FRADI

Válság ide, államcsőd oda, az élet nem áll meg, az álmodozók tovább álmodnak, a normálisan és felelősen gondolkodókat meg szép csendesen megüti a guta.

A minap sajtótájékoztatót tartott Fürjes Balázs kormánybiztos a Ferencváros új labdarúgó-stadionja felépítésének ügyében, melynek során közölte, hogy az új stadion felépítése tizenkétmilliárd forintba fog kerülni.

Előrebocsátanám, nem vagyok elvakultan futball-ellenes, remek sportágnak tartom és nagy szerencsénknek, hogy annak idején az angol birkapásztorok a labda lábbal történő továbbítására hegyezték ki a szabályrendszert - járhattunk volna rosszabbul is.

Ha például a játékosoknak az orra lenne a kedvezményezett testrész, most csodálhatnánk izmos ülepüket, már ha a sportág bolondjai lennénk.

Ferencváros-ellenes sem vagyok, holott akár lehetnék is, mivel boldog ifjúságom idején az ominózus pályától gyalog öt percre laktam, és mivel én a Honvéd és Tichy Lajos feltétlen híve voltam, joggal tekinthetném magam a Fradi híveiből áradó agresszió és antidemokratikus magatartás két lábon járó áldozatának.

Egyszer egy sportszerű vita során, ahol vagy tíz köménymagossal próbáltam felvenni a verbális küzdelmet, egyikük a tömegből – ma sem tudom ki volt – adott egy olyan maflást, hogy kilyukadt a dobhártyám.

Ha szívtam a cigarettát, ki tudtam eregetni a füstöt a fülemen keresztül, mely képesség létrejötte remekül ellensúlyozta a fájdalmat, melyhez társulva bónuszként még kialakult bennem némi empátia a szűzlányok nehéz sorsa iránt is, pedig ők legalább utána élvezik az eredményt, nekem meg csak a füstfújás kétes élvezeti értéke maradt.

Mikor a Honvéd egy hetest gurított a Fradinak, jobban jártam, ha a gyász napjaiban kerültem az iskolát…

Ennek dacára nem él bennem negatív érzelem a csapat ellen, amihez nyilván az is hozzájárul, hogy gimnáziumi éveim távolból és titkon bámult kebelcsodájának, F. Jutka osztálytársnőmnek a rendkívül tehetséges, aztán valahogy elkallódó Szőke Pista udvarolt, és akit Jutka szeretett, azt nekem sem illett utálni, habár ma már lehet, nem lennék ennyire empatikus.

Mindenesetre a kebelhegyek iránti feltétlen csodálatom vénségemre is megmaradt, de ezt nem sorolom az öregedés negatívumai közé, sőt...

A Fradi-pálya akkoriban még nagy csaták színhelye volt, tiszteletet követelő és a csapat hívői által áhítatosan tisztelt építmény, amely akkor még nem arról volt híres, hogy lelátóin barbár hordák randalíroznak.

Amikor az örökrangadókon bevonultak a stadionba a libások – ifjabbak kedvéért az MTK - akkor ugyan kaptak hideget-meleget, de senki nem küldte őket Auschwitzba, ami talán annak is köszönhető, hogy a drukkertábor leginkább munkásokból és kispolgárokból állt, akiknek volt normális életük, egzisztenciájuk, tudtak békésen sörözgetve beszélgetni és nem verték szanaszéjjel hazafelé útjukban az 52-es villamost.

És egy villamoson utaztak a libásokkal, akik ugye – már csak a libákkal való foglalkozás okán is békés emberek voltak…

Még láttam a favázas lelátót is, apám mesélt a nagy balesetről, melynek során a lelátó összedőlt, és láttam felépülni az új stadiont – micsoda büszkeség volt, mikor felépült a négy hatalmas reflektorállvány! Függetlenül csapat-szimpátiámtól örültem nekik, hiszen oly szépek voltak – és szerintem még ma is oly szépek, a stadionnal együtt.

Most meg, mikor már futball sincs, akkor el kell állítólag bontani ezt a stadiont, amelyik még vagy ötven évig remekül szolgálná a sportot, aztán - majd ha egyszer rengeteg pénze lesz az országnak,- lehetne építeni mellé újat.

Hely van hozzá, hacsak meg nem veszi valamelyik „közeli” irodaháznak vagy CBA Plázának – újat, szépet lehetne építeni, az Orbán Stadiont, ha már a Népstadiont elhamarkodottan Puskásnak adták.

Persze egyszerű vagyok én, mint a faék, hiszen nem veszem számításba, hogy a Vezérnek kötelességei is vannak jogosítványain kívül, például meg kell adnia az adósságokat.

Például ki kell fizetnie a Fradi harcosait, akik az ő nevével ajkukon szálltak harcba a gyurcsányista önkénnyel, és vitték diadalra, testi épségük és fél szemük kockáztatásával.

S bár nem követelőztek, de azóta is maradék fél szemükkel a Vezért lesik, be lesz tartva az ígéret, vagy Vonától kell megerősítést kérniük rá!

Debrecennek is ki kell adni a jussát, hiszen ez a Kósalali sem veszélytelen vazallus, ha nincs meg a mindennapi lekenyerezés, akkor akár lázadhat is, és az ilyesmi terjed ám, mint a futótűz….

A Népstadion bontása meg azért kell, hogy a majdani ötször tizenkét méteres márványtáblára fel tudják írni: Épült Őnagyméltósága Orbán Viktor kormányzása alatt, áldassék az ő neve mindörökkön örökké!

Szerintem persze olcsóbb megoldás lenne elkészíttetni a táblát és odadönteni a stadion falához, addig is, míg csak fel nem virágzik a haza

Aztán majd, amikor felépül ott az új baseball-stadion, felszögezni a falára.

Ennyi rengeteg pénzből pedig mecsoda remek iskolai sportbajnokságokat lehetne szervezni, akár még labdarúgásban is, a sok igazolt botlábú meg rugdalja egymást a bevételért, aztán ha futja gázsira, Gazsira, szerelésre, edzőtáborra és még marad is valamicske pénz, akkor építsenek maguknak stadiont.

Magánpénzből.

A mi kis labdazsonglőrünk meg áldozzon a hobbijára a saját pénzéből, ne a milyenkből, akkor, mikor a egymillió új munkahelyből éppen hatezer embert kerül utcára, amikor a seggünk kilóg a gatyából és éppen koldulni járunk, hogy éhen ne dögöljön az ország.

Nem gondoltam volna húsz évvel ezelőtt, hogy ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy nyakig összeszégyelljük magunkat a világ előtt, hogy dilettáns maffiózók és cégéres gazemberek, jellemtelen bohócok kezébe adjuk ezt a szép országot, hogy a magyar nemzet lenézés és közröhej tárgyává legyen.

Ezt is megértük – mi, vagy ki jöhet még?

:O)))