2010. december 3., péntek

DIPLOMÁCIA

A mai világban rettenetesen felértékelődött a diplomácia szerepe.


Összezsugorodtak a távolságok, hogy híreket kapjunk egy távoli földrészről, ma már nem kell heteket várnunk, és a hírek egyre szélesebb rétegekhez érnek el, nem csak egy szűk kör privilégiuma megismerni azokat.
Az információ birtoklása hatalom, egy készülő döntés ismerete gazdaggá vagy szegénnyé tehet embereket, társadalmi csoportokat - akár országokat is.
Ma az országok ezer szállal köztődnek egymáshoz, függnek egymástól gazdaságilag, katonailag, politikailag, összekötik őket egymás országaiban élő nemzetiségeik, szövetségi rendszereik, államszövetségeik és ezek szövetségei.
Olyan ország, mely teljesen független és szuverenitása csorbítatlan, a mai világban nem létezik.
Nem mindegy hát, hogy nemzetközi kapcsolataink hogy alakulnak, milyen lesz Magyarország viszonya a világ többi nemzetével, tudunk, vagy nem tudunk kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásokat tető alá hozni velük, vagy elmérgesítjük a kapcsolatokat.
A diplomácia az a tevékenység, mely ezeket a kapcsolatokat szervezi, karbantartja, ápolja, a konfliktusok kialakulását megelőzi, vagy ha ez nem sikerül, akkor kezeli azokat.
Magyarország diplomáciai tevékenysége a múlt század második felétől jól oldotta meg feladatát, pedig az 1956-os indulás nem sok optimizmusra adott okot, mégis, a magyar érdekek érvényesítése úgy a kor szövetségi rendszerén belül, mint azon kívül sikeres volt, Magyarországot a nemzetközi közösség megbecsült és elismert tagjaként tudta elfogadtatni.
A rendszerváltozás sem törte meg ezt a folyamatot, jó ideig a pártok között a diplomácia tekintetében konszenzus alakul ki, hazánk külkapcsolatai tekintetében nem volt nagy habverés, nem voltak óriási nézetkülönbségek.
Bár voltak melléfogásaink és tehetségtelen diplomatáink, mint például a horvát fegyverszállítások ügyében szerencsétlenkedő Jeszenszky, vagy az oroszokkal teljesen feleslegesen durván sértő hangnemet alkalmazó és az orosz piacot ócska jelszavakért odadobó szűklátókörű antalli külpolitika, de az évtizedek alatt megalapozott jó kapcsolatok szinte mindenhol kiállták az idő próbáját.
Abban a pillanatban, amikor hozzáértő politikusok kezébe került a külkapcsolatok irányítása, lehetett ezekre az alapokra építkezni és a kárenyhítés sikeres lehetett.
Horn Gyula kormányfőként pontosan ismerte a diplomácia lehetőségeit és korlátait, a szokásokat és eljárásokat, a gesztusok szerepét, a kölcsönösség elvét, hiszen gyakorló külügyminiszterként egy forrongó világban szerzett elismertséget Magyarországnak.
Aztán jött az első Orbán-kormány és a kormányfő elkövetett jónéhány szarvashibát.
A legnagyobb hiba ezek közül az Egyesült Államokat ért támadás idején tanúsított langyos reagálás, a Csurka –féle minősíthetetlen kijelentéstől való elhatárolódás hiánya volt, amit Amerika szerintem a mai napig nem nyelt le.
Aztán a délszláv válság idején teljesen feleslegesen konfliktusba keveredett az oroszokkal is, - megállított a határon egy orosz élelmiszer és utánpótlást szállító katonai konvojt, amit aztán persze később tovább kellett engednie, hiszen Oroszország is részese volt a délszláv helyzet rendezésének, de a baj már megvolt.
Az oroszok sem feledékenyek.
Lehet valami a stílusában, ami irritálhatja a kultúrállamok vezetőit, - mert nemigen állt vele szóba senki, annakidején, pedig törte magát gusztustalanul.
Legszégyenletesebb akciója az volt, amikor egy frissen kiadott Márai kötettel a hóna alatt becsöngetett a Downing Street 10.-be, mintha Alcsúton a szomszéd Józsihoz menne diplomáciai előkészítés nélkül, kész helyzet elé állítva az angol miniszterelnököt, aki aztán átvette a könyvet és rácsukta a mi Nemzeti Mitugrászunk orrára az ajtót, - szégyellni kellett, hogy magyarok vagyunk.
De trükközött az amerikaiakkal is, mikor vetetett magának egy díszdoktori címet, és bérelt géppel repült ki, a Fehér Ház esetleges meghívásának reményében, - tán még ma is reménykedik.
De Európában sem látták szívesen, mindig csak a kötelező protokoll keretében találkoztak vele – nem volt valami szívderítő a helyzet.
Martonyi, aki egyébként tehetséges ember és jó diplomata hiába próbált vért izzadva korrigálni, a mi Viktorunk szájából kilógó kapanyél valamiért zavarta a vezető nyugati politikusokat, így aztán Marokkóban vigasztalódott, ahová a magyar jogász (!) - válogatott tagjaként jutott el, és ahol végre egy tálból piláfozhatott egy királlyal.
Lehet, akkor szagolta ki, hogy mennyire frankó királynak lenni…
A miniszterelnök országa első számú diplomatája, ha tehetséges, akkor sikeres az ország nemzetközi téren, ha nem, akkor az ezer formában visszaüthet.
Márpedig a mi miniszterelnökünk külpolitikai analfabéta, úgy mászkál a nemzetközi pályán, mint elefánt a porcelánboltban, - kinyilatkoztat és irányt mutat, miként tette ezt néhai Ceausescu elnök…
Most megint Orbán kezében van a külpolitika, - retteghetünk.
Sajnos azt a képességet nem sikerült elsajátítania, hogy reálisan tudja értékelni Magyarország nemzetköz szerepét, súlyát és az ország lehetőségeit, leginkább a Magyar Archiregnum urának képzeli magát és ehhez képest viselkedik.
A hozzánk hasonló méretű szomszédos országokban ez felháborodást vált ki, a valóban tekintélyes országokban meg röhögnek rajta, - Putyin meg egyenesen játszik vele, mint macska az egérrel.
Szerintem szívatja a kis hörcsögöt, most megint összetévesztették egy orosz lapban Gyurcsánnyal…
- eddigi találkozásaik során csak azért nem csináltaz oroszok erős embere bohócot belőle, mert ez az állapot ab ovo adott.
Lassan pedig meg kellene egyezni az oroszokkal arról, hogy a következő tizenöt-húsz évben milyen árszámítási móddal és milyen feltételekkel kapjuk az energiahordozókat Moszkvától, - jó lenne nem élezni a helyzetet velük…
Januártól Magyarország adja az Unió soros elnökségét, rettegek, hogy a mi pünkösdi királyunk tovább rombolja-e Magyarország tekintélyét, mely leginkább az ő tevékenységének következtében most éppen a bányászbéka feneke alatt tartózkodik.
Na, mindegy, - várjunk, mint türelmes férj a bolt előtt, - mit tol majd ki a bevásárlókosárban a mi boldogságunk, aztán majd csak legyinthetünk, vagy sírva is kell fakadnunk…

:O)))

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Viktor Király udvartartása (hoppmester, protokollfőnök) a Platini látogatás során sem tudott volna nagyobbat bakizni mint a kakashere pörköltes ügy. Ajánlom viktorkának , vigyen ajándékba putyinnak kitömött mackót esetleg kitömött sast.