2011. május 18., szerda

MELEG A KÁVÉ…

Kellett nekem itten valamelyik nap reklamálnom.
A hallgatag ex-pártpénztárnok aktivizálta magát piszkosul, szinte túlmozgásos lett.
Olyan a feeling, mintha a hajdani gyerekviccet játszaná el nekünk, mely a kisgyerekről szólt, aki már négy éves, de – családja legnagyobb elkeseredésére – soha még egy szót sem szólt.
Aztán egyszer a családi reggelinél Lacika felhördült – a francba, meleg ez a rohatt kávé!
A család igencsak elcsodálkozott és a mama, mikor legyűrte a sokkot megkérdezte:
De hát Lacika, te tudsz beszélni?
Tudok hát, - mondta a kicsi.
Hát akkor idáig miért nem beszéltél?
Idáig nem volt meleg a kávé! – így Lacika.
Úgy látszik a párt egérszürke eminenciásának is forró lett hirtelen a kávé, így aztán most nyilatkozik vadul, nem rejtve véka alá, hogy nem úszik a boldogságban Gyurcsány neve hallatán.
"Gondoljunk bármit a hivatalban lévő miniszterelnökről, ő soha nem a nyilvános bírálatban látta az 1994 után megroggyant jobboldal újjáépítésének legfőbb eszközét. Orbán nem kritizálta saját pártját, ezt Gyurcsányról nem mondhatjuk el" – nyilatkozta, - hol máshol, mint a Heti Válaszban, a magyar baloldal vezető lapjában..
Hát igen, de abban a pártban, melyet példaként említ, az olyan pártpolitikusok, mint amilyen Puch a szocialistáknál, már régen Gánton fejtenék a dolomitot – ha sokat tudnak, akkor esetleg Brüsszelben ehetnék a száműzöttek keserű kenyerét, igaz, vastagon megvajazva.
Puch azt gondolja, hogy az ő szájíze szerint működő Szocialista Párt működése bírálhatatlan,  és valami rettenetes nagy bűn, ha ezt valaki mégis bírálná, főleg  ha azt nem a megszokott módon, a kamarillapolitika jól bejáratott ösvényein kódorogva teszi.
Csak a hülye nem látja, hogy milyen erők mozdultak meg azonnal, ahogy a régi gárda pozíciói veszélybe kerültek, és szinte emblematikus, hogy legfőbb hangadójuk az a Puch László lett, akit azért nem sorolnék a párt cégérére festendő figurák közé - az ő szerepe a párt finanszírozásában  leginkább egy orgazdáéra hajazott.
Nem kétséges, kellemes feladat a pénzesládán csücsülni és egyedül ismerni annak tartalmát, egyedül dönteni a benne található számos rénusi forintok hovafordításáról, jutalmazásról és büntetésről – kisistennek lenni a saját szemétdombon.
Nem véletlen, hogy Gyurcsány ezt a szisztémát szerette volna elsősorban szétverni, mert a Szocialista Párt mai állapotában, ha a tiszta kéz és a hitelesség kerül szóba, akkor nem Gyurcsánynak kellene mennie elsősorban, hanem éppenhogy Puch Lászlónak, akinek neve a változatlansággal, a törvénysértéssel, a tisztázatlan pénzügyi és személyi viszonyokkal egyenértékű.
Rettenetesen nehéz dolog ez, hiszen e tekintetben a párt vezetői közül mindenki besározódott, de egyszer véget kell vetni ennek.
Erre az őszödi beszédében hívott fel Gyurcsány, de képtelen volt véghezvinni a szándékot, éppen az említett személyi összefonódások okán.
Aztán ugyanez a kör volt az, aki személyével kapcsolatban feltette a pontot az í-re, amikor a kormányfői tisztségről való lemondása után egy laza mozdulattal kiléptek mögüle és sorsára hagyták, majd eljátszották a Miniszterelnök kerestetik című bohózatot, melyben parádésan bebizonyították teljes emberi és politikusi alkalmatlanságukat.
Puch olyan politikusnak írja le Gyurcsányt, aki a biztos vereség tudatában elmenekült, elhagyta a zászlót, és most mégis vinni akarja.”
Mondjuk ez a pofátlanság minősített esete, ugyanis Gyurcsány nem menekült sehova, ő egy olyan felállást képzelt el, melyben kivonja magát a támadások kereszttüzéből, könnyebbé teszi a parlamenti munkát és a pártot készíti fel a választásokra, ameddig a miniszterelnöki poszton jelöltje - aki valószínűleg Bajnai lett volna -  elvégzi azokat a feladatokat, melyeken már leginkább csak technikai simítások vannak hátra.
A lemondása időpontjára rendelkezésre állt a pénz a világválság túlélésére, az államháztartási hiány 3,8% volt, és ha valaki tárgyilagosan mérleget vonna, akkor kiderülne, hogy mindezek mellett az ország fejlődött, a reáljövedelmek folyamatosan nőttek, igaz, a Fidesz üvöltődervisei és papagájkórusa folyamatosan randalírozott és hülyítette a népet, az meg hagyta magát..
Szóval amit Puch állít, az nettó hazugság, hívei közül éppen azt vetik sokan Gyurcsány szemére, hogy bár igaz, hogy a tisztességes ember akkor is hű marad a zászlóhoz, ha a rúdjával fejbevágják, de azért ami sok az sok, lehetne esetleg ennél markánsabb lépéseket is tenni, mondjuk egy hólapáttal, már csak önvédelemből is.…
Az expénztárnok megjegyzi, hogy bár sok szimpatizáns jelenik meg a bukott miniszterelnök fórumain, a párton belül kisebbségi álláspont az övé. „A korábbi kormányfő egy szervezettel vitatkozik. Az MSZP több platformja, a Szociáldemokrata Társulás és a Baloldali tömörülés múlt pénteki - Hiller István, Lendvai Ildikó, valamint Kiss Péter által jegyzett - állásfoglalása világosan leszögezte, hogy „rossz irány, ha az MSZP a Fidesz baloldali tükörképe akar lenni; nem pártvezérre, hanem csapatkapitányra van szükség”.
Namármost bukott miniszterelnökről beszélni egy olyan szituációban, amikor még a lemondás napján is megvolt a parlamenti többsége, döntésére senki nem kényszerítette, emellett majdhogynem közfelkiáltással erősítették meg a pártelnöki székben, hogy aztán utána pár órával már elkezdje a veteránliga kevergetni-kavargatni a saját szaftosnak ígérkező libapecsenyéjét, na, ehhez is pofa kell.
Az pedig, hogy az álláspontja kisebbségi vagy többségi, azonnal ki fog derülni a pártszavazás után – ha Puch annyira biztos a többségben, akkor érthetetlen ez a vehemencia – innen messziről inkább úgy látszik, mintha a gatyája kissé sáfrányos lenne…
Ez a vezéresdi duma meg roppant avas - Gyurcsány kínosan ügyel a demokratikus játékszabályokra, persze ezek között sehol sem szerepel, hogy a párt elnökének minden döntéséhez ki kell kérnie a pártpénztárnok engedélyét.
Ma egyébként Gyurcsányra megint ráküldték a fideszes patkánybrigádot, állítólag le is köpte valami küldetéstudatos vénasszony.
Ez jó jel, egyrészt a bolond köpése az álmoskönyv szerint szerencsét hoz, másrészt meg azt a tényt bizonyítja, hogy még mindig és már megint ő a legveszélyesebb ellenfél, jobbról Puchot és társait le se köpik…
Balról se igen kéne…

:O)))

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon fontos írás!! Itt maradhatna az oldalsávon 2o14-ig, hogy mindig látható legyen...

Névtelen írta...

A Magyar Lúdszövetség kezdeményezésében rendezett három napos libamájfesztivált a Budavári Palota Savoyai teraszán.

Névtelen írta...

Most olvastam, hogy nem igaz a köpködés!
OV-nak kezet csókolt egy néni, bezzeg Gyurcsányt leköpik!- ezt akarták a zemberek agyába vésni ezzel az álhírrel. Jellemző módszer.

Névtelen írta...

Puch-ról csak annyit, hogy ő a legfrekventáltabb személy, aki terheli az MSZP-t! Csak egyet tanult a "mozgalomból"! Sztálin is az apparátusban látta a legfőbb támogatóját és magát a"pártot"!
De a platform vezetők által elfogadott ( vagy kiszivárgott"??) információról! valóban igaz, hogy "csapatkapitányra" van szüksége az MSZP-nek! Ezzel tulajdonképpen a pártszavazás mellet tették le a voksukat! Ugyanis a "csapatkapitányt" a CSAPAT szokta (!!!) választani és a csapatban játszó közül választják meg! Tehát nem a gazdasági társaság vezetői, nem a klub elnöksége vagy valamilyen grémium, hanem közvetlenül a csapat tagjai! Ha jól értem, akkor a CSAPAT, azért mégiscsak a párt TAGSÁGA és akkor bizony neki kell adni a jogot, hogy válasszanak maguknak CSAPATKAPITÁNYT! Vagy valaki a CSAPATOT a tagság nélkül is elképzelhetőnek tartja???

éva írta...

Névtelen.4 ez tényleg jó ötlet! Követeljék a "vezetőséggel egyetértésben" a csapatkapitányt!
Akinek megválasztásához a szertárosnak, pénztárosnak, gyúrónak, stb. nem lehet beleszólása (az egyetlen szavazatán kívül)!
Ősi, és nagy igazságot tartalmazó mondás: Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert megkaphatod!
Egyébként is meg kell védenem ezt a "drága jó embert" Gréczi kazalszám írkálhatta volna a Gyurcsány melletti szövegeit, annak nem lett volna olyan hatása, mint egy-két puchliságnak.
Lehet, hogy titokban a legnagyobb támogatóját tisztelhetjük az elvtárs úrban?