2013. január 14., hétfő

GENETIKUSAN NACIONALISTÁK


Medveczky Ádám karmester, az MMA tagja a Szabad Szemmelnek azt nyilatkozta: „természetes, hogy aki az MMA tagja, az nemzeti töltéssel van tele”. Természetesen turulbanszületett is, és ha férfi, akkor rovásírással van a farkára metszve, hogy „Nem, nem, soha!”
Nők esetén nagyok a gondok, merthogy eleink a rovásíráshoz pálcikákat találtak ki adathordozóknak, és belegondolva, hogy hogyan is néz ki egy női test, nemigen találni rajta róni való felületet az ecsúfítás veszélye nélkül.
Márpedig papírra rovásírni olyan, mint számítógép képernyőjére filctollal vésni a betüket, arról nem is szólva, hogy az írás irányával is baj van, merthogy jobbról balra írnak a pirézek is, akik a magyar kulturális életben a rákfenét képezik, ugye.
De hogy ez a derék Medveczky miért érzi késztetve nagát, hogy a baráti társaságán túlterjeszkedve politizáljon, azt senki sem tudja, gondolom, valami vírus támadhatta meg az agyát, és nem kezeli senki sajnos.
Azt is mondta Medveczky, hogy „Ha valaki ideszületik magyarnak, és közben kimegy – mert erre is van példa – és kintről úgy viselkedik, hogy árt a magyaroknak, vagyis kígyót-békát kiabál Magyarországra, az nem tekinthető magyarnak” – emelte ki a művész.
Medveczky művész úr persze jobban tenné, ha nem ő szeretné eldönteni, hogy ki a magyar - talán helyes lenne rovásírással rávésni karmesterpálcájára, hogy suszter, maradj a kaptafánál.
Persze mások is beszálltak a Fekete György  (üldözött 56-os hős, - hogy hogyan lehet egy ilyen hazudozóból Magyarországon akárki is?) idióta kijelentése által kirobbantott vitába.
Fekete György, az Magyar Művészeti Akadémia elnöke az index.hu újságírójának azt mondta, hogy csak az lehet az akadémiájuk tagja, akinek egyértelmű a nemzeti érzése.
Néhány nappal korábban pedig a Demokrata című hetilapnak mondta azt, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön”, és hogy az akadémia tagjaiból „nem hiányozhat a nacionalizmus genetikus érzése.”
Ennyi baromságot összehordani, ehhez azért kell bizonyosfajta tehetség.
Talán meg próbálhatná megfogalmazni, hogy mit is jelent a nemzeti érzés?
Az, hogy szeretem a hazámat, az nem elég?
És ha szeretem, akkor azt ki kell írni a hasamra olajfestékkel, vagy elég, ha egy olimpikon tiszteletére felhangzik a magyar himnusz és annak dacára, hogy az élsportról rettenetesen rossz véleményem van, mégis feláll a karomon a szőr?
És elképzelhető az, hogy akkor is „nemzeti érzelmű” vagyok, ha ezt az érzést megtartom magamnak?
Vagy az a kritérium, hogy az ilyen szomorúszemű feketegyörgyökért lelkesedjek?
Ha a magyar libamájat szeretem, nem kedvelhetem azt, aki emellett még az osztrigát is szereti?
Esetleg bólogatnom kellene minden baromsághoz, melyet az aktuális kormány produkál?
Ha megfogalmazom a kifogásaimat, ha nem értek egyet az aktuális trenddel, akkor nem vagyok jó magyar?
Ha kifogásolom, hogy Magyarország megérkezett egy light diktatúrába, ha nem tetszik, hogy csak az lehet itt művész, aki matyómintákat farag a széklábakra, ha nem tetszik a Nemzeti Színház épületének Orbán által ihletett giccsparádéja, vagy Demján Sándor kifinomult művészi ízlését tükröző és személyes közreműködését sem nélkülöző, átmenetileg a Művészetek Palotájaként funkcionáló  mauzóleuma, mely éppen olyan, mint ő – ízléstelen, pöffeszkedő és procc?
Nem akkor nemzeti valaki inkább, ha megfogalmazza kritikáját és fenntartásait aktuális dolgainkkal kapcsolatban?
Egyetlen tisztességes írónk, költőnk nincs, akii ne fogalmazott volna meg társadalomkritikát, ordítozott is miatta a mindenkori ostoba jobboldal eleget, Adyt kiátkozták, József Attilát betiltották.
Ide kellene visszatérnünk?
Mert ma éppen ott tartunk, hogy Petőfitől csak a „foglalod a kurvanyádat”, József Attilától meg csak a „fasiszta kommunizmus” számít idézendő szövegnek, Adytól meg semmi, ellenben kultusza lesz a gyújtogató, csóvás embernek, az úrnak, magyarnak egyaránt rongy Tiszának.
Mindenesetre úgy fél évszázad után úgy tűnik, hogy a nemzeti érzést ismét a nemzet megosztására kívánják felhasználni olyanok, akik saját kisszerűségüket felismerve ilyen módon kívánnak a művészeti életben monopolhelyzetbe kerülni, és/vagy pénzhez jutni.
Művészi kvalitásaiktól függetlenül szánalmas egy társaság…

:O)))

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

sok kárvallottja van annak, hogy ilyen alpári szintre csúszott a nemzettel kapcsolatos köznépi és hivatalos kommunikáció. amiről viszont kevés szó esik: a néprajz, a folklór, az őstörténet, a magyar hagyományvilág, az irodalom, a zene - azaz közös kultúrkincsünk elképesztő módon megsínyli, hogy ostoba és harsány falkák herdálják szét alantas eszmékhez kötve értékeinket.

Unknown írta...

"Genetikusan nacionalista", "genetikusan magyar" nem létezik. Génjeinkben itt hordozzuk a török, szláv, német, tatár, kun, mongol, zsidó, és csak az isten tudja még milyen népek, emberek genetikai lenyomatát, örökségét. Hogy a "mélymagyarokban " hogyan állt ez össze, ilyen idióta kombinációba, rejtély.

Geza írta...

Ugye megint nem az a problema, hogy egy fideszbuggyant el kezd hadovazni okorsegeket, hanem az, hogy ez lathatolag csak igen keves embert erdekel (marmint haborit fel). Meg kell hogy mondjam, en a "hazaszeretettel" kapcsolatos szovegeket sohasem ertettem (vagy pontosabban szolva mindig felidegesedtem toluk). En maximalisan egy csendes joerzest tudok elfogadni barmely orszag egyenei reszerol sajat orszagaik iranyaban, hiszen valamennyire azert elfogadom a szuloi haz es az azzal asszocialt kornyezet intim osszekapcsolasat, de hogy a 2/3 barmokra en valaha is buszke legyek, az soha sem fog megtortenni! A vilagban nagyon sok erdekes es ertekes ember van, es soha nem tudtam elfogadni, hogy miert kellene nekem azert "langra lobbannom" mert valaki el kezd magyarul beszelni. A humanum a lenyeg, ez pedig egyetemes.

Varga Éva írta...

Szar dolog, mikor a tehetségtelenség a seggnyalással akarja kompenzálni a hiányt.... Medveczkyből nem lett világhírű karmester, másból meg lett. Most aztán úgy gondolja, ha felkapaszkodik az uborkafán széphajúGyurkabácsi alfeléig, akkor legalább itthon lehet még belőle valami.
Pedig ezek után senki marad, világéletében.

Unknown írta...

A MüPa épületének csak annyi köze van Demjának, hogy a cége volt a kivitelezö.
a MüPa különben kiváló épület, és belsö épitészeti kialakitása is jó. Akusztikája pedig kiváló.

A hid felöli homlokzata a szokásos ipari homlokzat. A MüPa nem szálloda!

Kaláris írta...

Bajnai és csapata összeteheti a két kezét örömében, hogy Fekete György újra a fejére csapta az apródfrizurát és csatába indult. Kevés volt ő ahhoz, hogy az Antall kormányt megutáltassa a néppel, de elévülhetetlen érdemei vannak benne. A következő kormány remélhetőleg nem lesz sem "genetikusan" sem mind közönségesen nacionalista, hanem hozzáértő és profi...Apropó, Fekete úr fizetést kap a működéséért, vagy nyugdíj mellett, hobbiból bomlik...?

PuPu írta...

A MÜPA kicsit erősebben kapcsolódik Demjánhoz, mint gondolod.
Lásd:
http://www.asz.hu/jelentes/0660/jelentes-a-muveszetek-palotaja-megvalositasanak-es-mukodesenek-ellenorzeserol/0660j000.pdf
Emellett ezzel a névvel lehetett volna világhírű épületet is építeni, persze akkor nem Demjánnak kellett volna ide-oda tologatnia az oszlopokat az előcsarnokban, nem az ő ízlésvilágát kellene tükröznie a kivilágításakor villódzó izléstelen és giccses kőburkolati elemeknek.
Ettől még a gigahombár akusztikája jó lehet.
A felépítéséhez szükséges telket az egész Dunapaettal a Boráros térig gyakorlatilag ingyen kapta Demján, cserébe, mert átmjenetileg finanszírozta a Nemzeti Színhát felépítését.
Ez az igazi rablólovag, nem Csák Máté!
:O)))

Névtelen írta...

Nem elképesztő, hogy mára restellkedve vall a jóérzésű, normális ember a hazaszeretetéről? Ez a hisztérikus, szemforgató, hazug hazafiaskodás elrettent például attól, amit a szocializmus alatt még természetesen, és büszkén viselhettem: március 15-én a kokárdát.Ma már nem. Még azt hiszik az emberek az utcán, hogy ezek közé tartozom...! Szeretem nagy költőink verseit, néhányat kívülről is tudok. Törekszem arra, hogy a helyesírásom valóban "helyes" legyen, szerintem ezzel is adózok a hazaszeretet oltárán. Azonkívül fizetem az adót, nem lógok a BKV járatain, semmit nem akarok trükközéssel megszerezni, mindenért fizetem a szabott árat (gáz, villany stb.)nem lopom meg honfitársaimat. A Himnusz hallatán az én szemem is könnybe lábad, és mindig felállva hallgatom.
Pedig a jobboldal szerint mi, másik oldalon állók nemzetietlenek vagyunk.
Az viszont igaz, hogy felháborít az a szemlélet, ami Vidnyászky Attila kinevezése körül zajlik. Valamint az is, hogy az újonnan létrehozott Nemzetstratégiai Intézet (legyen az bármi is 1.3 milliárdért az adómból!) élére Szász Jenőt nevezik ki. Tessék mondani: újabban a "jó magyarság" alapvető feltétele, hogy a határon túlról jöjjön az illető? Na ez az, most úgy néz ki, hogy a határon túliakkal van bajom. Pedig nem. Ezzel a beteges gondolkodásmóddal van,de azzal aztán nagyon. Jöjjön már végre egy NORMÁLIS vezetés!Félek, ez az eszement bagázs nem adja majd könnyen a koncot! A bukta után pedig folyt.köv. utcai cirkuszokkal, karaktergyilkosággal. Sajnos.
CR