TÚLZOTT DEFICIT

Természetesen remek lenne, ha az ország többet termelne, mint amennyi a kiadása.

Az még jobb lenne, ha kötelezettségeinek teljesítése után maradna is egy kis pénz az államkasszában, tartalékul nehezebb időkre, vagy valamilyen fontos cél megvalósítására.

Általában nem marad, mert az állam imád osztogatni, ehhez szokott állampolgárai pedig el is várják, hogy mindenféle szükségéleteiket az állam elégítse ki, a politikus meg képtelen ellenállni a nyomásnak, ígérget, mint a bolond, aztán az ígéreteit vagy betartja, vagy nem – leginkább nem.

De ha csak a töredékeit is tartja be, abban az esetben is elszabadulhat a pokol, és az állam eladósodik, külföldre is, belföldre is.

Ez roppant kellemetlen dolog, mert ha az állam a pénzjegynyomda segítségével kívánja orvosolni a problémát, akkor az inflációhoz vezet, ami azzal jár, hogy az emberek ugyanazért a pénzért egyre kevesebb dolgot tudnak megvásárolni, és szép ütemesen elszegényednek.

Az állam eladósodásának gátat kell szabni, saját jólfelfogott érdekünkön túl többek között ezt vállaltuk, mikor beléptünk az Unióba.

A közgazdászok egy ország állapotának vizsgálata során mindenféle mérőszámokat alkalmaznak, az ország eladósodottságát például a GDP - hez mérik - ez az országban egy adott időszak alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke.

Ha az államháztartás hiánya ennek három százalékát meghaladja, akkor a közgazdászok szerint a deficit túlzott mértékű, és az unió szabályai szerint ezt korrigálni illik, aki pedig nem korrigál, azt szankcionálják.

Nálunk ez a probléma 2000-2001-ben kezdődött, amikor az Orbán-kormány a választás megnyerése érdekében vad osztogatásba fogott, majd a vereség első jelére lapáttal szórta ki a pénzt az ablakon, emellett létrehozott egy olyan lakástámogatási rendszert, mely finanszírozhatatlan volt.

GDP arányosan 9.8 %-os hiánnyal adták át az országot, mellesleg kifosztott államkasszával.

Az elképzelésük az lehetett, hogy ha nyernek, majdcsak kitalálnak valamit – élénk fantáziájuk áldásait mostanában élvezhetjük, ha meg nem ők nyernek, akkor az utód dögöljön bele a terhekbe.
Aztán jött Medgyessy, aki rátett még egy lapáttal, a száznapos programokkal ugyan részben orvosolt régen fennálló problémákat, mint például a közalkalmazottak béremelése, de ezzel egyúttal újabb állandó kötelezettségvállalást akasztott az állam nyakába.

Ő azt gondolta, hogy a világgazdaság fellendülőben van, ez a folyamat majd magával húzza Magyarországot is, és az ebből származó gazdasági növekmény majd fedezetet tud nyújtani a megnövekedett kiadásokra.

Sajnos tévedett.

Ez 2004-re világosan kiderült, ekkor indított ugyanis az Unió túlzottdeficit-eljárást az ország ellen, ez pedig Medgyessynek kormányfői posztjába került.
Az őt követő Gyurcsánynak politikai mozgástere alig volt, hiszen a nagy ellátórendszerek reformját csak a következő választás elvesztésének biztos tudatában lehetett volna hozzálátni.

Kibékíthetetlen volt az ellentmondás, az Unió követelte a konvergenciaprogramot, a Fidesz a „minél rosszabb- annál jobb” szép elve alapján bíztatta önkormányzatait a hitelek nyaklónélküli felvételére, Gyurcsány meg megnyerte a választást, elfogadtatta az ország programját a deficit csökkentésére, és ezt 2006 és 2008 között végre is hajtotta, méghozzá anélkül, hogy a nép a maihoz hasonló sanyargatást kellett volna, hogy elviseljen.

Aztán jött a világválság, jött az IMF és jött persze Bajnai, aki 3.8%-os GDP arányos hiánnyal vette – és adta is át a kormányzást Orbánnak, aki az általa unortodoxnak nevezett rablással és a csak általa gazdaságpolitikának nevezett népsanyargatással leküzdötte a maradék 0.8 % - ot – három év alatt.

Közben tönkrement az ország, és isteni szerencsénk lesz, ha a világ pénzügyi rendszere nem kényszerül forrásszűkítésre, mert abban a pillanatban vége az országnak.

Orbán most peckesen járkál fel-alá, holott erre a teljesítményre büszke éppen nem lehet, különösen úgy, ha az ország közben tönkrement, a fél ország a létminimum alatt él, gyermekek tízezrei éheznek, annak érdekében, hogy Orbán meg tudja teremteni klientúráját és szándéka szerint erős középosztályt hozzon létre.

Csakhogy erős középosztály itt csak akkor lesz, ha a szegény nem lesz koldus, hanem meg tud élni tisztességesen - merthogy boldogabb országokban nem az a középosztálybeli, aki minden nap ebédel...
Lenne persze ötletem, hogy mivel játsszon, ne a mi életünkkel, de nem taglalom, nincs értelme.

A túlzottdeficiteljárás megszüntetése örömteli esemény, de ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy ezzel vége van a nehézségeinknek.

A gazdaság stagnál, az Unió nem hisz a kormánynak, a kormány meg ócska kis ravaszkodással iparkodik kibújni kötelezettségei alól.    

Van itt még deficit bőven, van humánum-deficit, van demokrácia-deficit és még ezer gond.                Most az ország helyzete olyan, mint amikor a házigazda alszik, miközben a betörők a lányán töltik kedvüket.

Nagy baj lesz, ha egyszer felébred…

:O)))