2013. január 11., péntek

KÖZÖSSÉG ELLENI IZGATÁS


Ez az a bűncselekmény, mely csak a Büntető Törvénykönyvben létezik, merthogy az Ügyészség úgy találta, hogy a gyakorlatban ilyen bűncselekmény nem fordul elő.
Mert hát azt, ha a Vezér cimborája a cigányokat gyalázza, a népet ellenük hergeli, az nem közösség elleni izgatás, merthogy a közösséget – értve ezen a többségi társadalmat – egyáltalán nem izgatja, ha a Fidesz egyik alapítója vadul fröcsög a cigányokra általában egy sajnálatos bűncselekmény kapcsán, mely egyébként még ki sincs vizsgálva tisztességesen.
Merthogy azt azért ne felejtsük, hogy a két sértett közül kettő is küzdősportokat űzött, ami sok mindent felvethet egy esetleges vizsgálat során.
Vegyünk például egy olyan szituációt, melyben a két sportoló, akik közül ez egyik ellen eljárás folyik erőszakos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, nem csak szépen kérte, hogy a támadó (?) várjon még kicsinyt, míg csak be nem csinál az ominózus WC előterében, hanem - mondjuk – éppen nekikezdtek volna az őket sürgető renitens fegyelmezésének.
Az meg csak védekezett, és hogy ennek során túllépte-e a jogos védelem határait, azt a vizsgálatnak kell vélelmezni, és a bíróságnak kell eldönteni.
Nem tudom, hogy így történt, vagy másként, de ezt Bayer Zsolt még ennyire sem tudhatja – jelzem, véleményem szerint nem is érdekli, neki ez csak egy jó alkalom volt egy kis nácitoborzó hőbörgésre, már csak az ország jobb közérzete okán.
De a probléma itt nem is Bayer, hanem az Ügyészség, mely hirtelen ráébredt arra, hogy a közösség elleni izgatás nem valósul meg azzal, ha eufemisztikusan a cigányok elleni erőszakos fellépésről elmélkedünk egy országos napilapban a lap publicistájaként.
Az Ügyészség nem csak abban az esetben képes érdekes álláspontok kialakítására, ha verbális a gyűlöletkeltés, akkor is tudja hozni az elvárt formáját, ha a cselekmény vonulászással, pszichikai megfélemlítéssel valósul meg - egyik legszebb példája ennek a gyöngyöspatai eset.
Itt napokon keresztül háborítatlanul randalírozhattak a szélsőjobbosok, fokost lóbálva és pitbullt vezetve sétálgathatott a cigánysoron a csürhe, aztán amikor konkrét provokáció után leesett egy-két saller, akkor nem azok ellen emeltek vádat, akik napokon keresztül hergelték és provokálták a cigányokat, hanem azok ellen, akiknél elszakadt a cérna és tettleg is közösségük védelmére keltek.
Vagy itt volt legutóbb a devecseri randalírozás, melynek végén természetesen senkinek nem esett bántódása, hiszen a cigány szomszédjával egy parkolási ügyön összekülönböző Hófehérke olyan helyzetet teremtett, mely maga volt a közösség elleni izgatás.
Pontosabban nem volt, mert az ügyészség minden ilyen esetben hallgat, vagy becsukja a cigányt, hogy hivatalból eljárást indítana a gyűlöletkeltők ellen, olyan istenfia nincs.
Emlékezzünk csak vissza a kiskunlacházi esetre, melynek során a sík hülye helyi polgármester egy gyilkosságba fordult erőszakos nemi közösülés kapcsán a helyi cigányok ellen fordította a falu lakosságát, odacsődítette a Magyar Csordát - csak egy szőrszál választotta el a községet a pogromtól.
Akkor is az egész jobboldali sajtó ordítva cigányozott, mígnem kiderült, hogy az elkövető a többségi társadalom tagja volt, de akkor már sem a magyar sajtónak, sem a szélsőjobbnak, sem a helyi lakosoknak nem volt az ügy annyira fontos, hogy elnézést kérjenek azoktól, akiket heteken keresztül halálfélelemben tartottak.
Náci sincs Magyarországon, a Párizsi Békeszerződés sem elégséges jogforrás a nácizmus elleni fellépéshez, a Fidesz sem törleszkedik a nácikhoz, legfeljebb Bayer Zsolt, aki viszont nem visel tisztséget a Fideszben, ellenben a Vezér cimborája, valamelyik előkelő sorszámú tagkönyv tulajdonosa, tehát ő nem a Fidesz álláspontját képviseli, hanem a saját álláspontját.
Ez eddig rendben is lenne, ha az Ügyészség nem lenne éppúgy Orbán kézivezérlése alatt, mint az állam összes többi szervezete.
Az ügyészség katonai fegyelemmel szervezett intézmény, az alá és fölérendeltségi viszonyok megkérdőjelezhetetlenek, ha a Legfőbb Ügyész kiad egy utasítást, akkor azt az alárendelteknek kötelező végrehajtani.
A Legfőbb Ügyészt meg Orbán helyezte posztjára, szavazzon bár róla anno akárki is, tehát az állam büntetőigénye Orbán büntetőigényével esik egybe.
Így, ha azt tapasztaljuk, hogy az Ügyészség nem kíván fellépni a szélsőségek és az uszítás ellen, akkor joggal állíthatjuk, hogy Orbán nem kíván fellépni a szélsőjobb ellen, mondjon bármit is ő vagy bármelyik samesza.
Amikor a finomkodó ellenzéki véleményformálók azon töketlenkednek, hogy ez az ország már diktatúra, vagy még nem teljesen, akkor nem lenne baj, ha ezeket a dolgokat is végiggondolnák.
Ma a cigányok, holnap a zsidók, holnapután a baloldaliak.
Ma még csak egy-két koncepciós ügyünk van, arra az első perctől futotta az energiából, de holnap lehet még ötven, ha a Vezér gazdasági vagy politikai érdekeit veszélyben látja.
Sukoró vagy a MAL Zrt. Ügye messze bűzlően érzékelteti a magyar jogállam tetemének állapotát.
Szégyen, ami itt folyik.

:O)))

1 megjegyzés:

éva írta...

Pupu ötös! A poszt minősége meg a vágóhíd száma, no meg a párttagkönyvé is. Polpotpeti viszont nem lepett meg. Az ellenzék kitalálhatna egy kötelezettségszegési eljárást, amivel a választás után kirúgható még a szakmából is. Ez a minimum, amit kiérdemelt.