2012. január 27., péntek

VÍVMÁNYOK

Elkeserítő ez a szép új világ.
Ha visszagondolok a rendszerváltás szép illúzióira, elszorul a szívem – micsoda lelkesedéssel, micsoda várakozással szaladgált fel-alá a nép közéleti aktivitásban tobzódó része - mi lett a valóság a várakozásokkal szemben?
Ha akkor valaki elmeséli, hogy milyen lesz a világ 2012-ben, azt hiszem, hülyének nézik, de akkor nem divatozott szkepszissel fogadni a változásokat.
A damaszkuszi úton tolongtak azok, akik azt hitték, hogy tíz év MSZMP-tagságot tíz év jobboldali dumával meg némi zászlólengetéssel lehet kompenzálni, a gyanútlan ember meg csak nézett kifele a fejéből, hogy nicsak, kiket is lát hason csúszni a templomokban, ki szónokol, mint falusi forradalmár…
Azt azért nem lehet tagadni, hogy mindenkiben volt valamiféle várakozás, még a legvadabb komcsik is rezignáltan nézték, hogy hogyan bontja le néhányszáz tehetségtelen azt az élhető világot, melyben hittek és melyre többé-kevésbé büszkék is voltak: a felépült lakótelepekre, üzemekre, a vasárnapi húslevessel sorbakapcsolt hat rántottszeletre, meg a napi két üveg sörre a televízió előtt.
Meg a „vívmányokra”, melyekkel kapcsolatban Kádár mindig figyelmeztetett, hogy félteni kell ezeket és utána mindig hozzátette büszkén, hogy van mit félteni.
Hát volt.
De azért a kisember a magáénak érezte ezt a változást és várta a csodát, azt a társadalmat, melytől talán nem is tudta, hogy mit várhat – talán Lada helyett Opelt,
Az élet meg az osztályvezető-helyettesek forradalma eltakarította a szocializmust, és jött az új világ, sok szabadsággal és sok vívmánymaradékkal, melyekről az értelmesebbje tudta, hogy nem maradhatnak fenn.
Antall mondta a változásokkal elégedetlenkedőknek, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni, de ez csak egy cinikus bon-mot volt, mert ha lett volna valakinek annyi esze meg bátorsága, akkor visszaszól: tetszett volna Önnek, kedves Miniszterelnök Úr egy élhető kapitalizmust csinálni!
Nem csinált, aztán utána Horn sem csinált, a Tündökletes sem csinált, Medgyessy is inkább a jólétet növelte volna, pedig a feladat – a társadalom kapitalista pályára állítása egyre sürgetőbb lett, az átalakítás egyre fájdalmasabb, mert közben a nép egyre szegényebb lett, és a nincsből elvenni a választótól nem egy hétköznapi attrakció.
Merthogy a vívmány az vívmány, azt MI vívtuk ki, azt tőlünk elvenni nem lehet, merthogy az nekünk jár, mint ahogy járt apáinknak is.
Az ingyenes oktatás, az állampolgári jogon járó egészségügy, az agyba-főbe támogatott bölcsőde, óvoda, a szülési segély, a GYES, a GYED, a szakszervezeti segély, a táppénz, a nyaralás a vállalati vagy SZOT üdülőkben – csupa –csupa olyan dolog, melyeknek tulajdonképpen értéke sem volt – ez mind járt.
Mikor egy politikusunk azt merte mondani, hogy hazudtunk a választóknak, mert azt mondtuk nekik, hogy ezt nem lehet csinálni tovább, és elkezdte a kiadásokat kissé lefaragni, meg a költségvetést rendbetenni, és nagyon óvatos reformokat hirdetni, akkor Magyarországon kitört a világháború.
Mikor az egészségügyben hozzá akart nyúlni a struktúrához meg kért egy igen kis hozzájárulást a betegtől kezelése költségeihez, akkor mindenki megőrült és handabandázni kezdett, holott az utolsó percben voltunk.
Hogy a Fidesz volt olyan kedves és hihetetlen ostobasággal meggátolta a változást, azzal csak bizonyította, hogy az országért semmiféle felelősséget nem érez, csak a hatalom és saját zsebének degeszre tömése foglalkoztatja.
Az összes eddigi kormány – a 2006-os Gyurcsány-kormány előtt – felelős a kialakult helyzetért.
1989-90 táján egyszerűbb lett volna végrehajtani egy kapitalista változást, akkor ugyanis az embereknek még voltak tartalékaik, akkor talán az új tapasztalatok birtokában sok mindent jobban átgondoltak volna és nem adták volna áldásukat mindenféle eszementek hagymázos ötleteire.
Ma már az ország harmada nyomorog, gyermekek százezrei nem jutnak megfelelő élelemhez, emberek fagynak meg az utcákon, emberek lopni járnak, hogy élelmet tudjanak adni a gyermekeiknek – vagy csak, hogy legyen annyi pénzük, hogy naponta hülyére igyák magukat, - merthogy úgy szeretek részeg lenni, mert akkor nekem nem fáj semmi, - semmi, de semmise fáj…
Ezt az országot veri az Isten, mindig a nyakunkba akaszt egy idiótát, aki az egyébként is hegyekben álló gondjainkat hatalmas kreativitással fokozza.
Ha jól megnézzük az elmúlt évszázadot, alig néhány értelmes politikust találunk, a többség ostoba és szűklátókörű gengszter volt, olyan pedig, aki önzetlenül az országért dolgozott kettő-három, ha akadt, akinek a munkája meg sikeres volt, olyanból csak egyet lehet mutatni.
A feladat megmaradt, át kell alakítani az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert, ebből egy ciklusra egy is elég lenne.
De nem lehet, mert a Vezér kapkod, ő majd megteremti Magyarországot a saját képére és hasonlatosságára, és a siker máris mutatkozik – az ország pontosan olyan lesz, mint amilyen ő.
Idegbeteg, paranoiás, önző és erőszakos, pocsék stílussal és sunyi lopkodásokkal – ehhez képest Kádár rendszere maga volt a Paradicsom.
És a mi fasiszta mintákhoz vonzódó Vezérhez képest Kádár maga volt a felvilágosult abszolutizmus és Európa.
Nehéz évek várnak ránk, és hogy elnézegetem, ez az átalakítás, melybe belelökték az országot, nem lesz túl sikeres.
Azt már látni, hogy az egészségügyből kamionnal hordják ki a pénzt, hogy itt nemigen lesz érdemes betegnek lenni a következő években, az biztos.
Azt is látni, hogy a most kialakítandó oktatási rendszerbe a szegényember gyereke nemigen fog beférni, a diplomások közül az alsó középosztály gyermekei mehetnek majd tanítónak, mint a Horthy-rendszerben, ügyvéd meg abból lesz, akinek pénze van.
Azt is észleli, akinek van szeme, hogy a nagy átalakítás a magyar falut még szegényebbé teszi, pedig ami pusztítást ott a rendszerváltás okozott, az felér egy tatárdúlással.
Az államigazgatás átszervezése is sok eredménnyel fog járni - ezt a nagy tökfej Budapesttel rendelkező országot még inkább főváros-centrikussá teszi, hiszen a vidéki egyetemek-főiskolák ellehetetlenítése lefokozza a településeket.
Talán új vívmányokat kellene kiharcolni, hiszen ma már a középosztálynak is igencsak kell kapaszkodnia, ha a megélhetését és gyermekei jövőjét biztosítani akarja, talán ez az új vívmány egy szelet kenyér lesz?
Mindegy, az élet megy tovább, bár a libák kissé aggódva lesnek lefele, hátha az érzőszívű Semjén nem nyugszik és lövöldözni kezd rájuk, de azért mennek előre évezredes útjukon, költik a tojásaikat, felkészülnek a következő vándorlásra.
Ez adhat reményt nekünk is – a fejlődés némi cikk-cakkal, de megállíthatatlan, megállítására nem képes még a Mi Szent Galacsingörgetőnk sem, bármennyire is tudjuk, hogy le tudja nyomni akár még Chuck Norrist is.
Persze, ha kiderül, hogy halhatatlan, akkor más a helyzet.
Akkor jól rácsesztünk már megint - soha nem lesz itt emberarcú kapitalizmus!

:O))))

10 megjegyzés:

Duplagondol írta...

Az a magyar kapitalizmus, amit fel kellene építeni, az a régvolt géemkázók és háztájizók Magyarországa, de tán nem a sors keze, hogy a nagy felvilágosult bedőlt nagyipart, tönkrement téeszeket és csilliónyi államadósságot is hagyott maga után. Rajta már a számlát nem lehet behajtani, de Antall Józsefen sem, aki urak közül jött, épp, hogy csak kacagány nélkül, persze, hogy nem vette meg a féldisznónkat, mint a Kádár Jani.

Emezt viszont nem értem: „a most kialakítandó oktatási rendszerbe a szegényember gyereke nemigen fog beférni, a diplomások közül az alsó középosztály gyermekei mehetnek majd tanítónak, mint a Horthy-rendszerben, ügyvéd meg abból lesz, akinek pénze van.” Hogy nem volt ez közszájon 2006 után, amikor nekünk egyedül jó volt? Az az alsó-középosztálybeli gyerek, ha már feltétlenül hülyének született, inkább telefonkagylót fog emelgetni vagy elmegy mosogatni Kül-Londonba, de tanítani, azt nem nagyon fog, még ha humánusabb is a közoktatás sötét Horthy-kor óta.

De ezt sem: „Agyba – főbe támogatott bölcsöde”, GYED, születendő gyerek – a három közül melyik a kihúzandó?

Névtelen írta...

Egyetértek!A"rendszerváltás"óta senki nem felelős szavaiért,de tetteiért sem!Azért voltam akkor megtéveszthető,mert hittem a szerzett jogot vissza nem adunk és a jobbitás tiszta szándékában.El nem tudtam volna képzelni,hogy a munkásságot és a parasztságot ílyen sunyi módon szétverjék,lenullázzák,és bagóért felvásárolják a szerzett társadalmi tulajdonát.Első céljuk volt a "vas ököl"megsemmisítése,a gyárak eladása, lerombolása.Ma pedig a szakszervezetek megsemmisítése a fő cél.Itt tartunk, de egyszer felébredünk,és fekelünk....

PuPu írta...

Duplagondolnak:
Ha Gorbacsov nem adja el a jaltai egyezményt, akkor nincs bedőlt nagyipar, nincsenek bedőlt téeszek, az államadósság meg kevesebb volt, mint Orbán első kormánya alatt.
Ezt a kérdést próbáld meg úgy értékelni, mintha egy jégkorongozót máról-holnapra belelöknél a vízbe, hogy mostantól szinkronúszó és felrónád neki, hogy a rossz stílusa mellett még rendes úszónadrágja sincs, nem szólva az orrcsiptetőről.
Aztán meg talán kísérletet tehetnél rá, hogy megértsed, amiről véleményt mondasz, - néha nagy meglepetések érnének...
:O)))

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
Nagy fába vágtad a fejszédet a "Vívmányok"-kal, nem is csoda, hogy nem minden megállapításoddal tudunk egyetérteni.
Pl.: Én nem tapasztaltam, hogy a "kisember a magáénak érezte ezt a változást", hanem a feje fölött, a totális bizonytalanságban és tudatlanságban tartással történt a rendszerváltoztatás. Csak a kárpótlási üveg-gyöngyök osztogatása és a téeszek teljes szétverése után kezdett rádöbbenni a vidéki lakosság, hogy kisemmizte a jogászok uralma. Nagy a bűne az MDF-nek, SzDSz-nek, hihetetlenül tájékozatlanok és felelőtlenek voltak az ország gazdaságának irányításában.
Nem egészen értem mire alapozod azt a véleményedet, hogy "1989-90-ben egyszerűbb lett volna végrehajtani egy kapitalista változást, akkor ugyanis az embereknek még voltak tartalékaik..."? Az eredeti tőke felhalmozás valóban elkezdődött egyesek (Széles, Demján stb) számára, de a munkásoknak, alkalmazottaknak sem vagyona, sem lehetősége nem volt a "vívmányok" kapitalizmusba való átmentésére, vagy újrateremtésére. Szerinted a rendszerváltoztatás felkent papjai bármit is értettek az ország gazdaságának irányításához, tervezéséhez?

Duplagondol írta...

Pupunak: Gorbacsov vagy egy simlis tróger volt, aki pár milliárd márkáért eladott mindent Kohlnak vagy szétment alatta az egész szovjet rendszer és gazdaság. És a szénbányák meg Ózd is pöfékelhetett volna vígan tovább, nyilván, még ha már a hetvenes években is súlyosan deficitesek voltak.

A rendszerváltáskor a GDP arányos államadósság 73 százalékos volt, 2002-ben 57, 2010-ben 80, miért Orbán a viszonyítási pont, nem tudom. Ceterum censeo, láthatod, komcsi nosztalgiákra csak hülyeséget lehet építeni.

PuPu írta...

Duplagondolnak:
Nem ilyen egyszerű ez a dolog.
Az acélipar meg a bányászat - általában a nehézipar szinte mindenhol a világon veszteséges, de szükséges.
Ezerféle oknál fogva, ezek között egy például a foglalkoztatottság kérdése, merthogy ezek az ágazatok szívták fel a képzetlen tömegeket, így aztán vastagon megérte a termelés, - add hozzá a korabeli deficithez a munkanélküli-ellátásra fordított összegeket, meg a másodlagos kiadásokat (egészségügy, bűnözés elleni kiadások egy része ) és mindjárt rájössz, hogy jó volt az úgy, ahogy volt.
De privatizálni kellett és a vevőnek nem kellett a termelés, csak a piac.
Ami meg a GDP arányos államadósságot illeti, az nem mond önmagában semmit - a kérdés, hogy a felvett hitelekkel mit oldott meg az ország, és ki tudja e termelni a visszafizetéshez szükséges összegeket.
Eddig mindig sikerült, igaz, ortodox gazdaságpolitikával.
A mutatószám nem esszenciája a közgazdaságtudománynak, ez egy tapasztalati szám, ami nem is biztos, hogy jól van megállapítva, vagy hogy megfelel a mai kor követelményeinek.
Lehet persze,hogy hitel nélkül jobb élni, de ha választani kell, hogy mi a jobb az ország számára, hitel vagy pl. autópályák nélkül élni, akkor már nem ilyen egyértelmű a válasz!
:O)))

frenk1men írta...

fel kéne má ébredni
http://www.youtube.com/watch?v=bm7L30iC6Vo

duplagondol írta...

Persze, hogy nem egyértelmű. Másként nézve, a bűnözés elleni ráfordítások soha nem voltak olyan magasak, mint az ötvenes években, ha közel egymillió embert állítottak így vagy úgy elő. Nyugat-Európában már akkor sem volt húzóágazat a nehézipar, nálunk mégis azzá tették. Mesterségesen fenn is tartották, a jövedelmező üzletágak kárára, ha már a rendszer önképébe nem fért bele a szerkezet-átalakítás (elbocsátásokkal), az életszínvonal állandó növelésének visszafogása vagy a munkanélküliség felfedése.

De ezt tudjuk, hosszú ideig nem lehet a szart görgetni. Ebben az országban egy Fekete János sztár lehetett, mert azonnal ugrott, ha Kádár intett neki. Azt nem gondolom, hogy a kamu rokkantnyugdíjak, az adóelkerülések, a rablóprivatizáció, az ellátórendszerek változtathatatlansága előre be volt kódolva a régi rendszerbe, legfeljebb voltak viselkedésformák, amik akkoriban alakultak ki.

Humán alapokra, oktatásra, egészségügyre, foglalkoztatásra inkább lehet gazdaságot építeni, mint autópályákra, Gyurcsányék ezt nem egészen így gondolták.

PuPu írta...

Kedves Tóth Péter, ezt én sem így gondolom.
Azt írod: "Humán alapokra, oktatásra, egészségügyre, foglalkoztatásra inkább lehet gazdaságot építeni, mint autópályákra...". Sajnos, ez így nem igaz, mert ha igaz lenne, akkor csupa gazdag és sikeres ország lenne a földön.
A választás itt nem vagy-vagy, hanem is-is, és a politikus művészete az adott országban az adott időpontban és történelmi környezetben a megfelelő arányok megtalálása.
Ha nincs például autópálya, akkor nem jön a működő tőke, akkor nincs kereslet az oktatásra meg a munkaerőre, és csak vergődés lesz az élet.
A nehézipar az ötvenes évek első felében volt húzóágazat, a nyolcvanas években már egészen mások voltak a prioritások, nagy kár, hogy a rendszerváltás szélbe szórta a különféle iparágakba invesztált milliárdokat.
Nálunk egyébként a nehézipar arányos volt a szükségletekkel, melyek teljesen eltérnek a mai szükségletektől, nagy hiba ezt a mai viszonyokból kiindulva értékelni.
A rendszernek valóban prioritása volt a teljes foglalkoztatottság fenntartása, nagyon helyesen egyébként, mert a munkátlanság öl, butít és demoralizál.
A szocializmus kényszeres szidalmazói arról beszélnek, hogy ez a hatékonyság rovására ment, én meg azt mondom, hogy a társadalmi tulajdon korában nem egyes vállalatok, hanem a társadalom hatékonyságát és élhetőségét kell nézni, és akkor máris jobb a helyzet.
De persze a történeke menetével nem lehet szembefordulni, bele kell szépen simulni annak hömpölygésébe és együtt haladni vele...
:O)))

duplagondol írta...

Lehet, hogy művészet, de tisztán ésszerűség, hogy nem vihetjük semmire, ha elfogyunk fizikailag, szellemileg vagy meg sem születünk. Lehetnek kimutatások arról, az autópályák építésével egyenlő arányban áramlott -e be a tőke, vagy figyelni arra, hogy életrevaló országokban vasúton szállítják a kamionokat. Ezekkel együtt van szükség autópályákra, nyilván, de azzal az iszonyat korrupcióval, ami nálunk be lett árazva, állíthatom, többet ártott az építésük az elmúlt években, mint használt. Hosszútávon megérte, de úgy aligha mer mostanában gondolkodni bárki odafent.

Nyugat-Európa túl volt már a nehézipar felfejlesztésén, mikor Sztálin és Rákosi belekezdett. Jó szokás állandóan az elmaradottságunkat emlegetni, de itt ez kézzelfogható volt. Magyarországon egy Ganz-gyár, egy Tungsram a világ vezető vállalatai közé tudott emelkedni, vihette volna sok mindenre a Rába, az Ikarus vagy a Videoton is, ha nincs COCOM-lista és állami tőkeelosztás. Ehelyett kigyulladt a Mikroelektronikai Vállalat a nyolcvanas években.

A 'vállalati hatékonyság' felhozása rossz érv: ez a'68-as reform jelszava volt, nem csak a kapitalizmusé. Előrelépést hozott, Kádár mégis elkaszálta, mert felemésztette volna a rendszerét, a történelem ítélete nagyjából itt volt tetten érhető. Az véleményes, hogy gyáron belüli vattaemberek, a fusizó vagy magukat túlhajszoló géemkások, parasztok, a KGST-piacra tömegtermékeket gyártók a 'társadalmi hatékonyságot' növelték -e. És még így is merengeni lehet azon, hogy a munka értéke akkoriban nagyobb volt, mint a mai időkben.