2013. január 29., kedd

HARC A LÚDTALP ELLEN


Szegeden tartott előadást az oktatási államtitkár.
Hoffmann Rózsa arról beszélt, hogy a gyerekek eddig lúdtalpasok és hájasak voltak, sokan pedig még egy népdalt sem ismernek - ennek most vége.
Végre!
Nagy kő esett le a szívünkről, hiszen oly kevés Magyarország hozzájárulása az orvostudomány fejlődéséhez, de most végre kiteszünk magunkért!
Ádáz és kitartó harcunk eredményeképpen múlté lesz a judeobolsevista lúdtalp, mely idáig legfőbb akadálya volt annak, hogy ifjúságunk girhesen, de döngő léptekkel, magyar népdalokat német nyelven énekelve masírozhasson a Vezérünk által felfestett boldog jövő felé!
A megoldás a mindennapi testnevelés órák bevezetésében rejlik, melyek kardinálisan helyreteszik a kérdést.
Az iskolák, melyek "eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek”, ennekutána az egészség fellegvárai lesznek, nemzetünk felemelkedik.
Igaz ugyan, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya ezidáig képtelen volt megoldani a problémát, hogy a mindennapos testnevelési órákat a rendelkezésre álló tornatermek, testnevelő tanárok, iskolai osztályok, tanórák számának ismeretében hogyan lehet megvalósítani, de ez forradalmi lendületünket nem tudja megtörni, hiszen a győzelmi fanfárt nem a matematikusok fújják, a papír meg mindent elbír…
Nem csak a dicső turáni erőnlét problémáit kifogásolta az államtitkár asszony, de felszólalt az ifjúság egyéb kárhozatos tulajdonságai ellen is.
 “Az ember elborzad, hányan nem tudják, mi történt a trianoni országcsonkoláskor, miért beszélnek magyarul Székelyföldön, mi történt ’56-ban. Sőt, még egy magyar népdalt sem ismernek" – mondta, és a nemzetre setét gyász fellege ereszkedett.
Én meg közben elspekulálgattam, elbeszélgettem vele képzeletben – még azzal is megtisztelt, hogy tegeződhettem vele, imígyen:
Hát mondd, Rózsikám, te, aki vagy negyven éven keresztül pedagógusnak tekintetted magad, ugyan, milótúrót tanítottál a gondjaidra bízott diákoknak, ha még azt sem tudják, hogy mi történt Trianonban?
Vagy nekem kivételes szerencsém volt, hogy anno történelemtanáraim ejtettek erről néhány szót?
Mint ahogy az sem ért revelációként, mikor kiderült, hogy a székelyföldi és egyéb magyarok magyarul beszélnek egymás közt?
Hogy mi történt 56-ban, arról a tények ismeretét hiányolod, vagy a kurzustörténészek által összehordott idétlenségeket?
Hát mi a fenét tanítottatok akkor az elmúlt majd negyedszázadban?
Mintha iskolaigazgató lettél volna ezidőtájt, és mintha az MSZMP rabigáját is meglehetősen gyorsan sikerült volna leráznod magadról, ha jól emlékszem?
Rózsikám, hát ütött téged valaki, mert tisztességesen nevelted a diákokat, mint vezetőjük követeltél tanár beosztottaidtól?
Ha nem, akkor most kire mutogatsz?
Nem érzed néha, mintha kicsit nagy lenne rád az a blézer, melyet viselsz?
Biztos, hogy megéri ez a pénz, hogy hülyét csinálj magadból?
Rózsikám, nekem az is szúrta a szemem, hogy te – pedagógus létedre – a diák testalkatát, vagy betegségét pellengérezed ki.
Merthogy valaki kövér annak ezer oka lehet, csak példaként egyet-kettő.
Itt vannak mindjárt a gének, melyeket nem tud a dagadt diák kitestnevelni magából, még napi két hazafias testnevelésórán sem.
Aztán lehet egy szegény családnak oly kevés pénze, hogy a gyereknek nem jut elég pénz fehérjedús étrendre, de mivel éhes, hát sonkaszeletek helyett folyvást csak kenyeret eszik, meg krumplit, tésztát fal, hogy te aztán mérgelődhess a látványon, mint légiesen karcsú Vezéred a pohos tábornokok láttán.
Azt sem lenne baj elhinned, hogy a lúdtalp az egy betegség, ami ellen nem tornaórán kell küzdeni, hanem lúdtalpbetéttel és mezítlábas sétával, de hát ezt egy orosztanárnak talán ennyire részletesen nem is kell tudnia…
Aztán felfestetted itt a magyar oktatásügy céljait is, mely szerint "a cél a megújulás, a felemelkedés, az oktatás minőségének javítása, a versenyképesség, a nemzeti középosztály megerősítése, az igazságosság, az egyenlőség és a gazdaságosság megteremtése".
Tudod, a hócipőm már tele van azzal, mikor előkotortok évszázados, poros és poroszos modelleket  a ládafiából és elkeresztelitek megújulásnak, a korszerűtlen parancsuralmi rendszert felemelkedésnek, a drillt az oktatás minőségének javításának.
Ami a nemzeti középosztályt illeti, talán tisztázd magadban, hogy mifene is a nemzeti középosztály, ki tartozik bele fogalomba, mit akarsz erősíteni rajta és egészen biztos vagy benne, hogy ez a magyar társadalom középponti problémája 2013-ban?
Mert szerintem igazságos társadalmunknak, hatékony munkátoknak és kiváló oktatási rendszereteknek köszönhetően lassan lehet kezdeni egy latin-amerikai típusú harcot – abban úgyis otthon vagytok, fülkék gyermekei - az analfabetizmus felszámolása érdekében.
Talán utazz Kubába, tanulmányútra, ráférne a magyar közoktatásra is egy kis pihenés.
Amit pedig a tandíj ügyében összezagyváltál, az szégyen, az ország szégyene.
Azt mondtad: “Szeretném elmondani százezredszer, tandíjról szó sincs: az önköltség nem tandíj, hiszen ezt nem saját zsebből kell kifizetni, hanem diákhitelből. Ha tandíj lenne, addig el se lehetne kezdeni a tanulmányokat, amíg ki nem fizetik. A Diákhitel 2-t nem a hallgató, hanem egyből az egyetem kapná. A Diákhitel I. is nagy siker volt" 
Mellesleg világosítanálak fel, hogy a mai magyar felsőoktatásban a hallgatók többsége már réges-régóta tandíjat fizet, kereszteljétek bárminek is.
Tudod Rózsám, ez a kis eszmefuttatásod úgy baromság, ahogy mondtad.
A hitel, tudod, az előrehozott fogyasztás, melynek árát meg kell fizetnie a fogyasztónak, mégpedig saját zsebből.
Itt sincs másról szó, és ennek megértéséhez nem kell docensnek lenni a Pázmányon, csak némi józan értelem, egy nyolcadik osztályos tanuló szintjén.
A dagadt diák lefogyhat, a lúdtalp gyógyítható, de a ti szellemi és mentális állapototok reménytelennek tűnik.
Sajnállak, Rózsa…

:O)))

7 megjegyzés:

Oak írta...

Rózsinéni egy olyan nagymama, aki azt hiszi, hogy 1970-ben van.
A Piarista iskola első nyolc osztályának a 70'es években pont ilyen igazgatónője volt.(mert ugye a papok üzemelését egy "kihelyezett taggal felügyelni kellett, és nincs bosszantóbb mint papi iskolába női igazgató-effftárnőt tenni az általános iskolai részre)
Történt, hogy az énekkart meghívta a városban állomásozó Szovjet hadsereg, egy Kodály dalok,és orosz népdalok estre. Az igazgatónő rendteremtő buzgóságát az orosz tisztek törték le, mert szerintük a gyerekeknek kéne enni pogácsát, meg inni egy teát,mert mégiscsak el fognak ájulni a másfél óra alatt,míg tart a tiszti klubban az ünnepség, és még a citerás 'magyarnépdalosok is előttük lépnek fel - akik ugye később még énekelni is fognak:-) A régi igazgatónő már topogó inaktív... de Rózsi mamában az a rossz, hogy böfögi a mérhetetlen hülyeségeit,pökhendi,rátarti mantrázza a nyilvánvaló triviális butaságait. Mindig felzaklat, hogy nem kérdeznek vissza, hogy pl: a diákhitel mitől nem a tanuló adóssága?De mióta láttam pár videót, tudom, hogy pöffeszkedve elszalad,és arcokat vágva lenézi a világtól nem elszakadt fiatalok, és kérdezők mondani valóját.(pont mint a pártképviselő igazgatónő anno) Régen a pártban hitt,most az istenre hivatkozik...de egyszer ennek csúnya vége lesz, az biztos.

/amúgy imádtunk menni a tisztekhez,nagyon örültek a daloknak, meg a szórakozásnak, és mindig kaptunk szendvicset,meg teát.Jobban becsültek mint a saját igazgatónőnk./

éva írta...

Pupu, még mindig nem tudsz eléggé fidesz-újmagyarán. Rózsika kedves azt jelentette be, hogy a jövőben még kenyérre és tésztára sem igen fog a családoknak telni,nemhogy cipőre, ezért tömegével fog előállítani az Orbán rendszer egészségesen girhes, és a mezítláb-járástól lúdtalpmentes gyerekeket.
Tornaterem? Minek? Testmozgásnak majd a vezetőség földjén énekelve kapálhatnak. Friss levegő, mozgás,
népdalok: ez kell a zembereknek!
Mert megérdemlik!!!

Kaláris írta...

Általában nem vagyok híve az erőszakos cselekedeteknek, de ha ezt a boszorkát megégetnék máglyán, azt magam is megnézném...Ha pedig plusz bónuszként mellécsapnák minden idők legszőkébb szenátorát is, akkor főleg...

Cereus írta...

Egész eddigi életemben útáltam a hazúg, becstelen embereket.Bánó müsorában ma három fiatalember is okoskodott, ami bántotta politikai meggyőződésemet. Az első akinek valami oknál fogva nem tudom megjegyezni a nevét, rendkívűl bántóan, mondhatnám bután, sőt véleményem szerint pofátlanúl ostobán nyilatkozott Gyurcsány Ferenc beszédéről. Öt az Egy igaz embert, már sok agyilag defektes barom gyalázta és tette lehetetlenné az elmúlt években. Ha egyszer valaki csak nekem, összegyűjtené minden bűnét, buta rossz cselekedeteit szivesen megköszönöm. Szeretnék megvilágosodni, hogy olyan bölcs legyek mint ezek a tapasztalatlan okoskodó hugyvirágok. Csodálkozom , de értem miért áll ki ilyen vehemenciával a baloldali értékek , a letaszított emberek védelme mellett. Ha EMBERSÉG, és MEGGYŐDÉS akkor Ő ! Kedves Ferenc hatalomvágyás nélkűl segítsd a nemzetedet, mert nagy bajban van.

Kálmán Olga, pedig hívjon olyan hazúg alanyokat, akikkel sikerül pariban lennie, és legalább nem álázzák meg!
.

Névtelen írta...

Kedves Cereus!

Ez az ország,- amelyben senki nem kérdezi meg a gyurcsányozóktól, hogy mi az ő vétke, és ha szerinte van, bizonyítsa be,- nem is érdemli meg Gyurcsány Ferencet. Nekik csakis Orbán Viktor jár, de még a "politikai hontalanoknak" is!

Névtelen írta...

Be kell ismét vezetni a sorkatonai szolgálatot,alternetiv szolgálat lehetöségével,söt kibövitésével.Elpuhult,nöies,biszexualitásra hajlo,hisztériás nyámnyila egyedekböl nem lesz férj,apa,családját megvédeni kész férfi.Mondom én,aki a dicsö néphadseredgben folyton fogdán ültem fegyelemsértésekért anno Czinege elvtárs katonajként.

Osztrákok népszavazáson nem engedték eltörölni minap sorkatonságot.Igazuk van!
Erös katonaság-márcsak nevelési célbol is fontos-prüszköljenek csak belpesti tornábol, felmenetttek,legfeljebb meg kell dobálni öket..
Melltartokkal,biugyikkal,és más,intim nöi ruhadarabokkal.

Tricera bácsi írta...

A napi testnevelésóra a kevés valóban jó ötlet egyike, amit 2 év alatt áterőltettek (másik a dohányzás szigorítása).
Ahogy én tapasztalom, meg tudják oldani a gyerekek mozgatását órák cserélgetésével, udvaron, játszótéren, bárhol. Egy általános iskolásnak hatalmas a mozgásigénye, kár lenevelni róla. Többet ér azzal az 1 óra rohangálással még akkor is, ha semmi pedagógia nincs benne, mint +1 lexikális tudásra épülő tanórával.