2012. február 2., csütörtök

BOSSZANTÓ

Halálosan felbosszant minden alkalommal, mikor a közélet szereplői – beleértve azokat az újságírókat is, akiknek hivatalból tisztában kellene lenniük minimum az elmúlt egy-két évtized történéseivel – elkezdenek ájult lihegéssel arról értekezni, hogy hát igen, mecsoda kivételes jelenség, hogy a Fidesz kétharmaddal kapott felhatalmazást a kormányzásra.
Mérgelődésem tárgya az, hogy ez a kijelentés hazugság.
Hazugság azért, mert ha öt választásból két alkalommal születik kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány, akkor annak azért nincs különösebb ritkaságértéke, a parlamenti demokrácia egyik lehetséges helyzete, melyben az ilyen felhatalmazással rendelkező kormányra könnyebben végrehajtható programja mellett nagyobb felelősség nehezedik, hiszen a döntéshozók köre szűkült.
Nem létszámában, hanem a döntésben résztvevő politikai erők számát tekintve.
Mintha mindenki megfeledkezett volna arról, hogy Horn Gyula kormánya ugyanilyen kétharmados többséggel rendelkezett, és ez így is van jól.
Egy ország kormánya nem akkor működik jól, amikor a miniszterelnök két év handabandázás közben falnak viszi az ország szekerét, hanem akkor, mikor az ország népe észre sem veszi, hogy van miniszterelnöke - az ország mégis működik, a gazdaság kiegyensúlyozott, az emberek életszínvonala csendesen növekszik és a politikusokon kívül senki nem kell, hogy naponta eltorzult arccal és elvörösödött fejjel politikával foglalkozzon.
Persze kétharmad és kétharmad között van némi különbség, leginkább abban, hogy ki hogyan értelmezi az ilyen felhatalmazásból adódó lehetőségeket, kötelezettségeket.
Horn egyik első intézkedése az volt, hogy az Alkotmány módosítását minősített többséghez, a képviselők négyötödének szavazatához kötötte.
Nem kényszerítette őt erre semmi, csak ráérzett arra, hogy a látszólagos korlátlan lehetőséggel élni nem szabad, mert súlyos torzulásokhoz vezethet.
Így aztán a hatályos alkotmány keretei között próbálta meg érvényre juttatni elképzeléseit.
Orbán első dolga volt a korlátozás eltörlése, mivelhogy nem volt és ma sem képes elviselni semmiféle korlátozást.
Ha zt gondolja, hogy az első adandó alkalommal nem fogják az összes eddigi intézkedését eltörölni, akkor nagyot téved és még jól jár, ha a nép nem akarja majd az Alaptörvény asztalait széttörni a fején, de igazuk is lenne.
Asztalra libasült való párolt lilakáposztával, papírral ezidáig csak teheneket etettek, de ettől azok is felfordulnának.
Ami a Vezért illeti, most mást sem csinál, csak bólogat, márcsak egy Wartburg kalaptartóra kellene neki szert tennie, jól mutatna ott nagyon.
De szemernyi kétségem sincs, hogy már azon töri a fejét, hogy hogyan tudna valamiféle trükkel kibújni frissen vállalt kötelezettségei alól.
Most bajban van, most mindent aláír, amit elétesznek, ő ma az Unió Smittplagija, de hinnünk azért nem kellene neki, ennek az embernek a hazugság ugyanolyan természetes, mint a levegővétel.
Ő a kétharmadot a saját hatalma bebetonozására iparkodik felhasználni, elég jó hatásfokkal, ami azt illeti.
Senki, soha nem hitte volna, hogy a demokráciához való viszonyban egy Horn-Orbán összevetésből Horn Gyula jön ki jobban, méghozzá toronymagasan.
Aztán itt van a hazához való viszony.
Ez is nagyon idegesít, mert a köztudatban az él, hogy a szocialisták és szabaddemokrata partnereik kormányzásuk éveiben mindent elrontottak, eladósították az országot, és hát ugye, loptak és hazudtak.
Ezzel szemben a Fidesz felvirágoztatja Magyarországot, mint ez köztudott.
Hogy a szocialisták kormányzása alatt felépült néhány híd, párszáz kilométer autópálya, kétszáz körüli ipari park, felépült vagy háromszáz iskola, ez kit érdekel, ma már az az értelmiségi réteg is csak a fejét csóválja ha valaki eredményekről beszél, amely maga is részese volt a sikereknek.
Az is vicces, hogy évek óta mennek a büntetőeljárások, de jogerős ítélet még első fokon sincs egyikben sem, a vádak meg düledeznek, lassan a védőügyvédek úgy csemegéznek a jogi melléfogásokban, mint liba a tarlón.
Ami meg az ország lakosságának állapotát illeti, nem nagy hőstett felemelni a minimálbért, de az összes munkavállaló bérét ehhez igazítani, az már bizony húzósabb feladat volt.
És annak megvalósítása is, hogy folyamatosan emelkedjenek a reálbérek és a nyugdíjasok reáljövedelme.
Ma meg szemrebbenés nélkül villantja ránk félelmetes fogait a Fidesz szóvivője, mondván: a szocialisták elszegényítették a nyugdíjasokat.
És erre sincs reakció, nincs egy nyugdíjas-szervezet sem, mely felemelné a hangját és azt mondaná: miről beszél jóasszony?
És pont Ön mondja ezt, százezrek nyugdíj-megtakarításainak megmentője?
Hol van ilyenkor a szépkorúak jóltáplált napközise, hogy elmondja az igazságot?
Ja, hogy akkor nem lehet Gyurcsány ellen kampányolgatni?
Az is idegesít, mikor azt taglalják, hogy a szocialisták tönkretették az országot.
Megkérdezném, hát mikor volt rosszabb Magyarország nemzetközi megítélése - a Gyurcsány - Bajnai időszakban, vagy most?
Hahotázva röhög rajtunk a világ, ahogy a Kettéfűrészelt Óriás és a Leghugyozott Lángelme által alkotott Nemzeti Gazdasági Csoda és a remek gazdasági szabadságharc összeomlik.
Röhögnek rajtunk tekintélyes államelnökünk miatt is, és fognak még sok-sok dolgon röhögni, mi meg sírhatunk.
Elég a Vezér vagy a Fidesz szóvivőjére csak ránézni is, egy rémálom, hogy ilyen emberi minőség ilyen fontos pozíciót tölthet be, persze ezzel nem mondanám azt, hogy nem illeszkednek prímán a vezér minőségéhez…
De én azért dühös vagyok, mert szeretnék büszkének lenni a világban, hogy magyar vagyok, szeretnék egy olyan országban élni, ahol az állam vezetőit, általában a politikusokat komolyan lehet venni.
Nem mondom, a Nemzetvezetőt komolyan kell venni, mint amikor patkány költözik a házba, mert végtelenül kártékony tud lenni ebben a minőségében, terjeszti a kórt.
Nem vagyok nagyralátó, nekem doszt elég lenne egy csendes, kiegyensúlyozott miniszterelnök is, olyan földhözragadt típus.
A kínai átok azt mondja: Élj izgalmas korban.
Szeretnék egy unalmas korban, unalmas országban végezni a dolgom, utána hazamenni és nyugodtan élni a családommal, négyévente dönteni arról, hogy elégedett vagyok-e a hatalom gyakorlóival, szóval semmi forradalmárkodás, semmi gyűlölködés.
Béke és békesség.
Vajon lesz egyszer ilyen társadalom errefelé?

:O)))


Ps: A képet, mint törzsanyagot  az Örülünk Vincent?-ről palizáltam,  kedves alkotó, ugye, nem baj?

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

" Ami a Vezért illeti, most mást sem csinál, csak bólogat, márcsak egy Wartburg kalaptartóra kellene neki szert tennie, jól mutatna ott nagyon."
Köszönöm ezt a mondatot neked. Majdnem megfulladtam vacsora közben ahogy olvastam. Szenzációs megint az írásod.

pumukli írta...

Én már csak várom a tavaszt. Remélem a gázszámlák fizetésekor még a fideszfanok is észhez térnek. Már ami az 1 millióból nem hord lószemüveget. Mert, ha jól emlékszem, már csak ennyien vannak a kétharmadból.

éva írta...

Itt Pupup? Nyugis élet? soha a büdös életben. Ennek a népnek mindig Mohács kell! És soha semmiből nem tanul. A libáknak több esze van!

Névtelen írta...

A nemzetközi megítélés Kedves blogíró hathatós baloldali támogatással valósul meg, itthonról irányítják. A "vezérezés", amit oly pofátlanul használ nyilván azokon a beállítódásokon alapul, melyekben gyermekkora óta nevelkedett. A szvívő emberi minőségére tett kitétele azután, hogy Gyurcsány és bandaja emberi minőségeit mentegeti, már meg sem lep. Ez is egy vélemény, az öné, joga van hozzá, hogy elmondja. Szerencsre ma Magyarország lakosságának többsége bölcsebb mint Ön, és jobban átlátja a hátteret, megérti az összefüggéseket. Bár Ön nyilván nagyon bölcsnek tartja magát, hogy hazaszeretet dolgában a "pufajkás multú" Horn úr demokrataságáról tirádázik, míg Orbánt vezérezi, aki pedig 89-ben nem kis bátorsággal megáldott beszédett mondott június 16-án, amit alapból a mai napig ugyanígy, ugyanilyen stílusban vállal és visz tovább. Számomra a dolog egyszerű: minden kutya 56-ban lett elásva. Az Ön ezen 56-os hovatartozás-vállalása mutatja, hogy melyik oldalon áll, álltak velhetően az ősei, családi vonalon. Arról, hogy ki Orbán Viktor,mit tesz a kormánya, miért teszi, fogalma sincs. Egyszerűen sokszor úgy vélem, a két tábor másik univerzumban él. De azt gondolom, a kettő közül az egyik ál-univerzum. Hosszabb távon az igazság a múltban és 56-ban gyökerezik. Ott dől el az igaz vagy ál-univerzum léte, mert ott van a mustármag, melyből az egyik vagy másik minőtt. Joga van elmondani ezeket ilyen stílusban is akár, ön mellett nagyon sokan pocskondiázzák még a nemzeti kormányt (igenis, nekem meg jogom van őket nemzetinek nevezni!) az önénél förtelmesebb stílusban is akár. A lényeg, hogy megmaradjon és gyarapodjon az ország aktív 1/4eének bölcsességs, átlátva és ezért tamogatva az áll-igazsággal szemben a valódi igazságot!!!

irkomirko írta...

A vég lassan-lassan elkezdődik.

MALÉV ma reggeli leállását, BKV áprilisra várható csődjét, IMF hitel kemény feltételeit, a mini.elnököt támogató béketüntetésre válaszoló békatüntetést, a felsőoktatás és egészségügy küszöbönálló krakkját stb egyre nehezebb lesz Gyurcsányra kenni.
Csak azt nem értem, ha a FIDESZ-eszesek annyira tisztán, előre látták a bajokat, mi a fenének jelentkeztek a felelésre, ha még akkor sem tudják a választ, amikor már élesben megy a vizsga?

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
"Bosszantó" című írásod valóban oké, de tudnék hozzá sorolni olyan bosszantó dolgokat, amelyek egyre szembetűnőbbek. Pl. az ATV Kálmán Olgája nem bírja ki, hogy egyszer ne legyen pikírt a formálódó demokratikus ellenzékkel. A tegnap esti Egyenes beszédben a DK miskolci akcióját utazó cirkusznak titulálta, pedig értékelni, fanyalogni nem az Ő dolga. Bosszantó, ahogy az ATV másik hölgyével (Mészáros Antónia)
együtt nyalnak a FIDESZ-nek és simfelik, gúnyolják a demokratikus pártokat. Bosszantó, milyen sokszor felkészületlen Kálmán Olga, a beszélgető partnereinek mondatait papagály-szerűen ismételgeti, így telik a drága műsoridő, és ezzel az átlátszó módszerrel nyer szikrányi gondolkodási lehetőséget. Műsorai laposodnak. Úgy látom egyre-másra kapja a díjakat, kitüntetéseket, tehát a vég nála is elkezdődött, mert még el is hitetik vele, hogy így kell ezt csinálni. Szóval ez is bosszantó.

éva írta...

Névtelen - sok szerencsét az 56-ban gyökerező igazsághoz - de a valóság az, hogy a nép többsége még az elmúlt2évre is nagy ívben tesz - és a napi megélhetési problémái alapján ítél. Napról napra romlik a véleménye - a helyzetével együtt. Nincs az a meskete, amivel ezt felül lehetne írni!
Pl a földön ragadott Malév utasoknak sem lehet már elmúlt8évezni és Gyurcsányozni!

PuPu írta...

Hát igen, valóban más univerzumban élhetsz, kedves névtelen UFO.
Abban az univerzumban ahol te éls, valószínűleg nem divat a szövegértelmezés, merthogy a hozzászólásodból egy istennek sem derül ki, hogy melyik állításommal vitatkozol, csak írsz egy szerelmi vallomást Viktornak - rossz helyre adresszálva.
Én világosan megírtam, mi a bajom Viktorral és miért jön ki nyertesen a demokráciáról vallott felfogásával Horn vele szemben, te meg nem írtál erről semmit sem.
A Vezérezés meg nyilván azon alapul, hogy egy olyan szisztémában, ahol a döntés egy személy kezében összpontosul, akinek nem választói vannak, hanem hívei, ezt a személyt Vezérnek szokták hívni.
Ez nem gusztus kérdése, hanem ténykérdés.
Hogy az én családi hátterem milyen, az ebben az esetben irreleváns.Ugyan azt hiszem, még üldözöttet is többet tudok mondani a családban, mint te a tiedben, de ez sem érdekes, az viszont igen, hogy az embernek ne vegye el a józan eszét a gyűlölet.
56 pedig nem határoz meg semmit ma,
merthogy több mint 55 éve volt, mára vastagon történelem, vitatkozzanak róla majd még 55 év múlva a történészek.
nekem nincs érzelmi viszonyom hozzá, legfeljebb vigyorogni szoktam az utóbbi húz év lelkes,
ám eredménytelen hőskeresésén, itt állunk egyetlen valamirevaló hős nélkül.
Amikor elolvasom a falán, hogy egy egészségügyi intézményt egy a rábízott kórházi részlegben bicskával gyilkoló szerencsétlenről neveztek el, aki történetesen szigorló orvos volt, sírhatnékom támad.
Hogy a nemzet durva annyáról, Wittner Mariskáról szó se essék...
Hát ennyi, hiába vakargatom az állam, más nem jut eszembe, álbölcsességekkel meg nem akarlak szórakoztatni...
:O))))

Névtelen írta...

Tisztelt PuPuteve! Nem kivánok ténybeli állításaival vitatkozni, mivel tényeket nem igazán találtam írásában. Azt talán tényként szögezhetem le, hogy a baloldaliakra jellemző nemzettudat-hiányból fakadó önértékelési zavar pszichológiai jeleit annál gyakrabban. Azt, hogy kik és milyen dimenziókban röhögnek Magyarországon (etc. rajtunk) ezért meg azért, mert (oersze a FletóBajnain nem röhögtek volna) olyan túldimenzionált önleminősítésnek látom, ami nyilván személyes háttérből fakad. Tudom kik, milyen apropóból manipulálnak ezzel a minden emberben meglévő önbizalomhiánnyal, rájátszva és túllihegve virusként terjesztve tovább a. "kicsik vagyunk, senkik vagyunk, szerencsétlenek vagyunk" gondolkodást, ami nem jelent mást, mint hogy "kicsi vagy, senki vagy", tehát manipulálható vagy. Kifinomult módszerrel hintik ezt ballibes újságjaikban, tévéikben, rádióikban mindazoknak akiknek nem gyökerezik erősen az öntudata,és sajnos sikeresen. Ezért fáj nekik olyan kínzóan az, amit a nemzeti kormány tesz, és főleg, amit Orbán sugall, mert az száz százalékban ellentéte ennek. Hit Istenben és hit a hazában, Magyarország nagyszerűségében, az emberek és a közösségek erejében - ez az, amit a nihilista, ateista és egoista gondolkodás gyűlöl. Megértem én, hogy ön úgy érzi, ha mindenki azon röhög, akinek nincs értékrendje, nemzete és öntudata. Mert akinek mindez van, azon röhöghet bárki, lepereg róla.
Utólag sajnáltam, hogy a családi vonalat megemlítettem, de be kell látnom, nem tévedtem semmit. Évának modnom, amit ő lát, az nem a teljes valóság. A kenyérért és a megélhetésért folytatott harc valőban sok embert lesivárít,de mégis nagyon sokan vannak, akik értékelik és tisztelik a történelmünket, és képesek erőt meríteni belőle.Ehhez csak az kell, hogy valóban legyen öntudatuk, merjék vállalni önmagukat és azt a közösséget, amelyhez tartoznak. Nem kritika nélkül perszel, de van szeretetből fakadó kritika, és van gyűlöletből fakadó is,, és tudni kell különbséget tenni, ha másképp nem, beleérzéssel. A baloldali ön és nemzetgyűlölők sokszor nyílt (Kertészkonrádkák), sokszor körmönfontabb módszerekkel igyekeznek a gyűlöletkritikát az elmékbe ültetni, ami pont a legfontosabb értékeket veszélyezteti, ami egy személyiséget a közösségéhez fűz.
De visszatérve, hogy miért is nem csalódtam a blogíró úrban vagy hölgyben, amit Tóth Ilonáról és Wittner Máriáról írt, az teljesen nyilvánvalóan mutatja, hogy egy klasszikust idézzek "a barikád melyik oldalán áll." És mellesleg precízen alá is támasztja a tételt, amit 56 mustármag-jellegéről írtam. Minden ott van elásva, minden hősiesség és hazaárulás. Hőst nem kell találnunk, mint egy ócska hollywoodi giccsben,azokat csak az nem látja, aki nem meri látni. Aki fél szembenézni. Túl sok van belőlük, túl sokféle, mert az árulókból is túl sok van, túl sokféle. Én mégsem ítélném el Önt ezért, tisztelt PuPuteve, mert nem tudom mi motiválja, és a jót akarom feltételezni. És mint írtam, joga van bármit és bárhogy gondolni, Orbánról, 56-ról, a nemzetéről. Minden gondolatunk úgyis visszahat önmagunkra, és akár tudatosan, akár tudatallatt jó vagy rosszsorsunk előidézője lesz. Értékek híján, tartás híján élni pedig nem ugyanaz, mint értékkel és erkölcsi tartással. Ezt ne tévessze szem elől, amikor Horngyuszit magasztalja és Wittner Máriát gúnyolja... Jackon