KAKASÜTÉS

Nem, nem kaka-sütés, hanem kakas-ütés a neve a meglehetősen szép múltra visszatekintő népi játéknak, melyet néhány évvel ezelőtt betiltottak a Somogy megyei Csurgónagymartonban, állatvédelmi okokkal magyarázva a döntést.

Hogy aztán kit védtek, a kakast vagy a résztvevőket, ezt ma már jótékony homály fedi, merthogy ezt a népi hagyományt úgy kellett ápolni, hogy nyakig beástak a földbe egy kakast, majd a bekötött szemű résztvevők cséphadarót ragadtak és megpróbálták kupán csapni szegény Kukorit.

Közben persze leginkább egymást ütötték, a kakas legnagyobb örömére.

Na, a mai demokratikus ellenzék éppen ezt a játékot játssza, azzal nehezítve az eredeti feladatot, hogy itt a kakas nincs földbeásva, ellenben virgonc módon rohangál a Duna gátjain, hogy szemmel verve a folyót megvédje az országot.

Mit mondjak, az ország aggódva figyelte a megvédés folyamatát, mert legutóbb amit megvédett a Nemzet Kiskakasa, az eltűnt, mint a büdösség és soha többet nem látta sehol, senki.

Most éppen Szerbiát készülünk megvédeni, annyi a szerbeknek.

A kakas-ütés ellenben olyan ütemben folyik, mint a Duna, hogy aztán mi lesz a vége, majd meglátjuk.

Egyelőre az ellenzéki pártvezetők verik egymást a cséphadaróval buzgón, ahelyett, hogy a kakas taraját próbálnák meg beleverni a két füle közé, a kivétel talán – már megint - Gyurcsány.

A DK elnöke ma kissé elengedte magát, szokásával ellentétben nem csak azt mondta, hogy „a kutyafáját!”, hanem ennél erősebb kifejezésekre is ragadtatta magát a Nagy Imre mártír miniszterelnök kivégzésének emlékünnepségén elmondott beszédében.

Elég meghökkentő volt, bevallom.

Autóban hallgattunk egy részletet a beszédből, és sógornőm meglepett arckifejezéséből rögtön láttam, az apolitikus választó számára a megnyilatkozás olyan, mint amikor egy esküvőn a menyasszony talpig mirtuszban elszellenti magát, cifrán, a végét kicsit kitartva.

Még, hogy egy politikus ilyeneket mondjon a beszédében, ahelyett, hogy egyrészt, meg másrészt!

Váratlan és meghökkentő volt.

A volt miniszterelnök természetesen kiváló beszédet mondott, melynek Nagy Imrére vonatkozó passzusaival lehet vitatkozni, de az országra vonatkozó megállapításai vitathatatlanok.

De talán nem is baj ez, talán ideje volt már, hogy a kormánypárti politikusokkal végre valaki olyan hangnemben társalogjon, melyet még akár Felcsúton is megértenek, de legfőképpen megértenek azok a jobboldali szavazók is, akikből Orbán engedelmes zombikat faragott, akiktől elsinkófálta a szabadságot és a demokráciát.

Merthogy ők vannak a legjobban átverve, nem mi.

Mi nemigen hittünk Orbánnak, azonnal be tudtuk árazni választási ígéreteit, minket nem ért meglepetés, de híveit - hacsak nem orvosi eset számba menően ostobák – még ha tagadják is, vélhetőleg igen.

Nagyon is.

A mai politikai csinnbummcirkuszban az átlagválasztó ingerküszöbét a halkszavú beszéd már nem éri el, hát kiabáljuk kicsit a fülébe az igazságot, hátha elakad valahol a két füle között vezető úton…

Ez a beszéd nem Orbán szektavezér bódult híveinek szólt, hanem azoknak, akiknek elege van az ország kirablásából, a politikusok következmények nélküli hazudozásaiból.

Nem azoknak, akik a mai magyar politikát úgy nézik, mint a kereskedelmi televíziók valóságshow-it, hanem akik képesek felérni ésszel azt, hogy ami itt folyik, az az életükről, gyermekeik, unokáik életéről szól.

Érdekes, értékes beszéd volt, az utóbbi évek legjobb politikai beszéde Őszöd óta.

Sok mindenről beszélt a volt miniszterelnök.
Miközben méltatta Nagy Imre kiállását, közben revideálta, pontosította Kádárral kapcsolatos álláspontját, megmutatva, hogy képes az árnyalt történelemértékelésre, és talán visszahódítva sok baloldali szavazót, akik sérelmezték életük, munkájuk devalválását,  akik számára Kádár rendszere ehhez a mai katyvaszhoz képest maga volt a földi paradicsom.

A volt miniszterelnök buzdított az összefogásra, próbálta felébreszteni demokrata kollegái lelkiismeretét, ismét bizonyítva a magyar politikai paletta érdekes összetételét, melyben a maffiával szemben egyetlen államférfi áll a sok torzsalkodó és tehetségtelen politikus között – őt Gyurcsány Ferencnek hívják.

Mindenesetre a Fidesz – a leamortizálódott Selmeczi Gabikát váltó - primitív szóvivője csak a Bajnai-Gyurcsány ötletes szófordulattal operált, és várhatólag nem is akar majd érdemi vitát folytatni vele. Hiszen sokkal könnyebb Gyurcsány takarodj - ot kiáltani, Libajnaizni, mint az ország sorsáról és a demokráciáról vitázni…

A héten folytatódik a Mesterházy-Bajnai párbeszéd.

Azzal kellene kezdeni, hogy egy nyugodt kávé mellett megnézik a Gyurcsány-beszédről készített videót, aztán három percig mindegyikük csendben ül és elgondolkodik a jövőről, az ország sorsáról, a mi sorsunkról.

Ti is nézzétek meg, ameddig még lehet, és próbáljátok rávenni minden ismerősötöket erre, mert a kormánypárti médiából mást nem fognak hallani, csak a szövegkörnyezetükből kiragadott szaftos mondatokat.

Az igazságot sokféleképpen el lehet mondani, a volt miniszterelnök ezt már minden hangszeren bemutatta.

Neki nem kell a kötőjeleket is papírról felolvasni ahhoz, hogy tudja, mit is akar mondani.

Most harsonán adta elő azt, amit máskor clavicembalón szokott – ezt a hangszert is érti.

De ti vajon megértitek-e?

https://www.youtube.com/watch?v=evyVySPeEz0

:O)))