2013. január 6., vasárnap

BHUTAN


A Népszabadság hétvége rovatában ( A bhutani kilenc) Friss Róbert ír egy államról, amelyik a világ egyik legelzártabb országa, kicsi is, szegény is, nem túl sűrűn lakott, mégis egyedi a világ többi országa között, mert amikor saját gazdasági tevékenységét vizsgálja, akkor egy olyan mutatót is górcső alá vesz, melyet a fejlettebb gazdaságú országoknak eszük ágában sincs vizsgálni.
Ezt a mutatót talán a nemzeti boldogság szintjének lehetne fordítani, számítása nem túl bonyolult, kilenc eleme van, melyet harminchárom indikátorral mérnek, ezek sem túl bonyolultak, az egyszerű ember is megérti őket.
Mérik ugyanis az oktatás, az egészségügy, a természeti környezet, a hatékony kormányzás, az időbeosztás, a kulturális sokszínűség, a közösségi élet, a lelki egyensúly és az életszínvonal változásait, aztán ezek összességéből számítják a mutatót.
A dolog természetéből adódóan - társadalmi berendezkedés ide, társadalmi berendezkedés oda – ezt csak az állam polgárainak szubjektív megítéléséből lehet összehozni, és ha az adatfelvétel tisztességes, akkor hiába tombol a helyi Civil Összefogás Fóruma, az eredmény magáért fog beszélni.
Ebből is látszik, hogy nem okvetlenül a leggazdagabb államok módszerei a legjobbak, hiszen azok a mutatók, melyek eléréséért vad harcot folytatnak az államok, egyáltalán nem biztos, hogy az adott állam polgárainak érdekeit szolgálják, sokkal inkább a tőke érdekeit fejezik ki.
Hogy aztán a tömegmanipuláció elhiteti, hogy Kebles Évikének éppen az az érdeke, mint Demján Sándornak, az egyrészt szépen tükrözi az adott ország lakosságának mérhetetlen ostobaságát, másrészt meg a társadalom felső tizedének feneketlen kapzsiságát, önzését és embertelenségét.
Ha nálunk egy ilyen mutató alapján is értékelnének időszakokat, akkor - azt hiszem – sokkal kevesebb lenne a néphülyítés meg a mellédumálás.
Természetesen nem gondolom, hogy a gazdasági élet mérőszámai – GDP arányos fejlődés és társai – feleslegesek lennének, hiszen azoknak is rendben illene lenni, de azért egy állam feladata elsősorban az, hogy állampolgárai lehető legszélesebb körét tegye boldoggá, ne csak annyit, amennyi a Videoton lelátójára felfér – és ne felejtsük, ott láttuk Bajnai Gordont is…
Ők egyébként - a Diktátorocskát kivéve - értékes tagjai a társadalomnak, hiszen ők azok, akik akár szét is tépik gazdasági ellenfeleiket és kinyalják bárki seggét, ha gazdasági érdekeik úgy kívánják, és ez a gazdasági életben inkább pozitív, mint negatív tulajdonság.
De az állam dolga mégiscsak a társadalom többségének képviselete lenne, és ha ezt a mutatót évente közkinccsé tennék, akkor részben ki lehetne küszöbölni az állampolgár kóros feledékenységét, mint választásokat befolyásoló tényezőt – a számok magukért beszélnének.
Ha egy adott évben a gazdaság nem fejlődik csak két-három százalékot, az nem valami egetrengető tragédia, mondjuk felélni a múlt eredményeit azért nem illik, de hogy mennyire relatív ezeknek a mutatóknak az értéke, arra ékes példa éppen a fentebb emlegetett GDP arányos gazdasági növekedés.
Ez az átlagpolgárnak éppen annyit mond, mintha egy libának a repült kilométerekre jutó kukoricaegyenlegben kifejezett energiafelhasználásról mesélnénk, sem nem érti, sem nem érdekli.
Ha azt mondják neki, hogy a kettő az sok, azt is elhiszi, ha azt sulykolják belé, hogy a kettő maga a szégyen, akkor azt szajkózza szorgalmasan.
Mikor a Vezér a pénzügyi válság kellős közepén a szocik által prezentált két százalékos fejlődést fikázta és boldog összehasonlításokat tett Szlovákiával, valamint a balti államokkal, akkor Julcsa néni, a nyugdíjas baromfi-tojózó is sopánkodott, mióta meg a Vezér unortodox gazdaságpolitikájával kápráztatjuk el a világot, azóta se Szlovákia, se GDP, se fejlődés nemigen kerül szóba, hogy a többi érdekes mutatóról  -hitelképesség, miegyebek – szó se essék.
Ha én baloldali pártvezér lennék, mindenképpen bevezetném ezt a mutatót, sőt előkelő helyre sorolnám a többiek között, merthogy egyrészt ez engem is figyelmeztetne arra, hogy mi is lenne a dolgom, másrészt meg ellenfeleink nem tudnának mellébeszélni – ott állnának bhután, - elnézést az ócska szóviccért…
Száz szónak is egy a vége, e tekintetben piszkosul irigylem Bhutant, politikusai már csak azzal is előrébb tartanak a mi politikusainknál, hogy egyáltalán megfordult a fejükben a nép érdeke és boldogulása.
Nem hinném, hogy arrafelé fenékig tejfel lenne az élet, azt sem, hogy politikusaik ne lennének ugyanolyan korruptak és haszonlesők, mint a mieink – tisztelet a kevés számú kivételnek, - de azt biztosan tudom, hogy az állam feladatát jobban érzik a mieinknél.
Merthogy lehet akármennyire fejlett a gazdaság, ha az állampolgár nem érzi jól magát a hazájában, akkor számára ez csak sok hűhó - semmiért.
Mikor egyes politikusaink értetlenkednek azon, hogy elmúlt már sok-sok év és a nép még mindig a Kádár-rendszert sírja vissza, akkor el lehetne azon gondolkodni, hogy mi ennek az oka.
Kádár rendszere  tizenhárom év alatt felépítette a gulyás-kommunizmust a legvidámabb barakkban.
Ezek milyen eredményt tudnak felmutatni?
És ha véletlen valamelyikük ráhibázna, hogy az eb a nép közérzetének környékén van elhantolva, akkor lehetne gondolkodni a megoldáson is.
Első lépésként mindjárt be lehetne vezetni ezt a mérőszámot, érdekes eredményeket hozna, attól tartok…

:O)))

5 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, azért tegyük hozzá, hogy Bhután királyság, és olyan történelmi szerencséjük a mostani királlyal, mint nekünk Kádárral: fontosnak tartotta a nép átráncigálását a középkorból az új korba, a kevéske nemzeti jövedelemből aránytalanul sokat költött az oktatásra, ami azért már a GDP növekedésén is látszik...
Rólunk meg lassan elmondható, hogy nem pech-ünk, hanem orbánunk volt (az ugyanaz a köbön)

éva írta...

Bocs: orbánunk VAN. Szép is lenne már a múlt idő!

Geza írta...

Hat nagy kar, de en rohadtul ruhellenem, ha a kormany elkezdene meregetni a boldogsag szintemet. En SZERETEM A KAPITALIZMUST! [vagyis abban a formajaban, amelyet az utobbi ugy szaz eve "rothado" formajaban megszoktunk]. En szeretem a szep uj epuleteket, kituno utakat, nagy laposkepernyoket es az uj autok illatat. Mindezek mogott az istenaldott penz van, amely - kiveve az alszent embereket - mindenkinek oromet okoz. Nem hiszem, hogy ezeket az igen lenyeges anyagi ertekeket csupan "boldogsagnovelessel" letre lehet hozni. A jelenlegi sleppnek (+2/3-adnak) a millio szemetsege mellett eppen az antikapitalista ideologia es a nep ilyeniranyu erzeseinek az allando ebrentartasa a legfobb bune. Persze abban igazad van, hogy a puszta szamok a nepnek nem mondanak semmit. Ahhoz, hogy ezeknek valoban legyen ertelmuk, egy nyilt ertelmes parbeszed kellene, amely persze ezzel a bandaval soha sem lesz lehetseges. Ehhez bizonyos szintu ertelem es tisztesseg kellene (marpedig ezek a fogalmak ismeretlenek szamukra). Egyebkent valoban, a kapitalizmus nem egy kunnyu eletforma, de hat az elet mely formalya kunnyu ...

Oak írta...

Össznépi boldogság:-)
Na ezzel az van, hogy ezt a fogalmat az "előző"király alkotta meg.(A mostani király apja) Sajnos halálával a felépített elektromos hálózatok már nem üzemelnek,Orvos csak nagyon elvétve található - mert ugye ahhoz más országba kell engedni az orvosnak valókat.A hegyvidéki falvak tanárai már vagy meghaltak, vagy nem tudnak feljutni ahhoz a pár gyerekhez.Az a szülő aki 'megteheti, leküldi a nagyobb központokba a gyerekeit.(Egyet mindenképpen.A többi marad az állatokkal,és esetleg termel valamit)Mivel hagyományosan a Hinayana buddhizmus a nemzeti vallás, keveredve a tibeti bohn egy sajátos formájával, így a lakosok egészen más dolgokat "látnak" az életükben.(Köztudomású, hogy a Yeti náluk bújik meg,mert máshol vadásznak rá, de ott biztonságban lehet) Az élelmiszer csempészetért sok év börtön jár,szökésért halálbüntetés,de a közterületi dohányzást meg lehet úszni 3 év börtönnel.Alapvetően Indiából látják el magukat,hiszen még fát sem szabad kivágni. Egyetlen fő bevételi forrásuk van a turizmus, melyet szigorúan szabályoznak,és a belépő vízumért most 1200 euro/fő értéket kérnek. Ugyan úgy egy személyes felügyelőt adnak, mint Észak Korea, vagy Kína.Alapvetően a mostani király Kína nyomdokaiban van, csak mivel kicsi a népsűrűség, így nincs akkora a testi és lelki terror.A buddhizmus meg elég komoly lelki támaszt nyújt.

El lehet gondolkodni a párhuzamokon, és a különbségeken.

Egy dolog kétségtelen: látni azt a csodát amit a teremtés nekik ajándékozott -olyan életre szóló,amit feledni nem lehet. De annyira eszményi és nagyvonalúan gondoskodó volt a királyuk, hogy tudták,ha meghal a királyuk meghal vele az igazság, és a becsület.

Czékus Lajos írta...

A cikk nagyon jó - ez is, mint a többi előző.
Egyetlen kritikai megjegyzést engedj meg: Bajnai nem a Videoton páholyában volt látható egy alkalommal, hanem a Puskás Ferenc Stadionban, egy válogatott meccsen. Egy sorral előrébb ült Orbántól.