2021. október 18., hétfő

A MI BÉKAMENETÜNK


Ami azt illeti, nem szakadtam meg a röhögéstől, nem éreztem úgy magam, mintha hájjal kenegetnének, nem nyújtózkodtam kéjes elégedettséggel, csak ültem és néztem ki bambán a fejemből, de aztán úgy döntöttem, még nem érkezett el az ideje, hogy megüssön a guta.
Hátha vár még rám egy-két szép év, arany alkony, depresszió, Alzheimer, Parkinson-kór, demencia, miegymás, minden nap új politikusokat fogok megismerni, talán még a voksom is Viktorra adom, ez igazán majd csak a nővérke politikai elkötelezettségén múlik.
Halad a világ, újabb és újabb tiszták jönnek, az én generációm meg örülhet, ha lesz, aki tisztába teszi, hát mi ehhez képest egy választási csalódás?
Semmi.
De azért fáj, ez tagadhatatlan.
Nem nagy titok, jómagam ezer oknál fogva Dobrev Klárát láttam alkalmasnak arra, hogy Szeretett Vezérünket és pereputtyát, továbbá vazallusait és kullancsait eltávolítsa az ország közéletéből, de hát nem történhet minden kívánságaink szerint, főként akkor nem, ha valaki demokratának tartja magát.
Így aztán beletörődöm abba, hogy Márki-Zay Péter lesz a kihívó, gratulálok neki, és támogatni is fogom a magam szerény eszközeivel, ameddig ő is demokrata marad.
Merthogy a neheze most jön, az ördög - mint tudjuk - a részletekben lakozik.

A felfuvalkodott békáról oly szépen és tanulságosan írt Phaedrus anno, hogy megihletett, és magam is írtam a magyar békáról.
Most - úgy érzem - arról kell írnom, hogy aki a magyar varangyot el szeretné zavarni, de mondjuk nem a nyertes táborát gyarapította, akkor annak ezt az előválasztási békát most le kell nyelni.
Azért kell, mert az már régen kiderült, hogy a felfuvalkodott békát és tettestársait nekünk kell lapátra tennünk és átdobni a kerítésen, vagy egy ügyibevaló kis terráriumba tenni, és vigyázni, hogy soha ki ne tudjon ugrani.
Itt és most nem lehet megsértődni, nem lehet bejelenteni, hogy márpedig én erre - és itt jöhetnek a jelzős szerkezetek - soha nem fogok szavazni, inkább száradjon le a kezem, miegyebem, de inkább küldök havonta pénzt Rasinak Marbellára, a vazallusoknak fedezem az öregecskedő feleségeikkel és új asszonyaikkal járó költségeit, minthogy ezt itt (kis e-vel) támogassam.
Amúgy persze demokrata vagyok, és aki ezt kétségbe vonja, azt úgy pofánverem, hogy a takony menetet vág a nyakára.
Ez tipikusan az az eset, hogy idáig hirdettük az igét, innentől meg ragozni kell, már, ha nem akarunk tökéletesen hülyének látszani, akit tönkre lehet manipulálni.

Orbán egyik célját már nagyjából elérte, kihívója nem Dobrev Klára lesz, aki ha kormányra kerül, kíméletlenül addig űzte volna, mígcsak kolbász és hurka nem lett volna belőle, mindegy, hogy a disznóól címe a Karmelita vagy a Sándor-palota.
Főfogás egy ünnepi vacsorán, ez lett volna a vik tor, hagymás tört burgonyával, koviubuval, Szilárd ott hasalt volna az asztal közepén citrommal a szájában - vannak az embernek időnként szép álmai...
Most kissé más a helyzet, mert menet közben előkerültek a régi egyrészt-másrészt emberek, akik vissza szeretnének lopakodni a politikai fősodorba.
Másrészt meg az akarnokok és aktuálisan tiszták új, türelmetlen nemzedéke is ott liheg a hatalom húsosfazeka körül, aztán akit már legyűrt a demencia, vagy aki tekervényekkel takarékosan van eleresztve, az párás szemmel lelkesedik értük, feledve a hajdani tisztát, akit most nevezzünk mindközönségesen Csüngőhasú Diktátornak.
Szóval részt kell vennünk a folyamatokban, különösen azért, mert itt támadtak az ország vezetésében való részvételre alkalmas emberek, például Dobrev és Jakab, de helyi szinten is tele vagyunk tehetséges és rokonszenves versenyzőkkel.
Nem szabad hagynunk, hogy Orbán elérje másik célját is és megnyerje a választást, amire csak akkor van esélye, ha ez a - megbuktatására és az ország normalizálására - létrejött koalíció felbomlik.
Most jön a neheze, kormányprogramban, árnyékkormányban kell megállapodni, és mindenkinek önmérsékletet kell tanúsítani, ami nem lesz egyszerű a felfokozott hangulat után, némelyik szereplő habitusának ismeretében.
Mégis, csak ez vezethet eredményre.


Hát majd meglátjuk.
Még egy megjegyzést azoknak, akik azért felejtettek el szavazni jönni, vagy azért szavaztak jobboldali politikusra, mert nem láttak esélyt Dobrev Klára számára Gyurcsány Ferenc miatt.
Nem Gyurcsány miatt vesztett Dobrev Klára, hanem miattatok, akik olyan szépen énekeltétek kórusban Orbán dalát, hogy a szerző valószínűleg igaz könnyeket ejtett.
Mindegy, ez a hajó elment, kár érte - szerintem.
De azért a minden politikus számára egyedül érvényes feladat marad - ki kell hozni a helyzetből a legjobbat - az ország javára.
Ehhez adjunk támogatást és erőt a szavak mögé...


:O)))

9 megjegyzés:

Valaki írta...

Nagyon hasonlóak az érzéseim, de sajnos még nem jutottam el erre a kétségtelen, magasabb szintre, s miután elutasítom a gyűlöletkeltést, a hazudozást, a versenytársak ellenséggé degradálását, lehet, nem is fogok.
Nehezen felejtek, akár az elefánt.
Ráadásul szeretek a saját fejem szerint dönteni, nem érdekelnek az újságírók vagy egyéb média munkások jópofaságba csomagolt féligazságai (444, hvg, mérce, Klubrádió, 24.hu, stb.).

A leginkább egy mondatot kell elfelejtetni velem tavaszig, HA SIKERÜL: "Márki-Zay szerint ellenzéket is váltottak most."

Milyen politikus az, aki úgy akar nyerni, hogy zsarolással vádolja a DK-t mint pártot, s annyit sem jeleznek előre a "megérzései", hogy a körzetekben induló képviselők többsége ebből a pártból került ki, s éppen az esélyeiket csökkenti Dobrev Klára és a DK pocskondiázásával?
Kíváncsi vagyok, hogyan fogja ezt majd a kampányban másképp előadni, mi lesz a "tiszták" dumával, ha dékással kell majd fotózkodnia, miközben saját bevallása szerint bűnözők társasága?

Leginkább lehet a Márkira szavazókkal van gondom, akiknek mindez mindegy volt, ahogy Hadházy ámokfutása is megfelelt Zuglóban.
Szerintem baromira rossz irányba megyünk, s nem biztos, hogy ehhez asszisztálni szeretnék.

Persze kérdés, hogy hogyan szavaz az az 1.900.000 szavazó, akik most ebben a választásban nem vettek részt, de 2018-ban Orbán ellen szavaztak.

(S tudom, hogy Orbán a cél, mégis.)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Miről is döntöttünk most ?
Hát arról, hogy, hogyan történjen az elszámoltatás !
Sok érdekes fordulata volt itt az előválasztásnak, amit bizony tekinthetünk úgyis, mintha egy felvételi vizsga lenne.
Dobrev által kidolgozott program lényeges eleme volt az elszámoltatás kérdése, ami nem kevés riadalmat keltett bizonyos körökben. Rögtön jött is a válasz Karácsony Gergőtől, hogy ez egy humbug és a megbékélés ettől sokkal jobb és a felfestett belső anarchia sem kívánatos. Az ellenzék azonban elég határozott volt ezen a téren és inkább Dobrev felé hajlott, tetszett nekik a határozott kiállása.
Hogy, hogy nem, azért ez arra késztette az ettől megrettenőket, hogy a fékre lépjenek és a Karácsony büdzséje látványosan megnőtt a kampányra. Lett pénz, paripa, fegyver tehát ennek a megfékezésére. Az alkuk következtében persze ez még nem volt elég a megnyugváshoz és a villamos el is ütötte Karácsonyt, de életben maradt.
Az EU-an igen veszélyes folyamatok is beindultak a jogállamisággal kapcsolatban és talán rövid időn belül lesz is valami ebben a kérdésben. Maga Merkel is fontosnak vélte, hogy megszólaljon ezzel kapcsolatban és ő nem vonna meg pénzt, inkább tárgyalna az országokkal. Elvégre a mi kutyánk kölykei ők is, gondolja és ha ők mondják, akkor jó keresztény, konzervatív emberek. Amúgy se lenne jó, ha tökön lőnénk saját magunkat és precedens lenne egy ilyen elszámoltatás, ahol a feles törvényekkel sutba lehet vágni a 2/3-os törvényeket jogosan. Ez aztán igazi nagy baj lenne a keresztény demokrácia számára ! Márpedig ez mindent visz és ettől még a hideg is kiverheti egyeseket.
Ami ellenzéket illeti, gyorsan át kellett a színpadot rendezni és a megbékélés, valamint egy keresztény, konzervatív jelölt felmutatásával próbálkoztak támogatókat szerezni. Sikerrel persze, mert látványosan megnőtt a pénzügyi támogatók hozzájárulása.
A Dobrev "pereputty törvénye" csak rontott a helyzeten és számukra ez biztos bukást jelentett. Az ellenzék pártjai rögtön tudták, hova kell állni és a DK magára maradt, velünk együtt persze, akik reméltük, hogy egyszer tényleg tiszta lehet a közélet nálunk és vissza vehetjük, amit elloptak tőlünk. A pártok és a választók közötti becsületes együttműködést !

Mert ezt vesztettük el igazán és ez az ami nagyon fáj !
Meg a Lendvai pálfordulása, amit bizony kiábrándítónak találtunk.

A DK sokadjára jön rá, hogy a fenét akar itt valaki demokráciát rajtuk kívül.
Ide pénz kell, nem pedig demokrácia, azon meg lehet venni mindent, még az ellenkezőjét is.

Mit lehet itt tenni ilyenkor ? Jópofát kell vágni a dologhoz és nagyon ügyelni arra, hogy nehogy a DK-al végeztessék el a piszkos munkát, aminek a végén már a börtön fogja várni az elszámoltatókat, egészen biztos ! Végleg lerendezve a keresztény konzervatív érdekeket megkérdőjelező erők mozgásterét hosszú időre.

Üdv sphagin.

góbé írta...


Egy klasszikust idézek, úgy hivják Góbé:

"...Márkizaj hőbörgő erőszakossága okán tartani lehet attól, vindikálja magának a kizárólagos jogot a közös lista összeállitására, mégpedig a saját szájize szerint és nem konszenzusos alapon.
És itt könnyen robbanhat az összefogás...."

Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ezt feladatul kapta...

Kapat írta...

Igazad van PuPu! Én is csalódott vagyok. Most nincs más út, be kell állnunk!
A politika undorító! A szándékok többnyire rejtve maradnak, a látszat, vagyis a lényeget láttatni engedő felszín csalóka, mégis ez dönti el, akár hosszú évekre is, emberek, országok, néha bizony a világ sorsát is.
Az "igazak koalíciója", mondja újdonsült üdvöskénk. De kik is az igazak? Bizonyára, akiket "egyesek" annak minősítenek.
"Nem adhatok mást, csak mi lényegem", örökbecsű költői sorok.
Kiélezett helyzetben sem lehet más reakciója az embernek, "csak mi lényege".
Nos, ez esetben is láttuk előtörni a felszín alól ezt, az indulatok által vezérelt, magát visszafogni képtelen ember hatalomvágyó, vetélytársait gyalázó megnyilvánulásait.
Ennek ellenére most nem szívvel, hanem ésszel kell gondolkodnunk! Nincs más út, a tapasztalatlanok akarata most erre kényszerít.

neveletlen írta...

Mi kell ahhoz, hogy egy zsidó származású ember mentegessen egy par excellence nácit?

„Elhiszem a jobbikos jelöltnek, hogy nem kart lendít, csak integet”
https://magyarnarancs.hu/belpol/ujabb-foto-kerult-elo-a-karlenditos-dk-s-politikusrol-242315

Pupu írta:
'...az ország vezetésében való részvételre alkalmas emberek, például Dobrev és Jakab...'

Hogy a DK ne lenne szekta?! Ugyammá! Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogjátok isteníteni a ma még pocskondiázott Márki-Zayt, mert ugye van az a pénz.

Ja, és budaiként kikérem magamnak az uszítást pont attól, akinek a családja generációk óta Budán él. (Lásd Apró villa)
https://hvg.hu/itthon/20211015_A_Demokratikus_Koalicio_budaizva_venne_be_Pestet


Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Elsősorban gratulálok a döntésedhez, jó döntés, még sokáig akarom olvasni az írásaidat.
Elismerem én is nagyon csalódott vagyok, megfordult a fejemben, hogy megy a halál szavazni jövőre, de megembereltem magam. Remélem Dobrev és Jakab legalább összefog, és tudják blokkolni az összefogás szétverésére indított akciókat, szerintem ez lesz áprilisig, nem tudom mi fog ebből kisülni. Róna is elment gazdálodónak, amikor látta nem terem babér számára Orbán kertjében, most hogy visszaszivárgott, megint osztja az észt. A záró gondolatod tökéletes.

kekec írta...

"A puding próbája az evés" Meglátjuk, hogy összezárva marad az összefogás, vagy szétrepül.
Mindkettőből le lehet majd vonni a következtetést.
A 6 párt elemi érdeke az összefogva továbbhaladás, azaz ők is kénytelenek lenyelni a Gyurcsány-békát. Higgyétek el, hogy nekik legalább annyira nem esik jól, mint nekünk a zajos.
De nincs más út és módszer.

Bubu64 írta...

Kedves Kekec!
Igazad van, most derül ki, hogy megérdemli-e ez az ország, hogy Orbán eltűnjön a színről.

1970 írta...

"most derül ki, hogy megérdemli-e ez az ország, hogy Orbán eltűnjön a színről."

Kedves Bubu64!

Nagyon remélem, hogy ezt a kérdésedet nem gondoltad komolyan! A helyzet azonban az, hogy ez az ország annál sokkal többet érdemel, hogy ez a kisgömböc az egész rablóbandájával együtt eltűnjön végre a süllyesztőben véglegesen.