MINDENKI EGYEDÜL 2014

Van az úgy, hogy tetszik egy nő, nézegeti az ember messziről - szép arc, okos tekintet, karcsú derék, őzlábak - terveket kovácsol, idoljaként felhelyezi egy saját maga alkotta piedesztálra és vágyakozva csodálja.

Aztán, mikor a sors úgy hozza, hogy közelebb kerül vágyai tárgyához, akkor előfordulhat, hogy megkopik a lelkesedés, mert kiderül, hogy a nő tulajdonképpen attól látszott okosnak, hogy hallgatott, messziről nem látszott az arcán a vakolat, a lábain az őzikéket is megszégyenítő a szőr, hogy egyéb kiábrándító dolgokat most ne is említsek.

Még tulajdonképpen el sem kezdődött a románc, de máris a vége felé tart.

Van így a választó politikusokkal is, sőt, majdnem minden politikussal így van, hiszen ők is emberek, tele hibákkal, tévedésekkel, a választónak pedig – már amelyik választó tudatosan választ – ezekkel együtt kell elfogadni őket - vagy el kell utasítani, és keresni más politikusokat, akikkel hibáikkal együtt is azonosulni tud.

A demokratikus ellenzék meglehetősen nehéz helyzetbe került választási veresége után, mert a Fidesz agresszív nyomulása szinte megbénította a politikusokat, a véleményformálókat, akik úgy viselkedtek, mint a megszeppent napközis, aki kiöntötte a kakaót.

Mást sem csináltak, csak védekeztek a legbornírtabb vádak ellen is, bűntudatos pofával tördelték a kezüket, mintha a szocialista-szabaddemokrata kormányzás nyolc éve vállalhatatlan lenne, holott messze nem vállalhatatlan, sőt.

Rengeteg eredményt sikerült elérni, nőtt valamelyest az életszínvonal, fejlődött az ország, persze emellett maradt számtalan megoldásra váró probléma is, mint például a pártfinanszírozás kérdése, vagy a nagy ellátórendszerek reformja, de az ország működött, fejlődési potenciálját tekintve az Unió átlaga körül volt.

Ha nem lett volna a társadalom folyamatos izgalmi állapotban tartva, akkor az emberek akár jól is érezhették volna magukat a bőrükben.

Persze az állandó izgalmi állapot nem kellemes, akár bele is lehet halni.

Van erről egy vicc is, elmondom:

Elmegy Józsi az orvoshoz.

- Doktor, én hetek óta állandó izgalmi állapotban vagyok, már lépni sem tudok.

Olyan heves altesti fájdalmaim vannak, melyekhez képest hajdani vőlegény-betegségeim leányálomnak tűnnek!

 - Mutassa, szólt a doktor, majd egy nagyítóval szemrevételezte a problémás területet, mely délcegen várta, hogy megszabadítsák kínjaitól.

A szemle végén a doktor felvett egy csipeszt, odacsippentett a probléma hegyére, mire is az elernyedt, a páciens pedig megkönnyebbült.

- Mivel tartozom, Doktor? – kérdezte a hálás beteg.

Az orvos miközben elmélyülten szemlélte a csipeszt szórakozottan felelt:

- Ó, semmivel, csak hagyja nálam a hangyát!

A mi hangyánkat Orbán Viktornak hívják, teszi is a dolgát szorgalmasan…

Ellenben a mi ellenzék politikusaink kiábrándítóbbak, mint Egyfogú Olga a híd alól.

Tíz hónappal a választások előtt még mindig képtelenek az ésszerű gondolkodásra, hülyeségekkel foglalkoznak, vad pozícióharcokat folytatnak olyan pozíciókért, melyek a dolgok mai állása szerint semmire sem lesznek jók.

A tárgyilagos szemlélő már azt is kértségbe vonja, hogy szeretnének-e nyerni egyáltalán, vagy csak hadonásznak, hogy annyi szavazójuk azért maradjon, hogy a saját parlamenti székük biztosítva legyen - de csalódni fognak.

Még legjobb helyzetben talán Mesterházy van, mert a szocialisták rendelkeznek annyi nosztalgia-szavazóval, hogy a programjuk akár közömbös is lehet, mert ők a pártot és annak szűk vezető garnitúráját be fogják tolni a Parlamentbe, és elégedetten nézegethetik a következő négy évben is a töketlenkedésüket.

Bajnai viszont bajban van, sikerült magát olyan helyzetbe manőverezni, melyben ő maga lassan már sok hasznot hajtani nem tud, potenciális szavazótábora kopik, hívei kiábrándulnak, ő pedig légüres térbe kerül.

Ő olyan, mint az a férfi, aki egy rossztermészetű, cábár kurvával bútorozott össze, aki elmarja mellőle összes barátját, majd megpróbálva korrigálni a tévedését, még beköltöztet a békés otthonba egy-két nyafka ribancot is, aztán csodálkozik, hogy lassan már senki sem áll szóba vele, holott ő olyan, mint volt.

Csak azt nem értem, hogy a környezetében található egyetlen épeszű társaság, a Szolidaritás hogy képes még mindig elviselni ezt a demokratikus pávatáncost, aki bízvást elénekelgetheti, hogy "mások vittek rossz utakra engem" – persze ez számára nem mentség.

A dolgok jelenlegi állása szerint, ha igen rövid időn belül nem ismeri fel a történelmi szükségszerűséget, akkor neki is, meg még nem is létező pártjának is annyi.

Mint ahogy a MILLA is eltűnik a virtualitásba, köszönhetően annak, hogy ahelyett, hogy száz mozgalom ernyőszervezetévé vált volna, egyéni érdekek tehetségtelen kiszolgálójává degradálták.

Mondjuk, Mesterházy sem ülhetne ilyen nyugodtan a babérjain, mert egy választási fiaskó után igen könnyen elküldhetik sas-tanfolyamra, merthogy az ő beágyazottsága a szocialista párton belül meglehetősen kérdéses.

Mesterházyt a közvélemény a szoci ősbölények választottjaként tartja számon, márpedig ha nincs siker, akkor láthatunk majd egy kisebb repülő bölénycsordát is a szocialisták házatáján, helyi szinteken is.

Gyurcsány és pártja berendezkedett a kispárti szerepre, a mi Ferink, mint jó prófétához illik, járja az országot és kiskanállal reményt töltöget híveibe, de kérdés, hogy van-e így ennek értelme.

Azt erősen remélem, hogy a DK a következő ciklusban is – már ha lesz még egyáltalán ciklus, vagy inkább létrehozzuk a Nemzeti Népfrontot – parlamenti párt lesz, habár az nyilvánvaló, hogy az elképzelés, - a mindenféle demokraták számára nyitott politikai menedék - melyen léte alapult, kudarcot vallott.

Úgy tűnik, most éppen társadalmi szinten is kudarcot fog vallani a szép illúzió, a társadalmi együttműködés az önkényuralmi törekvések meghiúsítására, és tovább nem lesz már lehetőség ezen erőlködni, hiszen a választások után már egy jól körülbástyázott önkényuralmi rendszer alattvalói leszünk.

Hogy félreértés ne essék, nem is nagyon csodálkozom, bízni meg éppen nemigen tudok egyetlen itt említett politikusban sem, talán Gyurcsány és Kónya tisztessége kétségbevonhatatlan, de attól tartok, hogy egy olyan politikus, akinek legfőbb tanácsadója a gáti cickány főnökének, Csányinak az alkalmazottja, az nem biztos, hogy a lehető legjobb tanácsok alapján politizál.

Persze lehet, nem érett meg még a magyar a demokráciára.

Sokat spekuláltam ezen, különösen látva az amerikai demokrácia-export sorozatos bukásait a világ minden táján.

Ahol nincsenek tradíciói az angolszász típusú parlamentáris demokráciának, ott a dolgok vége az szokott lenni, hogy az egyik véreskezű despota elkergetése után egy rövid demokratikus tanulmányi kirándulást követően jön a másik, még gusztustalanabb despota.

Lehet, Magyarország is erre van ítélve.

Lehetne ezt persze cáfolni is, de már csak tettekkel, azonnali összefogással, közös jelöltekkel, hatékony kommunikációval.

Nem kell itt Bajnainak Mesterházy ágyába feküdni, Gyurcsányt sem kell szeretni, de együtt fordulni szembe az önkényuralommal – ez bizony kötelező lenne.

Lehet énekelgetni: egyedül nem megy...

No, majd meglátjuk…

:O)))