2017. június 7., szerda

EGYÜTT LEGEL FARKAS A BÁRÁNNYAL

Gyurcsány levelet írt a szocialistáknak, a szocialisták bunkóskodtak egyet, ezenközben Gulyás Mártonnak sikerült egy táborba terelni a birkát a farkassal, majd az akol lakói ultimátumot adtak Orbánnak, ő meg majd kis lóvét lök a nyuggereknek, hiszen megigérte Bözsi néninek.
A Magyar Párthomokozóban csendesen játszanak a gyerekek, kelj ki pipiske...
Nem mondom, érdekes lenne ez a játék egy demokráciában, de a jelenlegi helyzetben ostoba és szánalmas.
Emellett mégiscsak vérfagyasztó, hogy a társadalom hosszú idő óta első ésszerű önvédelmi reflexét éppen egy túlmozgásos, exhibicionista aktivistának sikerült előcsalogatni, habár abban azért erősen kételkedem, hogy a mezei választó lelkesen támogatni fogja ezt a harcot.

Ő nem is igen érti, mi is a baj a választásokkal, hiszen ott az urna, és egyelőre még csak a szavazata és nem a hamvai vannak benne...


Lehetne persze azt mondani, hogy a magyar társadalom a szocializmus vérzivataros esztendei alatt elveszítette politizálásra alkalmas fiait, én mégis inkább úgy vélem, hogy a rendszerváltással a gyenge emberi minőség került felszínre, és azok a tisztességes emberek, akikben természetes késztetés volt a közéletben való részvételre. visszahúzódtak.
Tették ezt azért, mert a helyzetet úgy élték meg, mint a társadalom hálátlanságát, mellyel a jobbítására irányuló törekvéseiket büntette, mikor megrágalmazta múltjukat és fenyegette egzisztenciájukat.
Gyermekeik pedig látták apáik sorsát, és nem kívánták maguknak ugyanezt.
Közben huszonöt év populista agymosása is meghozta eredményét, az emberek elszakadtak a realitásoktól, a céljaik sem kötődtek már egmáshoz, a társadalom atomizálódott és tagjai csak egyéni sorsukkal törődtek az ősi "kaparj kurta, neked is jut!" elv alapján.
Ha megnézzük, hogy milyen figurák kerültek elő és arattak sikert, hát az ember csak elszörnyed, és még nincs vége a folyamatnak, hiszen mást se látni, csak azt, hogy a politikusok demokráciát kiáltanak, de közben bolsevik elveket követve népboldogítanának.
És ez már egy tisztességes szint, mert vannak közöttük, akik csak magukat boldogítanák, önmagukkal illusztrálva, hogy "a pénz nem boldogít" - téves megállapítás.


Végtére is Gulyás Mártonék most kísérletet tesznek arra, hogy a politikai harc egy részterületén végrehajtsák azt, amit a teljes politikai térben kellene megtenni a pártoknak és a választóknak: félretéve a nézetkülönbségeket fontossági sorrendet kellene állítani és világgá kellene zavarni Orbánt és bandáját.
Ha itt el lehet viselni egymást, hát miért ne lehetne elviselni egy választási együttműködésben, eltakarítva a diktatúrát?
Valószínűleg a sok lúd se mind haver, mikor nekimennek a disznónak, nem igaz?
Sajnos, a logika nem erőssége a politikai életnek, ezen túl pedig a pálya tele van doktrinerekkel, akik bele vannak szerelmesedve saját szépelgésükbe, miközben a politika pragmatikus műfaj, és a sikert sok esetben a megszokotól eltérő megoldások hozzák meg.
Régen is volt ilyen, népfront-politikának hívták, mely összefogást jelentett a nácizmus ellen.
Ma is valami ilyesmire lenne szükség, mert a létfenntartás ösztönének országos méretekben is működnie kellene, ez pedig minden más vita előtt a diktatúrával való leszámolást írja elő.
Feltéve persze, hogy ez a cél, nem pedig a parlamenti dagonyázás.


Azt hiszem, a választó előbb-utóbb azokat is meg fogják büntetni, akik mindent elkövetnek az egységre törekvés ellen.
Majd meglátjuk.

Amit ma láthatunk, az még csak az, hogy Isten nem bottal ver.
Botkával...



:O)))

29 megjegyzés:

Marika Anikó Benkő írta...

Nekem szimpatikus Botka. Határozott, nem csinál a szájából mást... Hosszú idő óta nagyváros vezetője, vezette már úgyis, hogy párttársaival kisebbségben volt. Rákényszerült kompromisszumokra, de tiszta maradt. Nemrég olvastam a neten, hogy van olyan ország Európában, ahol előfeltétele annak, hogy miniszterelnökké válhasson valaki, hogy volt-e már egy város polgármestere. / Norvégia, vagy Svédországot említették, erre pontosan nem emlékszem./ Már nyíltan megmondta a telefonos beszélgetés során is, hogy nem változtat az úgyis ismert feltételein. " Nem kell olyan szekérre felkapaszkodni, amelyik nem akar felvenni." Ráadásul úgy, hogy közben elmondjuk mindennek a kocsisát.
Nekem a nyílt levél betette a kaput. Nem úgy szokás, hogy ha megígérjük valakinek, hogy levelet fogunk írni, az csak neki szól? Nem a médiának, az internetnek...stb. Legalábbis addig nem, amíg választ nem kapunk rá. Az pedig már visszataszító, hogy ha megkapjuk azt a feleletet, amin nem kéne csodálkoznunk, akkor- ahelyett, hogy belenyugodnánk, és átszerveznénk a tennivalóinkat, - kiállítunk magunk helyett egy szócsövet,- aki közli helyettünk, hogy de, mi akkor is, és azért is, és továbbra is irkáljuk a leveleket.
Senki nem gondol arra, hogy ha ezt választjuk, ez egy idő után kontraproduktív lesz? Arra sem, hogy jó témát adhat a humoristáknak? " A politikusok legnagyobb ellenfele a humor." A nevetségessé válástól joggal fél mindegyik, mert az a bukásukat okozhatja. Nem volt elég a nyílt fenyegetés? Az a bizonyos "Az is lehet elindulok egyéniben, de az fájni fog."- mondat. Hát, én úgy látom most, nem baj, legalább tiszta lett minden szocialista és DK-s szimpatizáns előtt a kép. Tegyék a dolgukat külön. Remélem, vége lesz a gyűlölködésnek mert ami a face-es csoportokban ment, az már kritikán aluli szint.
Bízom benne, hogy eztán már nem fognak egymás belügyeibe beleszólni, kritizálni. Legalább is pár nap múlva már nem. Megszűnnek a face-es csoportokban az (idióta) internetes szavazásra buzdítások is. Abban a témában, hogy melyik pártra, - vagy annak vezetőjére, - ki szavaz többen. / Világos, hogy amelyik párthoz kötődik az oldal, annak a jelöltje győz./
Azt is elég nehéz lesz majd megérteni a választóknak, hogy ha közös jelöltek lesznek, de lista mégis külön, akkor... először egymás ellen kampányolunk, - jól megutáljuk egymást,- aztán meg együtt a közös jelöltekért összeborulva, mintha mi sem történt volna??
Ha volna eszük az ellenzéki pártoknak, mind csatlakozna és mozgósítana Gulyás Márton mellé, s már a parlamentben minden adandó alkalmat megragadva követelnék a törvény megváltoztatását. A Jobbikkal is(!) összefogva, mert ez azonos érdek, és ügyek menti együttműködésnek minősülne! Ezt ismerte fel a videón együtt szereplő Gálvölgyi, Hajós, Zagyva is.


kekec írta...

Marika Anikó Benkő
Kinek a pap, kinek a papné (kinek a papgyerek) Engem Botkában pont az taszít, ami téged vonz: rohan határozottan a lemmingek élén, és elvárja, hogy mindenki őt kövesse. Ez már Mesterházynak sem jött be, és tudod mi a hülyeség? A fejünket a falba verni, és elvárni, hogy más legyen az eredmény.
A választási rendszer reformja egy olyan téma, amiben az ellenzék végre egyetérthet. De röhejes azt várni, hogy egy Orbán 2.0 mögé sorakozzanak fel a témában (értheted alatta
FE-GYŐRT ÉS BOTKÁT IS) Én nem várok együttműködést a jelenlegi pártoktól: tényleg a minimum lenne a "meg nem támadás"
Nem tud az ellenzék nyerni Orbánékkal szemben, ha nem tud kormányzóképességet mutatni. Ahhoz meg nem elég (esetleg) EGY ME személyében megállapodni. Orbán agya csak egy focicsapatig terjed,ezért vont össze minisztériumokat, hogy ne haladja meg a kormány a 11 főt. Ha marad ez a felállás, akkor is meg kellene tudni 11 tárcán osztozni. El tudod ezt képzelni a jelenlegi csapatokkal? Nekem elég jó a fantáziám, de eddig nem terjed!

góbé írta...


Miután Botkafánt becsörtetett a porcelánboltba egy esetleges választási párt / szövetség lehetőségét semmissé tette. / Vajh' ez kinek az érdeke.../

Reménykedjünk abban hogy az egyéni választókerületeknél mutat némi kompromisszumkészséget, és nem torpedózza meg hogy a fidesz-jobbik- elempével szemben egy demokrata jelölt induljon, főleg ne ő akarja majd Budapestről eldönteni a helyiek semmibe vételével a jelölt személyét.

Talán az Együtt, MOMA, PM Momentum s a többi futottak még szerveződés is felismeri ha legalább egymással nem lépnek szövetségre, legalább a választásokra, az az 5-7 elvesztett 1-2%-nyi szavazat összesitve már jelentős, 10-12 %- veszteseget jelentene a dem. oldalnak.

Ha még hozzátesszük hogy a fidesz rendesen megmozditotta, aktivizálta az 20-30 éves, korosztályt, akik eddig nem nagyon szavaztak, némi esély mutatkozik: Ha nyer is a fidesz, várhatóan csak kisebbségi kormányzásra lenne lehetősége önmagában.

A jobbikkal már úgy elfajultak a dolgaik, hogy ebben az esetben jobban tartok egy esetleges fidesz-emeszpé koaliciótól. Ha eképpen összefog a két régi üzlettárs, nagyon nem lesz minek örülnünk.

Névtelen írta...

neveletlen

'Talán az Együtt, MOMA, PM Momentum s a többi futottak még szerveződés is felismeri ha legalább egymással nem lépnek szövetségre, legalább a választásokra, az az 5-7 elvesztett 1-2%-nyi szavazat összesitve már jelentős, 10-12 %- veszteseget jelentene a dem. oldalnak.'

Kedves Góbé, mit kellene ezeknek a pártoknak tenniök, ha már, ahogy mondod, egymással nem akarnak szövetségre lépni?

Névtelen írta...

neveletlen

Feri beteg, jobbulást kívánok neki.
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20170608-075859.mp3

góbé írta...


Neveletlen !

Pl. azt, ha nem birnak megbizhatóan 5% fölé kerülni, nem indulnak el a választáson! Nem szivatják meg a hozzájuk lojális választókat azzal hogy az ő szazataik mennek a lecsóba.

No és persze az sem ragad rájuk lemoshatatlanul, hogy valójában g.orbánt segitették akár újabb 2/3-hoz, mint a fidesz-kreálmány választás bizniszpártok. Emlékezz 2014-re, lepedőn szavazhattál, egy oldalon nem fértek el a mi üdvözitőink.

Promenad írta...

Botka ? De miért becézed,ennyire szereted ?
Egyébként lehet,hogy Gulyás Marci "tulmozgásos ",de legaább MOZOG.

Kapat írta...

Kilátásaink egyre rosszabbak egy kormányváltás lehetőségére. Ami szomorú, hogy egy-egy ember jellembeli tulajdonságai határozzák meg egy ország eljövendő sorsát, az emberek egyéni életének milyenségét.
Ami most folyik, az sajnos nagyon hosszútávra eldönti a gyermekeink, unokáink jövőjét is. Egy ciklus (négy év) rossz irányát helyrehozni nem könnyű, de esélyes lehetőség. Minél hosszabb egy ilyen, egyirányba mutató kormányzás, ez annál nehezebbé válik.
Ezt azok, akik esetleg két három ciklus utánra tervezik, hogy majd most ők jönnek, erre nem gondolnak. Fiatalok, egyéni ambíciójuk kiteljesedésének lehetőségét látják csak ebben. Nem hiszem, hogy képesek ebben a pénz- és érdekvezérelte világban egyáltalán, államférfiként gondolkodni,.
Gondolok itt a Momentumra és természetesen a hozzájuk népszerűségben hasonló mértékű, 1-2%-os pártocskákra. Nem a fiatalságuk, hanem a szemléletük miatt alkalmatlanok egy ország vezetésére.
Nem létezik, hogy ebben az országban nem található egy emberi tisztességében megkérdőjelezhetetlen, intelligenciával, empátiakészséggel, nem utolsó sorban felelősségérzettel rendelkező ember, aki alkalmas a csapatmunkára is, mely nemcsak a szakértelmet, hanem az egészséges kontrollt is biztosítaná.
Megtalálni Őt, komoly közös feladat lehetne! Beállni mőgé, eredményt hozó teljesítmény.
Az ilyen Botka-féle erőszakos, már fiatalon is begyepesedett szemlélettel és intelligencia hiánnyal küzdő önjelölt, nem képes ilyen feladatra. A háttérből irányító oligarcháknak viszont tökéletes alany. Önhittségének legyezgetése, hajthatatlansága, még inkább alkalmassá teszi őt erre.
Ebből az egész ellenzéki társaságból hiányzik a belátás, sőt mi több, a lényeglátás képessége.

mavtelep írta...

Egyetértek Kapattal, - sőt ! ha egy jelölt azzal indít, hogy ti DK-s
szavazók hajtsátok el Gyurcsányt és voksoljatok rám, az eleve kudarc.
Majd ha leülsz öcsém a pártelnökkel (Gyurcsánnyal) beszélni, akkor abból születhet egy új helyzet ! (Ráadásul Gy.-nek a reálszféráról is van fogalma)
Szervusztok, jó napot !

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Góbé, nem tudom, hogy a Republikon felmérése hiteles-e számodra, jelenleg ez a legfrissebb adat.

http://republikon.hu/elemzesek,-kutatasok/170531-kvk.aspx
A teljes népességben
• a Fidesz 27,
• az MSZP 12,
• a Jobbik 10,
• a DK 4,
• az LMP 3,
• a Momentum 2,
• az Együtt és a Liberálisok 1-1 százalékon áll,
• 39 százaléknak pedig nincs pártja.


A pártválasztók között
• a Fidesz tábora 45 százalékos,
• az MSZP 19,
• a Jobbik 17,
• a DK 6,
• az LMP 5,
• a Momentum 4,
• az Együtt 2,
• Fodor Gábor pártja 1 százalékon áll.

1-2%-on múlhat, hogy a DK, az LMP vagy a Momentum be tud-e jutni önállóan a Parlamentbe. Szerinted melyiküknek kéne lemondani az indulásról? És ha visszalépnének, akkor biztos, hogy az általad favorizált brigádra szavaznának?

mavtelep írta...

Még valami : ne má', hogy Botka az én segítségemmel takarítsa el Gyurcsányt Orbán útjából...DDD
A DK-ra szavazok, előre tűzön-vízen át !

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Kapat és mávtelep, miért szalad Gyurcsány olyan szekér után, amire nem akarják felvenni?
Az önálló listát a DK is bejelentette, itt már csak az egyéni jelöltek egyeztetéséről lehet szó.
Aki külön listát indít, az nevezzen meg 106 jelöltet, hogy a közvélemény tudjon informálódni, ne a pátok mutyija legyen a döntő. Lehet, hogy az Együtt bejelentése az egyéni jelöltekről, a P(M) miniszterelnök jelölése megmosolyogtató, de ez legalább nyílt színvallás.
Lehet követni a példájukat, oszt jónapot.

mavtelep írta...

neveletlen

Igazad van, őszre biztosan lesznek egyéni jelöltek a DK részéről...)))

Névtelen írta...

neveletlen

mávtelep, legalább 27 egyéni jelöltjük kell hogy legyen, ha a külön lista mellett döntöttek. :)
Oszt jó lenne már előjönni egy, a számukra elfogadható miniszterelnök jelölttel is, mert egyelőre elég óvodás a tempó.

1970 írta...

"Közben huszonöt év populista agymosása is meghozta eredményét, az emberek elszakadtak a realitásoktól, a céljaik sem kötődtek már egymáshoz, a társadalom atomizálódott és tagjai csak egyéni sorsukkal törődtek az ősi "kaparj kurta, neked is jut!" elv alapján."

Kedves Pupu!

Ez a legnagyobb probléma jelenleg, nem az, hogy kinek van 3-4 százaléka. A pszichopata eltakarítása után ezzel a borzalmas örökséggel szembesül az, aki hatalomra kerül. Ráadásul sajnos ennek a helyzetnek a kialakulásáért azok jó része is felelős, akik most ellenzékben vannak. Sőt, a fent emlegetett FE-GyŐR (:))is ezt képviseli (mozgalmával együtt).

talalom írta...

Tisztelt Mindenki.
Egyetlen változás kellene a választójogi törvényben:az egyéni képviselők választása legyen ismét kétfordulós.(A listás korábban is egyfordulós volt.)
Egyszerű számtan. Ha 100 voks 10 felé oszlik, elvben 11 szavazat a 100-ból a többség. Korábban a második fordulóba csak az első három kerülhetett be, így minimum 34 voks kellett a győzelemhez. (Erre kellenek a kamupártok.)
A lista más, mert ott minden jelölt bekerülhet, aki eléri az 5%-ot, az egyéniben viszont csak az első győz.
Nem akarok megváltót! Nem akarok karizmos akarnokot! Politikust akarok! Aki tudja, hogy az a dolga, hogy a sokféle érdek és érték között egyensúlyozva a "kompromisszumok robotosaként" irányítsa az ország szekerét, lehetőleg ne az akarat dicsőségfalának vezetve. Erre szerintem Botka László nem alkalmas. De ez ugyanúgy az MSZP ügye, mint ahogy Gyurcsány Ferenc pártelnöksége és jelöltsége bármire a DK-é.
Aki meg itt "alternatívát" hiányol, nézze meg, mit kínál az MSZP, a Jobbik, a DK stb. Mindegyiknek van ajánlata: kivéve az épp regnálókat.

PuPu írta...

Kedves talalom, egyre rejtélyesebb, hogy miért nem lehet megérteni: külön-külön egyetlen párt se tud ma nyerni, még együtt sem biztos, mert a pártok drukkerei éppoly sötétek, mint vezetőik.
Miután a listás szavazatok pártokhoz kötődnek, ha nem egyetlen lista van - és ez nyilván nem azt jelenti, hogy ez csak a szocialistalista lehet - akkor a pártok felzabálják egymást, és már megint oda a győzelem esélye.
Konszenzus kellene a miniszterelnök-jelölt személyére nézve, és közös jelöltek - listán és egyéniben egyaránt.
Nem kell valami túlcizellált pártprogram, egy négy évre szóló program kell, melynek csak a demokratikus államrend helyreállításával lenne szabad foglalkozni, a szakpolitika meg az egyéb nyalánkságok ráérnek még négy évet.
Ennek a négy évnek az Alkotmány visszaállításáról, az önkormányzatiság helyreállításáról, a lopott vagyonok visszavételéről és a puccsisták és a kollaboránsok megbüntetéséről kellene szólnia, akkor lenne értelme az egésznek, egyébként meg csak a szart lapátoljuk egyik sarokból a másikba.
A jelöltek ügye meg a magyar társadalom ügye, amelyik pártpolitikus ezt nem ismeri fel, az nem érdemli meg a lehetőséget, hogy beleszólhasson életünk irányításába...
:O)))

Névtelen írta...

teve!
.
2017. június 9. 10:50
.
EZ MEGINT NEM MÁS, MINT A RADIKÁLIS DEMOKRATÁK PROGRAMJA, AMIT ÍRSZ!
.
térj észhez! az nem lehet, hogy egy abramovics, s a Radikális Demokraták által ajánlott program jó legyen egy tevének, meg az idióta követőinek!!
.
én szóltam...
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: lassan eljön az idő - sőt már itt is van! - mikor a nagypofájú tudatlanoknak önkritikát kéne gyakorolniuk mérhetetlen butaságukért, rövidlátásukért, amihez hihetetlen arrogancia, nagy arc, mások lefikázása, kioktatása párosult, mely állapot igen közel áll az
.
IGAZI HÜLYE
.
definíciójához.
most még nem írom ide újra, majd egy kicsit később

NewTiborc írta...

Kár törnöd Magad itt PuPu. Ebben az országban két elfogadott határtalan dolog van az pedig a szabad rablás és az ostobaság. Mondhatsz bármilyen észérvet, az lepereg, mint falra hányt borsó. Mindenki okoska, csak a másik az alapból hülye. Így még beszélgetni sem lehet, vitatkozni meg főleg nem. Személytől függetlenül - nehogy még megbélyegezzenek, hogy gyurcsányista vagyok - kérdezem, valaki hozott fel már valami bizonyítékot a vádak alátámasztására? Bárkit megvádolnak bizonyíték nélkül és a nyáj azt fújja.
A legszomorúbb pedig az, hogy a behemót Botka is azt hiszi, hogy a Gyurcsányt kell legyőzni, nem a Vikit. Vagy talán igaz lehet, hogy nem is célja a Viki leváltása? Ebben a sz@r helyzetben el tudom képzelni, hogy nem lenne mersze kormányozni.
Az is feltűnt, hogy a kis pártok a korábbi álláspontjukkal ellentétben inkább hajlandók az egyeztetésre, csak a Botka merev, mint a ....

PuPu írta...

Botka következetes.
Kosztromából...
:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

'Miután a listás szavazatok pártokhoz kötődnek, ha nem egyetlen lista van - és ez nyilván nem azt jelenti, hogy ez csak a szocialistalista lehet - akkor a pártok felzabálják egymást, és már megint oda a győzelem esélye.
Konszenzus kellene a miniszterelnök-jelölt személyére nézve, és közös jelöltek - listán és egyéniben egyaránt.'

Ezt mondja Botka is, azzal a megjegyzéssel, hogy Feri pihenjen egy kört, mert jelenleg ő az ellenzék legelutasítottabb politikusa és a nyomulása nem szolgálja Orbán leváltását.
Közös mine jelöltről meg akkor beszélhetünk, ha mindenki megnevezi a favoritját. jelenleg Botka és Karácsony van a porondon, oszt jónapot.

PuPu írta...

Nem ezt mondja.
Azt mondja, hogy aki akar, csatlakozzonaz ő listájukhoz, kivéve Gyurcsányt...
:O)))

mavtelep írta...

Kösz PuPu !...)))
Nem is értem Botkát miért a DK 4 %-a kell neki, a Fidesz sokkal nagyobb táborát miért nem célozza meg ? Ha nem bontják le a hívők (betonbuta) halmazát, akkor úgyis annyi a dem. rendszerváltásnak.
Szervusztok, jó napot !

Névtelen írta...

Szar-babramovics...
Mar megint sikerult a seggedbol beszelni?

NewTiborc írta...

Kedves mavtelep!
Nem érted? Pedig érthető. Ha nem vak ő is látja, hogy nincs remény arra, hogy az MSZP nyerjen. Ezért az a célja, hogy a választások után csak az MSZP maradjon a porondon, elfogadva a Viki alamizsnáját. Nekem, valamikori tagnak ne mutassa be senki ezen emberek jellemét és gondolkodásmódját.
Szerinted mire utalnak ezek:
-Gyurcsány patás ördög - Navracsics egy demokratikus európai politikus.(Eddig egyik ellenzéki vezetővel sem tárgyalt Botka)
- Az MSZP kormányzásának totális megtagadása. (a vívmányoké is)

NewTiborc írta...

MSZP új kiadványa "Változás". Abban olvasgatva megtudhatjuk, hogy a zuglói időközi választást az MSZP egyedül nyerte meg. Mitől ez a nagy "önbizalom"?
Csak így tovább a sztálini (lenini) úton....

mavtelep írta...

New Tiborc
Értem, értem, csak föl nem foghatom...(((
Igazából már ott tartok, hogy nevetségesnek próbálom látni ezt az egészet, pedig véresen komoly, ha gyerekeink, unokáink jövőjére gondolok.
Ennek az országnak nem kell ellenség, - elemésztjük magunkat sk.

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Gondolkodom, sokat gondolkodom tehát még vagyok!
Ha elfogadjátok én Botkában nem látok semmiféle megoldást!
Ha megkérdezitek, mint miniszterelnök jelöltként Gyurcsányban sem ! Tudom hogy van jó jelöltje akit bölcsen ma még elhallgat.
Elnézéseteket kérem, de én nem vagyok türelmetlen, mint sokan mások.
Bízok abban a hitemben, hogy ami késik az még jön !!!
Meg abban is hogy Gyurcsány soha nem lesz egy gátlástalan gazember, mint ellenfele.

Türelmesen kivárom azoknak a bizonyítékoknak, alkalmas időben való bejelentését amik szerintem már biztos kezekben vannak....

PuPu írta...

Szóval, szerintem nincs sok idő, ha önálló listával akar indulni a DK, akkor meg kell keresni a jelölteket, nem lesz könnyű, mert az emberek félnek, aztán meg kellene ismertetni a választókkal is a jelölteket, nem egyszerű dolog, idő és munkaigényes...

:O)))