2012. január 14., szombat

FENNFORGÁS VAN

Ahogy Virág elvtárs mondaná, a helyzet fokozódik, támad a reakció!
Akció – reakció: ősi törvényszerűség ez - már várható volt, hogy az elmúlt időszak tüntetései, a millás, meg az operaházi, nem maradhatnak válasz nélkül.
No, a hétvége be is igazolta a várakozásokat, kimásztak a politikai szemetesvödörből mindazok, akik már végérvényesen lejáratták magukat ostoba és idejétmúlt elveikkel.
Megjelent Csurka és Stefka, és ott voltak törzsgárdajelvényes híveik, akiknek egy részével a szocialisták kormányzása idején rendszeresen lehetett találkozni a különféle tüntetéseken.
Csurka támogatta Orbánt, akinek ez szerintem éppen annyira hiányzott, mint üvegestótnak a hanyattesés, de kívülről nézve szívmelengető látni, hogy a régi harcostársak kiállnak egymásért.
Nem kell ezen csodálkozni, hiszen így szép a demokrácia, a politikus politizáljon, a tüntető meg tüntessen, védje meg az ő pici, okos kis kormányát és Viktort, akit mostanában mindenki csak bánt, bánt, bánt, pedig ő csak a javunkat akarja.
Persze nincs egyszerű dolguk jobboldali barátainknak, hiszen őket igazán csak a töretlen optimizmusuk hajthatja az utcára, hiszen a vezér politikájának következményei őket is sújtják, nekik is drágább az üzemanyag, nekik is drágább az élet, esetleg az ő hozzátartozóikat is érinthetik az olyan népszerű intézkedések, mint a szolgálati nyugdíjak csökkentése vagy a felvételiző fiaik, lányaik, unokáik tandíjának kérdése.
Ennek dacára helyt kell állniuk és a vezér védelmében hülyeségeket kell ordítozniuk a Kossuth téren, hallgatni a jobboldali Marosánt, aki szótagolva olvassa a lelkesítő beszédet, vagy a vegyészt, aki kiszabadulva a lombikok fogságából összehord hetet-havat, porig égetve magát.
Ez persze még csak a jobboldal light, mert a szövetségbe forrt szabad két párt március 15.re ígéri az igazán ütős nagy durranást,  aholis majd vélhetőleg a tavalyinál tízszer több statiszta fogja alátámasztani a kormányfő igazát, már ha március 15.-én még a forint lesz a fizetőeszköz, nem pedig a független Orbanisztán új valutája, fabatka.
Ami viszont igazán szívmelengető volt, az a Jobbik által rendezett performance, ahol Vona vezér tüzelte a népet, megállapítva, hogy „az Európai Bizottság a szerdai levelével egy földön fekvő országba rúgott bele.
Mint mondta, a bizottság három törvény módosítását, valamint a költségvetés változtatását kéri az országtól, ezzel azt várja: "mondjunk le függetlenségünkről", és "szorítsuk meg a magyar népet".
Hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg.
Vona Gábor hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről.
Ezekszerint már ez a másik félcédulás is harcolni akar, nagyszerű látvány lesz, amint a gatyából kilógó seggel forgatjuk őseink kardját, gyarapítva eggyel vereségeink nem csekély számát.
Ott lengette a zászlót a sok szerencsétlen, Barrosot fenyegette, mert az tette a dolgát: szerződéses kötelezettségeink betartására szólított fel minket.
Vonáék azt képzelik, hogy a szerződéseket csak akkor kell betartanunk, mikor úri kedvünk úgy tartja, márpedig ez nem így van, van ott a bandában jogász, kérdezze csak meg bátran!
Emellett valaki elmondhatná neki végre a szomorú hírt, hogy nekünk az érdekérvényesítésre nem maradt mára semmiféle eszközünk, merthogy a Vezér elkúrta, méghozzá nem úgy, mint Gyurcsány, akinél ez inkább csak szónoki fordulat volt, hanem teljesen és rettenetesen, mindahányunk zsebére és életére menően.
Ha a libák költöznek, és a csapatból kiválik egyikük, amelyik a többiek figyelmeztetése és segítsége dacára elkezd visszafele repülni, az a liba a halott liba.
Ez a hasonlat alkalmazható turullal is, ízlések és pofonok, ugye…
Van egy sanda gyanúm: Barroso és a Bizottság hatfogásos vacsorával ünnepelné a napot, mikor Európa búcsút inthetne ennek a nevetséges és tragikusan ostoba országnak, mely messze nem érett még a demokráciára, nem tud alkalmazkodni egyetlen közösséghez sem, álomvilágban él és állandóan újratermeli saját nyomorát.
Vona szövegében egyetlen momentum volt, melyre nagyon oda kell figyelnünk, ez pedig a fenyegetés.
Miután több szónok is hangoztatta, hogy az utcát vissza kell vennie a Jobbiknak azoktól, akik az utóbbi időben méltatlanul demonstrálnak ott, a másik két ellenzéki párt megmozdulásaira utalva kijelentette: "a legközelebbi tüntetésükön ott leszünk mi is".
Miután a rendezvény szervezői bejelentették, hogy a demonstráción megjelent az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a szép fekete egyenruhák egyértelművé teszik, hogy a baráti látogatás a legközelebbi ellenzéki tüntetéseken mit is takar.
Ami azt illeti, az ominózus szervezetek részvételének bejelentésére a rendőrségnek reagálni illenék, csakúgy, mint az egyenruhás csürhe megjelenésére, de ne várjunk azért csodát, a Vezér utolsó ütőkártyái ők, nem fogja ilyen nehéz helyzetben bántani őket.
Majd legfeljebb – miután _ miként Horthy -  a wc-csészén üldögélve aláírta lemondását – átadja a hatalmat Vonának, aki pártszolgálatosai élén a Kárpát-Duna Nagyhaza védelme ürügyén az összes libacomb feletti rendelkezés jogát magához vonja, majd megindítja csapatainkat Brüsszel felé.
Bődületesen buták a mi jobbos honfitársaink, az is csoda, hogy megtalálják a kanállal a szájukat.
Hőbörögnek, arcoskodnak, megfeszítik csenevész izmaikat és azt várják, hogy a Nyugat majd megretten párezer idiótától, akik a Lövőház utcában óbégatnak.
Tévednek.
Emellett a helyzetet is rosszul értékelik, hiszen mára elavult kategóriákban gondolkodnak.
Azt képzelik, hogy pártokkal állnak szemben, holott ez már régóta nem így van – ők itt a néppel, a választókkal állnak szemben, és a nép hosszú távon nem hülye.
A pártoknak is be kellett tagozódniuk egy egységes ellenzékbe, melynek célja a demokrácia helyreállítása, és aki nem vette ezt tudomásul, annak mennie kell és kellett – lásd: Schiffer.
Érdekes napoknak nézünk elébe, érdekes lesz azt is megtapasztalni, hogy a Köztársaság intézménymaradványai – rendőrség, bírák - emlékeznek e még a demokráciára.
Mert ha bennük sem bízhatunk, akkor itt rettenetes nagy baj lesz…

:O)))

11 megjegyzés:

voxsusy írta...

Az a baj, hogy csak a javunkat akarja :(

Névtelen írta...

Sűrűsödik, mintha köpülné valaki...
Üdvözlettel: placebo

senkifalvi írta...

A rend őrei csak álldogáltak és nézelődtek,v adtak gyufát is az égetéshez?
Gondolom a zászlóégetés tilalma,mint fogalom,nem szerepel az alaptörvényükben...
ja,azt olvastam,h MAJD eljárást indítanak/persze lehet,h előtte jogszabályt kell módosítani.../

Benjamin a Vörösmacska írta...

A fenyegetés sajnos komoly, és veszélyes! A legközelebbi ellenzéki tüntetésre nem mernek elmenni az emberek, mert a félelem otthon tartja őket!
A rendőrségi reakciót pedig nagyon jól példázza az Opera előtti tüntetésen történt provokáció. Csak az volt a szerencse, hogy az ellenzékiek nem vették fel a nekik dobott kesztyűt! Rendőr meg nem volt látható, úgy kellett értük menni, és kérni őket az intézkedésre! Akkor kipróbálták, hogy a rendőrök hogy reagálnak, és a tapasztalat alapján szabad a gazda! Csak nagyon elfajuljon a legközelebbi tüntetés! Azt javaslom, hogy kisgyereket senki ne vigyen tüntetni!

Névtelen írta...

Korrekt lett volna, ha nem az EU-s zászlót égetik hanem Szegedi Csanád vagy Krisztina asszony 7.956,87 EUR -os januári fizetési fizetési csekkjét.
Elnézést a pontatlanságért a 2012-es bértáblát nem találtam meg a cca 2,5millió forint még a 2011-es havi juttatás.
Szánalmas banda. Mióta a szerkesztő úr benn csücsül a magyar parlamentben már a kuruc.infot sem olvasom. Sehol egy jó kis felbujtás cigánygyilkosságra vagy zsidóverésre csak zászlóégetés meg hajókatasztrófa Dél-Koreában.

Névtelen írta...

Pupu és sleppje nem demokraták,nem más mintegy igen-igen pénzéhes társaság.

kogito írta...

Szeretném, ha a rendőröket nem vegzálnánk, ők parancsra intézkednek.
Egyes kommentelők hibáztatják őket, hogy nem intézkedtek az Opera előtti demonstrációkor a szélsőségesek megjelenésekor.
Az a helyzet, hogy a rendőrök nem szólóban teljesítettek szolgálatot, hanem csapatfelállásban, s ilyenkor nincs mód bárkinek az egységet elhagyni, csakis parancsra. Ergo, nem a rendőreinket kell pocskondiázni hanem az élükre kivezényelt fideszhű parancsnokokat, akik viszont a hierarchia értelmében egyre feljebbről kapják az utasításokat.
Meg merem kockáztatni: ha zavargások lennének, nem valószínű, hogy rendőreink maradéktalanul védenék ezt a mocskos, bűnöző bagázst!

pumukli írta...

"Pupu és sleppje"
Hüje vagy Névtelen, ha mégis olvasod Pu-put. Tényleg hülye vagy. J-vel is, meg ly-al is. Mert, ha nekem nem tetszik valami, akkor eszemágában sincs oda kattintani. Pl. soha nem olvasom a Magyar Nemzetet.Meg a hozzáhasonló írásokat.
Amúgy meg Vona fenyegetödzhet. Egy 100 ezres tömeggel szembe nem lehet menni még ilyen-olyan gárdáknak sem.
Csak a következmények lennének rettenetesek.

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
Írásaid tartalmával szinte mindig egyetértek, szóképeid sziporkázók.
Ne haragudj,ha most mégis felhívom figyelmed a "Fennforgás van" c. eredeti bejegyzés olyan megfogalmazására, ami engem zavar. Vona G.-ról írod: "... már ez a másik félcédulás is harcolni akar, nagyszerű látvány lesz, amint a gatyából kilógó seggel forgatjuk őseink kardját, gyarapítva egyel vereségeink nem csekély számát."
Mi semmiképp nem "forgatjuk" az ősi kardot, nem vállalunk közösséget őrültekkel. Bizonyosan úgy gondoltad, hogy néhány agyament a gatyájából kilógó seggel forgatja őseink kardját, gyarapítva "eggyel" vereségeink nem csekély számát.
Bocs. Köszönöm, hogy egy korábbi észrevételemet respektáltad.
Üdvözlettel: Irkomirko

pleinair írta...

Ha én az Eu tagállamainak demokratái helyében lennék, részvételemmel támogatnám a magyar demokrácia és az Unió melletti tüntetéseket.

Egyrészt azért, mert Magyarország az újjáéledő fasizmus Európát is veszélyeztető fertőző gócává válhat.

Másrészt egy testvérállam önkényuralom elleni küzdelme iránt érzett szolidaritásból.

Javasolnám, hogy a legközelebbi nagy tüntetésünkre hívjuk meg az Unió országainak demokratáit.
Azt hiszem, a szélsőjobbosok ijedten kussolnának egy ilyen nagy, nemzetközivé váló demonstráció láttán.

senkifalvi írta...

1etértek veled.