2010. december 17., péntek

ERŐD

Mintha ostromra készülne, úgy építgeti hatalmi erődjét Orbán.



Vezérünk végtére is csak mentálisan beteg, egyébként nem buta gyerek - tudja ő, hogy semmi sem tart örökké – a népszerűsége sem.
Igenám, de a hatalmat igennagyon szereti és szerintem mostanra már elkezdett félni is, - tudja ő, hogy amit csinál, azzal már messze túlment minden demokratikus játékszabályon és az általa levezényelt átalakítások a néhai jogállam szerkezetén igencsak belecsúsznak a büntetőjog által szankcionált területekre, igaz, ezt ma még senki nem meri ebben a formában felvetni.
De tudni mindenki tudja, hogy itt az egyszemélyi hatalom kialakítása folyik, ha úgy tetszik, Orbán diktatúrája bontogatja szirmait, erről pedig azt írja a hatályos Alkotmány, hogy az ilyen törekvések ellen minden jogszerű eszközzel fellépni minden magyar állampolgár kötelessége.
Nem lehetősége, hanem kötelessége.
A nagybeteg pedig szorgalmasan építgeti védelmi sáncait, elbarikádozza magát az általa vezérelt intézmények mögé.
Tudjuk, hogy az államigazgatás hatalom?
Nosza, rugdaljunk ki mindenkit és töltsük fel olyanokkal, akik a mi kezünkből nyerték el a stallumot.
A büntetőjog hatalom?
Nosza, helyezzük el kedvenc és már sokat bizonyított hívünket a legfőbb ügyész pozíciójába, tartsuk kezünkben a vádhatóságot, majd mi megmondjuk, hogy ki ellen kell eljárást indítani, kit hagyunk futni, kit zsarolhatunk meg vádalkunak nevezve az eljárást.
Hatalom a média?
Az hát, vegyük hát védelmező szárnyaink alá és egy százmilliós bírságocskával mindjárt az elején mutassuk meg, hogy bármikor bárkit, még a nagy, tőkeerős műsorszolgáltatókat is tönkretehetjük.
Hatalom a gazdasági élet?
Hát egyrészt etessük kezeinkből a nékünk kedves vállalkozókat, másrészt meg vezetgessünk pórázon legalább egy nagyvállalkozóhoz közeli személyt, és tegyük rá a kezünket a vállalkozására, hadd lássa mindenki, hogy mi bármikor bármit megtehetünk!
Hatalom az információ?
Hát gondoskodjunk róla, hogy minden állampolgárról minden információ a mi kezünkben fusson össze, számoljuk fel a Kubatov féle kisipari módszereket és teremtsük meg a személyes adatok olyan koncentrációját, mely még a Kádár-rendszerben is ismeretlen volt!
Nem bízunk senkiben?
Hozzuk létre saját pretoriánus gárdánkat, nevezzük őket terrorelhárítóknak, az legalább olyan vicces lesz, mint saját magunkat demokratának nevezni!
És minden pénzes zacskó tartalmát öntsük össze a mi zsákunkba, a zsák száját meg személyesen tartsuk megszentelt kezeink között, nehogy akárki is belenyúlkálhasson.
Legyünk élet és halál ura ebben az országban, Arturo Ui birodalmában, Abszurdisztánban.
Aztán pislogjunk ki időnként bizalmatlanul az erődből, lessük, melyik vazallusunk mikor fog elárulni bennünket, - aki nincs velünk, az ellenünk van” - ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy minket szeretnek hálás alattvalóink.
Mint tette ezt nem is oly régen Ceausescu.
És amikor ott állunk majd a fal előtt, akkor is legyünk meggyőződve arról, hogy itt valami tévedés lehet, merthogy mi a hazát szolgáltuk.
Rosszul.
A mellékelt képet ki kellene akasztania az irodájában, hadd lássa naponta, hogy hova vezethet a gátlástalan diktatúra, - talán kicsit visszafogná magát


:O)))

22 megjegyzés:

Kekec írta...

Pupu! Anikó asszonyért mégis csak kár lenne. Ő nem telepedett rá az akadémiai tudományokra, egyetlen műve a szakácskönyve (meg a féltucat gyerek).A többi stimmel (de hát ezt már megszoktuk nálad)

négercsók írta...

Nagyon jó írás Pupu. Ettől biztosan sokkot kapnak egyesek, de igazad van, nagyon is fájdalmasan érezhető a párhuzam a fotón látott személyek és viktor ügyei, dolgai, ítéletei, céljai, eszközei között, alatt, mellett, fölött... Nagyon, de nagyon nem stimmelnek a dolgok, nagyon rossz úton járunk, és döbbenetes, hogy ezt mindenki tudja, de csak néz, mint a moziban...Fel lehetne jelenteni orbánt, de kinél? orbánnál? orbán csókosainál? egyszerűen hihetetlen ami itt folyik, és a végét csak sejteni lehet, ha elszakad a cérna az embereknél.De mit érünk a későn jött felismerésekkel Pupu? Mit adhatnak ezek vissza azoknak, akik hagyták, hogy értelmetlenül kifosszák őket?

szellemi segédmunkás írta...

Nem értem, hogy lehetséges az, hogy ebben az országban ennyi ember között nincs egy parlamentnyi, vezetésre alkalmas személy...És azt sem értem, hogy a Fidesz miért nem gondolkodik el azon, hogy a mögöttük álló idő kevés, vagy az előttük álló sok a bukáshoz, esetleg fordítva...mert nem mindegy!Az országnak biztosan nem mindegy...

Szabadnapos hullamosó írta...

Ceausescku őrült volt,aki hitt abban, hogy az országának szüksége van az embertelenségre. Teljesen természetes, hogy bődületes tévedése, vagy inkább téveszméje miatt embertelenül végezte be! Szörnyű ez a fotó a két szörnyetegről!

ALCSUTI FELCSUTI CSUTKA írta...

Egy állatkertben vegetálunk, ahol orbángután a főattrakcióóóóóó...." dejszen csak nékije ízlik a narancs...jájj nehogy mán megfulljék itten..."

kötélidegzetvételező írta...

Kedves Pupu, azt álmodtam, hogy a zsákutca jelzőtáblákon: narancs a jel...

KESERŰ MÉZ írta...

PUPU, ÉRDEMES A HARAGUNKRA A FIDESZ?

Vénuszlakó írta...

pupu, ez az írásod azért nem olvasható, én legalábbis nem találom ott ezt a remek írást, a kapcsolaton, mert ők azt hiszik, hogy az idegenséget az mszp felé olyan arcok fogják enyhíteni, mint szanyi, vagy a fideszt érteni vélő szekeres? nem lehet a kapcsolat ennyire tapintatos a fidesszel, hiszen a fidesz emberek millióival baszott ki!!!!!és még nincs vége!Andrassew írása is nagyon jó: akitől félnek, az mondjon le!
azon én is szoktam gondolkodni, hogy meddig lehet ép ésszel félelemben élni...

Esthajnal írta...

pupu! Remek ez a cikk, gratulálok. Már hetek óta /nem a mamára, pedig mennyivel jobb lenne/ arra gondolok, hogy viktátorunknak kinéz egy golyó és erre ideraktad ezt a képet. Azt csak halkan kérdem, hogy összepakoltál már? Bármikor jöhet a fekete autó, ugye tudod?

Egy hétköznapi lény írta...

Chopin csodálatos! Mindig megnyugszom tőle. Csupa szépség! Tulajdonképpen egy szeretett embernek mindent meglehet bocsátani, csak a halálát nem és azt, ha nem szereti Chopint. A zene és úgy általában a művészetek mellett a politika csak egy szeméthegy, amit elsöpör a szél, és ezért is szégyen, hogy a politika belepofázik a művészetekbe, és dönthet és lenyomhat zseniális embereket...A politikának a médiában sincs helye...csak mert a politikus nem szabad, nem tehet láncokat kezekre, szájakra, agyakra, mert ez írtózatosan nagy bűn. Hát, ez most nagyon jól esett Pupu, később újra meghallgatom itt nálad Chopint, ha csak le nem veszed...Chopin szerintem mindenkiből a legszebb énjét hozza elő...

Névtelen írta...

pupu mi az a vízöntöde? közös blog?

jöttekpáran írta...

"hogy viktátorunknak kinéz egy golyó "

Igen, ilyen egy haladó baloldali gondolkodás!
Büszke -e vagy magadra, butaarcú barátom?

A blog írójának: ugye mekkorát élveznél, ha ez történne o.v-val, mint csauval? Dejó is lenne, ugye? Te nagy baloldali gondolkodó, te...

PuPu írta...

kedves jöttekpáran, te is úgy látod, hogy ezzel a politikával ez reális veszély?
:O)))

jöttekpáran írta...

"A nagybeteg pedig szorgalmasan építgeti védelmi sáncait, elbarikádozza magát az általa vezérelt intézmények mögé."

Ládde, ez az evolúció: ferenced (a másik nagybeteg) kordonnal barikádozta magát, pont olyan vót, mint a majom a ketrec mögött. :)

"ezzel a politikával ez reális veszély?"

Dejólenne neked, ugye? Végre jólenne...
Szélsőséges, más ember megsemmisítésével igazolandó "igazság" legfeljebb a te, és néhány itteni hibbant rajongód fejében fordulhat csak meg. És látod, írsz egy ilyen fosblogbejegyzést, és ládde hogy örülnek, hiszen te vagy nekik a fény az éccakában..szegények :D

PuPu írta...

Te meg jössz ide szenvedni, mert mazochista vagy.
De én meg szadista - azérseütlek!!!

:O)))))

jöttekpáran írta...

Szenvedni? :D Inkább szórakozni...rajtad, és fantasztikus -cseppet se elfogult, gyakran szerelmes, nemritkán káoszos, mindenképp fityiszmocskoló, kioktató, picit se rasszista(mostani írásod)- blogbejegyzéseiden! :P
Bár, meg kell hagyni, az utódpárt igazán büszke lehet(ne) rád, ezt blogműfajt te csinálod a legjobban.

PuPu írta...

Kedves jöttekpáran, mégis, hol itt a rasszizmus?
Ez felettébb érdekelne, hátha ennek ismeretében tudnék neked ajánlani vagy pedagógust, aki olvasni tanít, vagy orvost, aki gyógyítgatna...
Az elismrő szavakat köszönöm, jólesett, a kritikákat meg konkrétan szeretem, - alig várom már, hogy rámutass hibáimra és megjavulhassak!
De ne általában, ha kérhetlek, hanem egzakt módon: pl. azt írod nem igaz, hogy a Vezér hatalommániás, szemét maffiózó,ő népéért élő-haló államférfi és a nyugdíjkasszát csak biztonságba helyezte Alcsúton!!!
Ezzel lehet mit kezdeni, pl akár diagnózist is fel lehet állítani belőle, de az általános pocskondia semmire se jó, fogadd el ezt kérlek!
:O)))))
Sokat segítenél

jöttekpáran írta...

"pl. azt írod nem igaz, hogy a Vezér hatalommániás, szemét maffiózó,"

Rossz példa, mint láthatod sehol se állítottam hogy nem így van... :)

"pl akár diagnózist is fel lehet állítani "

A te diagnózisod viszont már kész, ritkán olvasni ilyen rasszista dumát: Aki másként gondolkodik, az bizony úgy járhat, mint csau, csak mert más politikát visz, mint kedvenc utódpártod. És mit ad isten, megjelenik az egyik félhülye rajongód aki máris megszavazta o.v-nak a golyót! De ugye ebben neked semmi felelősséged nincs, gondolom..
Nyugodtan személyeskedhetsz amúgy, engem nem zavar, index.hu-n eléggé hozzászoktam már ehhez.

PuPu írta...

Bocs, de még mindíg nem tudom, hol itt a rasszizmus?
Csak, hogy segíccsek: http://hu.wikipedia.org/wiki/Rasszizmus
És nincsen itten semmi személyes, én kedvellek, csak túl sok energiát kötne le a felokosításod, hát maraggy így, ahogy vagy, szegénykém...
:O))))

stefán írta...

Kedves PUPU! Ez a "jöttekpáran" rá fog döbbenni,hogymilyen sokan vagyunk kik ugy gondolkozunk,érzünk mint Te,csak nem tudunk ugy irni mint Te.Te irsz helyettünk is.Köszönjük!
Stefanidesz

Névtelen írta...

Úgy látom, van akinek rosszul esik,ha Szeretett Nagy Vezérről gazat írnak!

Névtelen írta...

kurvapecér