2010. szeptember 10., péntek

KLUBÉLET 2010...

Ez azért szomorú


A Kossuth Klub egy nappal a konferencia előtt visszalépett a Fapados Alapítvány "100 nap – Becsapott Magyarország" című rendezvényének befogadásától.
A rendezvényt ennek dacára megtartják természetesen.
A konferencián az intézkedés valódi oka, Gyurcsány Ferenc tart előadást – immáron új helyszínen.
Előadó lesz rajta kívül még Debreczeni József közíró, Bauer Tamás közgazdász, Göncz Kinga EP-képviselő, volt külügyminiszter, Vitányi Iván és Molnár Csaba szocialista képviselők.
A Kossuth Klub azért mondta vissza a rendezvény befogadását, mert Gyurcsány előadását politikai- és kampányrendezvénynek tartja.
Elég sokat kellett gondolkodniuk rajta, és nagyon szerencsés időpontban mondták le a termet, - talán még jobb lett volna, ha a rendezvény előtt egy órával jutnak erre a felismerésre.
Elgondolkodtató ez a történet, hiszen a Kossuth Klub üzemeltetője a TIT Kossuth Klub Egyesület kiemelten közhasznú szervezet és a köz mintha a baloldalt is magában foglalná, hacsak nem kerülte el valami a figyelmemet a törvénykezési fülkeforradalom során.
Persze azt a szempontot is figyelembe kell venni, hogy e szervezet állami támogatást kapott, és valószínűleg szeretne kapni továbbra is, akkor pedig paríroznia kell az új hatalomnak.
Amelyik egyébként már legendás első regnálása idején is nagy érdeklődést tanúsított a Múzeum utcai paloták iránt, és úgy vágta ki az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár állományát és dolgozóit a Károlyi-palotából, mint a macskát, - a könyvállomány jelentős része ma is raktárban randevúzik az enyészettel.
Viszont – bár Orbánék felbecsültették az ingatlant – a kormányváltás után nem derült ki, mi is volt vele a szándék, mindenesetre most az épületben sokkal kisebb presztízsű közalapítványok munkálkodnak, mint a hajdani, közel százhúsz éves múltú OMIKK volt.
A hatalom mai urai a romboláshoz mindig is jobban értettek, mint az építéshez…
Ellenben a Kossuth Klub üzemeltetői joggal tarthatnak retorzióktól, ha nem tesznek eleget bizonyos, bizonyára csak informális tanács formájában tudtukra adott kívánságoknak, hiszen a Klub helyzete eléggé zűrös, úgy az épület tulajdonjoga, mint az üzemeltetői jog körül évtizedre visszanyúló cirkuszok voltak és vannak.
Nem valószínű, hogy kockáztatnának, ha Gyurcsány feketeseggű a mai hatalom szemében, akkor akár még meggyőződésük ellenére is el kell utasítani a kérését.
A Kossuth Klub Magyarország első számú értelmiségi klubja, elemi érdeke lenne, hogy politikai oldalaktól függetlenül társadalomtudományi rendezvényeknek is otthont adjon, és azt hiszem, hogy ezt eredetileg a Klub vezetői sem gondolták másként, - a felmondás időzítése nem az ő agyszüleményük lehet, - nem kell túl dús fantázia ahhoz, hogy meglássuk az intézkedés mögött a regnáló politikai párt szőrös kezét.
Valószínűleg arra ment ki a játék, hogy kényszerhelyzetbe hozzák a rendezőket, akik valóban úgy is érezhették magukat, mint aki reggel nyolc körül szeretett volna felkelni, de csak tízre sikeredett neki, és onnantól egy merő kapkodás lett az élete…
Persze ez reménytelen kísérlet, ennek a társaságnak akkor is lennének hallgatói, ha a rendezvényt a Vérmezőn tartanák, szakadó esőben, de az kétségtelen, hogy a helyszín rangját sikerült ellopni a rendezvénytől, - viszont ez az eset egyben illusztrációnak is kiváló a Fidesz kormány első száz napjáról és vezetőinek emberi minőségéről, - már ha ez a kifejezés velük kapcsolatban alkalmazható egyáltalán…
A rendezvény új helyszíne a terézvárosi Eötvös10 elnevezésű közösségi és kulturális "színtér” és nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy legalább annyian várják majd érdeklődéssel, mint ahányan Orbán közhelygyűjteményét várták egy budapesti középiskolában, amelyiket egyébként nem zavarta a rendezvény politikai jellege.
Ami ebben az ügyben elszomorító, hogy száz nap alatt ide tudott jutni ez az ország, ez a társadalom.
Ha egyszer ezeket világgá kergeti a nép, száz hónap is kevés lesz, hogy a károkat helyre lehessen állítani, habár addigra talán már partner lesz ehhez a nép is...

:O)))

3 megjegyzés:

ALMÁCSKA írta...

ui. pupu, te azt tudod, hogy én a nép hangja vagyok? :)egyébként senkit sem érdekel a nép hangja... kérsz vörösbort? villányi száraz vörös. bánat ellen...

ALMÁCSKA írta...

pupu van fodor ákosnak egy verse, a kedvenced elmondhatná az ellenségeinek:
ÜZENET
Ejtenél? Tán fölemeltél?
Te gyűlölnél? Sose szerettél!
Érinthetetlenebb vagyok
neked, mint hullák, csillagok

Névtelen írta...

"habár addigra talán már partner lesz ehhez a nép is"
Hát már itt tartunk? Már csak ez az 1 remény maradt..? :D