2011. december 29., csütörtök

CSAK HADAT NE ÜZENJEN AMERIKÁNAK...

Folyik a kapkodás.
Növekszik a nyomás a Mi Boldogságunkra, már vazallusai is érzik a büdösséget, de még nem mernek nekimenni a Vezérnek, hiszen kiszolgáltatott talpasok valamennyien.
Nincs olyan helyzet, nincs olyanpolitikai-gazdasági történés, melyre megfelelő, vagy akárcsak saját maguk számára hasznos választ tudnának adni, helyette, mint a sarokba szorított patkány vicsorognak és fenyegetőznek, ha módjuk van, harapnak is.
A helyzet nehéz, oly sokfelé kellene egyszerre figyelni, márpedig a figyelem megosztása számukra életveszélyes.
Hiszen egyetlen igazán figyelemreméltó dolog létezik csak, a hatalom és annak megtartása.
Márpedig a többi ezer és ezer probléma ehhez képest eltörpül, azokat mind-mind meg lehet oldani izomból, hiszen félnek tőlünk, ez nyilvánvaló – gondolja a Vezér, és ennek láttán hiszik el boldogan ezt talpasai, akik egyébként amúgy is a vakhitre vannak kondicionálva.
Ezért van az, hogy az utolsóelőtti pillanatig húzzák a döntést az orvosok bérproblémáival kapcsolatban, hogy még az ajánlatuk megtétele előtti napon is holmi bizottságosdira bíztatták a megoldásért felelős államtitkárt, hogy aztán ráébredjenek, hogy hétfőtől esetleg nem lesz, aki gyógyszert írjon nekik.
Mostantól viszont lehet ígérni, lehet megállapodni, hiszen egy megállapodásról, mire kiderül, hogy betarthatatlan, az is három-négy hónap, és addig annyi minden történhet még, például meg lehet állapodni az IMF-el, és mire kiderül, hogy az a megállapodás sem lesz betartható, vagy nem is akarjuk betartani, az is néhány hónap… - ki időt nyer, életet nyer.
Mennek neki fejjel a falnak, nehezítik a saját helyzetüket, ezzel együtt lassan tarthatatlanná teszik az ország lakosainak az életét is, talán abban bízva, hogy a határontúli magyarok nemzetiszínűre festett szavazataival majd felülbíráltathatják az országlakosok álláspontját.
Lehet, csak azt felejtik el, hogy vannak helyzetek, mikor az emberek nem cédulákkal, hanem kövekkel, botokkal és kötéllel szavaznak.
És most ne a párezer stadionrambóra gondoljunk, hanem a népre, melyben benne vannak a háziasszonyok, az anyák, a családjuk elnyomorodását tehetetlenül szemlélő apák, a jövőtől megfosztott fiatalok - mindenki.
Nincs már társadalmi réteg, melyet ne ért volna sérelem, nincs társadalmi réteg, mely biztonságban érezné magát és családját, de Orbanisztán kedvezményezettjeinek értelmesebbjei is érzik már, hogy nem lesz ennek jó vége.
Már a propaganda sem segít, hiszen kit érdekel ma már, hogy Budai Gyula éppen ki ellen tesz feljelentést?
Gulyás Gergelyen is csak röhögni lehet, hogy most véli időszerűnek a kommunista bűncselekmény fogalmát meghatározni, bizonyítandó, hogy nem csak vén hülyék léteznek, vannak a műfajban szépreményű fiatalok is.
Vagy a MTVA esete az éhségsztrájkolókkal.
Régebben valahogy ráéreztek, hogy az ilyesmi teljesen kontraproduktív, most meg rendőrt hívnak a külföldi médiára, mintha csak be szeretnének segíteni a hidegben üldögélőknek…
A belvárosi kávéházak népe meg elemezgeti a Vezért, találgatják, hogy milyen politikai áramlatba sorolható be, milyen narratíva várható tőle, ezzel szemben milyen cselekedetek, elemezgetik meg analizálgatják a múltját, jövendölik a jövőjét tudományos távolságtartással.
Ahelyett, hogy valaki kiállna már végre és megmondaná magyarul: emberek, ti egy sültbolond kezébe adtátok a szakadék felé száguldó ország kormányát, talán ki kellene őt kapni onnan, oszt elküldeni Döblingbe vagy bárhova, ahol az ilyeneket gyógyítani szokták.
El is lehetne szépen magyarázni nekik: tudjátok, a helyzet olyanabb, mint volt a „Féktelenül” című filmben, amikor a buszon egy terrorista bombát helyezett el, csak itt a buszt maga a bolond terrorista vezeti és nincs, aki megállítaná.
A bomba meg ketyeg – mellesleg a Szőke Kiflihercegnő sem egy Sandra Bullock.
Ez is jellemző, - egy Selmeczi Gabriella osztja az észt, ő ma a politikus, meg a Kuszaszemű és a Gulyás Gergely.
Szánalmas.
Az ember megnézi, meghallgatja Békesit, Bokrost, Oszkót – hát hol van ezekhez ez a banda?
Persze nincs ezen mit csodálkozni, a maffiának sem a könyvelés volt az erőssége feltörekvő időszakában, a brigantikra pedig itt sem szólhatunk egy szót sem.
Az ország népe meg közben azon kínlódik, hogy hova mentse biztonságba kis pénzecskéit, és hogy mikor várható az, hogy ez a gátlástalan bűnöző ráteszi a kezét a magánmegtakarításokra is.
Más országokban a nép a puszta kezével tépné ízekre azokat, akik el akarják venni azt a pénzt, amit élete munkájával kuporgatott össze, vagy amit vállalkozóként keservesen összegürcölt – itt meg ábrándos pofával néz mindenki a nagy semmibe, várva a csodát.
Nem lesz csoda, a világ törvényszerűségek alapján működik, azok pedig könyörtelenek.
Ha a liba nekirohan a késnek, ettől nem hős lesz, hanem pörkölt.
Ezer éve dolgozik Magyarország önmaga megsemmisítésén.
Nagy idő, nagy feladat.
Legalább valami tehetségesebb és nagystílűbb politikus lenne az, aki a művet bevégzi, de hogy Kuka törpére háruljon ez a feladat, - annyira snassz.
Talán ha elküldenénk világgá, még lenne sanszunk…

:O)))

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pedig nem rossz az ötlet. Amerika segiti az ujjáépitését a legyőzött országnak. Rajtunk pedig az isten sem segit.

bandita írta...

Azért ne temessük az embereket. Van még itt szufla, és van akarat. Lesz vezető is, sőt már meg is van.MI! Örömmel olvasom elemzéseid, és csak hozzátenni tudok. Van még rosszabb helyzet is, de már nem várom meg. BANDITA.

Névtelen írta...

Jó meglátás... valahogy a magyaroknak mindig sikerül az állatkerti kerítés rossz oldalára keveredve melled döngetni... genetikai tehetség? :( :)

Péntek írta...

Pupu! Megfontolásra ajánlom: Én sajnos nem tudtam ide tenni az inkriminált képet, de az Egyenlítő blogon meg találod!
Szégyenfal


A képen Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója, a sajtószabadság ellensége látható. A közmédiában az orbáni cenzúra ellen éhségsztrájkkal tiltakozó újságírók kordonozásáért, fény- és hanghatásokkal történő kínzásáért felelős. Lemondásáig arcát a szégyenfalon tartjuk, és erre kérünk minden bloggert, akinek fontos a sajtószabadság.

Névtelen írta...

Ki is ez a Böröcz István?

http://kuruc.info/r/2/73941/
Itt van leírva. Azért amiért a Kuruc infón jelent meg,még lehet, hogy igaz!

Névtelen írta...

Ami alkotmányellenes, azt beveszik az alkotmányba, és máris nem alkotmányellenes. A demokrácia és a jogállam megcsúfolása.

nevess írta...

szerintem a kuruczinfotisa komcsik szerkesztik, azertolyan mocskos.