2013. január 8., kedd

BOLHACIRKUSZ


Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy Bayer Zsoltnak, bár tagja a Fidesznek, nincs pártfunkciója, és tudomása szerint senki sem kezdeményezett ellene eljárást a szombati Magyar Hírlapban megjelent publicisztikája miatt, - egyúttal bolhacirkusznak minősítette a baloldal viselkedését az ügyben.
Hát ebben van igazság, nem is tudom, hogy miért kell úgy tenni, mintha ez az idióta valami vadonatúj dolgot mondott volna, tulajdonképpen csak azt adta, amit már évek óta, és az eldöntendő kérdés nem az, hogy ez most a magánvéleménye vagy a Fidesz véleménye, hanem csak az, hogy vajon elmebeteg, vagy náci, vagy is-is.
A Fidesz és Bayer kapcsolata világos: a Vezér kebelbarátjáról van szó, akinek az a dolga, hogy Kövérrel együtt behúzza a szélsőjobb azon részét a Fidesz szavazótáborába, akik joggal feltételezhetik, hogy Bayer csak azt mondja ki, amit Orbán taktikai és politikai okokból el kell, hogy hallgasson.
A cirkusz még jól is jöhet a kormánynak, hiszen annyi szemétséget kell hasonló attrakciókkal feledtetni, elfedni, hogy lassan már a műbalhék kreálása sem megy zökkenőmentesen, hiszen egyre nehezebb elbagatellizálni ezeket a régebben egy legyintéssel elintézhető ügyeket - bejön a klasszikusok megállapítása, a mennyiségi változások itt is átcsaptak már minőségbe, attól pedig a választók egy része is erősen viszketni kezd.
Hogy aztán Farkas Flóriánnak mi erről a véleménye Bayerről, az rettenetesen irreleváns, hozzávetőleg az akváriumi aranyhal véleményének súlyával esik egy megítélés alá.
A cigányság szégyene, hogy ez az ember képviselheti őket a kormánypártban.
Bayer cikke gusztustalan, mint ahogy a cikk szerzője is, mint ahogy annak barátja is, meg az a pártnak nevezett maffia is, mely ma Magyarország kormányát adja.
Hogy aztán Navracsics sopánkodik egy sort?
Kit érdekel – nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy mit csinálnak - az pedig egyértelmű.
Merthogy az állampolgárok majd tíz százalékát kitevő cigányság helyzetének javítása érdekében nem tesznek semmit, az nagyon sajnálatos, de legalább ennyire sajnálatos, hogy nem tesznek semmit sem az elszegényedés megállítása, sem a szegénység fokozatos felszámolása érdekében sem.
Amit meg ezek helyett tesznek, az csak a helyzet további romlását eredményezheti, gondoljunk akár az oktatásra, az egészségügyre, vagy a stadionépítési tervek kivételével bármire, beleértve a demokrácia és a jogállam felszámolását is.
Nyomát nem lehet látni sem ésszerűségnek, sem humánumnak, csak nyomulnak erőszakosan, mint Vuk a libaólban.
Most számolják fel éppen a mozgássérültek középiskolai oktatását pénzhiányra hivatkozva, most zavarnák el éppen a tisztességben megőszült háziorvosokat, szakorvosokat, tanárokat világgá, mégpedig úgy, hogy nincsenek megoldva a mozgássérültek oktatásának feltételei.
A középületek akadálymentesítésének határidejét ismét odébb tolták, a háziorvosok helyére nem lehet utánpótlást találni, a végzett orvosok hanyatt-homlok rohannak el innen, ahogy nem egy pedagógus is inkább másfelé keresi boldogulását, mint választott hivatásában.
Minél kiszolgáltatottabb vagy, annál nagyobbakat rúg beléd Orbán rendszere, annál kevesebb kenyér jut neked.
Már régen túljutottunk a hátrálásban a Rákosi-rendszeren, már elérkeztünk a vágyott és idealizált aranykorba, Horthy hárommillió koldusának országába.
Hogy a szigethalmi késelő éppen cigány volt, az csak a véletlen műve, lehetett volna ennyi erővel akár bunyevác vagy sváb is.
Tököli ismerősöm szerint anno, ha a Szigethalommal határos Tökölön a bálban nem volt halott, akkor meg kellett ismételni a rendezvényt, pedig ott aztán egyetlen cigány sem volt a faluban.
Sajnos ez tradíció a kultúra szintjének rohamos csökkenésével párhuzamosan feléledt és virul, de nem is csoda, hiszen az ország vezetői is úgy viselkednek, mint őrült bicskás a bálban, míg csak egyszer rá nem fizetnek ők is.
Szigethalom agglomerációs település, nem etnikai ellentétekről nevezetes, viszont a bűnözés kétségkívül jelen van a településen is, és a bűnözők között vannak természetesen cigányok is.
De a késelés itt és most nem bűnözésről szólt, hanem egy berúgott hülyegyerek agresszív viselkedéséről, mely számára a problémamegoldás egyedül ismert és hatékonynak tartott módját jelentette.
Hogy erről mit firkált Bayer, az közömbös.
Hogy a magyar társadalom jelentős része ilyen ma az utcán, a boltban, a munkahelyeken, az viszont nagy baj.
Ezen változtatni lesz igazán nehéz, erre évtizedek fognak rámenni – ha szerencsénk lesz.
Ha nem, akkor jobb, ha mi is veszünk egy bicskát.

:O)))

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

teret ad ennek a hitványságnak egy országos napilap, szánalmas magyarázgatásba gabalyodik a pártszóvivő, mások meg a baloldalt szidják, mondván: BZS csak "őszinte". ez is nagy baj. de legalább ekkora, hogy ez a senkiházi évek óta terjesztheti a ragályt. neki baja nincs, hacsak az nem, hogy idült alkoholizmusa lassan a maradék arcát is szétmázolja. a patkány csak terjeszti a vírust, maga nem pusztul bele. főképpen, ha vastag védőhálóval óvják. de a legeslegnagyobb baj az, hogy erre van vevő - akár szó szerint is: jól fogyott karácsony előtt a könyve. a béke hírnöke a karácsonyi ünnepekben, áldott estéli olvasmány...

éva írta...

Pupu, sokat elmond az mszp-ről (főleg annak nem tudom milyen fizetési listán szereplő moderátorairól) hogy amikor ezt a képet felraktam hozzájuk, akkor kimoderálták. Pedig sem Bayer neve, sem képe nem szerepelt rajta, viszont egyértelmű vélemény volt Bayer Madách-díjáról. Ma is aktuális:
http://negymadar.blog.hu/2011/01/24/az_ember_tragediaja_magyar_szin

Varga Éva írta...

Elájulni - mint sokan teszik - a csicskák (a Navra kezdetűvel az élen) válaszaitól, amit a mindenféle médiumban feltesznek nekik? Minek?
Némi(!!!) elismerésre az adott volna okot, ha ez Navra nevezetű mondjuk azonnal összehív egy sajtótájékoztatót - önállóan, magától - ahol bejelenti, hogy abba a pártban, amibe a köpcös nyilas (nem fogom leírni ennek az aljadéknak a nevét, a ráragadt jelzőkből úgyis tudni lehet, kiről van szó) belefér, ő nem tud innentől kezdve. Tehát a főnökség, bocsánat, a főnök, válasszon: vagy ő vagy a firkász.
Ez, így, kb. elfogadható lett volna egy tisztességes pártban, országban, demokráciában. Az, hogy mindenkitől, akinek köze van a fideszhez, megkérdezik, hogy mit szól mocsokújság mocsokcikkéhez, és azok aztán kissé félrefordulva, a fogaik között szűrve, halkan mormolnak valamit, az nem elismerésre méltó és PC, hanem gusztustalan szerepjátszás.

Ne emeljük már Navracsicsot, vagy bárkit piedesztálra - ahogy Rogán is elég gyorsan elfelejtette, miket olvasott fel a Habonyművek által gyártott papírjából a tüntetésen, ahova a hűbérura kiparancsolta - azért, mert még nem halt ki belőle száz százalékig a normalitás!
Senatorissima Kiflicsücsök azóta már egyébként helyre is igazította a megtévedt Navracsicsot, elvégre neki is tudnia kell, mi is itt a tuti ....

Névtelen írta...

Nekem egy 15 centis pengéjű vadászttőr van a kocsimban, mióta egy állat szándékosan nekem jött a törött autójával, hogy rámverje a kárát és én fizessem az ő autójának javítását. Köpködés, ráncigálás volt a válasza, mikor elküldtem messzire. Épp rugta volna a kocsimat. amikor sikerült lelépnem. Mindezt látta a 2 évek kisfiam is!

Névtelen írta...

Bayer egyéni tragédiája hogy ő nem árja,míg a cigányok igen.A másik tragédiája hogy őnála ez a rendező elv, fejének dohos spájzában.A bűnöző jóbarátai azért kussolnak mert ez a pinkódjuk a kasszához.Az elmebeteg szavazóik meg azt fújják elismerően,hogy ő mondja ki az igazságot.De ki a lóalkatrészt érdekel az olyan "igazság" ami nem vezet megoldéshoz.Erről Bayer is kussol és fog ezután is.Ez a harmadik tragédiája.O

D.elemér írta...

Ezt a teknővájó farkas florit aki életében nem dolgozott minimum annyi hogy a tisztességben és munkás cigány családok /SZEMBE KÖPJÉK Orbánal együtthiába az egyik teknővájó a másik meg beás bayer meg egy seggnyaló gusztustalan náci csak vigyorogni tud mint a fogatlan hiéna.

Névtelen írta...

Terelésre is jó ez a botránykeltés(semjén ügy,felsőoktatási ügy,regisztrációs ügy)O

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Több éve kísérem figyelemmel az írásokat szórakoztatóak elgondolkodtatóak néha egyetértek néha nem, de megjegyzést még sosem fűztem egyikhez sem!

Hát most bátortalanul ugyan de megtenném!

Nem a főtémához hanem egy fél mondathoz fűznék néhány gondolatot bár a Bayer cikkről is "megvan a véleményem"

Ez pedig a mozgásjavító szakközépiskolájának felszámolására irányuló törekvés!

A TERV: átirányítani a gyerekeket a Petrikbe ami egy vegyipari szakközép ami pazarul "akadálymentes" Remek az ötlet DE:

Végig gondolta-e valaki a következőket:

- az országban több mint 15 éve folyik fogyatékos gyerekek integrációja ahol erre lehetőség van ott meg is oldják.

- hogy ezeket a gyerekek maradtak a saját védett környezetükben annak esetleg oka lehet???

- feltétlenül a vegyipari szakma az ami üdvözítő számukra???

- lefordítom: melyik az a nem gyógypedagógus végzettségű szakmai oktató aki az egyébként nehezen mozgó bizonytalan gyerek kezébe meri adni a sósavval telt kémcsövet???

- ha meg nem vonják be a laborgyakorlatokba akkor minek az egész???

- aki látott már kémiai laboratóriumot el tud képzelni az asztalok és a műszerek között kanyargó kerekesszékest???

- ..., ...
Nem vagyok az integráció ellen jómagam is gyógypedagógusként dolgozom találkoztam már hasonló helyzetekkel!

Csak arra szeretném felhívni a figyelmet h a szaktudás hiányából fakadhatnak veszélyes helyzetek!

Mi gyógypedagógusok sosem voltunk szakmai egoisták... Ha megkérdeznek minket szívesen elmondjuk!!

éva írta...

Vadásztőrös névtelen
Rossz ötlet, egy becsukott bugylibicskából a hátizsák mélyén is milyen palávert csináltak a diákok esetében. Szakmai tanácsom: csákánynyél. Méretes, faragott bunkóval a végén - és senki sem minősítheti fegyvernek. De lehet vele akkorát ütni, mint egy baseball ütővel. Miazhogy? Nagyonis!
Gyógypedagógus névtelen
Megkérdezni? Egy szakembert? Amikor a szakértelem bolsevista trükk?