2010. szeptember 5., vasárnap

FIZESSENEK A GAZDAGOK...

Ebben az évben – először és utoljára mostanában – vagyonadót fizetett a gazdagok egy része.



Kétmilliárd-négyszázmillió folyt be az adóhivatalhoz.
Nem egy gigantikus adóbevétel, de ha belegondolunk, hogy ez az összeg egy kiherélt adótörvény romjai után folyt be, akkor talán nem is túl rossz az eredmény.
Ezt az összeget a nagyteljesítményű gépkocsik tulajdonosai fizették be, és valami kis összeggel a nagyértékű vízijárművek és repülőgépek tulajdonosai is szerepeltek.
Az eredeti elképzelés szerint a nagyértékű lakóingatlanokat is adó terhelte volna, de a törvénynek ezt a részét az Alkotmánybíróság megsemmisítette, mivel az adószámítás módját rendezetlennek találta, az adózó és az APEH esetleges vitájában nem lehetett volna igazságot tenni, mivel – mint megállapították - még ha jogszerűen jár is el minden fél, akkor is előfordulhat, hogy becslésenként 30-40 százalékkal eltér a lakás értéke.
Így pedig az adózó egyoldalúan viseli a kockázatokat, és jogbizonytalansághoz vezetne a szabályozás.
Természetesen Viktornak esze ágában sincs a felvetődött jogi problémát megoldani, hanem az egész törvény mehet a kukába.
Már csak nem hozat a Tisztakezű olyan törvényt, amelynek alapján a méltóságos asszony takarékoskodásának gyümölcseit adó terhelné, - nem hülye ő, hanem Don Vittorio, aki egyaránt szem előtt tartja családja és a Család érdekeit…
A vagyoni típusú adók bevezetése pedig nem mai ötlet, a világ boldogabb felén meglehetősen komoly hagyománya és súlya van az adórendszereken belül, nálunk viszont szinte csak helyi adók formájában létezik.
A nálunk bevezetni kívánt változat sem rengette volna meg alapjaiban a világot, az összes tervezett bevétel ebből az adónemből 250 milliárd forint körül lett volna, a nettó bevétel egyéb adók megszűnése miatt tán ennek a fele, de még ez sem jött össze.
Adót a vagyon, a jövedelem, illetve a fogyasztás után lehet fizetni, ezek közül – ha egyáltalán lehet igazságról beszélni adókkal kapcsolatban – tán a vagyon után fizetendő adó a legigazságosabb, természetesen ez esetben valamennyi vagyontárgyat meg kellene adóztatni, beleértve a földeket, gazdasági épületeket, nagyértékű termelőberendezéseket, a vagyoni értékű jogokat, - mindent.
Mindent fillérekkel, nagyon egyszerű szabályok alapján, adóbélyeggel leróva, nagyon komoly szankcióval sújtva az adóelkerülést.
Merthogy a gazdag ebben az esetben dolgok természetéből adódóan természetesen többet adózna, mint a szegény, de a szegény is kivenné részét a terhek viseléséből, és akkor mindenki érzékelné, hogy mit jelent a kifejezés: az adófizetők pénze.
És nem lenne kibúvó, nem lenne értelme egy ingatlant felaprítani társasházi hányadokra, hogy ezzel kivédjük a törvényi értékhatárt, mindenképpen befolyna az adó, meg nem kellene értékbecsleni, meg azt latolgatni, hogy az a ház ér többet, amelyiknek mókusok ugrálnak a nappalijában vagy az amelyik mellett pirézek laknak…
Ez nem lenne sem elviselhetetlen, sem méltánytalan, hiszen ha egy ház minden négyzetmétere után csak tíz forintot kellene fizetni, akkor azt az adót nem lenne érdemes megkerülni, eltitkolni sem.
A legszegényebbek helyett meg fizetne az önkormányzat.
No, ebből mostanában nem lesz semmi, hiszen már eddig is roppant kínos lehetett Viktornak, hogy Csányinak adót kellett fizetnie magánrepülőgépe után.
Persze ha az OTP a tulajdonos, akkor jelenleg azért még nem, és ha nem nálunk lett lajstromozva az a gép, akkor sem, vagy ha a hajónkat ötven másik hajó közé bujtatjuk a strómanunk nevén futó charter-flottában akkor sem, - de ha a gazdálkodó szervezeteknek, a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak, egyházaknak, pártoknak is fizetniük kellene ezt az adót, ez sokat javítana a társadalom hangulatán.
Merthogy jelenleg a gazdag attól is gazdag, hogy vannak neki emberei, akik reggeltől estig azon dolgoznak, hogy hogyan tudja az adót úgymond optimalizálni…
Szóval ennek lenne értelme és gazdasági-erkölcsi hatása, az átlagpolgár meg elégedett lenne, hiszen máig nem felejtette a hajdani jelmondatot: Fizessenek a gazdagok!
Az csak a baj, hogy a gazdagok ezt másként gondolják…


:O))))

2 megjegyzés:

SZÉCSI MAGDA írta...

pupu. ha tisztelem a kormányt, mert van rá okom, és ha tudom pontosan, hogy mire költik el az adómat, akkor szívesebben adózom. így is +teszem, csak káromkodva, mert kidobott pénznek tartom, hiszen nem tudom követni a pénz útját...

a gazdagokról inkább nem írok semmit, mert utálom a mai gazdagokat...tisztességes ember nálunk még nem gazdagodhatott volna meg. szerintem...
egyébként nagyon tetszik az írásod, a négyzetméterenkénti 1o forint meg pláne, ha van méltó kormánya az országnak ehhez a 1o forinthoz...

PuPu írta...

De sajnálom azt a levelet, amit nem küldtél el, - kifúrja a kíváncsiság az oldalamat!

:O)))))