2016. július 13., szerda

NEGYEDMILLIÓ GAZDASÁGI MIGRÁNS

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége nyilatkozott, miszerint a nemzetgazdaságnak sürgősen szüksége lenne negyedmillió gazdasági migránsra.
A Gazdasági Minisztérium a bevándorlással kapcsolatos törvények módosítását akarja kezdeményezni, ezzel egyidőben a kormány népszavazást tart a bevándorlás ellen, azt állítva, hogy a gazdasági migránsok elveszik a munkádat, kiveszik gyermeked szájából a falatot, kezedből a kenyeret, megmégpluszhozzá meg is erőszakolnak mindenkit a családodból, legyen férfi vagy nő - lám, Kadhafi is hogy járt!


A tünet egyértelmű: ez az ország meghibbant.
Azt idáig is tudtuk, hogy szeretett vezérünk, hogy úgy mondjam, szellemi kihívásokkal küzd, azt is, tudtuk, hogy Matolcsy éles szeme előtt nincs gazdasági titok, de immáron eljutottunk oda, hogy országos szinten is két macska vagyunk és játszunk egymással, ami a skizofrénia eddigi legszebb irodalmi megközelítése - tán Karinthy tollából...
Nomármost, ezidáig a behívni tervezett migráns-létszám úgy háromszorosát sikerült világgá hajtanunk, miközben a magyar munkaerőt közmunkára használjuk, gyermekeiket közmunkássá képezzük, és aki bekerül egy gyártósorra, ahol naponte ezerszer ugyanazt a három csavaranyát kell meghúznia, az már karriernek számít, főleg, ha ezt nem láthatósági mellényben kell abszolválnia...



Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormányzat a határtalan fejlődés perspektíváját vetíti elénk, akkor nulla közgazdasági tudással is prognosztizálható, hogy a munkaerő-szükséglet nőni fog, a tetejében nem kimondottan vesszőseprű-virtuózokra lesz szükség, ellenben megnő a kereslet a számítógép vezérlésű berendezésekhez értő szakmunkásokra.
Jelenleg azok, akik szóba kerülhetnek, R-1 típusú számítógépre vannak kiképezve, kápójuk programozza őket: Ereggy Józsi, oszt szedd ki a zárokból a döglött macskát!
A gyerekeket pedig speciálisan képzik, nem kell a szakképzést túlcifrázni, elég nekik megmutatni a gépet és beleverni abba a hülye fejükbe a tananyagot, és kissé motíválni őket: Nyomd meg a gombot, kapsz egy libacombot!
Ha meg rosszkor nyomod meg, akkor kettőt a pofádra, a hólapáttal!
Nm kell annak a gyereknek tudnia, hogy merre van Brüsszel, még a végén útrakel, elég ha tudja, hol a gomb, meg hol lakik a Jóisten, egyelőre a Cinege utcában, de már takarítják Horthy lakosztályát a Királyi Várban...



De ez az egész azért aggasztó, ahelyett, hogy kifelé tartanánk a hülyeség tengeréből, egyre beljebb gázolunk.
Hallani, hogy Simicska a Jobbikot favorizálja, ezzel aztán a szartenger már eléri a szájunk szélét és szépen, ütemesen belefulladunk majd, depersze az is egy opció, hogy a versenyzők egymás fejét nyomják az anyag alá.

Egyetlen dolog nem opció, nevezetesen, hogy az ellenzéknek nevezett massza egységesen lépjen fel a Hibbant ellen, és helyreállítsa a demokratikus világrendet.
Ha egyszer valami csoda folytán együtt lennének képesek mozdulni, a mozgalom totemállata akkor is a lemming lesz, prognosztizálva a tömeges öngyilkosságot.


A népszavazás rengeteg pénzbe kerül, melyet akár oktatásra is lehetne fordítani, de nem - nekünk nem képzett szakmunkás, hanem humán-robot kell, legalábbis a GYOSZ, a VOSZ meg az összes többi mialóFOSZ szerint, ami nem baj, hiszen mindenk képviselje bátran a saját érdekeit, de az állam dolga meg az lenne, hogy polgárai érdekeit képviselje.
Munkaerő tekintetében a képzettség az oktatás által hozzáadott érték, az ország érdeke meg az lenne, hogy minél értékesebb munkaerő értékes terméket legyen képes előállítani, és a XXI. század munkása ne hasonlítson a windows vezérlésű űrrakétába szíjazott majomhoz, melynek egyetlen feladata van: ha leáll a hóbelevanc, nyomja meg a reset gombot...
Azért jellemző ez is - miközben állandóan magyarember boldogításáról papolnak, közben a tönkretételén munkálkodnak, ezerrel.
A kapitalizmus vezérlő elve a verseny, ha itt élhető országot akarunk teremteni, akkor versenyképes tudást kell adnunk utódainknak, mellyel nem csak mosogatni mehetnek az istentudja hova, most, hogy London már nem tuti hely...


Kár, hogy ezt a nép nem érzi, el sem hiszi, hogy generációkra előre megnyomorítják és gúzsba kötik.
Ami pedig a bevándorlókat illeti, mindennek dacára várjuk őket szeretettel.
A világ ugyanis összement, mint mosásban a gatya, a népvándorlás pedig úgy igaz, hogy nem népek kelnek útra, hanem Józsi, a Juan meg a Hasszán, és ez ellen nemigen lehet mit tenni, de lehet, hogy nem is kell.

Mint ahogy népszavazásnak nevezett néphülyítés sem...


:O)))

6 megjegyzés:

anteusz írta...

Nem értem az EU-t. Ajánlja fel, hogy minden Fidesz-vezető kap 10 000 gyurit/migráncs, és holnaptól napi tízezerrel nőne a befogadottak száma...
Egyszerű ez, mint a faék.
Egyből kötelező lenne a burnusz meg a csador Magyarországon.

promenad írta...

Bizony az uj angol miniszterelnök nem akarja keblére ölelni a magyarokat. Jöhetnek haza megguktatni a Fideszt. Nem rossz opció !

promenad írta...

Bizony az uj angol miniszterelnök nem akarja keblére ölelni a magyarokat. Jöhetnek haza megbuktatni a Fideszt. Nem rossz opció !

Valaki a távolból írta...

Szerintem inkább megpróbálkozunk Theresa-val... 2019-ben itt is választás lesz. ;-)

civilhuszár írta...

http://hvg.hu/itthon/20160713_mero_laszlo_hulye_kerdesre_nincs_valasz_kvotanepszavazas_eu

"Ennek a népszavazásnak nincs egész jövőnkre kiható egzisztenciális tétje, megtehetjük hát, hogy dacosan nem válaszolunk.
"

MoonRiver írta...

Nekem tetszene a bojkott, ha volna még vagy 4 millió társam hozzá. Nem csupán azért, mert lökött és manipulált kérdésekre nem szeretek válaszolni. A fő mérgem ebben az, hogy pénzt, fáradságot nem kímélve kérdezget a hatalom arról, amiről ő akar. Nem amiről szükséges lenne, nem arról ami fülébe jut nyíltan, hogy többeknek (ezreknek, tízezreknek) kétséges. Még a kérdezést is kisajátítja: amiről akarom megkérdezlek benneteket hülye nép, amiről nem, ott meg kussoljatok, még a gyülekezési szabályt is módosítom.
Itten meg van több millió magyarember, aki időközben agymosottá vált, marionettként huzigálják kezeit, lábait. "Dobd be már azt a sz@ros cetlit és szavazzá'...ha mondom!! "
Október 2-án ismét lehet birkaként, gondolkodás nélkül vonulni. S az istenadta nép meg is teszi.