ÁLLAPOTROSSZABBODÁS

Egyeske állapota megbízhatóan, egyenletes ütemben egyre romlik, de ez őt nem zavarja - úgy sétál közöttünk, mint Andersen mesében a császár az ő új ruhájában.

Csakhogy eddig még nem került elő az az inas, aki vidáman felrikkantana – a császár meztelen, jelen esetben manifeszt elmebeteg.

Szeretem én a sportot, és mélységesen megértem azokat az embereket, akik kijárnak a meccsekre, mert meccsre járni jó dolog.

Nézi a magyar a huszonkét falábút meg a pálya egyéb tartozékait és boldog, hiszen nem neki kell szaladgálnia a labda után, nem az ő sípcsontjába száll bele az ellenfél kutyaütője, boldogan ordítozhat olyasmiket, melyeket sem otthon, sem a munkahelyén nem ordítozna.

Hiszen tömegben van, ekképpen megszűnik egyénnek lenni, onnantól kezdve egy közösség tagja, mely közösséget a sport szeretete és egy kis boldog zsidózás, cigányozás, huhogás szép emléke kovácsol össze.

Emellett még lehet szotyolát a földre köpködni, amiért azért otthon súlyos fenyítés járna a hólapáttal, és hazafelé tartva a meccs értékelése során legurulhat egy-két feles meg a kísérő sör is…

Nagyobb kár nem esik, legfeljebb kiiratkozunk a kultúrvilágból, amikor a lelkes magyar szurkolók a bánatos seggüket mutogatják az ellenfél csapatának, annak himnuszát hallgatva.

Átlagember ettől még nem elmebeteg, legfeljebb egy tahó vagy egy kültelki bunkó, de más a helyzet, mikor az állam miniszterelnöke mutat furcsa jeleket sporthoz való viszonyát tekintve.

Márpedig az a miniszterelnök, amelyik a válogatott csapat veresége után fél óráig igaz könnyeket ejt, - hát mit mondjak – szóval szalajt, mint a rigalánc.

És az elmebaj nem áll meg itt, eszkalálódik, és furcsa dolgokat produkál.

Például szép terveket gerjeszt a magas állami méltóság fejében, például olyanokat, hogy megreformálja a nép sporthoz való általánosan rossz hozzáállását és meghirdeti, hogy  öt éven belül a mai kilenc százalékról húsz százalékra emeli, tíz éven belül pedig harminc, harmincöt százalékra az aktívan, hetente legalább kétszer fél órát sportoló magyar lakosok számát.

Nem kétséges, a cél szép, csak azok a fránya körülmények, azok tesznek állandóan keresztbe a szép elképzeléseknek.

Hacsak nem úgy képzeli el a dolgot, hogy öt éven belül a magyarság fele éhendöglik - amire minden esély meg is van - és akkor a mai kilenc százalék automatikusan felugrik tizennyolc százalékra, két százalékot meg hozzáhazudik a Gyuri.

Merthogy általában nem a golf szerelmesei szoktak éhenhalni, azok továbbra is ütni fogják a labdát, hacsak egy liba fel nem kapja, és huss – el nem száll vele!

Nagyon kíváncsi lennék, hogy az a negyvenszázaléknyi nyomorszinten élő mit szól a Bölcs vezér legújabb ötletéhez, de nagy a gyanúm, hogy igencsak plasztikusan és rusztikusan jelölnék ki neki a futópályát, ahol elfuthat meglátogatni édesanyját.

Merthogy a sporthoz tömegméretekben életszínvonal is kell, már persze akkor, ha nem csak tömeghülyítésre szánja elborult elméje ezen sziporkáit – jelzem a heti kétszer félóra sport igencsak erre utal,

Fél óra alatt levetkőzni, zuhanyozni, felöltözni meglehetősen feszített program, persze azért maradna tán tíz perc a kislabdadobásra meg a fekvőtámaszokra, de ez sportnak nemigen lenne nevezhető.

Még szerencse, hogy soha nem lesz belőle valóság.

Azt azért valószínűleg hallotta Egyeske, hogy amikor az ember sportol, akkor kalóriát éget, energiát veszít, de ha az input oldalon nincs energia-bevitel, akkor a tartalékot égeti a munkaképesnek nyilvánított és havi huszonnyolcezerrel megdögleni az utcára lökött rokkantnyugdíjas, akinek az egy lábával igen jól fog állni a hosszútávfutás.

Végtére is motorban is létezik egyhengeres – nemde?

Az is szép lesz, mikor a kisiskolások sorra esnek össze a tornaórákon, mert nem kapnak eleget enni, sőt, semmit se kapnak enni és ez azért nem emeli a sportolási kedvet!

Ehhez képest még azt is mondta a Gyagya, hogy miközben egész Európában súlyos gazdasági válság van, addig „Magyarországon arról szólnak a hírek, hogy olimpikonjainkat tisztességesen elismerjük, bevezetjük a mindennapos testnevelést, létesítményeket építünk és sportot támogató új adórendszert vezetünk be”.

Ha nem tudnám, hogy még egyetlen orvos sem vette a bátorságot, hogy elrendelje kényszergyógykezelését, azt hinném, hogy a zártosztályról kapott kimenőt – ez az ember teljesen elrugaszkodott a valóságtól, vagy teljesen elpofátlanodott, szinte mindegy is.

Akkor, mikor gyerekek ezrei-tízezrei éheznek, a nép egy jelentős része úgy megy neki a télnek, hogy nincs a szeneskamrában tüzelő, akkor a stadionépítésekkel dicsekedni, meg azzal büszkélkedni, hogy milyen ügyesen tudják kilopni a pénzt a szegények elől, merthogy akkor viszik el, mikor még nincs is a kincstárban – elképesztő érzéktelenség és pofátlanság.

Milliárdok mennek az élsportra, tömik a lóvét mindenféle magukat profinak gondoló, de inkább koldusmentalitású egyesületekbe, írnak egy rendeletet és azt hiszik, hogy az elég a gyerekek sporthoz szoktatásához – rémálom ez az egész.

Közben meg ő olyan, mint a tüdő, egyre dagad és egyre elborultabb a tekintete.

Persze lehet ez az antidepresszánsok hatása is, - ki tudja?

Mindenesetre az álom természete már csak olyan, hogy ritkán válik valósággá.

Amikor majd a munkahelyi MHK keretében fel-alá szaladgáltok, gondoljatok a saját felelősségetekre, - ti juttattátok hatalomhoz ezt a szerencsétlent, aki ebből kifolyólag szerencsétlenné tudja tenni Magyarországot is.

Mindenesetre kezdjetek gimnasztikázni, mert ha jönnek a zordabb idők és csak az választhat, aki el tud menni békaügetésben feliratkozni Dabasra, akkor a hirtelen megterhelés nem fog jótt tenni!

Én szóltam!

:O)))