2021. október 2., szombat

A KÉTFEJŰ BORJÚ


Márky-Zay megtermékenyítette Karácsony Gergelyt.
A nász hangos sikoltozások nélkül teljesült be, az ara nem is tudja hirtelen, hogy büszkén lengesse-e a lepedőt, vagy szégyenkezzen igénytelensége és erkölcseinek ingatagsága miatt, de már elszánta magát, nem hátrálhat, hiszen a szülőszobában ott toporog az összes vájtszemű politikacsináló, meg kellett szülni hát a kisdedet.
Így jött hát világra - világ csúfjára - a magyar politika kétfejű borja.
Négy lába van, négy füle, két farka, de akármilyen jóindulattal, akárhonnan is szemléljük torzszülött.
Ha pártot alapítanának - ami nem kizárt, hiszen a Momentum is megtalálta a maga szponzorát -, akkor annak a Kétfarkú Ökör Párt lehet
ne a neve.
Irritáló tandem, mert azt nem gondolnám róluk, hogy buták lennének, de egyre inkább arra jutok, hogy megrendelésre működik a dolog.
Azt talán nem hinném, hogy a furcsa pár mindkét tagja
 megrendelésre dolgozna, de hát a jelenlegi helyzetben azt se tartom nagyra, aki ilyen könnyen megvezethető - a párban szántó két ökör közül is csak az egyik a Bimbó, a másik a Rendes...
Ne is beszéljünk hát ezentúl konkrét szereplőkről, legyen ez fikció, melyben két kitalált személy szerepel, Bimbó és Rendes.


Amit ezek ketten csinálnak, az egyetlen embernek hasznos, egy harmadiknak, akit szintén nevezzünk fiktív néven, legyen ő a Csüngőhasú Soros-ösztöndíjas.
Ő lehet ennek az attrakciónak a nyertese, aztán majd vagy kifizeti alkalmi munkását, vagy megsütögeti tűzön, mint az ominózus aranyhalat, mely már teljesítette a kívánságát.
Bi
mbó azt állítja, hogy  az ellenzéknek Dobrevvel van a legkisebb esélye a győzelemre, mígbezzeg ő maga a gőzmozdony, aki mögé mindenki felsorakozik.
Ennek kissé ellentmond az előválasztás során mutatott teljesítménye, de spongyát reá, viszont érdemes ezen a Gyurcsány-dolgon kissé elspekulálgatni.
Régi barátom tegnap azt találta mondani, hogy Gyurcsány púp Dobrev hátán.
Most mit mondjak, szerintem a púp kimondottan esztétikus, emellett felettébb hasznos, hiszen ínséges időkben biztosítja a megfelelő állóképességet, emellett kapaszkodni is lehet bele.
Az őszödi beszéd óta kérdezgetem mindenkitől, aki gyurcsányozgat, hogy tulajdonképpen mi baja van a politikussal, de érdemi választ ezidáig még senkitől se kaptam.
Amit akkor mondott, azt jól mondta, az idő is ezt igazolta, emellett ez az Ómagyar Mária-siralom ma már csak azokat érdekli, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle, de az meg egy olyan társaság, ha rájuk gondolok is kiütéseket kapok tőlük.
Aki akar, a Bibliából is tud vádiratot kreálni - lásd a házasságtörő asszony megkövezésének követelményét, bizony mondom néktek, nemzethalálhoz vezetne!

Dobrev Klára egyébként kompetens és tehetséges politikus, ő nem csak az ATV-be autózott be rendszeresen, hanem kilométerek ezreit tette meg, hogy személyesen, kevlár bugyi és páncél-kombiné nélkül beszélgethessen a választókkal, és nem csak a sajátjaival.
Személyesen láttam, hogy micsoda türelemmel, empátiával és felkészültséggel beszélgetett az ellentüntetővel, aki konkrét kérdéseket tett fel neki, és ez azért kicsit több és másfajta kockázatot hordozott magában, mint az ATV riporterével való beszélgetés, mely a dolgok rendjéből adódóan mindkét részről olyan jól koreografált, mint egy balett...
Hogy esetleg megbeszéli a férjével az eseményeket? Hát persze, hiszen egyrészt a férje, ugye, másrészt meg annak politikai tapasztalata hatalmas.
Bizonyára el is mondja a véleményét, de a döntés Dobrev Klára kezében van, hiszen ő viszi vásárra a bőrét.
Hogy vannak, akik utálják?
Persze, de hát én is utálok egy-két politikust, merthogy ilyen az emberi természet - mea klumpa...


Amit Bimbó és Rendes csinálnak, az a választók szemközt köpése.
Itt arról volt szó, hogy nem  a pártok akarata, nem a taktikák, hanem a közvetlen demokrácia dönt, győzzön a legjobb.
Tehát lehessen választani a három legjobb eredményt elérő jelölt közül - nem Bimbónak, nem Rendesnek, nem Gyurcsánynak, hanem a választónak.
Ezt a lehetőséget akarja éppen elvenni a kétfejű borjú, arra hivatkozva, hogy a visszalépés legitim eszköz.
Hogyne, egy választáson, de nem egy előválasztáson, mely nem pártok közvetlen versenye, hanem személyiségek versenye, hogy kiderüljön, ki a legjobb.
Persze nem vagyok én naiv, tudom jól, hogy egyetlen cél van - kiiktatni az egyetlen jelöltet, akitől Orbán valóban fél.
És ez a személy most Dobrev Klára, ezer oknál fogva.
De lehet másnak Karácsony, esetleg Márki-Zay Péter, de semmiképpen nem egy kétfejű borjú, mely érdekes bár, de valljuk be: szörnyszülött.
Az is érdekes kérdés, hogy milyen demokrata az olyan, aki menet közben akar változtatni a szabályokon, hogy hülyét csinálva a nála esélyesebből, a saját akaratát kényszerítse rá a demokraták nagy fáradtsággal összekovácsolt táborára.
És hát az is vicces, hogy a látszólag független médiában a teljesen jelentőségét vesztett ifjú titán politikacsinálóként tetszeleghet, jóllehet akkorát esett pofára, mint ide Lacháza.


Az egyébként nagyon tetszik, hogy Dobrev Klára nem áll oda vitatkozni velük, hanem teszi a dolgát.
A nép ezt látni és értékelni fogja, és a szép elképzelés az összes beléfektetett buzgalommal együtt kontraproduktívvá válik.
Nem kell egy torzsalkodó ellenzék képét mutatni, hiszen ennek az akciónak ez a másodlagos célja.
Türelem, nyugalom, munka.
De a sorrendet meg is lehet fordítani...

:O)))

29 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!
Szívemből szóltál kedves PuPu! Nem mentem szavazni, mert nem igazán tudtam melyik jelöltre adjam voksomat. Akaratlanul jól tettem, már tudom ki a nyerő nálam. A második fordulóra megyek, Klárára teszem a voksomat, a két sunyira semmiképp. Ha jól emlékszem arról szólt az egyezség, az lesz a miniszterelnök jelölt, aki a második fordulóban a legtöbb szavazatot kapja. Mi lesz itt, ha legyőzzük Viktort? Ezek majd követelik a jutalmukat vagy mi? Jakab viszont a szemembe nagyot nőtt! Legszívesebben Őt látnám párbajozni Klára Asszonnyal. Ezt a két gerinctelent meg kivágnám az ajtón mint a hasas macskát.

Attila

oxenos írta...

Cui prodest? Talán felesleges találgatni. De azt, hogy ezek az orbánék által sulykolt gyurcsányfóbiát hivatkozási alapként használva, választóikat becsapva, versenytársaikat átrázva, a kőbe nem vésett, mert magától értetődő szabályokat felrúgva összeállnak, visszataszító nemzetellenes cselekedetnek vélem. Arról nem beszélve, hogy hiába fecsegnek szakértői kormányról, ha azzal kezdik, hogy ők vezetik.

kekec írta...

Innen szép a győzelem. Lesz még egy ME jelölti vita?
Egyébként meg tények ellen nincsenek érvek. ha Dobrev nyer, tényleg elhiszi bárki, hogy kormányzás közben nem állnak össze ellene? Legnagyobb félelmem, hogy akár Orbán többségét is biztosítva? Na persze kizárólag elvi alapon...

magyarmagyar írta...

Attila:

"Ezt a két gerinctelent meg kivágnám az ajtón mint a hasas macskát."
Barbár! A két díszpinttyel egyetértek, de mit ártott neked az a szerencsétlen anyaállat? :-)

Csak elválik lassan a sz@r a májtól! Egyik féreg se volt a szívem csücske, de ezek után...
Nagyon szépen fújják vikkancs kottájából. Remélem eltűnnek majd mint a kedvenc vezérük. A márkiról el tudtam volna képzelni de hogy karigeri is ilyen szennyesláda, az meglepett.

Belák Andrea írta...

Nagyon jó volt olvasni egy normális ember normális fejtegetését erről az abnormális helyzetről. A kétfejű borjú-párt meg növesszen magának még négy lábat - hátha elindulnak majd ellenkező irányba....
Jót kacagtam az íráson. Csak nehogy egy jó hét múlva sírás legyen a vége!

Kapat írta...

Magyar mentalitás! Nagymértékű befolyásolhatóság hatására, korrekt, egyenes kiállás, mint a fehér holló! Ráadásul, gyakran még éppen a következetesség a gyanús.
A különböző beírásokat olvasva igencsak kemény üzeneteket küldenek a kommentelők mindkét legénynek. Abban bízom kissé, hogy KG-re még elég meglepetésként hatnak majd. Hogy ez meggondolásra készteti -e, nos ebben már nem vagyok biztos.
Különös tehetségünk van eltolni a dolgokat, de ez már mindent felülír. Orbán éppen erre számít.
Sajnos abban sem vagyok biztos, hogy KG-nek ezek után hisznek is az emberek. A bizalom hiánya nagyon nagy baj, de remélem ezzel együtt megszületik az emberekben a gyakran tapasztalható "csakazértis" reakció!
Jakab Péterben kellemesen csalódtam! Nemcsak meggondolatlanul vehemens, hanem józanul tisztességes is tud lenni.

Attila írta...

Üdv!
magyarmagyar: nekem semmit, ez csak egy mondás, de jól jellemzi a felháborodásomat. Nekünk volt 4 macskuszunk, az anyamacsek 22 évet élt meg nálunk. Tényleg kiakadtam ezen a visszalépősdin és most FeGyőr is beledurrantott a nullás lisztbe a maga 3,4% eredményével.

Attila

Akna KIs írta...

Emlékeztek, 2018 Szél kormány! Nem lép vissza,2/3 a Fidesznek. Már mindenki elfelejtette? Megbocsájtotta neki ezt a rémálmot, ami körülöttünk van? Most megint eljárják ugyanazt a táncot? Milyen szavahihető politíkusok ezek? Itt az ere4dmény, és azt mondják ők jobbak. Hát akit csak tudok elviszek szavazni. Egyébként nagyon sokan azt mondják, most biztos elmennek előválasztani. Azt nem írom le milyen jelzős szerkezettel említették a két gerinctelent. Csak azért is Dobrev Klárára szavaznak. üditő volt olvasni soraidat kedves Pupu. Azt még megjegyzem, hogy az ATV-ben szereplő megmondó emberek ennek a két árulónak kampányolnak.

Obsitos 1945 írta...

Nagyon jó írás.

Valaki írta...

"Az őszödi beszéd óta kérdezgetem mindenkitől, aki gyurcsányozgat, hogy tulajdonképpen mi baja van a politikussal, de érdemi választ ezidáig még senkitől se kaptam."

Nincs egy hete, hogy én is feltettem a kérdést. S nem először, de válasz nekem sem jön, csak hárítás.
S ki lenne a nulla, ha Gyurcsány már mínusz?

Félelmetes ez a médiafüggőség ebben az országban!
Félelmetes és szomorú, mennyire nem képesek az emberek egyéni véleményt megfogalmazni, illetve kiállni a véleményük mellett!

Nekem egy gondom biztosan van GYF-cel: túl heves, sok a túlmozgás. Dobrev éppen az ellenkezőjének látszik.

A kétfejű borjú kérdésében is egyetértek, ahogyan kekeccel is: Jakab választóit csak Jakab tudja megmozgatni, s ezek az emberek tényleg nem vettek részt nagy számban a szavazásban (legalábbis a nálam okosabbak szerint a kistelepüléseken Jakabék a igazi ellenfelei a fideszeseknek, s pont ott nem voltak sátrak, s az online sem volt nyerő).

Jakab már megcsóválta a fejét Karácsonyékra.
Bízom benne, hogy a jobbikosok értik ezt.
https://24.hu/belfold/2021/10/02/ellenzeki-elovalasztas-2021-eredmenyek-miniszterelnok-jakab-peter-karacsony-gergely-marki-zay-peter/
A vidéki jobbikos szavazókon még sok múlhat 2022-ben.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Végre egy értelmes, nyugodt és gondolkodást tükröző hozzászólás.
(Jakab P. egy érdekes ember, de ne felejtsd el, hogy egy kvázi "posztfasiszta" tömörülés áll mögötte. A 2000-es évek roma gyilkosságaitól a mostani ózdi alpolgármester karlendítéséig - ez utóbbi sokakat egyáltalán nem zavart, sajnos! - igen széles annak a skálája, ami felfordítja ez ember gyomrát, velük kapcsolatban.)

kekec írta...

Kedves Attila!
Ahogy a mondás tartja: Ha szereted a virslit és a politikát - ne nézd meg hogyan csinálják.
Akárki lesz az ME jelölt, végső soron fel kell másznia a hortobágyi 5-ös csapatra, és a hátsó lovakon állva kell hajtani az első sorban levő lovakat. Csak éppen a lovak intelligens állatok, és nem akarnak ötfelé szaladni...
Én inkább ki vagyok akadva a magyar népesség szövegértési szintjén. Most arról ne beszéljünk, hogy 2-3 éves gyerek értelmi szintjén sincs, aki szerint Gyurcsány azt ismerte be, hogy ő hazudott. (az egyes és többes szám megkülönböztetésére már egész kicsi gyerekek is képesek.
De mit szóljak Karácsony "Dobrev akár.. lehetne" - gyengébbeknek: feltételes mód, 5-6 osztályos szint, amit már "ajánlatként" interpretálnak majdnem egységesen az írásból élők?

Azért vagyok (lennék) kiváncsi arra, hogy lesz-e ME jelölti vita, mert ott már a balos és a jobbos programokat kellene teríteni és a választók nem pofára választanának.

Attila írta...

Kedves kekec!
Jó ez a kis nyelvtani levezetés és annyit tennék hozzá, hogy a felnőtt lakoság nagy része fel sem ismeri a feltételes módot. Halvány pukijuk nincs róla, pedig a kormány illetve csatolt részei által kommunikált eljövendő sikerek többsége feltételes módban történik. Meghallgatják, bólogatnak rá, lám Nagyurunk elénk tárja a boldog jövőt, aztán rövid idő alatt feledésbe merül az egész!

Attila

kekec írta...

Kedves 1870 said!
Ez most olyan volt, mint amikor Dobrevet apróunokázzák, a múltról senki sem tehet. Jakab azért a vödör tetejéről elég sok ganét leszedegetett és kivágott - el is mentek mihazánkozni. Tehát ez a Jobbik már közelebb áll a jobbközéphez, mint teszem azt az orbánfidesz. Félre
ne értsd - nem tartom a tagságát liliomos ifjak gyülekezetének, de elég igazságtalan azt pont Jakabon számonkérni.
Nota bene: ha tényleg összefognak Dobrevékkal: elmehetnének közösen a Heller sírhoz egy-egy formás kis kaviccsal. Mekkora felháborodás volt, amikor az először megpedzette a szélsőjobbig tartó összefogás lehetőségét. Pedig az a Jobbik azért közelebb állt a múlthoz.

kekec írta...

Egyébként lesz ME.jelölti vita, de "érdekesen"időzítve, hiszen a szavazás korábban kezdődik, tehát az első napokban enélkül az infó nélkül szavaznak:
RTL Klub közölte: az október 13-i vita 18:30-től kezdődik majd élőben az RTL Klubon, valamint csakúgy mint az előző vitánál, ezúttal is látható lesz az RTL Most+ felületen szintén élőben.

Kapat írta...

Kedves 1970!

Nem feledem el a "posztfasiszta" megnyilvánulásokat, mélyen megvetem azok minden formáját!
Egyszerűen csak az emberi hozzáállást értékeltem, a szavahihetőséget, mely tulajdonság egy politikus esetében szerintem nélkülözhetetlen. A másik két ifjú ezek hiányában nálam hitelét vesztette. Csak ebből a szempontból értékeltem (talán egy kicsit túl?) Jakab P. megszólalását.
Esetleg ebben az esetben a "mögötte állók" is okulhatnak példájából.

pleinair írta...


Ugye tapasztaltuk, hogy a Napló szavazatszázalékai a aműsor elejétől beállnak, és szinte mindig plussz-minusz 1-2 %-on maradnak a műsor végéig.
Márki Z, csodálatos módon a műsor két utolsó részének ideje alatt meglódult, annyira, hogy 5 % növekedést ért el.
Beindult a fidesz - momentum segédcsapatainak szavazógépezete, hogy az 54%-ot végig szinten tartó! Dobrevet Márki megközelítse, némelyek vérmes reményei szerint legyőzze.
Ez részükről ma még csak remény, de ha beindul a szavazás, ráhajtanak és a fidesz- momentum valóban "kisegítheti" Márkit, hogy Dobrevet lesöpörhessék a szintérről. Mert a csüngőbelü fél az Összegyurcsányozott" Dobrevtől, mint a tűztől.
Márki a fidesz és momentum szavazatai mellett a 13%-át végig tartó! Karácsony szavazataira is számíthat, így a kétfejű borjú eggyé lőn és tarol.

pleinair írta...


Ugye tapasztaltuk, hogy a Napló szavazatszázalékai a aműsor elejétől beállnak, és szinte mindig plussz-minusz 1-2 %-on maradnak a műsor végéig.
Márki Z, csodálatos módon a műsor két utolsó részének ideje alatt meglódult, annyira, hogy 5 % növekedést ért el.
Beindult a fidesz - momentum segédcsapatainak szavazógépezete, hogy az 54%-ot végig szinten tartó! Dobrevet Márki megközelítse, némelyek vérmes reményei szerint legyőzze.
Ez részükről ma még csak remény, de ha beindul a szavazás, ráhajtanak és a fidesz- momentum valóban "kisegítheti" Márkit, hogy Dobrevet lesöpörhessék a szintérről. Mert a csüngőbelü fél az Összegyurcsányozott" Dobrevtől, mint a tűztől.
Márki a fidesz és momentum szavazatai mellett a 13%-át végig tartó! Karácsony szavazataira is számíthat, így a kétfejű borjú eggyé lőn és tarol.

1970 írta...

"Ez most olyan volt, mint amikor Dobrevet apróunokázzák, a múltról senki sem tehet. Jakab azért a vödör tetejéről elég sok ganét leszedegetett és kivágott - el is mentek mihazánkozni. Tehát ez a Jobbik már közelebb áll a jobbközéphez, mint teszem azt az orbánfidesz."

Kedves kekec!

Nem, ez nem olyan! Egy olyan pártról beszélünk, amelynek egy képviselőjelöltje "nácikarlendít", majd összevissza sumákol erről. És a "leendő koalíciós partnerek" (?) ezzel kapcsolatban nem igazán nyilvánulnak meg élesen.
Az "apróunokázást" én kifejezetten dicséretnek venném.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Attól tartok, semmit nem okulnak. Ez ugyanazon nácik gyülekezete:(.

kekec írta...

Kedves plenair!
Bár az ATV nem igazán reprezentatív felmérés, de Dobrev elsőségét az egyfejű és kétfejű borjú ellen is végig tartani tudta a nagyrészt ellenzéki nézők szavazataival.
De az milyen már, hogy az illető urak végig negligálják a saját szavazóikat, és végig a bizonytalan, nem pártválasztó rétegre utaznak. Akiket Orbánék szisztematikusan elzártak minden érdemi információtól, és most vették meg kilóra a nagyját. Akiknek nem ártana hirdetni, hogy azt a 80-ast BAJNAITÓL kapják, és nem Orbántól, mert még ő foglalta törvénybe, amikor a VILÁGgazdasági válság miatt kénytelen volt VISSZAVENNI az egyébként az mszp-szdsz által nem igérgetett, hanem megadott 13-ik havit, és ennek a többszörösével kaptak az elmúlt években kevesebbet..
És azt már az ellenzéki összefogásnak köszönhetik, hogy nem merték a szokásos módon felfelé többet adni, hanem egységesen terítik?!

Valaki írta...

Nem merült fel, hogy Márki-Zayék mögött olyan fideszesek állhatnak, akik eltakarítanák Orbánt?
Akiknek terhes már a kisgömböc falánksága, önjárósága?

Hadházynak, mernék rá nagy tétet tenni, fideszesek súgnak, s adnak egyre konkrétabb adatokat Orbán lejáratásához.
OV eltakarításához pedig kell az ellenzék, mert kezelhetetlen túlhatalmat épített ki.

S ha létezik ez a háttér, akkor érthető Márki-Zay magabiztossága, amikor azt mondja: csak én győzhetem le Orbánt.

Csányi?

pretty írta...

Egyezséget kötöttek,hogy akit a szavazók választanak,azt támogatják.Most látják,hogy Dobrev mellett nem rúgnak labdába,elkezdtek áskálódni ellene.Amíg Dobrev azon dolgozik,hogy győzelem esetén,minél hamarabb megkezdődjön az érdemi munka,ez a két alak önfényezéssel és Dobrev lejáratásával van elfoglalva.Igaz az,hogy nagyon sok ember képtelen logikus gondolkodásra és önálló vélemény kialakítására és csak azt mantrázza Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.Nagyon érdekes elgondolás az,ha közös listán Dobrev neve szerepel az elején,akkor nem lehet nyerni,de ha valamelyik áskálódó van az élen és Dobrev hátrább szerepel a listán,akkor biztos a győzelem.

Öregszeder írta...

Akárhogy is lesz, úgy gondolom ez a változtatási lehetőség elszált. Ha Dobrev Klára győz akkor a borjú és a momentum szavazók nem lesznek hajlandók rá szavazni tavasszal. Hála az idióta kétfejü gyűlölet gerjesztő, kirekesztő kampányának a DK és Klára asszony ellen. Ha a két fejű barom győz, akkor valószínűnek tartom, hogy a DK szavazók nem fognak szavazni a két fejű állatra, annyira megalázták őket. Nem is értem, hogy képzelik ezek után? Miért kalkulálja a kétfejű barom magáénak a dk-s szavazókat. Ennél még az egyfejű (SÜSÜ) is okosabb volt. Az is igaz hogy szerethetőbb is.

Amiede írta...

Kedves Valaki!
"Nem merült fel, hogy Márki-Zayék mögött olyan fideszesek állhatnak, akik eltakarítanák Orbánt?"
Jogos a gyanú, csak nem a "takarító" fideszesek hanem a hekker fideszesek vannak a háttérben.
Szavazáskor pontosan két olyan tőzsgyökeres fideszhívő volt előttem akik inkább meghalnának de a viki mindenek előtt. Nézd meg az MZP támogatói oldalát, óriási tömény gyűlölet árad nem csak a Dobrev ellen hanem minden nem MZP fan ellen s mindez természetesen a keresztény felebaráti szeretet nevében!! Különösen a két moderátor Zsák Mónika és Lehelvári Gitta! Nem kímélnek sem családot sem anyát magyarul sem Istent sem embert.
Úgy látszik ez kell egyeseknek.

1970 írta...

Kedves Valaki!

Csányit igen alaposan megnyomták az egyetemi alapítványokkal. Övé gyakorlatilag az egész MATE (volt SZIE+Kaposvár, Keszthely, Gyöngyös és Szarvas), és más egyetemek kuratóriumában is aktív tag. A legnagyobb földesurak egyike ma, ezen kívül a legnagyobb uzsorás is. Az a gerinctelen Lázár pedig most ott ül vele a gödöllői kuratóriumban és fényesre nyalja a hátsóját...

kekec írta...

Kedves kapat és 1970!
Hát éppen ez az! Nem felvállalta a karlendítést, hanem próbált alóla kibújni. Mert a mostani jobbikban sem díjazzák az ilyesmit. Az ifjú mellett szólt, hogy nem meggyőződésből. hanem hülye viccből csinálta. Egyébként ő is elment volna a vödör tetején úszókkal mihazánkozni.
Abban egyetérthetünk, hogy Hellernek több esze volt, mint nekünk együttvéve? Szerinte még egy akkor sokkal rosszabb jobbikkal is össze kell fogni a kormányváltáshoz. Ráadásul reálisan az egyik legnagyobb frakciója lesz, tehát a kormányzáshoz is megkerülhetetlen. Ezért lehet, sőt KELL akár befogott orral is rájuk is szavazni. Mert még mindig jobb orbánéknál egy összefogás, ahol kisebbségben van a jobbik, mint a fidesz-túlsúly, ahol azért látok náci gyanús dolgokat.

Bubi írta...

Nem igazán értem ezt a miniszterelnök jelölt előválasztósdit. Egy szövettségi keretben nem a legerősebb párt jelöli a miniszterelnököt? És melyik a legerősebb ellenzéki párt? Az LMP? Na ugye. Amúgy egy pártbázis nélküli ember hogyan is képzeli a napi kormányzást? A legerősebb pártnak van a legtöbb pozicióban levő embere. Azok majd a bázis nélküli miniszterelnököt biztos támogatni fogják. Egy hét alatt bizlmatlansági indítványt nyújtanának be ellene.

kekec írta...

Bubi
Ez egy elég pofátlan számítás tőlük: a DK tényleg a leginkább érdekelt a kormányváltásban, tehát a hívei úgyis leszavaznak akár rájuk is, de ők tudják a bizonytalanokat megszólítani. Namármost: a bizonytalanok nagy részét kilóra megvették, a többinek a fele meg NŐ, és a férfiak közül is sokan gondolhatják, hogy egy nő alkalmasabb egy békésebb kormányzást levezényelni. Az értelmesebbje meg azt is érti, hogy kormányzásra legalkalmasabb Dobrev - csak a gyurcsányozás ellene a kifogás. Majd meglátjuk, hogy minden jelölt összegyurcsányozása mennyit árt vagy használ.