2013. január 20., vasárnap

GYŰLÖLET


A pszichiátria ismeri azt a jelenséget, mikor a beteg saját betegségének tüneteit másokon véli felfedezni, mintegy kivetítve azokat környezetére.
Ez az eset foroghat fenn a Fidesz - és mivel a Fidesz Orbánnal egyenlő – Orbán jelenlegi állapotában is, ami annál is kevésbé csoda, merthogy a Lánglelkű Vezér elméje kétségkívül kissé rojtos, mint a rossz minőségű anyagból varrt gatya korca.
Magyarország ma nem kér sem a gyűlöletkeltésből, sem a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből - közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.
Hát, ebből a nyilatkozatból komplett disszertációt lehetne írni, - el lehetne vele nyerni a Pszichiátriai Társaság Nagy Aranyérmét.
A Mandiner portál szerint a képviselőcsoport azután adott ki közleményt, hogy az MSZP bejelentette: Magyarország ma elnevezéssel kampányt kezdenek.
Winkfein Csaba elnökségi tagja azt mondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.
Ami azt illeti, nem csodálom a Fidesz aggodalmát, hiszen a két politikus tulajdonképpen a Fidesz leglényegét, az erőszakos szakmaiatlanságot testesíti meg, hajnali órán velük találkozni óriásplakáton felér egy hólapáttal abszolvált előzetes bejelentés nélküli pofánveréssel. .
Ennél már csak a Vezért idealizáló kökényszemű ifjú plakátja lenne gyönyörűbb, de ezt a Fidesz szokta kiragasztgatni úton-útfélen, ahol egyébként meg is találta helyét, hiszen az elhelyezés remekül passzol ahhoz az útszéli politizáláshoz, melyet folytat.
Ami a gyűlöletet és az ország kettészakítását illeti, abban egyébként kétségkívül a Fidesz, és ölbéli magzata, a Jobbik jeleskedett – ez utóbbi szervezetet anya híján Orbán személyesen hozta világra, és a kisded olyan is lett: barna, gusztustalan és büdös.
Ha gyűlöletről beszélünk, akkor elsősorban róluk kellene szót ejteni, csak az a baj, hogy követőit elválasztani a Fidesz híveitől hozzávetőleg olyan feladat, mint a készre sütött piskótából elválasztani a tojás sárgáját – reménytelen hozzákezdeni is.
De talán kár is lenne kínlódni, hiszen ha az ember elnézegeti például a Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatóján ágáló szakállas úriembert - mellesleg polgármestert és óraadó tanárt - aki apja felképelésére bíztatja a diákot, természetesen keresztényi szeretettől áthatva, akkor azonnal beláthatja mindenki, hogy az ilyennel nincs mit kezdeni, hadd haljon meg hülyén.
Ha valaki visszaemlékszik a Gyurcsánnyal szembeni Fideszes attrakciókra, Semjén és Navracsics büszke elégedettségére a szocialista miniszterelnök karaktergyilkossága kapcsán, vagy a televízió-székházat felgyújtó futball-huligánokra, akik éppen mostanában kapják meg jutalmukat stadionok formájában, azok számára percig sem kétséges, hogy ki is itt a gyűlölködés atyamestere.
Aki visszaemlékszik a Gyurcsányt leköpő szerencsétlen, gyűlölettől eltorzult arcú vénasszonyra, a 2006-os puccskísérlet vekkerrel a nyakukban ágáló, magukból kivetkőzött  budai úriasszonyaira, az pontosan tudja, hogy a magyar demokratákat gyűlöletkeltéssel vádolni több, mint nevetséges.
A gyűlöletkeltés anno a Kónya-Pető vitával kezdődött, Orbán TF-en elmondott beszédével folytatódott, és a karaktergyilkosságokkal teljesedett ki.
Soha, semmi nem volt drága a kollégista maffiának, soha egy percig sem töprengtek el azon, hogy mi lesz a következménye annak, ha az országot szétszaggatják, ha a határon túli magyarok nemzeti érzéseit aljas módon felhasználják belpolitikai célok érdekében, ha tizenötmillió magyarról prédikálnak hárommillióval a hátuk mögött, néhány oligarcha és legfeljebb tízezer haszonleső szolga érdekében.
„Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber (izraeli-amerikai kampányszakember) gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből”  - írják.
Mekkora marhák ezek!
Nem a liba csinálja a telet, amikor költözik, ő csak alkalmazkodik a környezethez.
Egyetlen kampányszakember sem csinál politikát, ők csak bemutatni segítenek azt, melyet mások alkotnak meg.
A Fidesz kampányai sem ad hoc ötleteken alapultak, hanem a politikai marketing módszerein és bár a népet szembehazudó módszerek is meglehetősen gusztustalanok, mégis az a politika az igazán kártékony, melyet megpróbálnak eladni.
Aki nem hiszi, olvassa el Debreczeni József könyvét 2006 októberéről, abból pontosan meg lehet tudni, hogyan építették fel Orbánék a Gyurcsány elleni kampányt, hogyan szervezték meg a 2006-os puccskísérletet, a Kossuth téri húgyosforradalmat.
A plakátokon pedig nem uszítás és hergelés folyik, hanem politikusok arcképe, nyilatkozataik és tetteik összevetése, már csak, hogy tudja a nép, hogy ki is vezeti az orránál fogva.
Nem gyűlölködés az, ha egy politikuson ellenfelei számon kérik a nyilatkozataikat, ha szembesítik szavaikat a valósággal.
Sőt, nagyon hasznos.
Merthogy sajnos sokszor vészesen tájékozatlan az egyszerű állampolgár, erre legszebb példa a magánnyugdíjpénztári vagyon elrablása.
A munkavállaló járulékait a munkáltató fizette be, így aztán, mikor ellopták a munkavállalótól felhalmozott pénzét, fel sem tűnt sokaknak.
Ha csak három napra is, de a kezébe nyomták volna a felhalmozott összeget, mondván, hogy ez a tied, pajtás, és utána akarta volna elvenni tőlük Viktor, hát tán még a fejét is letépik.
Ezért fontos, hogy az állampolgár tudja, hogy mi is történik vele, ezért kellenek a plakátok, melyek nem azt mondják, hogy gyűlöld, hanem azt, hogy tudd, mit művelnek veled!
A Fidesz plakátjain Gyurcsány és Bajnai szerepelt azzal, hogy ők tették tönkre az országot.
A szocialisták plakátjain csak az ígéretek és a valóság összevetése látható, hogy aztán ebből az derül ki, hogy talán mégsem Gyurcsány és Bajnai tette és teszi tönkre Magyarországot, az már nem az ő hibájuk.
Tisztességesen kellene politizálni talán…

:O))) 

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

nagyon lehet gyűlölni, ha valaki kimarad valamiből, mert részt sem akar benne venni vagy olyan tehetségtelen, hogy szinte süt - romboljunk hát le mindent (a múltat, végképp eltörölni...)- szabjunk újat a magunk méretére. hogy ez a célnak nem megfelelő? dehogynem: a cél az, ami ÉN vagyok. és szivassunk mindenkit, amíg csak lehet, közben raboljunk le amit csak lehet. akinek nem tetszik, takarodjon innét, aki nem bírja, az maradjon is az út szélén. aki meg fényesre nyalja a talpunkat, az ne féljen, annak jut szőlő, lágy kenyér

Tricera bácsi írta...

A Fidesz gyűlöletkeltés-krónikájából kimaradt az egyik legaljasabb: a kokárda fideszjelvénnyé stilizálása a 2002-es választás előtt. Akkor még azt hittem, ennél nincs lejjebb...

Névtelen írta...

Milyen távol áll az egyszerü emberek vidéki világátol a szerzö felfogása,világlátása.A pest/városi /felfogás ,amely elhiszi, hogy létezik bal vagy jobboldal,és hamis alapokra épit egy házat.
A "közöny" "pasziviitás" amelyet belpesti,ekét,gyárgépet,vasuti kapcsolohorgot sosem látott,életükben hajnalban fel nem kelö "társadalommérnökök" oly szivesen habgoztatnak,nem más,mint népünk EGÉSZSÉGES TARTÓZKODÁSA attol,amit a töle fényévnyire élö véleményvezérek fontosnak tartanak.

Egyházashetyén nem téma a vekker,a 2006,a plakátháboru,egyszerüen kivül áll sok millio magyar ember/igen,magyar ember/horizontján."ezek ott fent,mi itt lent..."És igaz is.

Orbán ráérzett arra a speciális magyar mantalitásra melyet nem tudnak felfogni a Budapest-ország prominensei:Ök ,és mi...
De nem ugy ahogy gondolják,ti.hogy jobb és baloldal.
ÖK.ejropázo,megmagyarázó,különleges szavakat használo,egymás ellen orditozó,kapitalista,bank-és europarajongo idegenek,míg MI:egyszerü,dolgozni,többre vágyó,családunkat eltartani akaro emberek ,akik piszkosnak érezzük ŐKET/am block/ és távoltartjuk mgaunkat ettöl az egésztöl."Tőlük".
Ezen semmilyen plakát,és litánia nem segit.
Ilyenek vagyunk:szeretjük a lakodalmas nótát,a zsiros ételeket,tojunk a külföldre,a bankokra,és aha egy fej a tv ben papolnikezd ,átkapcsolunk.
Tehát itt a bal vagy jobboldalnak nevezett oldalak gurujai hiába is ágálnak:nem éreztük a szoc.rendszert sem magunkénak,csak elviseltük,ugy ezta mait is csak elviseljük,de nemazonusulunk vele.Mert nem tudunk,és nem is akarunk.
A viz szalad,a kö marad.

Üdvözlettel:egy vasmegyei magyar.
"Se jobb,se bal,munkás,és magyar"/Népoldali Párt/