KONTRASZT

Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész kívánsága szerint szülővárosába került a Károlyi-szobor a Parlament mellől.

Felállításának helyét is ő választhatta ki.

Mint bölcs és sok mindent megélt és sok mindenkit túlélt művész és tapasztalt ember olyan helyet keresett neki, amelyik méltó az alkotáshoz, mégsem valószínű, hogy kedves jobboldali műértők és történészek, valamint szobafestők és mázolók zarándokhelyévé válik.

Mondjuk úgy, hogy technikai és politikai okokból sem lett volna szerencsés, jobb helye lesz itt, távol a zajtól – fogalmazott a szobrász.

„Egykoron víztorony állt itt, idővel elbontották, közben a park szomorúfűzfája nagyra nőtt, megfelelő hátteret adva a szobornak.

Ezerszer jobb, mintha a szoborparkba került volna.”

Ő már csak tudja, akár a siófoki, akár a nagytétényi Szoborparkra gondolt nyilatkozatában, hiszen mindkét helyen állnak szobrai, nem is akármilyenek.

Egy szoborpark kicsikét a szobrok gettója is, a köztéri szobornak szépen megkomponált környezetben, köztéren van a helye, ott képes igazán hatni, megmutatkozni, tanítani és nevelni, értékes esztétikai élményt adni.

Amikor meghallottam, hogy a siófoki önkormányzat szinte belopta a szobrot a városba, azért kicsit elkeseredtem, mert ebben újabb jelét látom annak, hogy a helyi és központi hatóságok minden területen és mindig behódolnak a szélsőjobboldali terrornak, félnek megvédeni saját – egyébként igen tisztességes és okos - döntésüket, mert tudják, kikkel van dolguk.

Ismerik a gátlástalanságukat, és nem akarják kitenni városukat, a méltán népszerű üdülőhelyet feketeruhás pojácák randalírozásának.

Tudják, Pintér rendőrsége bár képes lenne rád,  de megfelelő parancsok és megfelelő jogszabályi háttér híján nem fogja megvédeni őket, kell végszükség esetén a koalíciós partner a Vezérnek, aki amúgy sem szimpatizál Károlyival, merthogy az első magyar köztársaság elnökének életútja nemigen fér össze nyomasztó éjszakáinak hagymázos lázálmaival.

Aztán az is eszembe jutott, hogy micsoda furcsa fintora a sorsnak, hogy a szobor éppen Siófokra került, ahol más történelmi személyiség is vitézkedett.

Igen, vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrról van szó, aki a Tanácsköztársaság bukása után a Nemzeti Hadsereg fővezéreként  a megszálló románok engedélyével és nyomában érkezett Siófokra, ott rendezte be főhadiszállását, onnan indultak akcióikra különítményesei, Prónay Pál, Héjjas Iván és Moravek-Ostenburg Gyula, a TEK parancsnokának levelezőpartnere (ja kvam pisú…).

Hősies vitézkedésük során akasztottak papot, gyilkoltak festőművészt, nyúztak embert, heréltek böllérbicskával tanítót, hagytak maguk mögött vagy ötezer áldozatot.

Ma a szélsőjobb keresve sem találna megfelelőbb helyet Siófoknál arra, hogy „hőseinek” emlékművet állítson, a történelem és a sors fintora most mégis úgy hozta, hogy a gyűlölt Károlyi szobra kerül a városba, példázva polgárainak józan eszét, emberi tisztességét és kicsit talán bátorságát is.

Károlyi történelmi szerepéről még sok vita lesz a történészek között, de az vitán felül áll, hogy az emlékmű maga mestermű, igen magas művészi értékű alkotás, méltán lehet rá és alkotójára büszke a város.

Károlyi személyes tisztessége pedig megkérdőjelezhetetlen, köze annyi van Trianonhoz, mint az út felett repülő vadlibának egy tömegkarambolhoz, mindenesetre nem ő adott utasítást a trianoni békeszerződés aláírására, hanem Horthy.

Azt hiszem, a szobrászművész méltán remélheti, hogy kerülnek még az ő szobrai a jelenleginél méltóbb környezetbe is, csak meg kell várni, hogy a feléledő nyilasok elkotródjanak a közéletből és a hatalmat ne elmebetegek és talpnyalóik, hanem értelmes, józan, hazájukat jól szerető emberek gyakorolják, egy demokratikus jogállamban.

Ma ugyan kicsit elbizonytalanodtam, mikor kiderült, hogy Angela Merkel fogadja majd októberben Egyeskét, de hát persze van olyan, mikor valaki helybe megy a seggberúgásért.

Merthogy mást nemigen fog kapni, annak igencsak nagy a valószínűsége.

De azért az nagyon rossz, hogy idegen államoktól kell várni a segítséget, hogy el tudjuk végre takarítani a fülkeforradalmi építkezésből nyakunkon maradt sittet, hogy ki tudjuk takarítani az országot, ki tudjuk szellőztetni az áporodott levegőt, melyet ez a beteg ember szellentett a Kárpát-medencébe.

Annak azért örülök, hogy Károlyi emlékműve ismét áll, még ha József Attilát hiába is keresi tekintetével. De ő türelmes ember.

Megvárja, míg a költő szobra leutazik majd Szárszóra, ha egyszer ezek rájönnek, hogy munkássága nem csupán a fasiszta kommunizmus emlegetéséből állt, hanem ő az, aki ezt írta:

Mondd, mit érlel annak a sorsa,

Akinek nem jut kapanyél…

Aktuális sorok ma is.

Károlyi egyébként felosztotta birtokát a nincstelen zsellérek között…

:O)))