Vannak szervezetek, melyektől időnként sikítófrászt kap az,
aki megpróbálja megérteni a társadalmi folyamatokat.
Az egyik ilyen társaság a militáns zöldek.
Hogy mekkora károkat tudnak okozni, arra példa Bős-Nagymaros
ügye, hogy mennyire hülyék ahhoz, amivel foglalkozni kívánnak, azt pedig szépen
példázza a dízelmotoros szívattyúkkal feltölteni kívánt Szigetköz - az ember
nem is tudta, hogy sírjon, vagy röhögjön.
Tízezrek vonultak anno megvédeni a Dunát, amire aztán buzgón
hivatkoztak is azok, akik az akcióból politikai tőkét kívántak kovácsolni
maguknak.
Nekik bejött, az ország meg ma is nyögi és még sokáig nyögni
is fogja a sokmilliárdos kárt, az emberek, akik vonulásztak pedig máig azt
hiszik, hogy jó ügyet támogattak, holott kártékonyak voltak, mint a
krumplibogár.
Amíg nem jut eszébe valakinek ismét manipulálni őket, addig
önmaguk formábantartása céljából a dohányosokat vegzálják szent buzgalommal,
kikiáltva őket a népegészség fő ellenségeivé ebben a koszos, büdös, parlagfűvel
borított országban, ahol az emberek egészségére nincs pénz, ahol emberek
százezrei éheznek, nyomorognak.
Ami persze nem csípi a belbudai csipkéslelkű környezetvédők
érzékeny szemét, hiszen több mint öt méterre éheznek a kapujuktól, ugye…
Meg a szemét, a kosz, a folyamatos környezetszennyezés sem
bántja őket, de az fontos, hogy a buszmegállókban ne dohányozzon embertársuk,
vendéglőben egy elkülönített dohányzó helyiségben ne szívhasson el egy
cigarettát ebéd után, ellenben nem zavarja őket sem a Százhalombattai Erőmű tíz
települést befedő korma, sem az, hogy a buszmegállóban a százéves Ikarusz a képükbe
köp alkalmanként két kiló kormot, - vicces népek.
A Százhalombatta-környéki településeken olyan a tüdőrák,
mint máshol a nátha – előbb – utóbb mindenki megkapja.
Az M0 – tól pár kilométerre lakom, ha rossz a széljárás, a kipufogógázok
szaga megüli a települést, ezek meg azon élvezkednek, hogy felnőtt embereket
kiállítanak az utcára a munkahelyük kapuja elé, mert azok nem zsírral, cukorral,
ízfokozókkal, tartósítószerekkel meg alkohollal mérgezik a szervezetüket, hanem
nikotinnal.
Közben meg házi pálinkafőzésre bíztatnak, butulj paraszt!
Még mielőtt valaki, ugye – nem dohányzom.
Ennél persze sokkal kártékonyabb a politikai manipuláció, amikor
tömegeket próbálnak megtéveszteni.
Ennek a törekvésnek egyik legékesebb példája a Milla, mely
még az LMP - nél is rafináltabb módon próbálja manipulálni a választókat,
pedighát az se semmi.
A Milla pártokfelettiséget hirdet, merthogy a pártok ilyenek
meg olyanok, mindegyforma, a politikusok mind lopnak, és csak ők azok, akik nem
politikusok, kivéve a 4K-t, amely majd maga lesz a tisztaság és emelkedettség.
Programot nem adnak, csak tagadnak, azt már tudják, hogy mi nem kell, de hogy mi kellene helyette, abba már félnek belemenni
Évente két rendezvényt tartanak hangzatos jelszavakkal, ahol
szidják kicsit a kormányt - persze konszolidált keretek között - majd mindenki
elégedetten hazamegy, hogy tett valamit a demokráciáért.
Mintha a libacsapat tagjainak azt tanácsolná valaki, hogy ne
törődj te liba senkivel, repülj egyedül telelni, merthogy az a helyes, nem
mindenféle kétes hírű vezérlibák szavára hallgatni.
Amelyik liba annyira buta, hogy hisz neki, az garantáltan
megdöglik útközben, csakúgy, mint az, aki egy parlamentáris demokráciában pártok
nélkül akar eljutni egy boldogabb társadalomba.
A parlamentáris demokráciát ugyanis pártokra optimalizálták,
melyek érdekeket és értékeket fejeznek ki, és aki a saját érdekeit
érvényesíteni akarja, az a pártokon keresztül teheti meg eredményesen.
Lehet persze próbálkozni egyénileg is, de ettől még a kutya
sem fog törődni a bánatos delikvenssel, ha meg elindul a választásokon, akkor
csak magát képviseli és legfeljebb a Mama fogja rá adni a szavazatát.
Persze lehet szép elméleteket gyártani, de a tapasztalat
párszáz éve ez, úgyhogy lehet itt szépelegni, meg unortodox elméleteket
kovácsolni, de győzni nem.
Normál menetben még el is menne egy ilyen semmire sem
alkalmas szervezet, de most rendkívüli időket élünk, mert most éppen a
demokratikus állam lebontása és egy kis magyaros, szélsőséges önkényuralmi
berendezkedésecske felépítése folyik.
Ilyen esetben pedig fontos, hogy a választókban felhalmozódó
feszültséget levezesse a hatalom, és erre pont megfelelő egy ilyen szervezet –
kézben tartott hangoskodás, a választók szétporlasztása, az összefogás
meghiúsítása.
Ehhez kell a pártok kizárása a rendezvényekről, politikusok,
politikai tettek és politikai pártok demagóg összemosása, kis hőbörgés, tiszta
tekintetű, megtévesztett fiatalok színpadra tuszkolása, az apolitikus
magatartás dicsőítése.
Miközben ezzel éppen, hogy politizálnak, méghozzá könnyen
felismerhető cél – Orbán hatalomban tartása - érdekében.
Nem véletlen, hogy a Millát a hatalom részéről még egyetlen
komoly támadás sem érte, míg a többi szervezet kapott már jócskán hideget-meleget.
Nem kellene mindig hagyni, hogy hülyére vegyék a
társadalmat, nem kellene állandóan politikai prostik után loholni, mert lehet,
hogy szép a seggük, de utánuk sokáig fáj majd, ha pisilni kell.
Nem kell mindenkinek egyforma elveket vallani, de a cél – az
önkényuralmi törekvések megszüntetése - érdekében össze kell fogni.
El kell zavarni Miháj királyt, helyre kell állítani a
jogállamot és utána egy élhető országot kell teremteni.
Az se baj, ha majd gúnyosan az Unó legvidámabb barakkjának
hívják, az is jobb lenne, mint amerre ma tartunk.
:O)))
10 megjegyzés:
Pupu
Ez aztán egyértelműen MILLA ellenes, nem csak egy kis oldalcsapás feléjük, mint az előző posztban. Egyébként tökéletesen egyetértek. Említettem, hogy (másokkal együtt) idéztünk az AN-n,de azt nem, hogy vagy 100 hszben ezt ki tárgyaltuk a Szolidaritása az Operánál tüntet c. cikknél. És másnapra eltűnt mind a 100 hsz, helyette 1 db maradt (amely NEM volt ott azidőben, amikor állítólag felrakták) és amely ömlengve részletezte a Millás Olgánál tett nyilatkozatát.
Szóval vigyázz, és ellenőrizd a tűzfaladat, vagy ami más védelmed van. Egyébként ez az egy húzásuk is bőven elég lenne ahhoz, hogy alátámasszák a mondandódat.
Nem azonos attitűd az apolitikus és a PÁRTpolitikától mentes viszonyulás, mely utóbbi jellemzi a Millát. Aki apolitikus, az eleve nem vesz részt tüntetéseken, semmilyen szinten nem érdeklődik a közélet iránt, véletlenül sem jár demonstrációkra.
Összefogást emlegetsz, miközben a Millát kapásból kiközösítenéd a nagy összefogásból (mely egyébként egyre késik, olyannyira, hogy nem is fog létrejönni, amilyen impotens az ellenzék).
Nem mintha sokat remélnék a Millától, ámde nem kellene lebecsülni azon szavazók táborát, akik pártjukat vesztették, és nem látván semmit a honi kietlen politikai térben, a civil mozgalmakban reménykednek.
Magam nem remélek már sem a Szolidaritástól, sem a Millától semmit, ám nem gondolom, hogy szatelitek, még kevésbé, hogy a Fideszt segítenék.
Ekképpen nem látom, hogy bármi is alátámasztaná mondandódat.
Kedves PuPu,
borzasztóan sajnálom, de ezt a "civil" kezdeményezést képtelen vagyok elválasztani az LMP-től. Olvasom má blogon, hogy - nagyzoltan idézve - 23.-án a Milla tüntet, a többi puccsista.
Határozottan az az érzésem, hogy ráült a kormánypárt a civil kezdeményezésre, pontosabban a vezetők ültek rá a kormánypárti hajóra.
Így azután többet oda nem.
Kedves Éva! Amikor a hozzászólást írom (3/4 9), az AN ominózus cikkénél 115 hozzászólást olvasok. Böngésző problémád nincsen?
(Nagyon régen nem volt alkalmam kommentelni Téged, de olvasni mindig.)
törzsi
Gets a Millás ATV-s nyilatkozatára utaló szövege UTÁN volt kb 100 hsz, a HELYETT van az 10 óra körül a Millás szövegéről ömlengő szöveg. Holott éjfélkor már 200 hsz körül jártunk.
És állítólag este 10-től reggel 9-ig semmi. Már ennyitől is hiányérzeted lehetne, én viszont tudom, hogy igen élénk és pezsgő vita volt, ami eltűnt.
Egyébként pont most hallgattam az ATV Startban, hogy a Milla az LMP-vel fog össze. Okos ember ennyiből is ért (aki pl az LMP-t a fidesz baloldali szavazókra vadászó segédcsapatának tartja)
A Milláról:
http://progressziv.blog.hu/2012/09/22/kezdjuk_el_a_jovot
Pupu, én nem gondolom, hogy Milla ellenes vagy.Azt viszont gondolom, sokakkal együtt,hogy az összefogást mindenféle kifogással,önös érdekből, magamutogatásból most mégis gátolja mint a Milla, mint az LMP.Én eddig minden kormányellenes tüntetésen résztvettem, bárki rendezte, mert fontosnak tartom, hogy minél nagyobb tömeggel minél nagyobb erőt mutassunk. Ha véletlenül ez mégis összejönne, nagyon örülnék.De úgy gondolom, akkor nem Magyarországon élnénk.Tehát nincsenek illúzióim.
Ha felaprózódnak az ellenzéki erők, amire sajnos számíthatunk,elérjük, hogy Orbán megint triumfálhat! Micsoda hülyeség, hogy a pártok nélkül esetleg lehet választást nyerni? Mindíg, mindenhol közös fellépés,közös jelöltek kellenek,különben már most elvesztettük a 2014-es választásokat!! Meghallani nehéz ezt,vagy megérteni?
Kapat
Magam is elmentem a legtöbbre, erre is elmegyek - bár rossz érzéssel. De tisztelettel a részt vevők iránt - no meg amiért ÁTvonulva az Operától mi is sokszoros tömeget tudunk mutatni, mint a békamenet.
Ha csak a "meghallás" a baj, megpróbálhatjuk skandálni:
Öss-sze-fogást! Ösz - sze -fogást!
Azt talán meghallják. Ha elég sokan elkezdjük, reméljük a tömeg folytatja. Ez valamivel több lenne, mint csak némán ott ácsorogni.
Persze nincsenek illúzióim, hogy akármilyen harsány szöveget az LMP meghallana - senki sem annyira süket, mint aki nem is akar hallani.
Viszont a közvélemény-kutatásokra talán odafigyelnek. Megcélozták az összes szavazó 25 %-át? egyelőre a saját korábbi szavazóik 30 %-ánál tartanak, ezzel az elkülönülő magatartással leküzdötték magukat 6-ról 2 %-ra, azaz jóval a parlamenti küszöb alá.
Ez egyébként reményt nyújt a jövőre: azért a szavazók MÉGSEM annyira hülyék, és értékén tudják kezelni a tetteiket! Pl a választási összefogás ígéret felrúgását a II.kerületben, az el sem indulást Lázárhelyen, Schiffer szélsőjobbos "barátkozását"...
"Megcélozták az összes szavazó 25 %-át? egyelőre a saját korábbi szavazóik 30 %-ánál tartanak"
hát ez világos... és valóban nevetséges.
"koszos, büdös országban" "dohányozzon embertársuk" Ezen túlzások "segítsége" nélkül is nagyon ütős írás ez Pupu!
Megjegyzés küldése