2011. február 21., hétfő

SEMMISSÉG – SEMMISÉG?

Mint ahogy a televízió-székház megtámadása során baseballütővel verte szét a rendőr plexipajzsát a kopasz adrenalinfüggő, éppen azzal a vehemenciával veri szét a jogállam maradékát Orbán.
Most éppen olyan jogszabály elfogadtatására készül, amely a 2006-os őszi zavargások nyomán hozott bírósági ítéleteket nyilvánítaná semmissé, ha azok pusztán rendőrök vallomásai alapján születettek.
Beláthatatlan perspektívák állnak előttünk, - szinte látom lelki szemeimmel, amint a rendőr lélekszakadva rohan a hátán a főpolgármester naranccsal teli zsákját cipelő betörő után, majd nagy lihegések közepette elfogja, megbilincseli és előállítja.
Mikor a bíróság megérdeklődi az ügyésztől, hogy mire alapozza a vádat, akkor az előhúzza a rendőrségi jegyzőkönyvet, mire a bíró megérdeklődi, hogy a bűncselekmény elkövetését tanúsítja-e még más valaki is a rendőrön kívül, - mondjuk rendelkezésre áll e legalább Lázár János vallomása, esetleg Morvai Krisztináé?
Végszükségben persze Babarczy Eszter is arra sétálhat a gyerekével és láthatja, amint a rendőr vészjóslóan, embertelenül eltorzult arccal liheg.
Ha csak a rendőr vallomása áll a bíróság rendelkezésére, hát az bizony kevés, mint erdőtűzhöz a vizipisztoly, a vádlott mehet világgá, ellenben a rendőr már készülhet is a börtönszerelem viszontagságaira…
Persze, egyelőre csak a 2006-os zavargások szereplőivel szemben meghozott ítéletekre vonatkozna ez a törvény, de miután a jelen eseményei is azt tanúsítják, hogy minden folyamat kifut a végpontjáig, miért is lenne ez alól kivétel a Fidesz által már szinte a megalakulásától kezdve folytatott hadjárat a Rendőrség szétverésére?
Merthogy a Rendőrséget szét kell verni, az kétségtelen, ebben a testületben nem lehet megbízni, addig kell ütni-vágni, ellehetetleníteni, ameddig még egyáltalán van valamennyi cselekvőképessége.
Helyette majd a mieink jönnek, a Terrorista Szolgálat, vagy minek híjják őket, de az igazi szép világ majd akkor jön el, mikor ismét felállítjuk a csendőrséget, hadd csinálja össze a lába szárát a sok nagypofájú zsidó meg a sok tolvaj cigány.
A választások is simábban mennek majd, mikor ismét „Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ”…
De addig is a rendőrnek kuss, jó, ha megtanulja a helyét, oszt majd mi megmondjuk, hogy ki a bűnöző!
A Pintér!
Igen!
Ő fogja majd megmondani, és ha a rendőr azt képzeli, hogy az a bűnöző, aki fejbevágja kockakővel, vagy tankkal indul ellene, akkor nagyon téved!
De ha nem téved, akkor sincs semmi, majd csinálunk egy semmisségi törvényt, bevált az már 56-al kapcsolatban is, gyönyörű eredmények születtek!
Így lett nemzeti hős az orvosnő, aki anatómiai ismereteit akként kamatoztatta, hogy tudta, hova kell szúrnia a zsebkéssel, hogy a szívet eltalálja kétszer-háromszor, így lett nemzeti dáma a lotyó, aki ahelyett, hogy kisgyerekét ringatta volna, cipőraktár kirablásával és kommunistavadászattal múlatta az időt, és így lett semmissé a doni katasztrófa után kiadott parancsán kívül a polgári lakosság és a munkaszolgálatosok ellen elkövetett bűnök miatt kivégzett tábornok ítélete is - éppen most folyik nemzeti hőssé faragása.
Az a törvény is rossz precedenst teremtett, ez sem lesz a jogállam büszkesége.
Hogy mára kiderült, hogy 2006-ban az utcán a hősök hajigálták a benzinespalackokat és gyújtogatták a kukákat, az várható volt, mint ahogy ez a pitiáner bosszú is, amit a zavargások ellen fellépő rendőrök ellen folytatnak.
Nem akarom én azt a rendőrt felmenteni, aki a sípcsontját kockakővel dobáló szemétládát pofánverte a tonfával, - a rendőrnek nem szabad érzelmeket vinni a munkájába, de egyáltalán nem biztos, hogy magam egy olyan szituációban, amikor a mellettem álló bajtársamat vascsővel ütik, erőt tudnék-e venni indulataimon.
A jog ismer olyan fogalmat, hogy valaki menthető erős felindultságában lépi túl az önvédelem szükséges mértékét, ez talán akkor is fennállhat, ha az elkövető rendőr.
Ha a libapásztort megbüntetjük, amiért fejbevagdalta a pálcájával az ambiciózus gúnárt, mikor az a vetésbe akart bóklászni, akkor annak az lesz a következménye, hogy legközelebb legfeljebb utánaköp az elkövetőnek, oszt hagyja, menjen, amerre akar.
Csakhát a jogállam az egy olyan állat, amellyel kapcsolatban egészen pontosan rögzítve vannak a társadalom működési szabályai és a megsértésük esetén várható szankciók.
Márpedig a szankció csak akkor ér valamit, ha elkerülhetetlen, gyors és arányos.
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, mondja az Írás, de azt nem mondja, hogy az a kenyér hány kilós és hány napos legyen.
A gyenge rendőrség gyenge államhoz vezet, meg mindenféle magánszolgálatokhoz, testőrségekhez, SA-hoz, egyebekhez.
Anno az ÁVH is azért jött létre, mert a Rendőrségben nem bízott Rákosi, most is valami hasonló folyamat zajlik, és Viktor már elég szépen kopaszodik.
Meg kellene védenünk a Rendőrséget, ezzel is védenünk kellene a jogállamot.
Már a maradékát, ugye…


:O)))

14 megjegyzés:

libapásztor írta...

"hadd csinálja össze a lába szárát a sok nagypofájú zsidó meg a sok tolvaj cigány."

Hát hadd.

"kommunistavadászattal"

A kommunisták nem vadásztak, nem voltak áldozatai?De még MENNYI!!!!!

Névtelen írta...

Hát ez a POLITIKA. Adok-kapok játék. Ebben a pillanatban ezt kell elfogadni. Lehet méltatlankodni, de felesleges.

MArgó írta...

Nagyon szeretem olvasni a blogot.Sok igazság van a leírtakban,jelen esetben ebben.....

Nóra írta...

Az wgy dolog, hogy a rendőrökben nem lehet megbízni, mert hazudnak -- Balsai szerint --, de ezt a törvénytervezetet tovább gondolva arra a következtetésre lehet jutni, hogy a bíróság és az ügyészség is alkalmatlan a feladatai ellátására, mert ezeket az ítéleteket ezen szervezetek alapozták meg és hozták meg. Majd a Terrorelhárítók rendet fognak itt csinálni, mint az SA.

Névtelen írta...

Meg te is össze fogod csinálni a lábad szárát, mert senki sem lesz kivétel, kedves libapásztor! Már nehogy azt hidd, hogy a diktatúra csak egyeseknek lesz diktatúra, mert olyan nincs.

Névtelen írta...

- Jelszó?

- /Szemlesütve/ Szolgálunk és "égünk"

rendparti írta...

egy kis csendorseg nem artana, akkor legalabb rend lenne, tudjuk rend a lelke mindennek.

offset írta...

libapásztornak igazat adok, vadásztak ám azokra, akik nem akarták elfogadni, hogy megszűnt a kiváltságuk, nem dolgoztathatják hajnaltól éjszakáig a nyomorult zsellért. Azokat, akik különbnak érezték magukat egy munkásnál, parasztnál.
Akik ezt a felfogást képviselték, amint lehetett 56-ban el is húzták a csíkot, de 1989 után csőstől jöttek haza ők és utódaik. Most aztán kitombolhatják magukat, hiszen a törvény felett állnak, rájuk nem vonatkozik.

Zs írta...

( Nórának válaszolva )Azután jön a hosszú kések éjszakája.

Esthajnal írta...

Gyalázatos ami itt folyik. Tudom, hogy a rendőrök nem sztrájkolhatnak, de bizony a hatalom összecsinálná magát ha egy napig nem lennének a szolgálati helyükön és kitörne az anarchia.
Azért az nem olyan, mint egy BKV sztrájk, hogy mindenki gyalogol. Orbán megérdemelne egy ilyen napot, s gyanítom Balsai elbújdosna, sose hallanánk többet felőle. Ami, lássuk be, nem lenne nagy kár.

Névtelen írta...

Hat igen, ez a kovetkezmenye annak, ha a kormanyzat a szadista rendoroket engedi szabadon garazdalkodni... tetszett volna akkor nyavogni.

Névtelen írta...

Offsetnek. Ma már 3x annyi a kiváltságos, mint annak idején, amiről te írsz, fletóval az élen. s ma már szinte csak kiváltságosok vannak és szegények. A szegényeket a mai kiváltságosok zsigerelik ki, azaz dolgoztatják 16 órán át is, hogy meg tudjanak élni, lopják el a pénzüket a bankok segítségével, teszik lehetetlenné az életüket.A kiváltságosok ott pöffeszkednek az országgyülésben és hozzák saját számukra a kedvező döntéseket az átlagpolgárral nemtörődve. És ebben szeretett pártod is benne van rendesen, de az egész bagázs, egy se kivétel. S ha nem igy látod, akkor szelektív a látásmódot, kérj szemüveget.

offset írta...

Ne névtelenül üzengess,de nem csoda, mert gőzöd sincs a valóságról. Érzelmek alapján nem lehet reálísan megitélni semmit.
A szegényeket mindig a vállalkozók, a birtokosok zsigerelték ki. A bankokat azok keresik fel, akiknek hitelre van szüksége. Tehát azok nem általában zsigerelnek ki a kiváltságosak érdekében, hanem meghatározott kamat ellenében nyújtanak pénzügyi segítséget.
Hallottál a devizák mozgásáról? Ehhez a bankoknak semmi közük, követik a kormányod által elcseszett forintromlást. Mielőtt valaki hitelt vesz fel, gondolja át alaposan a következményeket, mert utólag hiábavaló a sírás.
Jó lenne, ha csak annyi kiváltságos lenne, amennyi az országgyűlésben pöffeszkedik jobb és baloldalon. Sajnos ennél jóval több van,és ezek javarésze nem politikus, érdekeiket az ott pöffeszkedőkön keresztül érvényesítik.
Nekem nincs pártom, egy szűkösen élő, jobb napokat is megélt nyugdíjas vagyok, aki 1974 óta szemüveget hord.
Ne húzd fel magad, mert a stressz árt az egészségnek.
offset

Névtelen írta...

Ne aggódjon pupu elvtárs, nincs oka félni a rendőröktől, ne vízionáljon diktatúrát, elvégre az unió tagja vagyunk. Orbán még ha akarná sem lehetne mini duce vagy napoleon vagy akárki más, ne tessék itt rémhíreket terjeszteni, nyugalomra van szükségünk.A rendőrséget éppen a 4o éves komcsi diktatúra járatta le. Tudjuk a kádereknek, gyerkőceiknek mindent szabad volt tenni, s közben a rendőr volt a hunyó. Íme a jelenlegi eset a bakács, mosdatják rendesen a sajtójukban, de reménytelenül. Most éppen a biztonsági őr a bűnös, mert megsértette a szegény bűnöző szemelyiségi jogát, még jó hogy nem szakad ránk az ég.Írjon már le nekem pár nevet, hány fidesz gyereket mentettek már ki eddig befolyásos szüleik, ha tud ilyenekről megemelem a kalapom maga előtt.Addig is kívánjunk magunknak pártatlan rendőrséget, törvényelőtti egyenlőséget.