2010. november 30., kedd

PÉNZTÁRAK

Borongós, koratéli idő volt, a parkokban peckesen sétáltak a szürkevarjak.

A szőke démon villámgyors mozdulattal kiharapott egy illetlenül mocorgó pókot a sarokból, majd összevonta szemöldökét.

Érthető volt az ideges reakció, felolvastak neki ugyanis egy tanulmányt, mely a magán-nyugdíjpénztárak helyzetét elemezte és megállapította azt a hiányt, melyet a pénztárak léte az állami költségvetésnek okozott.
Az ominózus dolgozatot a Varga István - Patrubány Anna szerzőpáros jegyezte, akik szorgos munkával csépelték a szalmát, kimutatva, hogy mennyivel több hozamnak kellene lenni a magánpénztáraknál, ha azt szeretnénk, hogy az állam jóljárjon.
Természetesen bizonyára lehetne még sokat javítani a magánpénztárak működésén, de azt azért viccesnek tartom, hogy a szerzőpáros egy világválság kellős közepén éppen a kevéssel több, mint évtizedes múltra visszatekintő intézményeken akarja elverni a port.
Ha tájékozódni akarnak  egy működését kezdő biztosítótársaság lehetőségeiről, akkor forduljanak bátran Járai Zsigmondhoz, majd ő elmagyarázza, hogy miért nehéz ez a pálya, mégha agyba-főbe támogatja is a hatalom...
De ez lényegtelen is, - kit izgatnak a tények, - egy a fontos, a pénztáraknak pusztulniuk kell, a pénzüket lenyúlni, a helyüket pedig sóval kívánja felszórni a rendezőség.
Ehhez pedig mindenféle módszer megengedett.
Maga a Vezér adta meg az alaphangot, amikor meghirdette, hogy a szocialisták kilopták az emberek zsebéből a pénzt és a szocialistákhoz közeli vállalkozók zsebét tömték ki vele, de majd ő megvédi őket!
Az senkit nem zavart, hogy a legnagyobb magyar magán-nyugdíjpénztári vagyon kezelőjének, az OTP Alapkezelő Zrt - nek elnöke az a Hamecz István, aki nemigen gyanúsítható szoci-közeliséggel, mint ahogy az anyabank OTP vezére sem éppen arról híres, hogy Gyurcsánnyal járna vadászni – legfeljebb Gyurcsányra, a gonosz törpével nagy egyetértésben.
A szőke démon pedig vette a lapot és sokat sejtetően megpendítette, hogy a hiányzó pénzt valaki eltalicskázhatta a magánpénztárakból és majd vizsgálatot kell indítani.
Azt hát, vizsgálatot, aztán eljárást, - ha valakire rátör az ihlet, nem szabad ellenállni, alkotni kell!
Lehetőleg majd kicsit pórázon kell vezetgetni a magánpénztárak szövetségének csinos elnökasszonyát, aztán hadd kötögessen a cellácskájában vagy öt évig, mire kiderül, hogy ártatlan.
Mikor aztán kijön, már se pénz, se pénztár, helyükön ott virulnak a lassan terebélyesedő, termést sosem hozó narancsligetek…
Mindenesetre a nyugdíjmentő Barbie megtette, amit megkövetelt a Vezér iránti tántoríthatatlan hűség, hiszen van mit meghálálnia - a szenátorságot, a kifli leharapott csücskét megbocsátó jóindulat megérdemel ennyit a megtévedt báránytól, aki néhány évig a száműzöttek keserű kenyerét ette a higyanymozgású Illés Zolival egyetemben.
Most ismét felemelte őket az Isteni Kegy, nem lehet lazsálni…
Hát, mi meg várjuk ki a dolog végét, - azt hiszem, hogy lassan-lassan rájönnek a fiatalok is, hogy igencsak hülyére vette őket Viktor.
De hogy a probléma nem mai keletű, arra legyen illusztráció egy antik vers, melyet a halhatatlan görög szerző, Estefanosz Zacharüzos vetett viasztáblára az antik Görögországban – ma ásták ki és azon frissiben megosztanám a kedves olvasóval:

Kora délelőtt, egy attikai villa teraszán. A háttérben szőlődombok, és gabonaföldek. Hermasz érkezik, Titürosz máris teríti a friss asztalkendőt régi barátja számára:


Titürosz: Drága barátom, Hermasz, pásztora réten a nyájnak! Halljad a gyászom: a nyugdíj állami kézbe vonulhat!
Hermasz: Ej Titürosz, szavaid már vártam a hajnali széllel. Jó amfóráid várnak s nem szófia pletykák, hallod-e vendégid kiabálnak utánad!
Titürosz: Hagyd el a bort most Hermasz, nálam a szó hát! Nem megyek én be az állam szűk kebelébe, jó drachmáim várnak az aggkor olimposzi végén!
Hermasz: Ostoba csaplár, vissza ha lépsz is az államod adja a pénzed! Szívből igéri a majdani esztendőkre hogy ellát!
Titürosz: Haj hülye kondás, senki se tudja ma mennyi az annyi! Egyre öregegszik a népünk, és fogy a dolgos kéz aratáskor! Mind rövidebb a talentum mit lehet osztani majdan, s mind sokasabbak a markok mik belenyúlnak!
Hermasz: Mindezek ellene szólnak ugyan - De a kasszák! Látod már, mutatom neked itt a mezőkkel: nem termeltek elég gabonát sem az évben! Így ülnek hát bankok a pénzeden és csak költik a drachmát. Nem gyarapul, fogy a pénzed, csökken akárhogy is érted!
Titürosz: Persze, te részeges együgyű balga! Gondozzad csak a réted s hozza a termést! Ránéztél-e te egyszer is arra a rétre? Nem csoda hát, hogy a búza se szökkent szárba tavasszal! Önfelelősséged, hogy a pénztár mely kamatába telepszel!
Hermasz: Jajj de egy akháj réti paraszt vagy ez egyszer! Nem termeltek a bankok elég hozamot - de az Állam! Bújj a meleg takarója alá és megvéd, bármi is érjen!
Titürosz: Esküszöm én ma az égre, hogy ütlek bottal azonnal! Mit befizetsz ma az Állam vissza nem adja! Míg ugyanakkor a bankom tudja mit érek: számlán tartja a pénzem, az én vagyonocskám!
Hermasz: Számlád lesz, tuskó, ha az állami keblet akarnád! Ott vezetik mit a jussod után befizetnek!!
Titürosz: Ekkora faszfejet én nem láttam még, az igazság! Az állami tőgy beszivattyúz minden pénzt ami járna!!!
Hermasz: Csak megütöm a köcsög kocsmárost, addig is élek!
Titürosz: Birkáid közt éljél, balfasz anyáddal!
Hermasz: Főgyökerek közt volna helyed, bazmeg, te faszorrú!!


Összeverekednek...


:O))))

A bejegyzés részben itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/penztarak

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pupu! Blogodat olvasva eszembe jutott egy közmondás: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Annyi disznóságot megcsináltak már a te elvtársaid és persze a narancsosok is, hogy én már semmin nem csodálkozom. Ha pedig valahol nagy lenyúlások vannak, az a bankoknál van.
Nekem is van hitelem, de ha kinyögöm, soha többé!!! Az egész országban – tisztelet a kivételnek – tisztességtelen haszonnal dolgoznak, mióta szabad rablás van Mo-n, vagy úgyis nevezhetném, hogy kapitalizmus. De különösen a bankok pofátlanok. S azt is el tudom képzelni, hogy a válságot is felhasználták arra, hogy az embereket meglopják. Én is tagja vagyok egy pénztárnak, s amikor felvettem a 10 év után a hozamot, csak sz…rt kaptam. A pénztárak működtetése címszóval ők úgy markolásznak a pénzeszsákban, mint a kisgyermekem hajdanán a mákban.
S tudod a gazdag emberekről mindig Jókai jut eszembe, ahogy az Aranyemberben írja: Akinek sok van az sokat lopott, akinek kevés, az keveset. Hiszem, hogy ez a mondás örök érvényű, legalábbis az én életemben ez nem fog változni.
Mindentelhisz Nagymama

Névtelen írta...

"De különösen a bankok pofátlanok."

A pofátlanul magas kezelési és egyéb banki költségek bevezetését a ´90-es évek elején az OTP kezdte el. Utána kezdtek idetódulni a bankok a világ minden tájáról, mert arányaiban ekkora összegeket sehol másutt nem lehetett (és most sem lehet) kaszálni.

Nem általában a bankokat kell szidni, hanem az OTP-t, mert a magas bankköltségeket nekik köszönheti mindenki. Elindították a lavinát, és azóta sem tudta megállítani senki.

Az OTP a hatalmas évenkénti nyereségét azóta is külföldre viszi és (többnyire veszteséges) leányvállalatokba fekteti. Ami tulajdonképpen az OTP-oligarchák itthoni ügyfeleinek a gátlástalanul lenyúlt pénze.

Az OTP a hunyó, nem másokat kell okolni.

Névtelen írta...

Bizony, Mindentelhisz Nagymamának igaza van a lenyúlások tekintetében. Azt azonban vitatom, hogy az "annyi disznóságot" Pupu elvtársai művelték. Legfeljebb az ál-baloldaliak, az örök helyezkedők lelkén száradhatnak az ilyen tettek. Az igazi baloldali, mint Pupu soha nem süllyed idáig.

Névtelen írta...

....névtelen?....sejthető honnan ered.....!!!

Névtelen írta...

Hát PuPu gratula, ez az antik költemény nagyon ott van, a Gyurcsányvadászos mellett a legjobbb írásod. Látszik rajta, h sok kommentet olvasol a témában :)

Névtelen írta...

PuPu, gratula! Nagyon ott van az írásod!!!!!!!! Az ógörög vers meg egyszerűen zseniális! :-)))
Üdv: T_S

PuPu írta...

A vers nem az én művem, én is kaptam, szerzője Zachar István és valóban fenomenális, - ezért is osztottam meg veletek!

:O))))