2011. december 19., hétfő

PISZKÁLD KI, PISZKÁLD KI…

Az Unió még csak fel sem mászott a fára, mégis belement az akácfa-faszálka a lába szárába.
Ami azt illeti, ez a szálka kicsi ugyan, de mégis zavaró, mert tönkreteszi a harmóniát, meg emellett még az alakja is olyan unortodox, mivel míg a szálka classic hegyesnek mondható, a mi unortodox szálkánk inkább egy miniatürizált bunkóra hajzik.
Ebből kifolyólag eléggé zavaró a fennforgása az Unió feneke táján, folyik is a vakarózás miatta.
Eleinte csak nézte a sértett, hogy mit is akar ez a kis bunkó, hiszen ennek még hegyes sincsen, és elnevetgélt, elviccelődött rajta, megsimogatta azt a buksi fejét, hogy jól van okoska, most maradjál csendben, míg a nagyok beszélgetnek, játsszál szépen a szobácskádban!
Nem is lett volna baj, pedig a szobácskájában nagy mérgében elkezdett rombolni, leszerelte a kilincseket, kitépte a falból a radiátort, odacsinált a parkett közepére, a játszótársait verte és kínozta és kitépkedte a babák lábait, de ez nem elégítette ki megalázott egóját és ismét kiosont a nagyok asztalához.
Ekkor már nem nevettek annyira rajta, mert idegesítette őket, hogy amikor ők komoly problémákkal küzdenek, melyeket, ha nem tudnak megoldani, akkor ez a pofátlan kis bunkó is éhen vész, ez meg ahelyett, hogy csendben lenne, ostoba mondókákat rikácsol és mindenkit sallerrel meg kokival ijesztget.
Mellesleg az amerikai nagynéni is benézett a szobájába és szólt, hogy kellene ezzel az izével ott valamit csinálni, merthogy akik bent vannak, azok éhesen bőgnek, elfogyott a tüzelő, emellett néhány kápónak kinevezett bunkó terrorizálja a többieket, fosztogatja a zsebeket, mindenkitől sápot szednek, és amikor hozzák a tejbegrízt, akkor a minibunkó személyesen nyalja le a tetejéről a baracklekvárt.
Az ebédosztó nénibe meg időnként beleharap.
Van ugyan még egy utolsó vigyázó, akinek az lenne a dolga, hogy megfékezze, de azt meg állandóan ki akarja ráncigatni a székéből, mert annál van a kasszakulcs, amit szeretne megszerezni, mert kellene a pénz az újabb unortodox mutatványhoz: hogyan csökkentsük az államadósságot nyolcvan százalékról nyolcvanegy százalékra úgy, hogy közben elköltünk a nemes célra néhány tízezer milliárdot?
Na, ezen aztán tényleg eldőlt a bornyú az Unió döntéshozóiban, és nekiláttak az unortodox szálka kipiszkálásának.
Nem lesz könnyű feladat, attól tartok.
Ez a mi Vezérünk nem szokványos eset, elmeműködése kívül esik a megszokott határokon.
Ő nem azt a feladatot akarja megoldani, ami egy politikustól elvárható, ő ennél többet akar, ő akar lenni az a balta, amelyik nyél nélkül is tud úszni, ő akar lenni a libáknál magasabban szárnyaló repülő elefánt, esetleg a polipként üzemelő földigiliszta, szóval egy unortodox figura unortodox célkitűzésekkel.
Emellett érez bizonyos elhivatottságot és csak a kleptomániája által behatárolt küldetéstudatot.
Szilárd meggyőződése, hogy az Úr neki teremtette ezt a néhánymillió kísérleti patkányt itt a Kárpát-medencében, akiket neki kötelessége boldoggá tenni a saját szája íze szerint, ha közben szerencsétlenek megboldogulnak is.
És fél is.
Fél, mert attól tart, hogyha kicsúszik a kezéből a hatalom, akkor nagy baj lesz, mert jöhet a felelősségrevonás, esetleg a vagyonfosztásig bezárólag, és bár van kazalnyi dugipénze itt-ott, de tudja, nem ő lenne az első politikus, akinél utána mennek a vagyonnak külföldön is.
Aztán meg szereti is a hatalmat nagyon, a hajdani vidám srácból egy görcsös, neurotikus akarnok lett, aki marcona pofákat vágva úgy csicsáztatja szolgalelkű környezetét, hogy nézni is hányinger.
Szóval egy ilyen embert kipiszkálni a hatalomból meglehetősen nehéz, még akkor is, ha egy tökfilkóval szemben az összes ász az Unió kezében van, hiszen míg őket kötik a demokrácia játékszabályai, addig a Mi Vezérünk egy szociopata gátlástalanságával mozog a pályán, mindent megenged magának, és minden kitelik tőle.
Ha mennie kell is, mert már megfagyott vagy éhenhalt hullák szegélyezik az utcákat, akkor sem fog magától felállni, és ha feláll is, akkor sem biztos, hogy le akar majd mondani a hatalomról, legfeljebb óvatosan hátrahúzódik kicsit, mint Rákosi 53-ban.
Vagy újabb bábot húz a kezére és Schmitt Pali székéből irányítja az országot, informális, unortodox módon.
Azért is nehéz vele, mert vannak hívei is, nem is kevesen, akiknek viszonya hozzá olyan, mint híveié volt anno Jim Joneshoz mielőtt le, vagy öngyilkolásztatta volna őket.
Nekik mindegy, jöhet eső, hó, éhség és fagyhalál, megéri az, hogy Vezérük valakit csinál belőlük a Narancsszínű Álomvilágban.
És ne feledjük, ez az ember szó szerint mindenre képes.
Ő volt az, akit 2006-ban csak egy iciripiciri kis lépés választott el az erőszakos puccstól, és akkor nem is volt kényszerhelyzetben.
Most abban van, és majd kezdődik a szokásos szómágia, meg a lókupec sunyi ravaszkodása, meg a két lépés előre-egy lépés hátra, a nyugat számára szinte követhetetlen balkáni táncfigurák özöne.
Nem lesz egyszerű attrakció végleg eltávolítani a közéletből, mert már ezer szállal hozzánövesztette magát a hatalomhoz, ehhez itt már kevésnek tűnik a sebész szikéje, legyen bármennyire felkészült és tehetséges is.
Az orbáni hatalom olyan, mint a rákos burjánzás.
Átszövi az egészséges szöveteket és megakadályozza normális működésüket, minden erőforrást saját maga fenntartására szív el, és nem érdekli, hogy a gazdaszervezet ebbe belehal.
Csak attól tartok - de attól nagyon, - hogy az Unió megunja, hogy egy eszement balkáni diktátorocskával huzakodjon és rábízza a dolgot a természetre, miközben csendesen dúdolgatja a címben említett dal folytatását, hogyaszongya: nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne!
Beledöglene az ország…

:O)))






10 megjegyzés:

Joco írta...

Pupus! Szivem csucske vagy,de tenyleg le kene venni a kedvenceid kozul az Amerikai Nepszavat.
Erdeklodtem a tulajdonos dolgai irant,es elegge meglepodtem.
Nem all szandekomban mas ugyeiben turkalni,de a szobanforgo uriember nagyon-nagy bajban van.
Amerikaban altalaban minden informaciot megadnak az allampolgarnak a hivatalok.Felhivtam egy-ket hivatalt az ugyben,es a kapott informaciok utan,nagyon szegyenlem,hogy ez az ember magyar.
Ha nem veszed le,megertelek,de jobb lenne,ha levenned.Privatban meg is irhatom Neked,mik az embered jovobeni kilatasai.
Angolul is megvan,gyakorolhatsz-)
Csumi
Joco

Névtelen írta...

Valóban genetikusan alattvalónak született egy-néhány magyar, mert nem bírja ki seggnyalás nélkül. Egyeseknek, a „néhánymillió kísérleti patkánynak” kell, hogy mindig segget nyaljanak, /méghozzá a percenként ezres nyelvcsapással,/ annak idején a Szovjetuniónak, most pedig az Európai Uniónak meg Amerikának. S ha Orbán nem hajlandó segget nyalni, akkor ráfogjuk, hogy az ő gusztusával van baj.

555 írta...

A hitelminősítőkről pár érdekes mondat:
Le kell minősíteni a hitelminősítő ügynökségeket - ezt javasolja a világ egyik legbefolyásosabb értelmiségijének tartott francia filozófus, Bernard-Henri Lévy.
"Ezek az orákulumok, ezek a modern istenek, amelyektől immár nem csak a pénzügyi, de a reálgazdagság is reszket, nem látták előre az 1997-es pénzügyi válságot és semmit sem értettek az amerikai másodlagos jelzáloghitel katasztrófából, 2001-ben négy nappal csődbemenetele előtt még kedvezően jegyezték az Enron energiakereskedő céget, és az utolsó pillanatilg támogatták a Lehman Brothers bankot" - ezzel a távolról sem fényes egyenleggel indítja felháborodott hangú írását Bernard-Henri Lévy, hozzátéve, hogy a hitelminősítők az eurót övező jelenlegi válságból is kivették a részüket, hiszen a görög állampapírokat csaknem az utolsó pillanatig a legkedvezőbb besorolásúak között tartották

Névtelen írta...

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna." Ady Endre 1902

mszmp írta...

Azt hiszem nem sokára jön a felhatalmazási törvény is. :)

zombi írta...

"Névtelen írta..."
Nem egészen értem, mit is szeretnél írni.
A Szovjetúniót ugye Németországgal szövetségben megtámadtuk. Nem az oroszok kezdték. Mivel vesztettünk, hát fizessünk. Fizettünk is eleget. De azért azt Kádáréknak köszönhetjük, hogy Magyarország volt a "legvídámabb barak".
Most viszont az unortodox politikájával Orbán terelte az országot a bóvliba. Már nem hívatkozhatnak az elmútnyolcévre, mert Bajnaiék sok milliárd eurót hagytak a MNB-ben, hogy tudjuk törleszteni az IMF-nek és az uniónak a felvett hitelt. Na hol az a pénz? Hol a MANYUP pénze? És bizony, ha nem akarunk államcsődöt, akkor az IMF és az Unió követeléseit be kell tartani. Nem WC papírnak akarják Orbán nyelvét, hanem azt, hogy diktatúra helyett demokrácia legyen. Te nem ezt akarod?
Mert ha nem, akkor a Jobbik pártjában a helyed.

Névtelen írta...

Megint csak ismételni tudom magam, EZ AZ EMBER EGY HITLER !!!
Elődje sem vett tudomást a világról, amikor már a feje fölött lőttek az oroszok, akkor is csak küldte halálba embereit és parancsolgatott már nem létező hadosztályoknak ellentámadásokat.
Orbánnak már nincs tovább, de ezt ő soha sem fogja elismerni, ő magától nem fog visszavonulni, ha mindenki beledöglik akkor se! Sajnos nem marad más hátra, mint kilőni. Nem a szó fizikai értelmében, de pl. egy parlamenti puccsal talán el lehetne tüntetni a közéletből és mehetne a jól megérdemelt gumiszobájába, kipihenni a nemzet megmentését.
Sajnos szerintem ez két okból sem fog sikerülni. Egyrészt ennyi "képviselő" között biztos van néhány, aki van annyira elszállt hogy időben súg neki és így elé tud menni a történéseknek. Másrészt ha sikerül kirúgni, a jelenlegi készletből ki a búbánat állhatna a helyére?! Navrasics, Kósa, Rogán, Áder, vagy a többiek? Ugyan már, ezek ugyanolyan kutyaütők és a külvilágnak ugyanolyan senkik, mint a főnökük. Az MSZP (idegesítő huzavona után, de) tudott találni egy Bajnai-Oszkó párost. Ez ennek a maffiának nem sikerülne, egyszerűen nincs választék, nincsenek tartalékok a kispadon.
Elég elkeserítő távlat. Lehet hogy végül a népnek kell rendet tenni és csinálni egy tabula-rázát, mint ahogy anno Bukarestben Chauceskuval és rendszerével tették. Nem lenne jó idáig jutni.

Fenyőgyöngye írta...

Az IMF és az Unió követeléseit be kell tartani? Na látod, hogy a seggnyalásra és alattvalóságra termett az ország nagy része.
Pszichológusok mondják: akik diktatúrában nőttek fel ugye Kádár alatt/, azok nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, s visszavágynak a diktatúrába. Hát te is diktatúrában nőttél fel, s csak akkor érzed magad biztonságban, ha az Unio vagy az IMF diktál.Ha már diktatúra, akkor inkább Orbán, mint Unio.
Nálunk sosem volt demokrácia. Szarok én az olyan demokráciára, ahol a nép megkérdezése nélkül, néhány húsosfazékhoz közelálló nagy demokrata (pl. Gyurcsány, stb) kifosztja, bocsánat privatizálja az ország vagyonát a saját maga számára, ugye a törvényes eszközökkel. Ennyit a magyarországi demokráciáról.
A komcsik egyszer államosítottak, akkor is fosztogattak, majd privatizáltak, s akkor is fosztogattak. Lettél volna az elszenvedője, majd így látnád te is a helyzetet. De amíg az ember nem érzi a bőrén, addig másképp lát.

éva írta...

Pupu, egész jó kis keresztmetszete az országnak ez a komment-csokor.
Azaz sajnálatosan alulreprezentált az értelem, és tükrözi, hogy az államcsőd előtt pár nappal is még
vannak hívei az alcsutkának.
CSŐDBE viszik az országot bumburnyákok! Fel tudjátok egyáltalán fogni, hogy az milyen következményekkel jár???

Babi néni írta...

Már a második helyen olvasom, hogy majd az Unió megbuktatja (helyettünk) OV-t...

Szerintem részükről sokkal egyszerűbb odavetni a gyeplőt és tojni ránk. Bocs, hogy ezt írom, de mi akartuk, hagytuk, ami most van. Köztünk vannak, akik megszavazták és köztünk vannak, akik még tapsolnak neki (és köztünk vannak, akik nem mentek el szavazni). Mi köze van ehhez az Uniónak, azon kívül, hogy egy homokozóban játszunk?