2017. június 16., péntek

GYILKOLNÁK A RABLÓT

Merthogy másként nehéz értelmezni a gyanúsítást a két férfi ellen, akiket még 2015-ben fogtak el, és azóta úgy ülnek, mint jóllakott liba a vetésben.
A beteg elleni merénylet előkészítésének leírása roppant életszerű.
2015 novemberében fülelték le az akkor 62 éves gödöllői M. Pétert és a 60 éves budapesti R. Gyulát, akik akkor éppen Budapest felé autóztak. A két férfi állítólag Orbán Viktor ellen tervezett merényletet, de a Magyar Idők szerint ezzel eddig nem tudták meggyanúsítani őket, noha a házkutatásnál - felettébb életszerűen - ezt bizonyító feljegyzések kerültek elő.
A 63 éves gyanúsított kirendelt védője, Pintér András megerősítette a Magyar Idők információját, azt mondta: a gyanúsítás rablógyilkosság előkészületéről szól.
Meg akarták gyilkolni a rablót az elvetemültek.
A TEK robotzsarui november 20-án a XI. kerületben állították meg a 60 éves M. Péter és a 62 éves gödöllői R. Gyula Volvóját, az autó csomagtartójában két géppisztoly, több tucat lőszer és hangtompító is volt. 
A Blikk úgy tudta
, másnap készültek használni a fegyvereket. 



Orbán november 21-i programja - mint jó reformátusnak - szentmisével kezdődött a Szent Imre templomban, majd a Derkovits Gyula Általános Iskola udvarára ment a kommunizmus áldozatairól való megemlékezésre. 
Orbán az iskola udvarán tartott beszédet, majd koszorút helyezett el. 
Ezután kegyeleti séta indult a Terror Háza Múzeumhoz, ezen azonban a miniszterelnök nem vett részt, ez a lap szerint vélhetően összefüggésben állhat a fegyveresek elfogásával.
Ki tudja, nem árt az elővigyázatosság, hiszen Gyurcsány is szabadlábon maradt...

A média azzal sokkolta a nagyérdeműt, hogy a TEK még a merénylet előtt kimenekítette a miniszterelnököt, de hát ezt már megszoktuk.

Mikor hazahoztak a közel-keletről rosszkor rossz helyen kóválygó magyarokat, akkor azokból is túszok lettek, akiket az értük tökfeleslegesen kiutazó TEK-legények kimenekítettek.
A vérfagyasztó akció abból állt, hogy a repülőtéren kezet ráztak a helyi hatóság embereivel és az érintettekkel, majd becsekkoltak és felültek a repülőre.
Ehhez nem kellett megvárniuk, míg sok pénzük lett, elég volt nekik a mi pénzünk.



Hogy a Vezér paranoiás is (egyéb mentális devianciái mellett), ez régóta közismert.
Már akkor gyanús volt, mikor szlovéniai látogatásán előfutó mozdony haladt vonatszerelvénye előtt, felette harci helikopter repült, a népet pedig beterelték a peronokról a várótermekbe - Rákosi halálra röhögte magát az urnában...
Ami pedig a miniszterelnök gigászi küzdelmét illeti saját démonaival, Lázár János maga validálta a hírt, mikor így nyilatkozott: „Én úgy látom, hogy a miniszterelnök kiváló szellemi állapotban van, a hanyatlás jeleit a legkevésbé sem vélem felfedezni.”
Kell ennél jobb bizonyíték?
Naugye!
Megalapozottnak tűnik a gyanú, hogy az Orbán biztonságáért felelős személyek az ehhez szükséges operatív intézkedési tervet összecserélték a Tanú forgatókönyvével, és most tartanak ott, hogy "hát Bástya elvtárs már egy senki?"


A dolgok jelenlegi állása szerint a merénylet terve akár az is lehetett volna, hogy a 60 éves M. Péter és a 62 éves gödöllői R. Gyula a járókeretük után kötött 48 mintájú Gábor Áron típusú rézágyúval akarták volna megmerényelni a neves politikust, aki egyébként - köszönhetően a zakója alatt viselt kevlár otthonkának - már úgy néz ki, mint a hajdan a kamionok tetejére szerelt világító és integető Michelin-baba.

Az elfogáskor találtak a kocsijukban két gépkarabélyt, több tucat lőszert, ami a gyakorlatban AK-47 -et jelent, melynek tárjába 30 lőszert lehet betárazni, és miután egy tucat az éppen tizenkettő, így a tárban két és fél tucat lőszer van.
Mit mondjak, az AK-47 nem egy mesterlövész-puska, habár közvetlen közelről remek teljesítményt nyújt, de ha figyelembe vesszük a Beszari szokásait, akkor közelébe jutni egy ilyen fegyverrel, annak annyi a valószínűsége, mint annak, hogy a beteg felgyógyul, önkritikát gyakorol, mint Péter Gábor bírái előtt, majd rajtütésszerűen  Krisna-tudatúvá válik, s koldulni kezd mások érdekében...



A két gyanúsított nemzeti érzelmű magyaremberek nemzeti érzelmű paramilitáris szervezetének tagja, ők meg köztudottan szeretnek gyakorlatozni, akár éles lőszerrel is, futócigányra.
A hatóságok meg nemzeti érzelmektől áthatva becsukják a szemüket, mígcsak nem magát a Legnemzetibb Érzelmű Táltost fenyegeti a megmerénylés réme, mert akkor aztán keményen odacsapnak, mint Jancsi nemzetiszínű fakanalával Juliska formás seggére a szentkúti búcsúban.
De az is lehet, hogy egyszerű teszt az egész, a két félnótásról tudják a beépített III/3 ügynökök, hogy a kocsijukban gépkarabélyt hurcolnak, így kiválóan alkalmasak arra, hogy meggyanúsítsák őket a merénnyel.
Utána lehet tesztelni a közhangulatot, mérni a kiontott könnyek mennyiségét, egyes társadalmi csoportok reakcióit, továbbá táplálni a Vezér paranoiáját, mely remek üzleti lehetőségeket rejt a közvetlen környezet számára.
Lehet ennek okán például a TEK harcosait úgy felszerszámozni, mint egy-egy temetői lovat, lehet bérigényeket előterjeszteni, lehet még néhány csingilingivel kisalnizni a TEK már így is csörömpölve settenkedő parancsnokát, és akkor még meg sem találtuk a felbujtók között Sorost és Gyurcsányt...


Nekem legjobban az a vicc tetszik, melyben a CÖF nagygyűlésén a tömegben megveregeti hátulról az egyik lelkes tag vállát a mögötte álló: 
- Kérem, lehetne kicsit balra dőlni? Nem látom Viktort!

- Távcsövet ne adjak?
- Köszönöm, az van a puskámon!


Az a szerencse, hogy néha-néha akadnak vidám percek is Übü király országában.


:O)))

7 megjegyzés:

Levanszarva Mégaszaris írta...

Nem én találtam ki, de közreadom mert jó:

Ne fossál Vikike, ennek az kurvaországnak Oszvaldból is csak egy Marika jutott!

Névtelen írta...

Jó az írás a végén a poén ül.

MoonRiver írta...

Màr vègig gondoltam többször. Nem cselekvèsügyileg persze, csak mint egy lottó ötöst. Kb. hasonlò eredmènnyel is sajnàlatosan. Mindig eljutottam odàig, hogy törtènelmi tàvlatokban több demokratàt lőttek le, mint diktàtort. Az oka ennek több is lehet, de azt nem szeretnèm hinni, hogy azèrt, mert a vilàg nèpei, èlükön nemzetünkkel, szereti, ha nyúzva vannak.

Hiéna írta...

Magyar nép mindig szerette ha siránkozhatott.Szolidaritásra teljesen alkalmatlan. Az élteti "ha kegyelmeséktől kis lábosban kap vacsorát"- ,Nagyságosék fiamnak szólítják a nagypapát-ezt családon belül évtízedekig mesélik-hogy a nagysága megszólította a papát-.Egymás rosszakarói.

hello írta...

Hihetetlenül legalább jó néhány napra kiszakadni ebből, ami ebben az országban megy. :-((
Mazochistának tartom magam, hogy utólag egyáltalán belenézek a hírekbe.
Ez kvázi felér azzal, ahogy a régi viccben a pokol bugyrából felengedik a lelkeket levegőzni, majd 5 perc után jön az ukáz: "Merülés!"

hello írta...

Bocs, a helyes szórend: Hihetetlenül jó legalább néhány napra...

Promenad írta...

Az integető Michelin baba!
Hát ez már a csúcs.