2011. október 8., szombat

GYÓGYÍT A BETEG

Tulajdonképpen állami alapon is meg lehet szervezni az egészségügyi ellátást, ez kétségtelen.
Mint ahogy meg lehetne szervezni biztosítási alapon is.
Ahogy többé-kevésbé ezen az alapon működött egészen idáig, természetesen amúgy magyar módra, felemás módon, slamposan, ezernyi egyéni érdektől áthatva és következetlenül, és még mindig megőrizve valamit a szocializmus „legfőbb érték az ember” szemléletéből és az ehhez igazodó intézményrendszerből.
Az egészségügyi ellátórendszer roppant kényes területe a társadalomnak, nem is csoda, hogy idáig még akárki is próbált érdemben belepiszkálni, annak - nem sokkal merész elhatározása után - máris lengette politikai sírján az árvalányhajat az őszi szél.
De most aztán nincs pardon, a Vezér eldöntötte, hogy rendet tesz, a rend pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy mindenről az állam dönt, az állam mibenlétét tekintve pedig XIV. Lajos francia király véleménye a mérvadó: az állam én vagyok!
Tulajdonképpen az a vicces, hogy ez is valahol a felcsúti konyhaasztalnál született döntés, a kedves Apuka világszemlélete tükröződik benne, de a kivitelezésben sem nehéz felfedezni a gyermekkori dörgő pofonok utóhatását.
Egy normális egészségügyi rendszerben az egészségügyi szolgáltatók versengenek a betegért, de hát ez nem passzol bele Orbanisztán hivatalos ideológiájába, a Bölcs Atya által igazgatott, gondoskodó, büntető és jutalmazó állam modelljébe.
Így aztán most az életükért ügyeskedő és magukat halálra hajszoló intézmények helyett jön majd a nagy, tohonya állami szervezet, amelyikben minden szolgáltatás sorsa attól függ, hogy az adott területre delegált pártmegbízottak támogatják vagy feleslegesnek ítélik meglétét, mint ahogy a fejlesztések is majd ott dőlnek el, ahol azoknak sem szükségességét sem feleslegességét nem érzi meg a döntéshozó.
Az egészségügyi intézmények államosításáról a Vezér a saját vazallusaival, a megyei közgyűlések elnökeivel állapodott meg, akik ebben az ügyben is leginkább a hajdani Wartburgok hátsó ablakában elhelyezett bólogató bulldog figuráját hozták.
Nem, nem az ellátás szervezésével kapcsolatos felelősséget és pénzt adták át az államnak, hanem átadtak mindent, ingatlanvagyonostul.
Márpedig az ingatlanvagyon átadásával egyszerűen kiiratkoztak a terület lakosságának életéből, hiszen egy megyei önkormányzatnak így még annyi feladata sem maradt, mint a települési önkormányzatoknak, hogy legalább a petúniák vagy muskátli nehéz kérdésében dönthessen.
Ha egy testülettel kapcsolatban elmondható a népi bölcsesség, miszerint felesleges, mint pin@n a szőr, hát a megyei önkormányzatokról ezek után ez bizton elmondható.
A döntés természetesen mélyen demokratikus, az önkormányzati testületek tudomásul vehetik, merthogy a döntésben semmiféle részük nem volt, kész helyzet elé állították őket.
Az ellátást idáig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozta, mely az intézményekkel évente szerződést kötött, melyben meghatározták az ellátási kötelezettség területi kereteit és tartalmi elemeit, például eldöntötték, hogy az adott intézményben finanszírozható-e új szakterület, milyen ellátást milyenterjedelemben fog finanszírozni a társadalombiztosítás.
Gyakorlatilag elosztották a rendelkezésre álló pénzösszegeket az intézmények között, majd teljesítmény alapján ezek között a keretek között kapták meg pénzüket az intézmények, melyek, ha a szerződött teljesítmény fölött teljesítettek, akkor megnézhették magukat, mivel a többletteljesítményt nem finanszírozta senki.
Ez a hírhedt TVK – a teljesítményvolumen korlát, ettől keletkeztek a várólisták, mert akit a rendelkezésre álló pénzösszegből nem lehetett ellátni, annak várni kellett, míg sorra került.
Ezután sem lesz ez máshogy, csak az egészségügyi kormányzat kerül kellemesebb helyzetbe, két okból is: egyik az, hogy ezek után nem kell a rengeteg intézményvezetővel alkudozni, hallgatni a sopánkodásukat, hanem a nagytérségi ellátórendszerek vezetőivel kell közölni a döntéseket, oszt jónapot.
Utána meg azok közlik a döntésüket az intézményvezetőkkel, és akinek ez nem tetszik, mehet zabot hegyezni Kukutyinba.
Nincs versengés a betegért, lesz helyette állami direktíva, majd a Párt megmondja, hogy az adott területen ki, milyen ellátást érdemel.
Tulajdonképpen sok eltérés nincs az elődök elképzeléseitől, mindössze az, hogy a betegellátás színvonalának emelését az elődök a versengő biztosítóktól és az egészségügyi rendszer átszervezésétől várták, a jelenlegi hatalom meg a sztálini vasakarattól.
Természetesen vannak ennek az ügynek plusz hozadékai is – például nem kell a helyi politikusokkal egyeztetgetni a kórházak bezárásáról, vagy azt számolgatni, hogy melyik kórház fenntartása a gazdaságos, hanem kemény kézzel el lehet fordítani a kulcsot a bezárásra kiszemelt intézmények kapujában.
Most már a kórházigazgatói lobbitól sem kell tartani, hiszen 2012. január elsején valamennyi kórházigazgató munkanélküli lesz, és majd a hatalom megmondja, kire számít a továbbiakban.
Lehet, lesz hármas követelmény is – hűség a Párthoz, közéleti aktivitás, szakmai alkalmasság – ebben a sorrendben.
Az sem hátrányos, hogy megbízható kezekbe kerül a hatalmas egészségügyi piac, onnan is lehet szakítani tíz-húsz százalékot, a megfelelő helyen fekvő kórházi ingatlanokkal is jó kis üzleteket lehet csinálni, majd Viktorék megálmodják az okosságot, a lenyúláshoz nagyon értenek.
Márpedig a kórházi ingatlanvagyon értékéhez képest a magán - nyugdíjpénztári vagyon zsebpénz…
És mi lesz a libával, ha a májnagyobbodásával orvoshoz kíván fordulni?
Na, itt aztán megszűnik az anarchia, oda megy, ahová irányítják, akkor, amikorra időpontot kap, és még örülhet, ha majdani orvosát nem a párthűség alapján választották ki.
Nem hiszek az állami irányítás magas hatásfokában, de várjuk ki a végét.
Az kétségtelen, hogy az egészségügy ruháját újra kellett szabni.
Csak az a kérdés, hogy mi kerül ki az új szabó keze alól: Dior modell vagy kényszerzubbony?

:O)))

13 megjegyzés:

éva írta...

Mivel zseniális gazdaságpolitikájuknak hála, lassan több a kimenekült orvos, mint az itthoni, nagyobb feszültséget nem fog okozni a kórházbezárás: mivel amúgy sincs már elég orvos a fenntartásukhoz. És még végkielégítést sem kell fizetni a kirúgottaknak. Csak megbetegedni nem szabad a jövőben.

Joco írta...

Tisztelt Pupu!
Elnezest,nincs magyar ekezetem.
Szoval,Pupu,ne tessek mar az allamot szidni,ha valamibe beleavatkozik.Onok,kommunistak,meg plane ne nagyon dumaljanak(nem kell reszleteznem,hogy miert).
Inkabb Tisztelt Pupu,tessek elovenni ujra az NDK-as borondjeit,telepakolni amig meg lehet,es elhuzni(amig meg lehet))))))
Tisztelettel,
Joco (volt kisgazda,jelenleg munkanelkuli,antikommunista)

Névtelen írta...

"lassan több a kimenekült orvos,"

Hát persze, az orvosok Viktor óta menekülnek. Az előző 8 év alatt nyüzsögtek itthon kitörő szeretettel. Mióta bezárták a lipótot kedvenc kebelbélieid, azóta szaladgáltok itt szabadon és gágogtok kedvetekre. De persze szólásszabadság az NINCS!

Debi írta...

Remélem, hogy osztrák kényszerzubbony lesz a kedves kezeltnek
Ajánlom az alábbi linkeket:
http://www.youtube.com/watch?v=Xyylb0PPPCI
http://www.youtube.com/watch?v=0jnpT0Ga-Ow&feature=related
Keresgéljetek, elég sok új Bródy dal van.

PuPu írta...

Kedves Joco!
A szövegeden sajnos az ékezetek sem segítenének.
ha figyelmesen olvasnál és tudnál szövegértelmezéssel is bíbelődni, akkor bizonyára megértenéd, hogy nem az állami beavatkozással van baj, hanem az államosítással.
Ha neked a kommunistákkal van bajod, akkor nem velem van vitád, hanem Viktor Győzeviccsel.
Amúgy meg rendszerváltás után huszonkét évvel kommunistázni kicsit snassz - nem véled?
Ami meg a bőröndöket illeti, úgy látom, te már bepakoltál és elé is utaztál, amit nagyon helyesen tettél, habár én nem küldtelek, mert az a véleményem, hogy ez itt a mi hazánk, hol helyed van neked is meg nekem is, még ha kicsit pironkodok is miattad.
Ezt az "amíg lehet" kitételt meg nemigen értem, - miért, mi lesz?
Jössz az SZTK-ból hazafelé és agyoncsapsz a mankóddal?
Vagy lezárod a határokat oszt ember se ki, se be?
Aztán miben áll a te kisgazdaságod?
Azzal az egy cserép földdel se bírsz, amiben a muskátlid kornyadozik.
Hogy munkanélküli vagy, az sajnálatos, de majd most megoldja neked a Viktor, mehezsu kubikolni - az talán majd hoz valamit a gondolkodásodon!

Üdvözöllek! (amíg lehet...)
PuPu

stirlitz írta...

Még nem oszlott a Narancs köd a fejekben kedves Jocó stb

Névtelen írta...

Hello Joco!

Nem tudom, honnan írsz, hogy nincs "ekezeted", azt sem tudom, hány éves vagy, hogy kisgazdista vagy. Csak két gondolat:ha nem itthon élsz, és még sincs munkád, gartula, mert még nyugaton sem vagy képes munkát találni(ha csak nem Albániába mentél a jobb élet reményében.)Ez esetben ne te mondd meg frankót, nem biztos, hogy a bölcsek bölcse vagy.No és ha nem itthon élsz, akkor ne dumálj bele a belpolitikába, mert jelenleg nem a te bőrödre megy a játék! Véleményed lehet, de ki kíváncsi rá, ha más izéjével vered a csalánt.
Amennyiben itthon élsz: elégedett vagy a dolgok alakulásával? Hőn szeretett pártodat az ideiglenes miniszterelnök vágta haza néhány éve, ennek ellenére még hiszel neki?
A nagy komcsizásból,és kisgazdistázásból arra lehet következtetni, hogy már nem a tini korosztály tagja vagy, egyébként én sem, tehát nincs ezzel semmi baj. Csak hát némi észt adhatott volna az elmúlt pár évtized, ha már a teremtődtől nem kaptál.
Puput ne küldd sehova, mert az ilyen briliáns elmékre nagy szükségünk van a mostani időkben. Mindig fantasztikusan ír, és nagy igazságokat karcolgat. Ha neked és a hozzád hasonlóknak nem tetszik, ajánlom a jobbos média teljes palettáját, van belőlük elég.

stirlitz írta...

Éljen a pártunk a 27 % áfa után kiterjeszti a hamburger adó. "Az Adó csökkentés kormánya"

Joco írta...

Tisztelt Pupu!
Azert mondom a dolgaimat,mert birom a szovegedet-)
Mindennap elolvasom-)
Sajnalnam,ha a fideszes kommunistak letiltanak-
szoval,ugymond szeretetbol irtam-))))ha hiszed ha nem-)
Udvozollek,
Joco

kertészke írta...

Úgy látom aktualitását vesztette a megjegyzésem.:D
De Rád tényleg nagy szükségünk van.:)

Névtelen írta...

Jo lenne ha az amerika nepszava sem dumalna bele amagyarok dolgaba.

kertészke írta...

Névtelen (szerintem amerikás Jocoka ? ), én meg annak örülnék, ha te nem dumálnál bele a mi dolgunkba...ha már egyszer szedted a sátorfádat....Az AN meg csak tájékoztat bennünket, ha már itthon nem kapunk valós híreket. Gondolom moderáltak téged és ez lehet a bajod, de próbálkozz a fidesz oldalain, tárt karokkal várnak!

éva írta...

Névtelen, ha a "magyarok" alatt a fasisztákat és a nácikat érted, akkor nagyon is helyes, ha az Amerikai Népszava beledumál a dolgaikba. MINDEN tisztességes és értelmes embernek tele van velük a töke! És csak tájékoztatásul: Viktor Győzevics az ő üszkösödő jobbkarjával együtt sem olyan kártékony, mint a fekete csótányok!
Egyébként belegondoltál már, ha Rákosi reinkarnálódna, milyen lépéseket tenne? A fenekét is a földhöz verné örömében attól, amit a fidess tesz: államosítás, banktőke elleni küzdelem, minden központosítása, párthű emberek minden pozícióba.....
Nem tartod egy kissé skizofrén dolognak, hogy "kisgazdaként" ezt támogatod?