2016. július 8., péntek

EGY ORSZÁG - KÉT KORMÁNNYAL

Az egyik a Rendes, a másik a Mihály, párban talán szántani is lehet majd velük...
Legalábbis ebben reménykedhet Orbán, aki felettébb unja már a melót, amit nem is csodálunk.

Itt lop immár évtizedek óta, mint a gép, és még mindig napi ügyekkel kell bíbelődnie - ilyen a világon sincs.
És akkor még ott vannak a királyi birtok bajai, a folyvást lebukó jószágkormányzó, a még lopni is tehetségtelen beosztottak, a külvilág kiszámíthatatlansága, meg egyes, a piaci légy szemtelenségével kötekedő ellenzéki politikusok.
És Gyurcsány, aki nem hajlandó összeroskadni, ott főzi a madártejet Kötcsén és pikirt megjegyzéseket tesz, ahelyett, hogy örülne, hogy még él.
Hiába, a királyság se fenékig királyság.
Böskének se lehet a királynősködés egy folyamatos méznyalogatás Angliában, de hol van az egy balkáni vajdaságban frissen megalapított dinasztia gondjaihoz képest - a kanyarban sincs!
És még mindig csak egy gyerek áll sajátlábon, holott annyian vannak, mint a csicsikomok, a hercig herceg meg máris szalajt, habár a nyelvét még képes a szájában tárolni.
A trónörökösnő éppen dinasztikus kötelezettségeinek tesz eleget, gondterhelt apja alig várja már, hogy legalább a turisztikai ágazatot átvegye.
Egy gonddal kevesebb lenne, mert így maholnap a városnéző buszok üzemeltetői egymás elgázolásával lesznek elfoglalva a turisták furikázása helyett.



Ez az egész olyan, mint amikor a csőtörésre szorított tenyérrel várja az ember a vízvezetékszerelőt, ha elengedem, elönt az ár és akár bele is fulladhatok.
És az emberi irigység, a telhetetlenség, hogy mindegyik derékig kotorna a pénzesládikóban, ilyen bizonytalan időkben, amikor minden megtörténhet, meg mindennek az ellenkezője is.
Kiben lehet megbízni manapság?
Megmondom az őszintét: senkiben!

Nem elég, hogy az ember egyiknek-másiknak a derekáig ér, de még ambíciózusak is, a trónt nézegetik és közben csorog a nyáluk, elképzelik magukat királynak, némelyik már azt hiszi, hogy önálló akarata is van, hát ilyenkor az ember megvillantja uralkodói képességeit: Divide & Impera, ketté kell vágni őket.


És a gondos uralkodó kettészedi a kormányt, lesz két kabinet az eddigi egy helyett - tulajdonképpen két kormány lesz - egyedülállót alkotva ezzel és már megint utat mutatva Európának.
Autóból is van ilyen a falusi körhintákon, ez is szép, nosztalgikus terv, mint a gyermekkori álom beteljesítése, a kisvasút.
De ez azért zseniális lesz.
A két féllábú futni nem fog tudni,  lépni is csak akkor, ha mindketten az uralkodói vállra támaszkodnak.
Vargával tulajdonképpen nincs baj, de ez a Rendes... - ezt jobb lett volna természetben is kettévágni, de akkor ki dolgozik?
Még a végén neki kellene, az meg a mai viszonyok között már elképzelhetetlen, hiszen a labdarúgás éppen elég feladatot ad.
Legszívesebben le is adná a kormányzás felelősségét, de retteg, hogy elfogy a szotyola, talán kellene kis EU-s pénzzel kitömni az ágazatot.
És hát a pénzosztást is bizalmi ember - de nem is ember, asszony - kezébe kell adni, aki már bizonyított Matolcsy mellett.
Emellett kell építeni egy szuperluxus sportcsarnokot is a szülőfalumnak a libalegelőn, "Felcsút az én Párizsom !" jeligére...
És, hát persze az országot is saját képére és hasonlatosságára kell formálni, de sikerülni fog!

A mű lassan épül, de Makovecz szelleme szorgalmasan kisért éjjelente.
Az országnak az ő stílusában kell felépülnie, a mester egyik alkotása éppen most nyert nemzetközi elismerést, mint a világ egyik legijesztőbb épülete - az újságírók Drakula nyári rezidenciájának nevezték.
Pedig szép épület, még punci is van a tornyán.



Egyre abszurdabb ez a világ, egyre félelmetesebb is, Drakula szorgalmasan szívja a vérünket.
A zombikat ez nem izgatja, a többieknek meg a Ligetben törik el a kezét, de lesz ez még rosszabb is.
Mikor majd a szűzlányokat rendeli meg reggelire,.



Na, akkor azért majd reménykedhetünk, csak szomjanpusztul...


:O)))

16 megjegyzés:

talalom írta...

Ezt a szörnyszülött épületet hol lőtted?

MoonRiver írta...

Annyira bizarr az egész....lassan azt csodálom, hogy még szóba is hozzuk. Ezáltal értelmet adunk neki, már ha még önmagunkat normálisnak gondoljuk. Dacára annak, ezzel a kompániával együtt élünk huzamos ideje. Azért ez kezd nekem gyanús lenni.....

promenad írta...

Az Eiffel torony másának indúlt. Ez lett belőle !

PuPu írta...

Ez a paksi Makovecz-templom...

anteus írta...

Nem hülyeség: megfuttatja a két jelöltet a miniszterelnöki posztért, hogy amikor 2017 -ben Áder után átveszi az elnöki posztot, kiderüljön: melyik a jobb, a Hasznosabb, vagy a Használhatóbb?

Névtelen írta...

'A zombikat ez nem izgatja, a többieknek meg a Ligetben törik el a kezét, de lesz ez még rosszabb is.'

Ez a Gulyás, ha róla van szó egyáltalán, szerintem hivatásos bajkeverő.

http://index.hu/belfold/2014/07/12/megvertek_a_kretakoros_gulyas_martont_a_dk-tuntetesen/

Nem lehet véletlen, hogy a jóérzésű, kulturált dékás entellektüelek is radikálisnak tűnő véleményt fogalmaztak meg vele szemben.

Névtelen írta...

En azt almodtam, hogy ez az "atszervezes" a masodik boritek katagoriajaba tartozik.
Remelem, megerem meg a harmadik boritek szuleteset is...

hello írta...

Nagyon sok ilyen "bajkeverő" kellene ennek az országnak, mint Gulyás Márton!
Ha ő nincs, aki az élére állt annak, hogy felrázza a népet, micsoda újabb orbitális ki....ás készül, most fizetnénk a netadót! :-((

Kovács Erzsébet írta...

Csak azért kár, hogy mire itt bezár ez a földi bazár, mi már a felhők fölött leszünk .
Föl nem tudom fogni,hogy ennek nem lehet elejét venni, jogszerűen.
Itt a hatalom megosztása helyett a hatalom megszorzása folyik,mintha a 11.-es rúgáshoz a tartalék csapat is felvonulna a pályára.

Itt a baloldalnak esélye sem lesz még a köszöbig sem érnek fel, nemhogy a jelölőlistáig.

Ez olyan mentális deficitet feltételez a baloldaltól,amilyenre fehér ember álmában sem gondol.
A tények kemény dolgok.
A lópiacon kellene többet tartózkodni,hogy minden hájjal megkent alkuszként befutó menedzsere lehessen valaki a baloldali pártoknak, mert itt csak lóugrásban lehet követni az eseményeket.

Ja,és a nagyoktól kell ellesni a metódust,nem azt kell figyelni mit mond, hanem azt amit csinál.
Azonos időben. Nagyon strapás idők jönnek, nem kedvez a lassan gondolkodóknak.

hello írta...

Kedves Erzsébet, remélem, nem atomfelhő formájában gondolod ezt a felhők fölé kerülő állapotot! :-)

A lassan gondolkodóknál is hátrányosabb az egyáltalán nem gondolkodók népes kategóriája. Márpedig elképesztő, mennyien vannak. Jószerivel semmi nem érdekli őket a maguk mikrovilágán túl. Amíg oda be nem ér a generális raki, azaz van mit enniük, ki tudják fizetni a számláikat, elvannak, mint a befőtt. Nem hajlandók tudomást venni semmiről, ami körülöttük, sőt pláne a világban zajlik. Na, velük bármit is kezdeni, az a művészet! :-((
Az ebből a típusból való személyes ismerőseimmel próbálkozom ugyan, de úgy ráznak le, mint kutya a vizet a bundájáról! Meg se kísérlik nemhogy elfogadni, de felfogni sem, miről beszélek. Nem is értik, mit akarok tőlük.
Erre szoktam mondani, hogy ezért tart itt ez az ország.
Lehet egy politikus maga a vátesz, az ilyeneket el nem éri, meg nem érinti, ha a lelkét teszi is ki, nem hajlandók tudomást se venni senkiről és semmiről.

Kovács Erzsébet írta...

Nem akarok a bölcs színében tetszelegni, de azt hiszem a gyermekkorig kell visszamenni.
A kisiskoláskorig, a közösségi érzés kialakításáig.
Jó példa, ami még ma is létezik, az úttörő vasutasok fegyelmezett csapata.
Vissza kell hozni az Úttörőmozgalmat,ha nagykalaposak az úttörők, kit érdekel.
A lényeg az okos egymásra figyelő természetet környezetet óvó védő fiatalok nevelése,a közösségi érzés fejlesztése lenne a cél.

csakafidesz? írta...

Kedves hello!
Kedves Erzsébet!
Véleményetekkel mélységesen egyetértek. Egyetlen hiányosságot viszont megemlítenék. A ma tapasztalható latens deficit igazi okáról keveset olvastam, azonban egyetértek a közőzősségi életre nevelés fontosságával.
A fő probléma ettől függetlenül nem ennek a hiányosságaiban keresendő, hanem abban, hogy az általam is igen tisztelt akkori MSZP-s pártelnök-miniszterelnök az 1994-ben minimálisra zsugorodott ellenzéknek - demokratikus hevülettől vagy zavarában - engedményeket tett.
Ekkor kezdődött el a Fidesz szárnyalása, pedig '94-ben még a parlamentbe jutása is kérdéses volt.
A Fidesz ellenségkeresésből, gátlástalanságból már akkor is kimagaslót alkotott, a többit meg már tudjuk...

Névtelen írta...

magyarországon ma nem
.
DECIFIT
.
van, hanem
.
GECIFIT!
.
s sajnos ez a
.
GECI FIT!
.
azaz
.
MÉG NEM DÖG
.
PEDIG DÖGŐHETNE MÁÁÁ, NEM?
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Olasz Ildikó írta...

Miért PuPu, szerinted már nincsenek szűz lányok?
Hello! Sok mindennel és mindekivel értek itt egyet. De Gulyás Márton szerintem is egy bajkeverő, feltűnési viszketegségben szenvedő fiatalember. Megnéztem a minap egy "Slejm"-et?ot? Ahogy artikulált, ahogy gesztikulált, annyira mesterséges volt, annyira semmit nem mondott, kivéve azt, hogy akár a jobb oldalon akár a bal oldalon, akár fent, akár lent, mindenütt csak balfékek irányítják, vagy akarják irányítani az országot... A tutit ő tudja, csak sajnos olyan, mint az Oszkár: tudja, de nem mondja...

csakafidesz? írta...

Kedves Ildikó!
PuPu bizonyára a fiatal felnőtt korú lányokra gondolt.
Szerintem 10 éves koráig minden lány érintetlen, aztán 10-14 éves kor között az érintetlenek száma exponenciálisan csökken.
14 éves kor után számuk már elenyészően kevés. Persze - mint mindenben - itt is lehetnek-vannak kivételek de mint tudjuk, hogy a kivétel az erősíti a szabályt...
A jelenség okait hosszan lehetne taglalni. Az okok keresése közben azonban kerülni kell a "bezzeg, ami időnkben..."kezdetű mondatokat.
Ma már régen nem azokat az időket éljük.

hello írta...

Kedves Ildikó!

Most j9ttem rá,, hogy összekevertem a két Gulyást: Gulyás Balázs volt, aki a netadós ellenállás és tüntetés élére állt. Őt hallottam többször, élőben is, 2014-ben a József Nádor téren, Olgánál is, ő az, akiről nagyon pozitív a véleményem.