2010. szeptember 12., vasárnap

HÁLA...

Fogytán a szakszervezetek türelme?



Idáig vártak, hogy majd Orbán előveszi a pénztárcáját és fizet, mint egy katonatiszt, de Orbán nem hülye, nem katonatiszt és a hála - mint tudjuk – nem politikai kategória.
Pedig sok jót tettek ők a Fidesszel, sok kedves aprósággal segítették, mikor rá kellett erősíteni valamelyik aktuális sirámukra vagy fokozni kellett a nyomást a Gyurcsány-kormányra.
A Vezér akár hálás is lehetne nekik, csak hát – mint mondani szokták – az ülésrend meghatározza az álláspontot, és szakszervezetnek kormányzati pozícióból adni, ha az nem követel, eleve helytelen.
Még a végén vérszemet kapnak, még majd azt hihetnék, hogy tényezők lehetnek a belpolitikai homokozóban.
Persze ez hosszú távon azért hibás szemlélet, éppen ez magatartás fogja felerősíteni a valódi érdekképviseletekre formálódó igényt, és amelyik szakszervezet nem fog ehhez az igényhez igazodni, az megy szépen a süllyesztőbe.
Van, amelyik szakszervezeti vezető ezt felismeri, van amelyik még vár a csodára – hiába…
Most éppen Borsikban dőlt el a borjú, a kormány és az érdekképviseletek közötti közvetlen tárgyalások elmaradása miatt az Európai Szakszervezeti Szövetséggel és a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével is felvette a kapcsolatot az Autonóm Szakszervezeti Szövetség, melynek Borsik János az elnöke.
Hosszasan méltatlankodik amiatt, hogy a kormány semmiféle ígéretét nem tartotta be, de természetesen nem buta, és tudja is, hogy mi az oka a tárgyalások halogatásának: az önkormányzati választások előtt a kormány semmiféle tárgyalásokat nem kíván folytatni, mivel ott kellene mondani is valamit.
Márpedig a munkavállalók hátát momentán nem tudja vajjal kenegetni, azt meg, amit mondania kell, nem meri kimondani, így hát inkább sunnyog…
A többi szakszervezet nemigen hisztériázik, jóllehet okuk éppen lenne nekik is, - a harcias Gaskó eltűnt, mint szürke szamár a ködben, és ami a legjobban fáj, ha a MSZOSZ elnökéről akarok írni, akkor először meg kell néznem az interneten, hogy hogy is híjják…
Szóval, ami azt illeti, nem érint meg valami sztrájktanya-feeling, ha a szakszervezetek kerülnek szóba, egységes fellépésről meg szó sem esik
A magukat munkásvezéreknek tartó tisztviselőcskék meg lapítanak, nehogy veszélybe kerüljön a javadalmazásuk.
Pedig éppen így kerül veszélybe az egzisztenciájuk, oszt mehetnek a dunaparti ártérbe rőzsét gyüjteni, ha nem akarnak megfagyni.
Tisztességes társadalomban ilyen esetben, amikor a kormány nyíltan semmibeveszi és hülyének nézi a szakszervezeteket, már régen az utcán lennének a dolgozók, itt meg a vezetők, mint a birkák hagyják, hogy a hatalom úgy bánjon velük és azokkal, akikről azt képzelik, hogy vezetnek, mint a vágóhídra csalogatott ökrökkel, - csóválja az orruk előtt a szénacsomót, ők meg ballagnak engedelmesen…
Mire várnak vagy miben reménykednek?
Hiszen ha eddig kételkedtek volna, akkor mostanra már nyilvánvaló lett a kormány szándéka és taktikája: a választásokig kuss, aztán majd megszorítások és alkotmányozás, abban meg lehet, hogy a szakszervezetek helyett a munkavállalói érdekképviselet nem a szakszervezet, hanem az újonnan megalakítandó  Nemzeti Munkásszövetség lesz, melynek elnöke az a kalapáccsal hadonászó kisiparos, - most nem jut eszembe a neve, - a Fidesz nemlétező munkástagozatának elnöke lesz.
Meghökkentő, hogy mennyire nem működik a társadalom önvédelmi reflexe, és még meghökkentőbb, hogy a szakszervezeti korifeusok ezidáig remekül szolgáló pénztárcaféltése sem működik, jóllehet ismerik Orbán háláját…
Kíváncsi vagyok, hogy észbekapnak-e egyáltalán és ha igen, mikor…
"Amikor elvitték a zsidókat nem szóltam, mert nem voltam zsidó.
Amikor elvitték a cigányokat nem szóltam, mert nem voltam cigány.
Amikor elvitték a kommunistákat nem szóltam, mert nem voltam kommunista.
Mikor elvitték a papokat nem szóltam, mert nem voltam pap.
Amikor elvitték a hívõket nem szóltam, mert nem voltam hívõ.
Most, amikor jönnek értem, már nincs, aki szóljon értem."
Végiggondolhatnák…


:O)))

4 megjegyzés:

SZÉCSI MAGDA írta...

szia pupu, a magyar szakszervezetek már nem komcsik, még nem magyarok, és messze nem európaiak! Fogalmuk sincs arról, hogy ők kicsodák, micsodák, hol a helyük , mi a dolguk,és gyávák, mint egy orvos, akinek a saját gyerekét kell megműtenie!
NA, EZÉRT KELLENE SEGGBE RÚGNI MINDET AZOKNAK, AKIKET KÉPTELENEK KÉPVISELNI, HISZEN BIZONYOS ÉRTELEMBEN MÁR ITT VAN AZ, HOGY "... NINCS AKI SZÓLJON ÉRTEM"! VISZONT KRVA JÓL KERESNEK A SZAKSZERVEZETI VEZETŐK...A KUSS KIFIZETŐDŐ...

PuPu írta...

Kedves Magda, a komcsinak nem ellentéte a magyar.
Komcsi az, aki azt gondolja, hogy lesz egyszer egy olyan társadalom, amelyikben mindenki képességei szerint dolgozik és ennek fejében a megtermelt javakból szükségletei szerint részesül, ahol a termelés a termelőeszközök közösségi tulajdonán alapul, ahol megszűnik ember ember által történő kizsákmányolása - és mindez szerves fejlődés eredményeképpen.
Amivel te - és még millióan rajtad kívül - kevered az a bolsevik fogalma, amelyik ezt a folyamatot, amelyet Marx évszátadok után elérendő célnak tűzött a társadalom elé erőszakos ezközökkel akarja elérni.
Erre a leninizmus az eklatáns példa.
A szakszervezetek meg magyarok ma is - a szakszervezeti mozgalom évszázados múltra tekinthet vissza.
és európaiak is,- persze kelet-európaiak, esetenként balkániak, de Európa - mint tudjuk - az Uralig tart...
A többi stimmel...
:O)))))

SZÉCSI MAGDA írta...

Kedves Pupu, ezeket kb. tudom...nem véletlenül kezdtem úgy, hogy magyar szakszervezet...a kommunistát elképzelhető, hogy keverem a bolsevistával, de csak annyira, mint mások a krumplit a burgonyával, vagy a kommunista Lenint a bolsevista Sztálinnal... :)
nem arról írtam, ahogy te értelmezed, de semmi gond...Amit Marx elképzelt abból persze semmi vagy nem úgy valósult meg, ahogy ő elképzelte, ebben egyetértek...
szerintem akkor kellene igazán helyreraknod, ha olyat írnék, eltérve a témától, ami egyébként szokásom is, hogy a gettó, a szakszervezet, a szabad szombat, az uzsora, és maga az uzsora tiltása is zsidó ötlet, és a 2o-as években a szeszcsempészet ötlete is zsidó agyból pattant ki, akit Waxy Gordonnak hívtak, a bolsevik időkben pedig a kommunista párt 52 százaléka zsidó volt...De nem írtam erről, ahogy tegnap sem azt írtam, amit te értesz alatta...a többi stimmel...szívesen tanulok tőled:)

PannonPuma írta...

"Tisztességes társadalomban ilyen esetben, amikor a kormány nyíltan semmibeveszi és hülyének nézi a szakszervezeteket, már régen az utcán lennének a dolgozók"
Szerintem szervezd meg az utcai bulit, de semmi kukaborogatás ám..! :) hiába, a történelem mindig ismétli önmagát, eddig maszop szart a zemberek fejére, most meg a fidesz...biz isten, hihetetlen!