ez őneki, nem is ő dönt benne, hogy milyen ütemezésben kell megjelenni a vádnak, mostanában vagy húzzuk el a választásig!
A magyar igazságszolgáltatás egyébként is befolyásolhatatlan, ez már számtalanszor kiderült, például a szocialista politikusok pórázon vezetgetése esetében, melyek – hogy, hogynem – a választások idején a Fidesz számára a lehető legjobb időzítéssel kerültek lebonyolításra, de ide sorolhatjuk a remekül időzített ítéleteket is, például Zuschlag ügyében.
Amúgy meg nem mindegy, hogy van hivatalos tisztsége a Fideszben Szájernek vagy nincs?
Mindegy az, mint a szélső háznak, hogy a kutya melyik oldaláról tiszteli meg.
A lényeg az, hogy aki a Fidesz alapító tagja, aki – ha bírja a Vezér bizalmát – komoly informális befolyással rendelkezik.
Márpedig aki nem bírja a bizalmat, az már régen kívülről nyalogatja a mézesköcsögöt, de Szájer nem tartozik közéjük, hiszen ő pontosan ismeri az erőviszonyokat és most sem tette kétségessé, hogy a Fényességes feltétlen híve.
Amúgy sem zavar sok vizet, hiszen munkahelye az Európai Parlamentben van, oda lett édes száműzetésbe küldve mindenki, akinek esetleg lehetett még ambíciója.
Egyedül Kövérrel nem bírt a Vezér, de mostanában mintha az ő befolyását is erodálta volna az idő.
Új idők, új vazallusok, de a régiek is tudják azért a dolgukat és ha a Mi Boldogságunk beint, akkor felreppennek, és mint a jól összeszokott libacsapat azt gágogják, amit kell.
Ez a mostani eset is jó arra, hogy a saját oldal legostobábbjait (kétharmad…) megnyugtassa, - hiszen itt a bírói függetlenség nem csorbulhat, látnivaló, hogy a Fidesz nem szól bele az igazságszolgáltatás munkájába, lám, Szájer talán még elválni is képes lenne a feleségétől, ha az Eszme tisztasága ezt kívánná!
Eléggé undorító bagázs ez, nem is értem, hogy a saját választóik hogy nem jönnek rá, hogy mekkora marhát csinálnak belőlük idoljaik.
És ők még csak pénzt se kapnak érte, nem úgy, mint az alkotmánybírák, akiket most – némi gyors nyálgyűjtögetés után – megint jól pofánköptek Fideszék, de ezeknek már mindegy.
Hát, talán csak azt tudnám még javasolni, hogy terjesszük ki a kétharmadra is azt a módszert, amit a Mi Lángoszlopunk javasolt a nyugati diplomatáknak: ne azt nézzük, mit mondanak, hanem, hogy mit csinálnak!
És akkor hamar kiderül, hogy önkényuralmat gründolnak, hazudjanak mellé bármit is, vagy öntsék le bármennyire demokratikus szósszal is, - ezek nem demokraták.
És a választóik sem, mert ha demokraták lennének, már régen felemelték volna a szavukat.
Közel az idő, mikor majd megint nehéz lesz elférni a damaszkuszi úton, annyian fognak tolongani rajta.
A jövő partizánjai ugyan egyelőre még kurtizánok, de lesznek még belőlük csillagkeresztes dámák, azt hiszem.
Kivárjuk!


:O))))

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

nalam mindig egy zsidora hajazott. eleg ronda.

Névtelen írta...

Pontosan így gondolom én is.
placebo

Névtelen írta...

pupu, neztel mar tukorbe? te sem vagy szebb, ha pedofilnak nem is, de ven szatirnak te is kinezel a szep feher hajaddal es a kejenc vigyoroddal.

Névtelen írta...

"ezek nem demokraták."
De hol vannak a demokraták? Üres lózung.Ebben az országban tolvajok vannak. S ha azt hiszi valaki, hogy az mszmp vagy kurcsányféle párt kivétel, akkor hatalmasat téved. MINDEGYFORMA! Lehet itt papolni, de ha nem így lett volna, ha a nép jól érezte volna magát kurcsány bitorlása alatt, akkor nem választotta volna a fideszt. Úgyhogy kedves blogerúr nem lehet itt elhitetni a néppel semmi hülyeséget, mert a saját bőrén érez mindent.A nép nem hülye 2/3-ban,- mint ahogy kedves bloggerúr nemegyszer leidiótázta - hanem csak elégedetlen volt, reménykedett, hogy jobb lesz, azért szavazott a fideszre. A nép szerencsétlen, mert azt se tudja melyik lábára álljon, próbálkozik, mint a kutya.

Erzsébet írta...

Kedves két Névtelen!

Véleményem szerint nem a zsidó külsőre "hajazás" esetleg a valóban zsidó vallás közösséghez tartozása teszi gusztustalanná ezt az embert.
Méla hányingerem attól keletkezett, hogy ennyire idiótának nézi a kedves állampolgárt ezzel a cinikus lépésével ill. kijelentésével, miszerint ha lemond a Fideszben betöltött funkcióiról, családtagjainak függetlenségét garantálja ezzel.

Ha a T. képviselő úr elhagyná ezt az árnyékvilágot, az ő pereputtya a "független" jelzőt még akkor is jogtalanul használná!!

PuPu írta...

Zsidózó névtelennek: ízlések és pofonok, szerintem kulturált, intellektuális kinézete van, sok bölcsészlány adná oda neki a szüzességet boldogan...
Tükrös névtelennek: Valószínűleg nem tudsz olvasni, én nem egy szépségversenyről írtam, ha tudnád ki volt Trockíj, akkor talán értenéd is.
És ez kéjenc vigyor is, ugye - nem neked köll, hogy teccen, - nemde?
Vagy igényt tartasz a mosolyomra?
Demokrata névtelennek: Tévedsz, sem a pártok, sem a politikusok nem egyformák, sem az MSZP, sem A DKP nem engedné soha, hogy a vezetője az önkényuralom felé vigye az országot.
És elsősorban nem is a népnek kellene demokratának lenni, nagy kár, hogy még csak a fogalom tanulmányozásánál tart...
Erzsébetnek: Tudod, majd ha egy politikusunkról azt hallom, hogy azért utálják, mert sváb, esetleg csángó, akkor azt mondanám, utálhatják a zsidó politikust is - de ezek csak a zsidót meg a cigányt utálják, szegénykéim.
Én az önkényuralmi törekvéseket támogató politikust utálom, de azokat egytől-egyig, kivétel nélkül.
:O)))

PuPu írta...

Bocsi, a demokrata névtelennek, javítás:
...elsősorban talán nem is a politikusnak, hanem a népnek kellene demokratának lenni, nagy kár... stb

pumukli írta...

Különben, azt csinálnak, amit akarnak. Ameddig 100 ezrek nem mennek tüntetni, meg a fideszes képviselőket, polgármestereket vegzálni, addig Orbán azt hiszi, hogy minden rendben.
Tegnap olvastam, hogy A Magasságos nem kívánt népének sem boldog karácsonyt, sem boldog új
évet. Pedig ezt így lenne szokás.
Amúgy meg a mai gáláról csak annyit, hogy ünnepelhetik magukat, ez az alkotmány úgyis az Orbáné és csak a fideszesekre vonatkozik. Mivel nem volt népszavazás, így nem az én alkotmányom. Mert igaz, hogy levélben megkérdezték, hogysmint, de a végeredményt biztosan titkosították vagy 1000 évre.

Névtelen írta...

termeszetesen tudom, hogy ki volt trockij. a jo sztalin elvtars nagy ellenfele, akit megoletett jegcsakannyal. a vigyorodat ismerem eppen szemben jott velem a multkor.

PuPu írta...

Trockíjnak: Azért ez nem túl sok, beláthatod.
Lenin elvtárs neked is üzent!
:O)))))

hüm-hüm írta...

sok bölcsészlány adná oda neki a szüzességet boldogan...
Hát ez két okból is lehetetlen. A bölcsészlánynak már nincs szüzessége, másodszor meg gusztusa az azért van. Lehet, hogy neked pupu bejön,/írtad már, hogy nem ítéled el az azonos neműek szexuális bonzódását/ de jógyomrú nőknek nem. Esetleg olyan nőnek, aki a pénzre hajt.

Névtelen írta...

"nagy kár, hogy még csak a fogalom tanulmányozásánál tart..."
S igazán nagy kár, hogy bloggerúr még csak az írás tanulásánál tart. De majd egyszer belejön.

kogito írta...

Na, a fideszt imádóknak:

Gulyás Gergelynek 29 évesen nincs kiemelkedő jogi gyakorlata, mégis ő a fő-alkotmányozó. A fidesz.hu-n elérhető önéletrajza szerint a következő helyeken "publikált": Magyar Szemle, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap. A "komoly" publikációk mellett mondhatnánk, hogy biztos inkább a gyakorlatban jeleskedett, de azt kell látnunk, hogy 27 éves koráig annál az NHGT ügyvédi irodánál tevékenykedett, amelyben apja is tag volt. Képviselő is csak ebben a ciklusban lett, így törvényhozási gyakorlata se minősíthető kiemelkedőnek.

Tudás? Tisztesség? Tapasztalat?
A relatív tapasztalatlanságot azt gondolnánk, hogy valamifajta morális sziklaszilárdság ellensúlyozza, hiszen ha egy technikailag jól működő alkotmányt cserélünk le, annak nyilván szimbolikus oka kell(ene) legyen. Nos, hát ebben még kevésbé látjuk Gulyás Gergelyt jeleskedni. Ma ugyanis a következő hírrel találkoztunk:
"Gulyás Gergely Vas megyei fideszes (ott)honatya ugyanis úgy vesz fel havonta 626 ezer forint választókerületi pótlékot, hogy tősgyökeres budapestiként két fővárosi lakással is rendelkezik. A fiatal képviselőt csupán pártja, a Fidesz ejtőernyőzte Vas megyébe, Gulyás Gergely 2010 májusa óta tehát több mint hatmillió forintot vett fel indokolatlanul az adófizetők pénzéből."
Próbáltunk Gulyás Gergellyel kapcsolatban bármilyen Vas megyei aktivitást találni, de sem Vas megyei forrásaink nem tudtak ilyenről, sem az interneten nem leltünk ilyesmit. A Fidesz (neki mandátumot hozó) április 11-ei győzelmi ünneplésén sem jelent meg Szombathelyen. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a Fidesz Vas megyei Facebook-csoportját tetszikelje.
A havi 600 ezer gondolom azért jól jön neki. Elvégre komoly feladat az alkotmányozás.
FRISSÍTÉS:
A Fidesz-frakció válaszközleményének veleje:
"Gulyás Gergelyt a törvény szerint megilleti a képviselői tiszteletdíj, amelynek része a választókerületi pótlék."
Az esetet elővevő Török Zsolt válasza:
"Elnézést kérünk, Gulyás Gergely valóban nem jogtalanul vette fel havi 626 ezer forint választókerületi pótlékát, mindössze erkölcstelenül, indokolatlanul és pofátlanul.
Mindezért mi kérünk elnézést."
(Szerk.: szerintünk, azért a "jogalap nélküli gazdagodás" tényállás lehetősége miatt törvényileg se biztos, hogy rendben van).
Névtelenek! Van még vigyor a pofátokon?

pumukli írta...

"S igazán nagy kár, hogy bloggerúr még csak az írás tanulásánál tart. De majd egyszer belejön."

Már ajánlottam neked Névtelen, hogy tedd már le a homályos lószemüvegedet. Vagy törölgesd meg, vagy kérd meg a Fényestekintetűt, hogy szíveskedjen már igazat mondani. Rögtön jobban látnál.Persze, lehet, hogy csak én gondolom ilyen jóhiszeműen.Mert, ha eleve hályogos a szemed, akkor minden hiába.

Lujza írta...

Kedves Pupu! Nagyon kedvelem az írásaidat, de néhány fotónál nem tudnád azt elintézni, hogy amíg olvaslak, addig ne lássam? Például ez a Szájer gyerek is ebbe a kategóriába tartozik nálam, forog a gyomrom tőle. :) Legalább annyira, mint a névtelenjeidtől.

Névtelen írta...

gondolod van itt eleg hely, hogy ismereteimet a draga jo trockij testveredrol idekaparjam?

Névtelen írta...

neked viszont a sztalin elvtarsad uzent, legy elovigyazatos sexy man.

éva írta...

Lujza: Szájertől akkor is forogna a gyomrom, ha soha nem láttam volna a képét. Ehhez elég a "munkásságát" ismerni! Ritka undorító példánya a Takonygerincűek rendjének!

Névtelen írta...

eva magadbol indultal ki?

irkomirko írta...

A mongolidiótákra való hivatkozás nem méltó Puputeve írásainak színvonalához.

PuPu írta...

Kedves irkomirko, igazad van.
Sajnos nem tudtam idáig, hogy a Down-kórosokra szokták alkalmazni ezt a kifejezést, korrigáltam is azonnal.
Elnézést kérek, az embert néha nagy buzgalma tévutakra vezeti...
:O)))

Névtelen írta...

nagyműveltségű: te ne tudnád, hogy hívják a mongolidiótát másképp? te is az vagy.