Hát nem őrizetbe vették Biszku Bélát?
Roppant nagy bajban lehet a Vezér kommunikációs stábja, ha
elő kellett húzni a naftalinból a kissé már molyrágta Vörös Rémet, holott már
csak a vak nem látja, hogy ezzel az emberrel a nagy habverésen kívül semmit sem
lehet kezdeni.
A próbálkozásra mégcsak azt sem lehet mondani, hogy szép
vagy ügyes, egy másodéves joghallgató is röhögőgörcsöt kap, ha elolvassa a
vádat, vagy idézni kezd hosszú oldalakat a sztálini koncepciós perek
történetéből.
Bármennyire is szeretné a Nemzet Betege, a történelmet nem
lehet visszamenőleg annullálni, arról nem is szólva, hogy ő maga úgy viszonyul
Churchillhez, mint a bölömbika egy szép kerekdedre hízott libához.
Mint tudjuk, a bölömbika egy icikepicike kismadár, fene nagy
hanggal.
Betegünk abban a hitben van, hogy ahhoz, hogy kiradírozzon
(Ausradieren!) negyvenöt évet a történelemből, ahhoz elég a kinyilatkoztatás,
márpedig ő kinyilatkoztatni nagyon tud.
Ki is nyilatkoztatta, a csorda meg megszavazta, hogy ami
megtörtént itt 1948 és 1989 között, az mától kezdve nincs, nem is volt, de
legalábbis illegitim.
Hát ebben azért téved, merthogy annak a rendszernek nem ő
osztogatta a legitimációt, hanem Jalta, utólag megvonni ezt pedig nemigen
lehet, hacsak nem Napóleon kollega beleegyezésével, a Hotel Mosolygós egy
kipárnázott betegszobájában.
Az 56 utáni rendszer emellett még legális is volt, hiszen a
korabeli törvények alapján jött létre a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, -
így aztán a tömegoszlatások is legális módon, a korabeli jogszabályok alapján
történtek, mikor történtek.
Biszku felelt a törvényes rend helyreállításáért, ennek
során előfordulhattak akár túlkapások vagy nem szabályszerű eljárások is, de
hogy ilyenre egyetlen korabeli pártvezető sem „bujtotta fel” a rendfenntartó
alakulatokat, az teljesen bizonyos.
Márpedig Biszkut most ezzel vádolják.
Csak katonaidejét előfelvételis nebáncsvirágként töltő mezei
jogász tudja azt elképzelni, hogy egy katonai alakulatot bármire fel lehet
bujtani, lévén, hogy a katona állami utasítást teljesít parancsok alapján - parancsra
masírozik, parancsra veszi a levegőt, parancsra tüzel a parancsban
meghatározott célpontra – tömegoszlatásnál abban az időben általában a tömeg
feje fölé, a levegőbe.
Már, ha nem lőnek rá menet közben, ugye.
Szóval ez az egész ügy egy nagy kamu, de hát kellett most nagyon,
hogy végre valami másról is szóljon a közbeszéd, mint a Vezér elmeállapotáról,
vagy arról a szartengerről, melyet maga hozott létre és melybe oly ügyesen
lavírozta bele magát, hogy mára már rajta röhög Európa.
Erről elterelni a figyelmet, ehhez egy kommunikációs
Leonardo da Vinci kellene, mert a jelenlegi stáb már talán csak azzal tudna
eredményt elérni, ha hasrafektetve a Vezért egy szívószálat dugna a fenekébe,
melynek segítségével szép, nemzetiszínű szappanbuborékokat fújna - egyenes
adásban.
De még ez sem lenne hosszú hatású, mert ez az ember nem tud
leállni.
Bizonyára hisz a maga által megálmodott álomvilágban és
görcsösen kapaszkodik téveszméibe –olyannak látja Magyarországot, amilyennek
látni vágyik.
Ha a valóság esetleg bekavarna, akkor arról nem vesz
tudomást, csak ismételgeti a baromságait.
Ma például azt, hogy az ország virul, az IMF pénzére
tulajdonképpen nem is lenne szükség, ha az Unió nem lenne mély válságban, de
hát így, ebben a helyzetben nem bánjuk, adják, ha akarják.
Mondja ezt az Unió szinte minden gazdasági mutató
tekintetében tökutolsó államának leghazugabb kormányfője, akinek pofátlansága
nem ismer határokat.
Hogy aztán arról ne is beszéljünk, hogy a folyósítandó
hitelhez az Unió hozzájárulása is elengedhetetlen, ezért roppant célszerű a
hitelnyújtási tárgyalások közben fikázni.
Mintha Maris átmenne a szomszéd Julishoz egy kanál
pirospaprikáért, aztán amikor nyílik az ajtó, akkor leköpné, neszeneked te
ribanc, és ide azt a paprikát!
Épeszű államférfi ilyet nem tesz, meg még sok mást sem, amit
ez a paprikajancsi már megtett az ország rovására.
Azon meg már tényleg csak röhögni lehet, hogy Gyurcsánynak
bérleti díjat számláztatott ki a Kossuth tér négy ember által, éhségsztrájk
céljára igénybevett szegletére!
Na, nehogy már ingyen fogyjon le ez a piszkafa, mikor ő még
pénzért sem képes rá!
Nehéz napok ezek, neki is, szponzorainak is meg az országnak
is.
Persze annyi mindent és mindenkit túléltünk már, túléltük az
ostoba és gyáva Horthyt, az elmebeteg Szálasit, az agresszív és sunyi Rákosit,
túléltük 56 megtorlásának nem könnyű éveit, aztán a rendszerváltást, az ország
elkótyavetyélését, - őt magát is már egyszer - hát miért is ne élnénk túl
másodszor is?
Ne is reménykedjen!
:O)))
11 megjegyzés:
Ez megint jó volt :)
Azért remélhetjük, hogy a nagy visszamenőleges hatályú törvénykezések professzora majd visszamenőlegesen is beszedi a Kossuth teret 2006-tól sátortábornak és pöcegödörnek használó csürhétől a bérleti díjat!
Azért csak gondoljatok bele. Most megint előjött Gyurcsány, és látványos megjelenést produkált. Azt gondolom, mindenek ellenére, megint jó volt az időzítése. A parlamenti ülésszak megkezdése, Orbán nagy szónoklatára válasz. És a frászt hozza megint drága miniszterelnökünkre. Mert nyilvánosságot kap. Mindegy milyet, de a sajtó is kénytelen lesz vele foglalkozni. Úgy gondolom, most jön el a kutyavilág. Mert ez nagy kihívás a Mi Drágánknak. Csak fokozni fogja rémálmait, amiből nekünk semmi jó nem származik.
Pupu, azért Gyurcsány rátehetett volna még egy lapáttal! Mivel a jobbosok azzal akarják idegesíteni, hogy előtte zabálnak - közhírré kellene tenni, hogy az éhezőknek ételosztás lesz a Kossuth téren!
Egyébként elég sok fórumon firnyákolják, hogy miért ő, miért így, meg egyáltalán - de azért kezd erős súlya lenni annak a tábornak, aki azt mondja, hogy "mi akartuk, hogy legyen már valami" Nos: Gyurcsány legalább próbálkozik, és ez már több, mint amit a többiről el lehet mondani!
Amit ez a skizofrén alak művel, az az ország teljes pusztulását vonja maga után.
Ennek a tevékenységnek semmi köze az ún. NER-hez, amit én úgy fogalmaznék meg, hogy a Nemzeti Elmebeteg Roadshow. Hiszen minden intézkedésük ezt támasztja alá.
Kaptam ezt az e-mailt, egy részletet kiemelnék:
"Orbán 1998-2002-ig nem vezette rosszul az országot, nem engedett sokáig az osztogatás delejes csábításának, csak az utolsó évben kezdte el. Legnagyobb hibája, mit hibája bűne, hogy 2001-től lemondott a pénznyomtatás jogáról és a Magyar Nemzeti Bankot átjátszotta az Európa Központi Bank fennhatósága alá. Most meg e tette jóvátételéért harcol, szerintem kilátástalanul. Erről persze nem nagyon beszélnek. -Elek Attila"
A cikk teljes terjedelme megtalálható a Szabad Európa újságban.
A magadfajta kommereket Biszkuval együtt már régen ki kellett volna végezni.
A kis hóhérpalántának:
Te vagy az, aki visszamenőleg is igazolja a megtorlásokat.
A hozzád hasonló férgek szennyezték be 56-ot is, büszke lehetsz rájuk, te majom!
:O))))
Lófaxot pupuka, te még abban is a kádárista hóhérrezsim létének legitimációját látod, ha Flet0 seggén a szőr balra kunkorodik miközben nyalod.
"az ostoba és gyáva Horthyt, az elmebeteg Szálasit, az agresszív és sunyi Rákosit, túléltük 56 megtorlásának nem könnyű éveit, aztán a rendszerváltást, az ország elkótyavetyélését" - na de ezt most mind egyszerre kaptuk meg...
Baltaszár egyedül többet árt Magyarságnak mint a tatárjárás, a törökök, az osztrákok, meg az oroszok együtt.
Én már 20 éve mondom, hogy ez a faszi a Csaucseszku, Sztálin, Hitler, Fidel meg az összes diktátor reinkarnációja egybegyúrva.
Vagy maga a patás ördög született a földre.
Isten irgalmazzon nekünk.
PUPU!
Ez a szárított lóhúson nevelődött "fajmagyarunk" csak egy degenerált agyú provokátor. Ne akadj ki rajta. Sajnos, az ilyen fajtából ma még, egy egész nyáj van. Hála Kádárnak, és puha diktatúrájának, hogy ilyen szeretetreméltó emberek szinesíthetik ezt a csodálatos Orbán "demokráciát", melyben Vezérünk mindenben egymaga dönt.
Biszkut felmenteni , Csatáryt kivégezni!
Megjegyzés küldése