2016. június 29., szerda

ARANYHAL, A MEMÓRIABAJNOK

Áder János, Magyarország nulladik embere (merthogy az első embere vitathatatlanul Pocak...) eszmét futtatott Poznanban, a poznani munkásfelkelés hatvanadik évfordulóján.
Elmondta, hogy az 1956-os lengyelországi és magyarországi események megmutatták a kommunista hatalom gyengeségét, a megtorlás ellenére akkor világossá vált, hogy ez a hatalom meg fog bukni - mondta el Áder János köztársasági elnök kedd délután Poznanban.
A bukás okaként azt jelölte meg, hogy az a hatalom hazugságra, elnyomásra épült.“Mi volt a bűnük azoknak, akik 1956-ban Magyarországon utcára vonultak?
Mi is volt a bűne azoknak, akik a poznani felkelés során utcára vonultak, és akik áldozattá, börtönbe zárt emberekké váltak?” – tette fel a kérdést az elnök, majd mindkét esemény hőseiről megállapította: szabadságot, demokráciát, jobb megélhetést akartak.
Hát igen.
Ez a megállapítás egészen 1956. október 23.-án este hat óráig igaz, utána már nem annyira, sőt.
De lépjünk ezen túl, hiszen az ilyen protokollbeszédek során az aktuális liturgia megszabja a tartalmat is, a szocializmusban sem sokat emlegettük Katynt vagy Recsket, ma sem divatozik a szocializmust dicsérni, mert még összezavarnánk a választó buksi fejét, oszt ki tudja, nem lenne-e rossz hatással a gondolkodására.
Jobb ez így, egyszerű és megkérdőjelezhetetlen megállapítások, bölcs kinyilatkoztatások, odaszórva a nép elé, mint liba elé a kukorica.
Kár ez ellen háborogni, minden hatalom ezt a módszert követi, ahhoz el kell telnie vagy negyven évnek a hatalomban (teúristen!), hogy a történelem értékelése lehajítsa magáról a legprimitívebb egyszerűsítéseket, és ez semmiképpen nem fog megtörténni egy ilyen anakronisztikus, "múlt a jövőben" típusú diktatúrában, mint a mienk.



Egyetlen dolog azért zavart engem ebben a beszédben, nevezetesen az, amikor a Nagy Ho Ho Horgász azt taglalta, hogy az a hatalom a hazugságra és az elnyomásra épült.
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, ha maga is nem lenne olyan, mint Lenin szerint Kautsky.
Valamiért ezek a mai politikusok el-aranyhalasodtak, elvesztették az emlékezés képességét és szorgalmasan elhazudják a múltat - az országét és a saját múltjukat is - , mely kiemelte őket a kisvárosi proli-létből és értelmiségit faragott belőlük, mert azt hitte, hogy értelmesek.
A múlt túlzottan optimista volt, hitt az értelemben, az meg errefelé kiemelt hiánycikk.
Ami a hazugságot illeti, arról azt gondolom, ha a mai rendszert Kádár rendszerével vetjük össze, akkor - sajnos - a mai rend igencsak vesztésre áll őszinteség tekintetében.
A szocializmus nyíltan vállalt proletárdiktatúra, vagy munkás-paraszt dem
okratikus diktatúra volt, 
azzal a jelszóval, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van - és ehhez az elvhez következetesen tartotta is magát.
A mai rendszer demokratikusnak hirdeti magát, miközben diktatúrát működtet, szavakban minden magyar érdekét képviselve, de a gyakorlatban fikarcnyit sem törődve a néppel, a kétkezi dolgozókkal, a vagyontalan tömegekkel.
Namármost akkor ki a hazug?


Sokan azt képzelik, hogy a diktatúra azt jelenti, hogy fegyveresek szaladgálnak az utcán és a másként gondolkodókat a hatalom felkoncoltatja, de ez  - bár ilyen formája is van a diktatúrának - nem a legjellemzőbb megjelenési forma.
A diktatúra azt jelenti, hogy mindenkit kizárnak a döntésekből, még az őt érintő döntésekből is.
Ennek egy fajtája az, amikor egyetlen diktátor kezében van az összes döntés, Sztálin, Hitler, Ceausescu vagy Aliyev ennek szép példája a Mi Kincsünk mellett.
Ki tömeggyilkos a névsorból, ki buzgó amatőr volt, kire meg még nem lehetett rábizonyítani, hiszen egy virtigli diktatúrácskában, ahol a formákra azért adnak, eljárás se indulhat a bűnözők ellen, hiszen a kulcspozícióban ülő bűnüldözők zöme maga is bűnöző.
Ha azt nézzük, hogy Kádár korában a törvényjavaslatokat társadalmi vita előzte meg, ahol elmondta a véleményét a szakma, a politika, a társadalmi szervezetek és a törvénnyel érintett társadalmi csoport is, akkor nem kétséges, hogy melyik rendszer a demokratikusabb, de ha valaki tud mondani a korból törvéényt, mely egyéni képviselői indítványra született, hajlandó vagyok felülvizsgálni az álláspontomat.
Külön ingerel, mikor baloldali szerepben páváskodó politikusok és sajnos magánemberek is kijelentik, hogy a polgári demokrácia a létező világok legjobbika, ezen kívül más társadalomszrvezési modell nem létezik, pedighát létezett és létezni is fog, hiszen a parlamentáris demokrácia mai formájában csak arra jó, hogy elporlassza az egyszemélyi vezető felelősségét közte és a sok bólogató majom között.
VAlahogy elfelejtik politikusaink, hogy a történelem nem egy statikus állapot, ahol a vezér székrekedésének végre világra hozott termékéből faragott saját szobra áll középpontban az idők végezetéig.
A világ változik, egyelőre a szírek indultak meg, - aggódni majd akkor lehet, ha a kínaiak és az indiaiak éreznek rá a vándorlás szépségeire - hacsak addigra nem áll fel egy világkormány, élén a Mi Büszkeségünkkel...



Szóval, Áder elszomorodhat, az a társadalom, melyet két kispályás meccs között kialakítottak, hazugságra és elnyomásra épül, ezért aztán mindenki tudja, hogy meg fog bukni.
Nem is túl sokára.
Valaha rendes fiatalok voltak ők, csak hagyták magukból kiölni az erkölcsöt meg a jószándékot, maradt a pénzsóvár harácsolás.
A csornai fűszeres - az elnyomó rendszernek köszönhetően - jogvégzett fia is korpa közé keveredett, és ő is disznóvá lényegült.
Talán érdeklődnie kellene a mai bolti eladók között - kinek a fia-lánya végzi éppen a jogi egyetemet ...



Szégyellheti magát, a többiekkel együtt, és nem a rendszerváltás miatt, az akkor objektív szükségszerűség volt.
De ezért a trágyadombért, amit ők demokrácia címen előadnak - övék a felelősség.
A büntetőjogi is...

:O)))

16 megjegyzés:

promenad írta...

Egyetértek a büntetöjogi felelősséget illetően /is /
Csak az a kérdés,hogy mikorra nyilik meg a lehetőaég annak érvényesitésére.
Nem vagyok nagyon optimista...

Unknown írta...

Jó napot kívánok!

Én fordítok a sorrenden:
A büntetőjogi és anyagi UTÁN az erkölcsi is.

oxenos írta...

Pupu, nem gondolkodtál még el azon, hogy ez a nép egy Trianon után, egy Horthy-huszonötév feudalizmusa és jogkivetettsége után, amelyben a létező legnagyobb csendben figyelte a szolgabírót meg a csendőrt, numerus clausust, a nemzet egy //két!// alkotórésze kiválasztását, kiiktatását, szocdem nagyapám ötvenkét évesen a Donhoz hajtását, Szálasit, ez a nép hét év // minden, az oktatásban, egészségügyben, kultúrában, lakásfronton komoly előrelépés ellenére hazug és brutális //diktatúra ellen okt 23-án felkelt..úgy, hogy aznap reggel még fogalma sem volt, hogy este történelmet csinál.....én nem nagyon értem. Az meg, ami ez után jött, megint csak megakad a torkomon. Főként az, hogy lényegében jobbtól balig mindenki szabadságharcnak könyveli el, majd brutális tömeggyilkolásnak, ami jött... azt meg, hogy hatvan év elteltével a jobb meg bal vezetők egymás kezéből kapják ki ugyanazt a papírt, melyre az vagyon írva, ötvenhat hősei a mi apáink...hát...

Joszi írta...

Igen, 1000 ev nem mulik el nyomtalanul.Cseledmentalitas uralkodott, s ez jott vissza .Bizony az ugynevezett uzemi demokracia is letezo, mukodo dolog volt , egyszeru dolgozo mehetett panaszt tenni, ha ugy erezte serelem erte, s a KISZ, Parttitkar, SZB titkar kiallt mellettuk, magyarazatra kenyszeritettek a vezetoket.Ennek nyoma sem maradt, az onkeny uralkodik a cegeken belul, hivjak azt hierarchikus strukturanak is.Szegeny dolgozok tobbsege boldogan kommunistazva fogadta a rendszervaltast, s meglepve, hogy allas nelkul maradt.Mara eljutottak az ellensegkeresesig, Soros, kulfold, zsidok, csak sajatmagukig, s kizsakmanyoloikig nem jutnal el soha.Most epp futballforradalmat unnepelnek , hol mashol, mint a hosok teren, s boldogan dugjak ujra jaromba magukat.Minden demokratizalo kiserletet elutalnak, imadjak a mas dontson helyettunket.Emellett , idorol , idore vissza lehet utalni regmult dicsosegre, Trianonra, ujraelesztve a mergezett legkort, ujabb nemzedekeket tonkreteve.Nem lesz ittvaltozas, mig valamilyen kulfoldi hatalom be nem avatkozik, elore rugva a mocsarba ragadt szekeret.Gondoljunk arra, ha nincs az atkozott Jozsef, maig se hazszam, se telekkonyv, se hitel, mert ezek mind idegenek a magyar organikus fejlodestol.Igy jutottunk Orbanekig, s a nyomorultak legioiig, kik unneplik nyomorukat.

Olasz Ildikó írta...

PuPu! Nem akarok hosszú fejtegetésbe belemenni, hogy miért is értek szinte 100 %-ban egyet az írásoddal. Csupán egyetlen mondattal nem értek egyet. "Valaha rendes fiatalok voltak ők, csak hagyták magukból kiölni az erkölcsöt meg a jószándékot, maradt a pénzsóvár harácsolás."
Nem PuPu, ezek már fiatalnak sem voltak tisztességesek. Legfeljebb még igyekeztek annak látszani, ami több kevesebb sikerrel történt meg. De már akkor sejteni lehetett mi a céljuk - persze csak utólag esett a tantusz le nálunk. Mindenestre tudatosan készültek az átfogó és teljes letámadásra a hatalom és a pénz minden irányú birtoklására.

MoonRiver írta...

Ildikó Olasz: tökéletesen egyetértek. Ha valamelyik fiatalban nincsen meg az, ami, akkor ritkán varázsolódik elő belőle. A hajlamnak, mentalitásnak, ösztönnek, vagy tervnek, mindegy minek, eleve és stabilan ott kellett lennie. Ha tudtak róla, s így szándékos volt, ha nem. De ezen okok, előzmények, sosem lesznek mentségek.

góbé írta...


Kádár az orosz medve árnyékában is Európa felé orientálódott már a '60.-as évek középétől !! 1968.-ra kidolgozták az uj gazd. mechanizmust, mely egyértelmüen a klasszikusan értelmezett "piac" felé tendált, majd hosszu évek szivós munkájával kivivta a nyugat elismerését, tiszteletét. Mindezt ugy hogy nem adta fel elveit, nem ellopta a nyugat pénzét, és tudomásul véve a status quo-t, a SZU bajszát is csak toleránsan cibálta.

Ugyhogy Áder, meg a fidesz, a nemzetthy kotonszökevény vezényletével jobb lenne elturulkodna az Ural környékére, de inkább az azeri haverhoz.

Régóta várom már hogy valaki, a baloldalon, az asztalra dobja a foghatatlan redurchmarschot, és közli miszerint igenis győzött az '56.-os népfelkelés/forradalom ! Hiszen a tömegek okt. 23.-án nem a Horthy rendszer visszaállitásáért, nem Mindszentiért, a dzsentrivilágért, hanem egy élhető országért mentek az utcára.

Ezt, az élhető országot Kádár megvalósitotta ! Tehát a forradalom, nem kevés és sokszor durva kitérővel, de győzött.

Sok nagyokos azzal lő vissza, hogy az államadósság..., meg fenntarthatatlan volt már a rendszer, megbukott...

Tessen megnézni a jelenlegi államadósságot, - mely nagyságrenddel nagyobb, - meg kivonni a gazdaságból a multikat, az EU-s pénzeket, s tenni egy megállapitást hogy nélkülük mi lenne a jelenlegi "rendszerrel"...

Kibic37 írta...

Kár, hogy csak a blogot lehet lájkolni, a hozzászólásokat nem. Mert akkor most Joszinak és Olasz Ildikónak egy-egy nagy lájk-ot adnék...

pleinair írta...

Kibic,

A hozzászólások lájkolását + jellel lehetne helyettesíteni.
Pl:

pleinair írta...

Joszi,

+++++++++++++++

pleinair írta...

A pluszok számával a tetszés mértékét is lehetne érzékeltetni.

Ez nem az én találmányom, valahol láttam.

Kibic37 írta...

@pleinair
Igen, ez is egy lehetőség.
De ez csupán a verbális tetszésnyilvánítás leegyszerűsítése. Ki kell hozzá írni az illető nick-jét, ami sok esetben (pl. a Te esetedben is, továbbá hello, talalom, asta és még sokan mások esetében is) az elé a dilemma elé állít, hogy a nick-et tulajdonnévként (nagy kezdőbetű), vagy úgy kezeljem, ahogy írva vagyon.

Tudom, macerás áttervez(tet)ni a web lapot, de én PuPu helyében mégis ezt tenném. Kiküszöbölve a többszörös névtelen hozzászólást is, ami a jelek szerint őt is idegesíti. És létrehoznék egy hot-spotot a lájk, egyet pedig a hivatkozás céljára.

PuPu írta...

Kedves Kibic, az áttervezésre nincs lehetőségem, merthogy ez egy blogsablon.
ennek a hot-spot ügynek meg utánajárok, merthogy ehhez is hüje vagyok...
Köszönöm a javaslatot!

:O)))

PuPu írta...

Ja, és lájkoljátok a hozzászólásokat is - ez a + jel teccik!
:O))))

góbé írta...


Lájkolni... Az együttérzést, az elismerést kifejezni... Oly szines, választékos a nyelvünk, és közvetlenebb, személyesebb is leirni szépen, magyarul... Hagyjátok a dagadt jeleket másra, ki megérdemli, szép szó szerint vigyétek a padlásra !

Unknown írta...

Kedves kicsi pofakönyvesek!

A "+9" forma egyszerűbb, mint a +++++++++ sorozat. De nekem + nyolc. :-)