2016. június 16., csütörtök

ELLENFÜLKEFORRADALOM

Kellene egy új párt, mondja a választópolgár, miközben végigtekint a demokratikus oldal szervezetein, melyekhez képest Drezda szőnyegbombázás utáni állapota olyan, min Schönbrunn fénykorában.
Nehéz ezzel vitatkozni, mert a helyzet valóban elkeserítő, de reménytelennek azért nem lenne mondható, ha a pártok vezetőinek és a civilek hangadóinak megjönne a józan esze, és azt tennék, ami esélyt ad a győzelemre.

Ez persze magával a csodával lenne egyenlő, de azért ne adjuk fel a reményt, történhetnek csodák még ebben a haszonelvű világban is - lásd EB - amikor - legalábbis a magyar belpolitikában - mindenki magának kapar.


Szóval kellene egy párt, de inkább egy ernyőszervezet, mely alá beállnának a mai demokratikus pártok, egytől egyig.

Ennek az ernyőszervezetnek a formáját úgy kell megválasztani, hogy a választásokon való részvétele ne álljon ellentétben a hatályos jogszabályokkal, ne adjon lehetőséget arra, hogy formai okokból kétségbe vonják a választásokon való részvételének jogosultságát.
A szervezet ne kötődjön egyetlen párthoz se, ne képviseljen semmiféle ideológiát, eszmét, vallást, egyszerű programja érthető legyen a legiskolázatlanabb rétegnek is.
A programja tükröződjön a nevében is, legyen például Antimaffia Liga, és ne akarjon mindent azonnal megváltoztatni, elég, ha a kulcskérdésekben foglal állást.
A kulcsot a rendszer lebontásához Orbán Viktornak hívják, őt kell beletörni a zárba.
A programnak ez kell legyen az célja, ha ez megvan, akkor helyre kell állítani a jogállamot, el kell távolítani azokat a személyeket, akik részt vettek a jogállam szétverésében és helyükre demokratákat kell állítani, a radikálisabb fajtából.
A szervezetet meghatározott időtartamra kell létrehozni, mondjuk három évre, utána vissza kell térni a pártpolitizáláshoz.

Első lépésként el kell takarítani az Alaptörvényt preambulumostól - mindenestől.
Azonnal át kell venni a fegyveres erők és fegyveres szervezetek, valamint az Ügyészég irányítását, a félkatonai szervezeteket és az adrenalinfüggő ultrák szervezeteit azonnal fel kell oszlatni, parancsnokaikat, hangadóikat rendkívüli intézkedésként őrizetbe kell venni.
A puccsistákat le kell tartóztatni, és megindítani velük szemben a nyomozást.


Ez persze nehéz és bonyolult feladat, de Orbán se hatalomrajutása estéjén találta ki az alkotmányos puccsot, a demokratikus oldalnak is akadhat ideje egy demokratikus ellen-fülkeforradalomra, ha felhagy az egymással szembeni ádáz harcokkal.
És azonnal meg kell kezdeni az elszámoltatást, a legkirívóbb disznóságokkal kezdve, hogy a nép tudja, hogy ez a kormány nem csak pofázni szeretne, de tenni is a demokoratikus államért.
Egyértelműen kell beszélni, ehhez igénybe kell venni a köztelevíziót, a közrádiót, de nem lenne szabad visszariadni az állami pénzekből megvásárolt magáncégek azonnali állami felügyelet alá helyezésétől sem.
Tudtára kell adni a magyar vállalkozóknak, hogy nem az ő rovásukra kívánunk politizálni, de a korrupciót nagyon súlyosan büntetjük.
Az adórendszer átalakításával sem szabad várni, azonnal vissza kell állítani a többkulcsos adót és azonnali intézkedéseket kell tenni a nyomor enyhítésére.

Az Önkormányzatokat, amennyiben akadályozzák a demokratikus rend helyreállítását, azonnal fel kell oszlatni, a privatizált földek sorsáról azonnal dönteni kell, és nem kell figyelembe venni a hat meg kilenc évre bebetonozott kinevezéseket sem, hiszen azokat puccsisták hozták.
Ezeket az intézkedéseket természetesen ki kell dolgozni részletesen, feladatokra, személyekre és időpontokra lebontva, mert ekkora volumenben improvizálni nem lehet, de ez se lehetetlen feladat, mindössze dolgozni kell rajta.


Nagyon fontos - mondhatnám kulcskérdés - annak a politikusnak a megtalálása, aki eléggé bátor, eléggé eszes és karizmatikus ahhoz, hogy ezt levezényelje.
A követelmény vele szemben az lenne: legyen megkérdőjelezhetetlenül demokrata, tudjon beszélni, személyében támadhatatlan legyen.
Természetesen makulátlan ember nincs, de azért ne legyen ügynök és ne legyen állami beosztásában meggazdagodott ember, legyen olyan, akiről el tudja hinni a nép, hogy pártok felett áll.
És legyen határozott, mert egy ilyen helyzetben a tökölődés életveszéllyel jár.
Ez talán a legnehezebb feladat - őt megtalálni.
Olyan embert - ha nő, még jobb - aki kellő elméleti tudás birtokában megfelelően gyakorlatias is, határozott és karizmatikus, de legalább rokonszenves, nem túl egyszerű találni a politikában.
Az is kívánatos lenne, hogy a következő választáson ne induljon, mert a pártvezérek féltékeny népség...

Volt már ilyesmire kísérlet, Bajnai alkalmas személyiség lett volna egy ernyőszervezet vezetőjének, de a körülötte hemzsegő okosok rávették saját párt alapítására, ezzel azonnal el is vesztette a lehetőséget, hogy egy olyan szervezet vezetője legyen, mely pártok felett áll.
A választásokon a pártok nem indíthatnának jelölteket, minden jelölt az ernyőszervezet jelöltje lenne, a választási program, sőt a kormányprogram se kötődhetne pártokhoz, a pártok pedig három évre lemondanának a saját cégérük alatti politizálásról, viszont ez alatt az idő alatt építhetnék szervezeteiket, kidolgozhatnák programjaikat a 2021-es választásokra, melynek képviselői egyben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjai is lennének.


Szóval, az a helyzet, hogy nem nekem kellene ezeken a dolgokon spekulálnom, itt lenne az ideje, hogy azok is törjék a fejüket, akik a politikából élnek.

És végre elő is álljanak valami életszagú dologgal, mert már megint elkezdődik a 2014-es állapotok előállítása, Orbán sameszainak gondos iránymutatása szerint.
Kezdünk megint elkésni - vagy nem?


:O)))




69 megjegyzés:

pettra írta...

Pupu, a vázlat kész, már csak ki kell dolgozni a programot - mikor alapítod meg az ernyőszervezetedet? Az se baj, hogy nem vagy nő, eltekintünk ettől az apróságtól.

nemóvatos írta...

Mintha Bokros is ilyesmiről beszélne és még három évet sem kér.
Csak hát neki volt egy csomagja, amit félre (is) lehet magyarázni.

Névtelen írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20140425-friderikusz-2014-04-24

Kötelező visszanézni és elgondolkodni, hogy mi változott 2014 óta, különösen az ellenzéket illetően.
Utána jöhet az ötletroham.:)

anteus írta...

Well done, Pupu, well done!

És akkor az istenverte „de”.
Mint annyi mindent, a görögök már ezt a problémát is ismerték, elővettek egy megoldást (aminek aztán meglett a maga sorsa.) A pártok megegyeztek egy személyben és abban, hogy egy évig alávetik magukat valamennyi döntésének. Megválasztották, és tyrannosznak nevezték. Minden párt tehát. Ez nálunk nem megy.

A jogrendszer kétirányú: szankcionálja az elkövetettet, vagyis a múltat, és korlátozza a jövőt. Ezért a görögök a jogalkotást olyan folyamatként szabályozták, amelytől való eltérést halálbüntetéssel fenyegették (kisebb súlyú esetben a törvényhozásból való végleges kizárással és teljes vagyonelkobzással.)
Ezekkel elkerülték a forradalmat.

Orbán nem véletlenül dobta be a forradalom fogalmát – amely lényege az addig érvényben volt jogrendszer hatályon kívül helyezése. Lehülyézték, anélkül, hogy megértették volna mit tett, és mire tör. Puccsáról nem ismerte fel senki, hogy az egy sunyi forradalom. Felhatalmazás nélküli, elvtelen lumpenforradalom. Felhajtó és fenntartó erejét a köztulajdonából kirabolt zember-milliók bonyolult lelkiállapota adta (adja?). Saját, minden korábbinál nagyobb rablása álcázására hazug párhuzamokat égetett be a köztudatba: az állami tulajdon nem köztulajdon – a kommunisták személyes hasznukra működtették a rendszert – a baloldal a kommunisták leszármazottjaiból áll – akik politikája nem más, mint korábbi személyes anyagi hatalmuk visszaállítására törekvés. És így tovább. Aminek egyik megkerülhetetlen következménye a stabil – mindenre kész – „szavazó”tábora.
Ebből nem lehet kitörni anélkül, hogy a Kádár-rendszer és a mai ezernevű „demokrácia” előnyeit egybe nem vetjük, közzé nem tesszük, és ennek alapján le nem írjuk a kor adekvát politikai követelményeit. Amire rá lehet majd fektetni a listád teendőit.
Valójában ez az, amit nem lehet a mai pártok mellett, hiszen e tekintetben valamennyi lényegileg azonos. A”közönyösek” nem hülyék, látják, mi folyik, és tudják is miért.
Az ernyő nem személyi kérdés – elvi. Elvtelen csoportosulásoknak semmi esélyük – őket már rég lekőrözte Orbán.
Nem magunk fölé kell építkeznünk, hanem magunk alá.
Nem lehet a házépítést a tetőszerkezet ácsolásával kezdeni. A talaj minőségének, teherbíróképességének megítélésével kell kezdeni. Az határozza meg az építhető ház minden további lehetőségét.

hüjjepatikuss írta...

Kedves Pupu!
Hirtelen egy nőt tudnék emllíteni, aki miniszterelnök(nő)nek is látszana, az pedig Galló Istvánné, a PSZ elnöknője. Azt azonban nem tudom, hogy politikusnak állna-e?
Oszkó Pétert tudnám még elképzelni, egy ilyen ernyőszervezet jelöltjeként, aki szintén miniszterelnöknek látszana is. :-)
Olyan mérvű összefogást, amit vázoltál, ellenzéki oldalon nem tudok elképzelni...

Promenad írta...

Álom.álom édes álom ! A nöi miniszterelnökkel egyetértek. De nem a tingli-tangli Gallónéval /!

denis írta...

PuPu minden gondolatébresztő felvetéseddel egyetértek! Azt mondjátok meg, hogyan kényszeríthetjük ki az ernyőszervezet vagy nevezzük bárminek a létrejöttét, a létrehozása tekintetében a megegyezést? A választ magam sem tudom! Egy tény, valaminek történnie kell, ha már én is eljutottam oda, hogy befogott orral, mint legutóbb, többet nem vagyok hajlandó elmenni választani! Teljesen mindegy hüjjepatikuss kit nevezett meg, Promenad azonnal reagált. Létrejött, majd elhalt a deka. Most van kard egyesület, amely felkelti néhány ember figyelmét, aztán semmi. Mindig ez a vége! Gyorsan befejezem, mert úgy látszik nem vagyok építő hangulatban... Üdvözlettel: denis

István Ille írta...

elég egy távcsöves Nagan, az utód majd csak kinövi magát bármelyik dudva közül. csak a lövészt nem irigylem: baromi nehéz pontosan célozni, amikor vagy hatan bökdösik, hogy jőjjél már, lőj
jél már!

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

BOKROST !!!!!!!!

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

http://www.origo.hu/itthon/20160616-jobbik-mszp-demokratikus-koalicio-gyurcsany-ferenc-osszefogas-baloldal.html

mavtelep írta...

NHN
No, ne ! Bokros tudása és tisztessége megkérdőjelezhetetlen ! Kíván még valamit egy politikustól ?
Szervusztok, jó napot !

Tóth Sándor írta...

Ilyen kezdeményezés már létezik! Több szervezet tömörült már a célért.
Itt olvahattok is róla valamit:
http://nol.hu/velemeny/kettos-valasztast-1619829#comments_1619829

Promenad írta...

Elgondolkodtam a számbajöhetö nöi miniszterelnök-jelöltröl.
Íme : Petschnig Mária Zita.
Más alkalmas nő sem égen sem földön nincs.!

denis írta...

Promenadnak: Dehogyisnem, van! Csak a poszt nem női miniszterelnök castingról szól. Üdvözlettel: denis

csakafidesz? írta...

PuPu dolgozatával úgy nagy általánosságban egyetértek.

Egyetlen dologban vitatkoznék: - a demokratikus pártok állapota jelenleg olyan amilyen és ezért legkevésbbé ők vonhatók felelősségre.A műltkor erről már beszéltem, ismétlésekbe nem kivánnék bocsájtkozni.
Furcsa egy olyan zenekartól kiemelkedő teljesítményt elvárni, akit kényszerűségből a 3.hegedűs tanít be egy mestermű előadására.
Lehet, hogy a példa kissé sántít, de ez a valóság. Határozottan és politikailag elkötelezett értelmiségi holdudvar nélkül nehéz még az un. ernyőszervezet kialakítása is.

Az itt javasolt nevek mindegyike tisztes személyiséget takar, de ilyen nagyságrendű feladat ellátására nem lenne alkalmasak.

Ide mindenesetre egy radikálisan demokrata "tökös" férfiember kell, aki kellően képzett sokak által ismert és el tudja hitetni azt, hogy ő hitében megingathatalan és életcélul tűzte ki az Orbán-rezsim leváltását és a demorratikus rend helyreállítását.

Én egyetlen ilyen "palit" ismerek. Őt úgy hívják, hogy Szanyi Tibor. Jogász végzettségű, államigazgatási tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező politikus, aki jelenleg az MSzP EU-parlamenti képviselője.

A többi ismert politikai szereplő már bebizonyította, hogy kritikus helyzetekben nem áll a helyzet magaslatán.

A PuPu által felvázolt program pedig sürűn termeli majd a kritikus helyzeteket, amikor azonnal minden hezitálás nélkül kell dönteni. Aki erre vállalkozik, az legyen bátor és eltökélt.

Természetese a javasolt személy mellett akadhatnak még nála is alkalmasabbak. A széles közvélemény az ő jelentkezésüket várja.


denis írta...


Tóth Sándornak: Köszönöm, az általad beidézett Heindl Péter által jegyzett "Kettős választást!" c. cikket. Elfogadom és tudom támogatni a vázoltakat! Üdvözlettel: denis

Tamás Rédey írta...

Váci Mihály
Még nem elég!

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Névtelen írta...

Denisnek ! A kommentem másik fele nem a poszthoz,hanem hüjjepatikuss ötletéhez füzödött.
Egyébként tudok olvasni,sőt. a szövegértelmezésemmel sem szokott baj lenni.
Továbbra is fenntartom a javaslatomat az első nöi miniszterelnök személyét illetően.
Ha neked más tipped van,ne tartsd magadban! Kiváncsian várom ! Promenad

Névtelen írta...


az elejére írom, hogy időben tudd törölni teve!
.
abramovics voltam, s vagyok!
.
a szerző- teve - hogy-hogy nem
.
DE
.
igen RADIKÁLIS megoldási javaslattal él.
amit természetesen lopott, másolt, s az érte ájuló ájulók bamba vigyorral nyalnak fel.
egészségetekre!
semmitérők vagytok, voltatok, s maradtok, mindörökké ámen!
legyetek boldogok egymás között,s legyen semmi közötök a majdani megújuló országhoz, hiszen ugyanazok vagytok, mint a csuti geci, csak más színekben láttatjátok magatokat.
szánalmas az az igyekezet, hogy a szerző által nem is oly rég lesajnált, megvetett, ámde az egyetlen megoldást kínáló programot most a zászlajára tűzi, s mint saját gondolatot árulja.
nézz a tükörbe teve, s köpd szemen magadat, hiszen a teve a köpködésben a legjobb!

csakafidesz? írta...

Tisztelt Névtelen-Abramovics!
Itt az idő, hogy előlépj az ismeretlenség homályából és a kivánt "mozgalom" élére állj. Lehet, hogy Te erre mindenkinél alkalmasabb vagy!
Magabiztos nyilatkozataid eddig arra utaltak, hogy Te rendelkezel a "megoldás kulcsával".
Nosza állj az élre és mutasd meg mindenkinek mire lennél képes.
Azt feltételezem, hogy a megfelelő előképzettséggel és gyakorlattal - ami a feladat ellátásához szükséges - hiánytalanul rendelkezel.
Én maradok továbbra is ugyanaz, aki eddig voltam.
Üdvözlet!

denis írta...

Névtelen Promenadnak! Felszólíttattam: Király Júlia Üdv: denis

Névtelen írta...

csakafidesz?!
.
számtalan alkalommal megtettem.
amit most elalélva a tevétől olvasol az nem más, mint amiről x éve mondom,
.
DE
.
az ilyen megmondóemberek elébb lefikázzák, majd ellopva az écát, mint a sajátjukat adják elő.
mondom, mint a csuti geci olyanok.
keresd vissza a régebbi hozzászólásaimat, az elérhetőséget is megtalálod, gyere bátran!
egyébiránt nem az én személyem való a mozgalomélére - szerintem - hanem sokkal inkább egy BOKROS LAJOS.
természetesen vindikálom magamnak a jogot, hogy érdemben részt vegyek a cselekvésben,
.
DE
.
csak és kizárólag azon az úton, amiről évek hosszú sora óta beszélek.
.
abramovics voltam, s vagyok

Tamás Rédey írta...

Tisztelt Abramovics!

Kérlek, írd le a forrást, ahol megismerhetem az utadat és a célodat! Lehetőleg írott formában, és kérlek, kerüld a lánc láncának láncolata linkelését! Hadd döbtsek én - mert az itt dúló indulatos szócsatából nem lesz JÖVŐ.

Üdvözlrtem

Névtelen írta...

Tamás Rédey!

legyünk hát üdvözölve - mondta Skarphedinn
.
radikalisdemokratakkukacfreemailponthu
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Kedves Abramovics, te tipikusan az a fazon vagy, aki odaszarik más ajtaja elé, majd bedörömböl papírt kérni.
Nem akarlak bántani, mert rendes gyerek vagy te, csak rosszul akarod a jót.
De ettől még nem kellene pofátlankodnod velem.
Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy ezidáig én még soha nem sértegettelek, ami pedig a gondolataid ellopását illeti, nemigen hiszem, hogy szükségem lenne rájuk,meg aztán nem szoktam a szegényektől lopni.
Idejársz már évek óta árulni a portékádat, fel vagy háborodva, hogy nem vagyok rájuk vevő, de mit tegyünk, engem viszolyogtat a hőbörgés, még ha jószándék van is mögötte.
Sok sikert kívánok a hittérítésedhez, a mozgalmad meg óvakodjon attól, hogy rád bízza a tömegkommunikációt, szerintem alkalmasabb vagy a Téli Palota megrohamozására, sok sikert hozzá!
:O)))

nemóvatos írta...

Először talán azt volna érdemes sokak számára világossá tenni, hogy ami az országban rossz történik azt nem a FIDESZ hanem Orbán és bandája teszi. A "fideszt" ők csak álcának és az elbutított híveik kötőanyagának használják.
Az ernyőszervezet spontán fog létrejönni ha így folytatják a fékevesztett lopásaikat és előbb utóbb saját hódolóik is észre veszik: ez már nekünk is fáj, az én gyerekem, az én unokám, az én beteg hozzátartozóm is szenved.
Az "ernyőszervezet"(lenség) neve: UTCAI ZAVARGÁS lesz, elfojtásra kiadott parancsot követő rendőri átállással, a belügyminiszter által kijelölt, ma is ismert (nem baloldali) személy vezetésével.

Tamás Rédey írta...

Jó reggelt, PuPu!

Azt (remélem) mindannyian tudjuk, hogy matrózok és katonák nélkül nem kezdődött volna el a történelemben a legújabb kor!

Névtelen írta...

Legyen az ernyő neve Új Hazafias Népfront, vezethetné Dobrev Klára.
Ha ezt Tóni bácsi megérhette volna!

Tamás Rédey írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

teve!
.
NE ENGEM KÖPKÖDJ!
.
ARRA OTT VAGY MAGADNAK!
.
tekintettel arra az el nem hanyagolható tényre, hogy biza mégiscsak te, a csodálatos teve voltál, s vagy az, aki másokat lefikázol, magadat a legokosabbnak gondolod - hiszen te nem lopsz mástól ugyi? - majd az ellopott écával, melyet tíz perce még ócsároltál, most boltot nyitsz, s várod a vásárlókat.
odapofátlankodásról meg csak annyit, hogy biza te ne pofátlankodj oda a nyilvánosság elé egy kommentelhető felülettel, ha és amennyiben nem bírod a kritikát, vagy a más válemény,
.
DE LEGFŐKÉPPEN AZT, HA VALAKI SZEMBESÍT AZ IGAZSÁGGAL, S A SAJÁT HIBÁIDDAL!
.
hidd el jobban járnál, hiszen én sem vagyok tökéletes, mert hiányzik belőlem a hiba!
viszont benned meglenne ami nekem nincs!
.
.
ps.: olvasd vissza megjegyzéseidet, s elemezd azok stílusát, tartalmát az általam árult portéka tekintetében!
utána köphetsz!
tudod hova, kire nem?
.
az az érzésem, olyanok vagytok ti, mint anno azok a fiatal "értelmiséginek" készülő gimnazisták, s egyetemisták, kik a világból semmit sem értve a Fregatt söröző mélyén váltogatták a világot pro, és kontra. "rettenetes intelligens" módon tologatjátok a szart egyik sarokból a másikba, s vissza hihetetlen szorgalommal, csak előrébb nem juttok soha.
ám legyen! ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok,
.
DE
.
aztán magatokon kérjétek számon a semmit, amit tettetek!
.
abramovics voltam, s vagyok

csakafidesz? írta...

Tisztelt Névtelen!(2016. június 18. 7:45)
"Legyen az ernyő neve Új Hazafias Népfront, vezethetné Dobrev Klára."

Amit ebben a mondatodban megfogalmaztál abban sok megszívlelendő igazság vagyon. Remélem, ez részedről nem irónia!

A "Hazafias Népfront" az a szervezet volt anno, amely a társadalom széles rétegeit volt hivatott képviselni. Aztán, hogy ez mennyiben sikerült azt egyrészt megtapasztaltuk másrészt meg majd a politikatörténeti kutatások során kiderül.

Dobrev Klára egy jó választás lehetne. Ő szép és megnyerő. okos és határozott személyiség, csak: -
1./ Ő a Gyurcsány felesége
2./ Nincs felkészítve - felépítve - erre a feladatra.
3./ A fenti okok miatt nagy valószínűséggel a felkérést nem is vállalná.

Az ernyőszervezet élére egy közismert tudós személyt tudnék elképzelni, akit a kormányból kiábrándult jobboldaliak, a teljes demokratikus blokk és a vallásos emberek egyaránt el tudnának fogadni.
Szerencsére sokan vannak olyan személyek akik erre akalmasak lennének, csak még nem ismerték fel, hogy a haza érdekében most más helyen lenne szükség a tudásukra és a munkájukra.
Persze ami késik, az nem múlik. Csak remélni lehet, hogy ez a felsmerés bennük már nem sokáig késik!

Tamás Rédey írta...

Tisztelt PuPu!

A célt fölvázoltad, azzal egyetértek. Ám történt egy apró baki, s annak meg is lett az eredménye. A bejegyzések egy része (csak) a kötőjelek közti "ha nő, még jobb" tagmondattal foglalkozik.
Nem.
A ház fölépítése a férfi dolga. A nő majd berendezheti, otthonná varázsolhatja - ha lesz mit.
Ma Magyarországon még nincs olyan nő, aki (valódi) egyenjogúságra szocializálódott volna. Ez csak akkor fog bekövetkezni, ha szabadon (= a szükségszerűséget fölismerve) alakíthatja önnön sorsát, életét.

Erzsébet Kovács írta...

Tamás Rédeynek:2016.06-18. 12:47-re:
Nagy baromságot írtál,,miszerint:"Ma Magyarországon még nincs olyan nő,aki(valódi)egyenjogúságra szocializálódott volna.Ez csak akkor fog bekövetkezni, ha szabadon (=szükségszerűséget fölismerve) alakíthatja önnön sorsát, életét."
Ennél nagyobb baromságot leírva nem láttam.
Van egy gyanú, Te egy nőgyűlölő vagy, azt sem tudod miről beszélsz.
Azt javaslom, a hasonló bölcsességeidet a feleséged előtt ne fejtsed ki, mert egy hétig ki se jöhetsz az ágy alól.Ja.
Piacon, főtéren meg egyéb fórumon ki ne ejtsd ezt a szádon, mert megzupálnak az újkrumlival tömött szatyrokkal, ha csak nem látszik rajtad, hogy már túlhaladott állapotban vagy az elme hiátusát illetően.
Pupunak: milyen kőkori szakikat fogadsz be ide,nem is tudtam, hogy itt gyülekeznek a kovácsákosista "férfiak", akik megmondják, mi egy nő dolga.Hát, már ide is betette az ellenség keze a lábát...

Tamás Rédey írta...

Én is szeretlek, Erzsike!

Erzsébet Kovács írta...

Rédey Tamásnak:Csak szeretnél.Ilyen mentalitás kizáró ok.

Tamás Rédey írta...

A társadalomba való beilleszkedés gyermekkorban kezdődik és a felnőttek vezényelik le a folyamatot. Egyetlen betűvel sem hibáztattam a nővé érett hölgyeket, bakfisokat. Csak megállapítottam a tényt: eddig még egyiküknek sem volt lehetősége.
A szabad akarat definiciója pedig újkori, és nem is tőlem származik.
A mostani, első konkrét feladatra pedig egy nő alkalmatlan. Akárhogy bántja is az önérzeted, ám a menstruációs ciklus nem teszi lehetővé a mindennapos csúcsformát. Ez tisztán biológia, épp úgy, mint az elmeállapot.

"Szeretlek akkor is, ha nem akarod"

Erzsébet Kovács írta...

Hát kispajtás nem fogsz meg.
1.Nem menstruálok,71 éves vagyok.
2.BM alkalmazott voltam,HR-es.
3.1 éves pártiskolát, MLEE Fil Esztétika szakosítót végeztem.
4.Mivel sajnos megözvegyültem, minden feladatot egyedül végzek.
5.Kaszálok és kapálok.
Ha nem kellene attól tartanom, hogy az egyik szememre elveszítem a látásom,jobban belemennék a politikai tevékenységbe, mert nehezen viselem, ami a Társadalombiztosítással történt, a sok beteg öreg jogfosztottságát és a nagyüzemi szintű devalválását annak, amit az elődeink kivívtak.
És a hozzád hasonló ingadozókat, akik azt sem tudják már, fiúk e vagy lányok, a lényeg, hogy valakit le lehessen szólni, a szentséges tótumfaktum bölcs férfi képében tetszelegnek ha lól meggondolom magányos vénemberek, akinek senkijük nincs,Egyik szegény vénember gyalázza a másikat, ugyan kérlek, mire fel ez a gőg, alapja a nulla.Nemsokára mindenki hulla lesz, aki a Kádár kor előnyeit gyermekként megélte.Már hírvivő sem marad belőlünk, legyen már eszünk, ne hetvenkedjünk itt már hogy ki mire alkalmas és mire nem, ez már még szilveszteri kabarétémának is enyhén szólva gyenge felvetés.
Szerintem minden második falusi nagymama különbül elosztaná az államháztartás pénzét, faluhelyen nem vesznek milliárdokért festményeket mint a bolond gróf, miközben az emberek majdnem hogy kutyakaját esznek.Ja.Erről ennyit, hogy a nök mire alkalmasak.Az ilyen kinyilatkoztatók meg cilinderben mennek a sezlony alatt.Ja.

Tamás Rédey írta...

Ha én belekezdenék valami hasonló válaszba, akkor az így kezdődne:
0. Túlteng bennem az egoizmus.

Sem a hozzászólásomban, sem a válaszomban nem említettem a Te becses személyed. Ellenben egyetlen szót sem tudok érvként elfogadni mindabból, amit éjfél után írtál. Pedig képes vagyok fölfogni minden mondatot, és értem az érzéseidet is. Nagyon szívesen fecsegek veled valamelyikünknek a saját posztjában, de ez itt már offtopic (témán kívüli).
Nyugodalmas jó éjszakát kívánok.


Erzsébet Kovács írta...

Rédey Tamásnak:
Teljesen igazad van.Ami a o.pontot jelenti.
Pusztába kiáltott szó volt, amit írtam.
Reménytelen több szót erre pazarolni.
Szép napot!

Tamás Rédey írta...

Off: lufi puff.

Kedves Erzsike!

Ezen az oldalon túlontúl hangoztattad aktivitásod, tenniakarásod. Megnéztem rehát a g+ oldalad 12 hétre visszamenőleg. Receptek és ezotéria (mind újraosztva). Egyetlen isnertető, fölvilágosító szót sem írsz sehol. (Az OSzK katalógusában sem találtalak.) Ettől a perctől tehát (számomra) súlytalanná válik minden szavad. Nagy kár.

Üdvözlettel: Rédey Tamás

Ui: a szívem kihűlt, már nem szeretlek.

csakafidesz? írta...

Elolvasva a hsz-okat sajnos azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy itt a lényegről nagyon kevesen beszélnek. Kisszerű viták zajlanak pártokról, pártvezetőkről, helyzetekről, panaszokról, álmokról.
Valami okos ember anno így fogalmazott:- "nem azt kell elsősorban hangsúlyozni ami egymástól elválaszt, hanem arra kell a hangsúlyt helyezni, ami közös, ami összetart."
Fentebb lezajlott - nő-férfi - vitához egyetlen gondolat: - létezhetnek olyan vélemények, melyek választ sem érdemelnek. A fentebb hivatkozott szópárbaj teljesen ilyen. A vita elmélyíti a különbségeket és egy lépést sem viszi az ügyünket előre.

Tamás Rédey írta...

Szervusz Csaka!

Igazad van. Tehát leírom újra: ma a közvetlen jövő feladataira nőt nem havaslok. Lehet hozzászólni.

promenad írta...

Tamás Rédey !

Lehet,de minek ?

mavtelep írta...

Tamás Rédey
Hát ne javasolj ! Ha Kleopátra jó volt az egyiptomiaknak, Mária Terézia a Monarchiának, akkor
azt hiszem, nem kell a Te véleményeddel foglalkoznunk...)))
csakafidesz? Igazad van, fölöslegesen megy a vita pártokról, személyekről, ideológiákról, ha nincs közös cél és nincs konkrét módszer, amellyel javíthatnánk a helyzetünkön.
Szervusztok, jó napot !

csakafidesz? írta...

Tisztelt Tamás!
Férfi létemre nem adok neked igazat. A nők sok és fontos területen bizonyították rátermettségüket. Lehet, hogy csak kevesen vannak olyanok, akik minden feltételnek képesek megfelelni, de megnyugtatlak, hogy azért vannak ilyenek is.
Magam is fel tudnék közülük néhányat sorolni, de megkérdezésük nélkül ez nem lenne etikus.
Kitörés persze egy hímsoviniszta környezetből nagyon körülményes és ezért sokan nem is vállalkoznak erre.
Az építkezés példa eléggé sántít, mert nem csak az építi a házat aki a téglát rakja, hanem az is aki erején felül helytáll annak érdekében, hogy a téglarakó semmiben se szenvedjen hiányt. Az építés az egy kollektív tevékenység, ahol mindenkinek meg van a saját feladata és ahol egyik tevékenység sem kevésbbé fontos a másiknál..
Érdekességképpen. A 70-es éveben - amikor én is építkeztem - találkoztam egy olyan tetőfedő vállalkozóval ahol az ácsmunkát teljes egészében nő végezte.
De mi idősebbek emlékezhetünk arra, amikor nők ültek a HOFFER-traktoron, álltak az esztergapadnál, tervezőasztalnál, vezettek iskolát, gyárat. De emlékezhetünk neves és sikeres államigazgatási szereplőkre is.
Érdeklődéssel várom a cáfolatodat!

Tamás Rédey írta...

Pupu fölvetése szerint:
leendő kormányfőnek.

Tamás Rédey írta...

Keressük meg Kleopátrát, hadd várjon Julis Caesarra! Vagy a mai Magyarország talán azonos a 18. századi gyarmattartóval?

Tamás Rédey írta...

Kedves Csaka!

Amit leírtál, az általában igaz. Volt magyar utasszállító pilótanő, és Tyereskova óta sok hölgy járt a kozmoszban is. ...
Mégha sántít is a példám, de áll. A madarak közt nem egy fajnál a hím előbb megépíti a fészket, és csak utána kezd énekelni a tojóért.
Vissza az emberekhez. Az érvemet már tegnap leírtam. Kérlek, olvasd vissza! Addig én megkeresem az időpontot.
Viszlát.

Tamás Rédey írta...

Csaka!
Tegnap 12:47 és 23:07.

mavtelep írta...

Tamás Rédey
Rendben, tényleg ne királynőket vegyünk alapul (bár Ráchelből még lehet, csak pár jogászon múlik), - ha az átlagemberek életét nézzük, a nők ugyanannyit vagy többet teljesítenek mint a férfiak.
Ha sorra vesszük a bársonyszékeket, 2 perc alatt találni alkalmasabb nőket a posztokra mint jelenlegi viselőik.

Birca Hang írta...

Le kell végre váltani a rosszul szavazó népet, beszüntetni ezeket a fideszesista demokratikus szavazásokat, s örök időre kikiáltani ME-nek a bölcs Gyurcsányt. Majd aztán legyen kormányunk fő programja: még több pénzt a nyugatnak.

Tamás Rédey írta...

Szervusz, Mávtelep!

A közepét tudom, a végével egyetértek.
Csakhogy nem a jelenlegi posztokra keresünk személyeket, hanem egyet, egy feladatra.

csakafidesz? írta...

Tisztelt Tamás!
Az állat- és növényvilágban előforduló genetikailag örökölt szokásokat kár idecitálni. Mi emberek vagyunk és bizonyos helyzetekben számunkra is szokatlan módon viselkedünk.
Hogy a magam példájával hozakodjak elő el kell mondanom, hogy nekem 13 évvel később lett saját házam mint ahogy nősültem. Sőt addigra már két "fióka" is csicsergett otthonra várva. Nagyon régen volt az divat, hogy a nősülés feltételeként szabták meg, hogy legénynek legalább háza és földje legyen.
Ebből aztán nagy következtetéseket levonni nem lehet. Ki tudja, hogy 50-100 év múlva milyen feltételek mellett lehet majd családot alapítani. Egy azonban megmondható: - az ember esetében mindig lesznek rendhagyó eltérések az állatvilágra pedig 50-100 év múlva is az ősidők óta kialakult szokások dominálnak majd.

mavtelep írta...

Tamás Rédey
Ha csak egy kell, akkor meg pláne igazam van ! Ha egy nő harmonikus életet tud teremteni a családjának, akkor tud különböző szempontokat mérlegelni, felmérni a tennivalókat és azokat optimális sorrendbe állítani, a családtagok képességeit a közös élet működtetésére felhasználni stb,stb. A Mama ezt simán megtette, pedig sem elemző, sem politológus, sem a média nem adott neki tanácsokat.

Tamás Rédey írta...

Tisztelt Csaka!

10:08-as hozzászólásodban bíráltad az offtopicot. Olyan bejegyzésekről írtál, amelyekre nem érdemes válaszolni.
Kérlek, olvasd vissza az iménti írásod, és értékeld a korábbi alapján! Köszönöm.

Tamás Rédey írta...

Kedves Mávtelep!

E hozzászólásod kulcsszava a család. A poszt témája az ország.
Mégis válaszolok.
A páromat a nehéz napokon meg tudom nyugtatni, hogy éppen úgy szeretem és kívánom, mint két hete és két hét múlva. A gyerek(ek)et is visszafogom, ha kell. Feladatokat is átvehetek. Ám ez csak egy kicsi összetartó közösség.
Az ország első asszonya ilyen támogatást nem kap. Kiváltképp a tervezett első három évben.

csakafidesz? írta...

Kedves Tamás!
17:40-kor írt megjegyzésedve reagálva csak megismételni tudom azt, amire te a fentiekben hivatkoztál!

További szép estét!
END

Tamás Rédey írta...

Jó estét kívánok Neked is!

PuPu írta...

Kedves Tamás, Indira Gandhi?
Golda Meir?
Sirimavo Bandaranaike?

https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C5%91i_eln%C3%B6k%C3%B6k_%C3%A9s_minisztereln%C3%B6k%C3%B6k_list%C3%A1ja


Kissé fallokrata álláspontot képviselsz, nem?

:O)))

Tamás Rédey írta...

Tisztelt PuPu!

Nem fallokratát, hanem biológiait. És azt is írtam, hogy az első három évben.

PuPu írta...

Hát Tamás, ez úgy sem stimmel...
Ellenben valaki csak úgy lehet vezető, ha eleve megvan a támogatottsága, utána azzal kell gazdálkodnia, és mint tudjuk, a nők általában jobban gazdálkodnak, mint a férfiak, mert biológiailag erre vannak kódolva, mióta lepottyantak a fáról!
:)

Tamás Rédey írta...

A hármaspont után hiányolom a "mert" kezdetű tagmondatot (vagyis az érvet). Fáról pottyant nőket pedig nem ismerek. :-(

Georg Pados írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Georg Pados írta...

Nem akartam utolsó bejegyzés lenni, de úgy látom mindenki elment a szavazáshoz kopogtató cédulát gyűjteni.
Sok sikert.

Tamás Rédey írta...

A nép leváltásán tüsténkedünk. Az volt a javaslatod.

oxenos írta...

most megkapod, Pupu....""gondolom, a baloldali ill. ellenzéki összefogás a vezetők kölcsönös elutasítása miatt, a GyF távoltartására kovácsolt egységfront miatt és még csak nem is a programok ütközése miatt fut folyton zátonyra. Pedig alapjában nem személyek vagy irányok között kellene választani: nemecseket nem x y v. z kiválasztásában kellene ixelőnek használni...először, fejébe kellene verni hogy RAJTA függ a jövő..másodszor el kellene hitetni vele annyi megcsalatás után hogy aki a választásából jogosítványhoz jut..szolgálni fogja és nem uralni a hazát. Ehhez az összes pártvezetőnek és vezetésnek deklarálni kellene, nem akar labdába rúgni és ha mégis szerepet kínálnak neki a válságmenedzsmentben, //márpedig, a választás utáni kormány bizony válságmenedzselésre kényszerül és fogja kényszeríteni a társadalmat// ellenőrzötten pártfüggetlen szakemberként teszi, már ha egyébként szakemberként egyáltalán szóbajön... És ami a döntő, az ellenzéknek olyan halmazba kell összeállni amely a választási szabályoknak megfelel - mondjuk egy deklaráltan választási pártba - és amelynek vezetője ill. miniszterelnöke széles jogosítványokkal bíró pártfüggetlen DE AZ ÖSSZES, E SZÖVETSÉGBEN RÉSZT VÁLLALÓ PÁRT által támogatott szaktekintély.....Csak ebben az esetben kérheti az ellenzék a sokszor megvezetett választót, hogy a választást fogja fel azon kérdésre adott válaszként : Ha rajta múlik, hagyja e folytatni azt amit a mai vezetés tesz, vagy megfosztja a hatalomgyakorlókat ehhez való és általa rájuk ruházott joguktól...Ebben az értelemben a választás nem A és B..C..között hanem aközött lenne, jól vagy rosszul döntött, mikor felruházta majd megerősítette a ma kormányzó erőt a hatalomgyakorlásra. Egyszerűbben, a választást úgy kell felfogni, maradjon-e orbán és ez a rezsim, vagy menjen." Annyit még: egy ilyen párt választási győzelme UTÁN persze lehetne a választó kegyeiért a pártoknak a VÁLASZTÁSra készülniük...választásra, demokratikus pártok tisztességes megmérettetésére kérve a pógárt.."

Kovács János írta...

Olvasva a kommentjeiteket-vén kommunisták vagytok -nagyjábol.
Semmiben sem tudtok megállapodni-ahàny ember annyi vélemény.
Még a gyilkos Apró Tóni bàcsi unokàjàt is elővettétek.
Nem csoda,hogy a Finkelstein(!) "túlgondolkozza" a fajtátokat..
:)

Tamás Rédey írta...

Kedves János!

Ha a hozzászólások idézeteiből és utalásaiból képes vagy az éveinket meghatározni, akkor te is kortárs vagy. Csak nem vallod be.
Ám nem ez a fontos. Kérlek, írd le, mit teszel - mit tegyünk?

PuPu írta...

Még ilyet, ahány ember, annyi vélemény?
Akkor nem egymás talpára lépünk?
Milyen kár!
:O)))