2010. szeptember 6., hétfő

KEGYELMI ÁLLAPOT...

Nyakig ülünk a kegyelmi állapotban.



Orbán használta a kegyelmi állapot kifejezést Kötcsén, a Gyurcsány nyaraló tövében - csak nehogy a jövő héten be akarjon költözni a stockholmi feliratra való hivatkozással.
Azt mondta, hogy az új Alkotmányt, melynek preambulumát oly epedve várja Mari néni a tyúkudvarból, még addig kell elfogadtatni, míg tart a kegyelmi állapot.
Ebből is látszik, hogy a kommunista optimista -  a mi jobboldali mezbe öltözött bolseviktorunk soha nem adja fel a reményt.
Igaz, túl hosszú határidőt nem adott az alaptörvény elkészítésére, de az Isten, a Szentkorona meg a foci beleszuszakolása a sok hozzáértő műalkotásába nem fog hosszú ideig tartani.
Annál is inkább, miután a folyamatot a nemzet főmérnöke személyesen fogja irányítani.
Bajban van egyébként a magas testület, merthogy ott, ahova legszívesebben visszanyúlna példáért – 1945 előtt – nem talál alkotmányt, az meg már mégiscsak hülyén nézne ki, ha a Werbőczy féle Tripartitumhoz nyúlna vissza a tudós testület, - megjegyzem az sem emelkedett soha törvényerőre.
Persze az még nem kizárt, hogy az új Alkotmány is elrendeli majd a alantasabb néposztályok röghözkötését és helyreteszi a Szentkorona tagjainak mára kissé félrecsúszott értelmezését.
Merthogy ma már minden proli a magáénak érzi a Szentkoronát, jóllehet az mindíg is a nemességé volt, és ha már polgárokat csinált, akkor nemeseket csinálni meg se kottyan a Vezérnek.
Tiszta ciki, - az első írott Alkotmányt Magyarországon a komcsik csinálták Rákosi vezetésével, - úgy látszik a mentalitással együtt a hobbik is hasonlítanak.
De mindegy is, itten tavaszra pedig Alkotmány lesz, még ha a két cavintonfüggő szupersztár – Boross és Pozsgay - bele is betegszik.
Per tangentem említeném meg, hogy Szűrös Mátyás bele fog betegedni a mellőzésbe, ez első lépés a Gulag felé - ő már csak tudja…
Persze, - hacsak a Hóbagoly nem lesz a turul vacsorája, akkor lehet itt még királyság is.
I. (Enyveskezű) Miháj készen áll az uralkodásra, mint ahogy határozott igennel felelve készen állt a kormányzásra is, és a királyság is csak egy államforma, és - mint Borosstól megtudhattuk - nincsen abban semmi kivetnivaló.
Viszont a Vezér azt is prognosztizálta, hogy lesz még itten harc meg halálhörgés, siralom, fogak vicsorgatása amikor el kell fogadtatni a költségvetést - még az ideológiailag kifogástalan állapotban levő képviselőként viselkedő zombik egy része is hajlamossá válhat az árulásra, mikor szembetalálkozik az menetrendszerűen érkező ezermilliárdos megszorításokkal, amit a Vezér kötcsei beszéde szerint az ő hű népére mérni lesz kénytelen.
Megszorítás, - milyen érdekes szó, - ezidáig nem nagyon szerepelt a Vezér szókincsében, most meg tessék…
Persze ez sem jelent semmit, hisz a vazallusok papagájkórusa ezekről a tervekről továbbra sem akar tudomást venni.
Tovább mantrázza a legvadabb hülyeségeket, és érdekes – van rá kereslet.
Az emberek még mindig az áldozatvállalásmentes gyönyörű jövőben akarnak hinni, - attól tartok, keserű lesz a csalódás.
Még mindig elmondják, hogy nem lesz az egészségügyben ágyszámcsökkentés, viszont lesz konszolidáció és dől majd a lé, csakúgy, mint az oktatásba, ahol azért én inkább azt prognosztizálnám, hogy az egyházi iskolákon kívül a többiek leginkább azt kapják, amit a hetedik gyerek…
És akkor még itt vannak a zömében már az új kormány által generált problémák, a forint-árfolyam, a bankadó, a szakszervezetek, az adórendszer változásából adódó problémák, jön a tél és nincs fedél az árvízkárosultak feje felett.
Mindenki fél, mert félti az állását, mert mindenki ismeri a Fideszt, - a Fideszen belül is mindenki fél, mert ők meg ismerik Orbánt.
A Jobbik sem lesz csendesebb, mert nekik szinte kötelező jobbról előzni Viktort, csakhogy Viktor elment már jobbra a falig…
Lesznek még gondok, hiszen még nem felejtette el a saját szavazótábor sem az egymillió új munkahelyet meg az egyszeri nagyarányú adó és járulékcsökkentést, amelyik idén nem, de jövőre már esedékes, - szóval leginkább egy Steinbeck könyvcím jut az ember eszébe, - az Érik a gyümölcs, - szerintem tavaszra már kissé szotykos is lesz az a narancs…
Orbán meg ül a szobabiciklin, teker elszántan és azt képzeli, hogy halad, holott legfeljebb a hasa apad.
Viszont boldogan énekelgetheti közben Rúzsa Magdi dalát:
„Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
A hajnal ne jöjjön el.”
Ha eljön, az nem az ő hajnala lesz…


:O)))

1 megjegyzés:

- írta...

szia, pupu. ilyen 8 év után amit az mszp levágott, most meg amit a viktor csinál:'56-os szelek fújnak...
persze, hogy nem az ő hajnala lesz...
de a mienk se...
az ország egy nagy diliház lesz lassan!

szerintem, egy zseniális szakértői kormány kellene, míg nem késő... vagy a fene tudja mi kellene.
talán egy magyar-magyar csúcstalálkozó magyar tolmácsokkal...
mindenki mást akar, mindenki félrepofázik, mindenki fenyegetőzik és hazudik na, meg gazdagodik a politika berkeiben, a kétharmad nevű hóhérkötél pedig kinyomja a szuszt a még józanul gondolkodókból...ami segíti az ultratulkok nyomulását jobbról is, balról is...