2016. június 27., hétfő

ILLÚZIÓK NÉPE

Már megint kevesebb van egy illúzióval, és gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal.
Bevezetésül leszögezném, hogy elégedett vagyok a magyar válogatottal, a szövetségi kapitánnyal, még az elért eredményekkel is.
Ami nem tetszett, az a szokásos magyar csodavárás, mely odáig vezetett, hogy sokan már az EB megnyerését vizionálták, de abban a többség biztos volt, hogy a döntő egyik csapata a magyar válogatott lesz.
Hát nem az lesz, és ezt minden épeszű ember tudta, kivéve magyarembert, mert ő imád illúziókat kergetni, és fikarcnyit sem szokott törődni a tényekkel.
Archetípusa az a politikus volt, aki kijelentette, hogy a magyar honvéd többet ér egy szál  szuronnyal, mint az amerikai tengerészgyalogos száz atomrakétával.
Az igazság pillanata most is eljött, de borítékolni lehet, hogy a szükséges következtetések levonása elmarad, holott most kellene kezdeni a szakmai munkát, meg átgondolni, hogy a stadionoknál nem szolgálnák-e jobban a magyar labdarúgás ügyét az iskolai pályák, öltözők, az iskolai bajnokságok nem hoznának-e többet a gladiátorképzőknél, a politikusok dilettáns elképzeléseinek alárendelt szakmai munkánál?


De hát ez mindegy is, hiszen most pár évig el lehet nosztalgiázni Gera gólján, meg a magyar futball csodálatos felívelésén, és továbbra sem kell azon meditálnunk, hogy ha nem emelik fel a résztvevők keretét, akkor bizony ez a probléma soha nem is lett volna probléma...
Viszont illúziókra szükség van, nélkülük magyarmber félkarú óriás - már előre rettegek, hogy mit is választunk az elénk villázott kínálatból.
Legnagyobb esélye az Unióból való kilépésnek van, az összes populista ezt szajkózza, Londontó Pozsonyig, hát elképzelhető, hogy nálunk is napirendre tűzi ezt a kérdéstr a szélsőjobb, vagy a maffia, utóbbi természetesen csak a megfelelő pénzek kiszivattyúzása után.
Már most sikítófrászt kapott Varga Mihály, mert nem tudtunk megfelelő mennyiségű pénzt lehívni, márpedig itt ez a fejlődés egyedüli motorja - még így is, hogy a javát ellopják a haverok - az Uniós támogatások.
Ezen kívül ugyanis nincs pénz a gazdaságban, mert a multik termelésén kívül gyakorlatilag nincs magyar gazdaság, nincs bevétel, a magyar kis és közepes vállalkozó örül, ha él az elvonások és a Vezér csókjáért fizetett pénz megfizetése után.
Az elvonásoknak nem a nyereségadó jelenti az oroszlánrészét, hanem az áfa.
Mindenesetre várható, hogy a következő hónapok azzal fognak telni, hogy Orbán szidja az Uniót, próbál migráncsozni, mint ahogy az angol kilépést  máris a bevándorlással magyarázza, jóllehet ez a világ legnagyobb marhasága, egyetlen angolt se tud mutatni, aki a mosogatást meg a targoncavezetést irigyelné a bevándorlóktól.

Mindenesetre - mint annyi mást, ezt is el fogja hinni a magyarok egy része, és eszébe sem jut, hogy a brexit a brit öregek nosztalgiájának következménye, akik képtelenek felfogni, hogy a világ megváltozott és a Brit Birodalom örökre a múlté.
A ködös Albionban a helyiérdekű turult brit oroszlánnak hívják...
Azt sem értem, hogy egy olyan országban, melyet évtizedek óta a Nyugat tart el, kik lehetnek azok az észemberek, akik ekutasítják az Uniót, jóllehet a támogatások nélkül ellopnivaló se lenne, legfeljebb egy családra való......

Nehéz évek elé nézünk, ha bukik a zsebcézár, ha marad, de egy biztos, ezt a periódust nem fogjuk Magyarország virágkoraként emlegetni...
Ha nincs pénz, hát igérgetni kell, most éppen ez folyik, Varga Mihály az orvosoknak az egészségügyi szakdolgozóknak, a tanároknak, a katonáknak, rendőröknek, az államigazgatás dolgozóinak igért pénzt - majd jövőre, de hogy miből, azt nagyvonalúan átlépte.
Olyanok leszünk, mint a libák, melyeknek a gazdasszony rendszeresen megigéri a dupla adag kukoricát, melyet aztán elfelejt eléjük borítani, így sorra felfordulnak.
Elhullásuk szomorú, de boldog lesz, hiszen bírják a háziasszony ígéretét, hogy jövőre kitör a jóvilág, aztán jövőre is meg lehet igérni ugyanezt, támaszkodva a magyar gazdaság teljesítményére...



Szép dolog az illúzió, el is lehet vele darabideig üzemelni, csak sajnos a tápértéke alacsony, így hosszabb távon gondokkal jár.
De hát félre a gondokkal, végtére is magyarok vagyunk, ehhez képest a pénz csak úri huncutság, majd nagyon akarunk, és minden rendben lesz.


Vagy kisnyúl...

:O)))

10 megjegyzés:

Promenad írta...

Igaz,a pénz nem boldogít !
Mi ez ahhoz képest,hogy az EB csoportunkban a megszerezhető 12 pontból nem kevesebb,mint 5 lett a mienk !
Na meg a brüsszelitáktól kapott négy dugó !

csakafidesz? írta...

Ma reggel nézve az ATV Fórum című műsorát egy betelefonáló egy 5 tagú társaságra hivatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy nekünk nem lett volna esélyünk a 16-ba jutásra, ha bármelyik másik csoportba kezdjük s selejtezőket.
Szerencsés véletlen, hogy ebbe a leggyengébbnek nevezett csoportba keültünk és hellyel közzel szerencsés körülmények között elfogadható eredményeket értünk el.
Elég csak arra gondolni, hogy ha az oszrákok ellen nem nyerünk, sőt veszítünk akkor mi lett volna a végkifejlet.
Ismerve a magyar mentalitást borítékolható, hogy összezuhanunk és vége.
Szerencsére nyertünk és így megnőtt az önbizalmunk.
Az izlandiak ott tévedtek, hogy a megszerzett gól után az eredmény tartására törekedtek. Ráfizettek, mert szereztek a saját kapujukba is egy gólt és oda lett a gyózelmük.
A portugálok számára nem volt fontos a győzelem, takaréklángon égtek. A mi pontrűgásból szerzett szerencsés góljainkra azonnal válaszoltak és megtartották a számukra legszerencsésebb döntetlen eredményt.
Ezt a mérkőzést elvileg ők nyerték, mert az akaratuk szerinti döntetlennel belezavarták a magyarökat a belgák karjaiba. Ők úgy gondolták, hogy nekik több esélyük van a továbbjutásra a horvátok ellen. Ez nekik be is jött!

A belgák láthatóan lazán játszottak - spóroltak az erejükkel - a magyarok nagyon igyekeztek, de nem sokra mentek vele.

Itt sokan beszélnek egy új korszakról, a magyar labdarúgás űjbóli felemelkedéséről. Emlékezzünk volt már ilyen. A Mezei-csapattól is sokat vártunk. !

Javulásról majd akkor beszélhetünk, ha klucsapataink közül 1-2 példásan helytáll a nemzetközi kupákban, ha külföldön játsszó játékosaink csapatuk meghatározó játékosai lesznek és elkezdődik a tehetségek felkutatása és felnevelése stb.

Addig meg csak álmodjunk szépeket. Sajnos, a labdarűgásunkból hiányzik a mai kornak megfelelő hátország.

A kommentárok - még szakkomentárok is - túlzóan optimisták voltak. Ezen én nem csodálkozom, mert a "magyaremberre" mindig is a csodavárás és a lélekírtó eufória volt jellemzó.
Öröm és bánat: - egy tőről fakadó érzelmi kategória, mindkettő sírásra ad okot.
A baj csak az, hogy miközben élénk éezelmi életet élünk elfelejtkezünk a realitás talaján maradni.
Építkezni viszont csak a realitás talaján stabilan állva lehet!

anteus írta...

Promenád, 4 csapatos körben hogy' lesz 12 pont???
Kilenc az a tizenkettő...
Jó teljesítmény volt, és örülhettünk valaminek egy ideig. Nem kellene ezt kicsinyelni. Nem jelent ugyan 7 % -os GDP növekedést 40 évig, de azért mégiscsak valami.




promenad írta...

Anteus !
Igazad van. Három további pontot már az egyenes kiesési szakaszban vesztettünk el.
A végösszeg ugyanaz!
A többit fenntartom !

hello írta...

De mennyire, PuPukám, naná, hogy a stadionoknál jobban szolgálnák a magyar labdarúgás ügyét az iskolai pályák, öltözők, az iskolai bajnokságok többet hoznának a gladiátorképzőknél!

De abból ezredannyit se lehetne zsebre rakni, mint a stadionépítésekből!
De ezt Te is jól tudod - ahogy az állampolgár-társaink nem kiszikkadt agyú része is!

hello írta...

Én azt csodálom - vagy csak hozzánk nem jutott el a híre? - hogy a 90 éves királynő nem szólalt meg annak láttán, hogy esélyes, hogy Nagy-Britanniából seperc alatt Kis-Britannia lesz, oszt' csókoltathatja a régi dicsőségét!
Vagy még nem jutott szóhoz az elképedéstől?

Kibic37 írta...

A hétvége eltávolított az internettől, pedig bővelkedett eseményekben, és az események internetes visszhangjában. Így nem állt módomban hozzászólni, pedig frissiben lett volna az igazi.

A foci nem érdekelt. Valaha igen lelkes Fradi drukker voltam (ma is fejből tudom az 1949-es bajnokcsapat összeállítását), de ez idők folyamán a lelkesedés fokozatosan megkopott. A kegyelemdöfést özv. Antal Józsefné szolgáltatta, aki az MDF 1994-es kampányzáró nagygyűlésén - hol máshol, mint az Üllői úti Fradi pályán - "úgy döntött" (sic), hogy az ezt a választást az MDF-nek kell megnyernie (nem nyerte meg).

A másik téma - a Brexit - viszont igencsak érdekelt. Így utólag átfutva a netes "vadászterületemet" nem kis megnyugvással láttam viszont - itt e fórumon is - ugyanazokat a gondolatokat, amelyek a hír hallatán elsődleges reakcióként bennem is felmerültek. Sokan értékelték és sokféleképpen.

Csak két megjegyzésem lenne:
- Kiderült, hogy Angliában az egy főre jutó agyatlan seggfejek száma kb megegyezik a hazaival. Világjelenség.
- A Brexitet értékelő kommentek 99,9%-áról (mint a reklámban) behunyt szemmel megállapítható, hogy szerzője fideszes/jobbikos, vagy ellenzéki. Ennyit a csúti bennmaradást sürgető plakátkampányáról.

Frank írta...

A SORS mit nem produkál: Anglia eldöntötte, hogy kilép az EU-ból, erre az egyik legkisebb EU tag meggyepálja őket az EB-n, s onnan is kiesnek.

promenad írta...

Hello Frank !

Igen,és nagyon sok ilyen meglepetés fogja érnimég a fogatlan /és agyatlan / brit oroszlánt !
Merhetnek kicsinek lenni !

hello írta...

Kedves Kibic, a 2 megjegyzésedhez:

- Lehet, hogy ez tényleg világjelenség, de engem a más sz..a nem vigasztal. Szóval, ha nálunk is megszívnánk bármikor újra a mi agyatlan seggfej-állományunk döntését, mint 2x már a 2/3-dal (igaz, az a megbuherált választási rendszerből eredt), az ránk sokkal tragikusabb lenne, mint amilyen módon a britek fognak majd kikecmeregni a maguk által ásott csapdából.

- Gondolom, hallottad az Egyenesben Gy.F. véleményét arról a plakátról. De ha netán nem, ideírom: az is hozzájárult, hogy a kilépésre szavaztak, mert nem akartak egy olyan "klubban" lenni, ahol O.V. is tag...