2012. szeptember 18., kedd

KÖZÖMBÖSÖK


Általában a politikából kiábrándultnak tartják magukat, ezt aztán műveltségüknek, vérmérsékletüknek és a divatnak megfelelően fejezik ki, majd elégedetten hátradőlnek a fotelban, a divatos pub székén vagy nekibillennek a pultnak a Zokogó Majomban, mélyen átérezve saját fensőbbségüket.
Sokan vannak, és sajnos elegen is ahhoz, hogy segítségükkel bele lehessen taszítani Magyarországot a pöcegödörbe, de ha valaki azt mondaná nekik, hogy nem jó hazafiak, nem szeretik ezt az országot és ellenségei az igazságos társadalomnak, hát lenne felháborodás meg pofonok sűrű csattogása.
Pedig az igazság az, hogy bizony, bennük testesül meg az a kritikus tömeg, mely Magyarország sorsát jobbra vagy még a jelenleginél is rosszabbra tudná fordítani, ha akarná – de nem akarja.
Nem egy homogén társadalmi csoport ez, sokféle indíték vezeti tagjait, de az eredmény ugyanaz lesz: közömbösségük eltorzítja a választások eredményét, meghamisítja a társadalmi akaratot.
Még csak nem is sportszerűek, mert amellett, hogy távol tartják magukat a döntéstől, azért követelnek és tiltakoznak, számon kérnek és siránkoznak olyan dolgok miatt, melyek be sem következtek volna, ha ők gyakorolják állampolgári jogaikat.
A legszélesebb és leginkább megérthető réteg közülük a legszegényebbeké, akik már elvesztették minden reményüket, akiknek a létfenntartás kemény mindennapi küzdelmet jelent, akik nem látnak maguk előtt utat a felemelkedésre, de még gyermekeik, unokáik felemelkedésére sem.
Ők a választásokon való részvételt felesleges bohóckodásnak tartják, a politikát meg eszköznek arra, hogy a gazdagok lopjanak és még jobban éljenek – az ő rovásukra.
Iszonyatosan nehéz megmozdítani ezt a réteget, mert ők aztán valóban elveszítették hitüket az államban, megkockáztatom, még a hazában is, mert ez a haza nem védi meg őket, nem segíti, nem támogatja őket, még élelmet is csak annyit ad, amennyi az éhenhaláshoz sok, az élethez kevés – ezt a hazát közülük sokan nem is érzik a magukénak.
Még mielőtt elkezdene valaki cigányozni, leírnám, hogy ez a probléma nem a cigányok sajátja, ez az egész magyar társadalom gondja.
A cigányok ebben a relációban csak arra jók, hogy a nemcigány nyomorultaknak adjon a társadalom célt a gyűlölethez, nehogy az összes magyar cigánynál háromszor – négyszer több nyomorult a gazdagokat kezdje el gyűlölni.
Hadd érezzék legalább abban különbnek magukat, hogy ők nem cigányok, míg ők is éhen nem vesznek vagy meg nem fagynak télen.
Ezekkel az emberekkel el kellene hitetni, hogy van hatásuk a társadalomra, csak éppen élni kellene azzal a kevés lehetőséggel, melyet a modern polgári demokrácia biztosít számukra, igencsak behatárolt keretek között.
Ehhez viszont nekik nagyon egyszerű szavakkal és magyarul kellene elmondani, hogy miért kell szavazniuk, miért a baloldalra, mitől jobb az nekik, ha egy baloldali párt programját támogatják.
Konkrét dolgokról kellene nekik beszélni.
Ők azzal nem lesznek kisegítve, ha különféle narratívákról, GDP-ről, meg egyéb, számukra értelmezhetetlen fogalmakról énekelnek nekik, ellenben ha valaki azt mondja, hogy ha mi győzünk a választásokon, akkor nem a leggazdagabbak gyerekeit fogjuk támogatni, hanem a tied, abból értenek.
Ha győzünk, akkor a gazdag több adót fog fizetni, mint a szegény, vagy mint az átlagember és az abból befolyó többletpénzből a te életkörülményeiden javítunk, neked fogunk munkát és tisztességes keresetet adni - ezt megérti még a legelmaradottabb félanalfabéta is.
Máshogy ez nem megy, és ehhez nem kell populistának sem lenni, inkább a programnak kell igazodni a négymilliónyi nyomorgó elvárásaihoz.
Vannak aztán a középosztály közepesen értelmesnek mondható tagjai, akik jobban szeretnek hőbörögni, mint értelmesen gondolkodni, ők azok, akik szerint minden párt és minden politikus egyforma, mindegyik lop - erre szoktak a baloldali politikusok megtörten bólogatni, hamut szórni a fejükre, mert beszari népség ők tulajdonképpen.
Pedig ha zongorázni tudnám a különbséget egy baloldali kormány és egy jobboldali tevékenysége között, hát én lennék Richard Clayderman.
Sajnos azt tudomásul kell venni, hogy a mai politikai verseny elsősorban kommunikációs verseny, és ha van valami, amit felrovok a baloldali kormányoknak az az, hogy a teljes médiát átengedték a jobboldal kezére, márpedig a teljes középosztály onnan tájékozódik, ha politikáról van szó.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a baloldalnak nem lehet eljuttatni üzeneteit a választókhoz, csak azt jelenti, hogy ezerszer nehezebben, mint a kormánypártnak.
Tulajdonképpen vissza kell nyúlni a baloldali hagyományokhoz és a személyes meggyőzés fárasztó eszközéhez kellene nyúlni, ehhez viszont kellenének felkészült emberek, akik az új „agitátorokat” felkészítenék, összehangolnák munkájukat, segítenék őket.
Aztán itt van a legnehezebb probléma, a fiatalok ügye.
Ők azok, akik már az internetről tájékozódnak, és akiknek körében leginkább divat apolitikusnak lenni.
A legszörnyűbb az, hogy az internet is a jobboldalé leginkább a szélsőjobboldalé lett, a számos jobboldali vagy baloldalellenes portállal szembe egyetlen markáns baloldali portált sem tudunk állítani, nem vagyunk képesek eljuttatni a fiatalokhoz elképzeléseinket a jövőről.
Ennek egyik oka az, hogy ilyenek sok esetben nincsenek is, vagy ha vannak, akkor különféle éttermek asztalainál összeülő társaságok magánjellegű ötletelései maradnak.
Vagyunk jónéhányan, akik várjuk a szakértelmet és a hatékony szervezést, akik szeretnénk tudni, hogy mi a terv a közömbösök megnyerésére, mert ugye az aktív baloldali érzelmű embernek tudnia kellene, mit mondhat, mit ígérhet közömbös barátjának, szomszédjának a hazudozás veszélye nélkül.
Ma még egy libacomb illatának ígéretét se meri senki se megkockáztatni, mert bő másfél évvel a választások előtt még az sem dőlt el, hogy mely pártok számítanak demokratikus ellenzéknek, ki vezeti majd a harcot, ki ki mellett áll majd, mikor zeng az ég.
Márpedig egy szétforgácsolt ellenzék képtelen lesz megszólítani a közönyösöket, akik távolmaradása nagyjából el is dönti majd a választást – nem a mi javunkra.
Már zengeni kellene az országnak attól, hogy kisember, ezek távol akarnak tartani téged az urnáktól – hát hagyod ezt?
Ehelyett Árok Kornél nyilatkozatát lehet olvasni arról, hogy ő nem is hallott arról, hogy itt október 23.- ra közös ellenzéki tüntetés lesz.
Szerintem már meglehetősen régen feltalálták a telefont, meg aztán udvariasság is van a világon, nem kellene ilyen amatőr idiótaságokkal elbizonytalanítani azokat, akik alig várják már a demokraták közös fellépését.
Van teendő elég, neki kellene talán látni a munkának.

:O)))

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jó a M. L. K. idézet a képen!
Bravó!

Zsófi írta...

Kedves Pupu!

A legijesztőbb - legalább is számomra - az, hogy még a tudatos, tenni akaró, demokrata ellenzékit (például engem is) lassan tehetetlenné, depresszióssá teszi az önmagát demokratikusnak, netán még baloldalinak, liberálisnak tartó ellenzék önpusztító ellenségeskedése, beteg nárcizmusa!
Lassan őrlő méreg ez, amely akkor is hatással van az emberre (rám legalább is), ha pontosan felméri a felelősségét, és tenni is akar, szeretne!
Olyan, mintha lidérces álomban futóhomok ellenében próbálnánk futni! Előbb, vagy utóbb megállunk és megfulladunk!

Névtelen írta...

" én lennék Richard Clayderman" - aki bár pocsék zongorista, de szép szőke haja van. Jobb példát legközelebb, kedves PuPu!

Kaskötő István írta...

ngpira 78Az orbanizmus alapját szólgáló magyar SZENTHÁROMSÁG:
BUTASÁG, KÖZÖNY, FÉLELEM.
A Butaság és Közöny adott magyar sajátosság, Orbánnak már csak a Félelmet kellett
hozzáadni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jövője biztosítva legyen.

Kapat írta...

Köszönöm Zsófi, hogy leírtad azokat az érzéseket, melyeket én is érzek! Alap probléma a mai cikked PuPu, szerintem minden demokratának aki változást szeretne, erre kellene koncentrálnia.
Igen sokan tehetelenül, egyre inkább elkeseredve hallgatjuk az "önmegvalósítók" büszke kijelentéseit, hogy ki, kivel, miért nem! Saját választóikra hivatkozva egyéni kis ambícióik mentén gondolkodnak.Nem értik meg, hogy minden rajtunk áll, de ehhez az kell, hogy végre a lényegről együtt gondolkodjunk! Utána nyugodtan megegyezhetnének, hiszen minden csoportnak, pártnak vannak jó, szerethető elképzelései.Nagyon szeretném, ha az értelem győzne a kisstílű egyéni ambíciók felett!!

éva írta...

Pupu, pedig olyan eccerű:
"Eosszabbul élsz, mint 4 éve, és ha nem szavazol ezek ellen, 4 év múlva még ennél is rosszabbul fogsz élni"
Zsófi:
Kezdik a neten hangoztatni, hogy aki kiiratkozik az összefogásból (vagy be sem iratkozik) az ne számítson a szavazatunkra. Azaz az ilyet mindenképpen bojkottáljuk.

Irkomirko írta...

Kedves Pupu!

A választási regisztráció tervezett bevezetése olyan horror akció, amihez foghatót még az írástudatlan bennszülöttek számára sem alkalmaznak, nemhogy Európa "mintaállamában", "tündérkertjében"!

Sokat nőtt szememben Kálmán Olga, ahogyan a családon belüli erőszak és a választási regisztráció témában falhoz állította az ATV műsorában a szenteskedő Pálffy Istvánt. Szóval ez a király is teljesen meztelen, kulloghatott haza okos kis feleségéhez jó modort tanulni???!!! És ilyen sötét agyú szavazógépezet dönt az ország sorsáról nap mint nap!

Na, Gerő András történész is megérdemli az utóbbi időben ellene feltámadt ellenérzéseket. A választási regisztráció 2009 évben megalkotott innovációs ötlete termékenyíthette meg a FIDESZ agytrösztjét, tehát a FIDESZ számára az alkotmányos királyság bevezetése sem lesz "ördögtől" való, hiszen a királyság is, mint üdvözítő államforma Gerő András ötletsziporkái közé tartozik.