2016. szeptember 2., péntek

HEGEDŰS HADNAGY, OCSKAY ÉS GERÉB

Kásler Árpád honlapjáról
Hegedűs hadnagyunk, Ocskay brigadérosunk és Gerébünk már kinevezést nyert, de hol van Dobó István, Jávorka Ádám, hol van Boka János?
Mért van az, hogy még nemecsekekből is hiányunk van?
Nem szólva a hiánycikk Bornemissza Gergelyekről, Weiszekről, Csónakosokról- még szerencse, hogy Sárközikből jól állunk, ha jön majd az a bibás török...
Már mi is lenne, ha nem neveznénk ki ellenségeket a meglevők mellé?
Talán még maradna esélyünk is, de így?

Borzolja a demokrata kedélyeket Pukli igazgató rettegése egy baloldali hatalom lehetőségétől, Kerék-Bárczy mutatványa és az arra adott reakció, Molnár Gyula reménytelen kísérlete egy észérveken alapuló, az érzelmeket háttérbe szorító  politizálásra.
Egyikük sem rosszindulatú, és mégis, viszonylag kis befektetéssel sikerült magukra húzniuk az árulás bélyegét.


Próbáljunk tárgyilagosak lenni.
Pukli igazgató ügye egyszerű eset, ő azt próbálja kommunikálni, hogy harca a hatalommal nem ideológiai alapú, hanem tisztán szakmai érveken alapul.
Erre erősített rá kijelentésével, miszerint ő a jelenlegi hatalom keretei között képzeli el a pedagógia reformálását, miközben Orbán megvilágosodik és ahelyett, hogy vizes - szappanos lábbal seggberúgná őt, magához emeli és meghallgatja bölcs tanácsait.
Mondjuk addig álljon féllábon, és ne vegyen levegőt, de ettől még képzelheti ezt.
Ismeri pedagógustársai politikai beállítottságát, és valószínűleg véleménye is egyezik társai véleményével, márpedig ha szembemenne velük, magányos hősként lengethetné a zászlót, már amennyiben lenne zászló, lenne kedve lenne hozzá - de egyik sem lenne.
Pukli igazgató nem baloldali és nem forradalmár, mentségére szóljon, hogy soha nem is állította magáról, ő csak azt állította, hogy a kormány oktatással kapcsolatos intézkedései károsak a tanulókra, károsak a pedagógusokra, de legkárosabbak a társadalomra.
Hogy benne sokan Messiást láttak, az nem az ő hibája, hogy baloldalit, az se az ő tévedése - ha úgy tetszik, ő következetes ebben az ügyben, még ha csúnyán fogalmazott is.
Még, ha az álláspontja felvállalhatatlan is minden pártsemleges, szakmai alapú politikát folytatni kívánó embernek, akkor is.
Emellett az igazgató úr téved is, mikor azt gondolja, hogy úgy lehet szövetségeseket toborozni nem könnyű harcához, hogy szembeköpi a szóbajöhető jelölteket.
De a legnagyobb tévedése az, ha azt gondolja, hogy a normális iskoláért folytatott harc szakmai keretek között tartható.
A világ kihívásaira elsősorban politikai válaszokat kell adni, lehetőség szerint jó válaszokat.
Ha az a kérdés, hogy milyen embereket kell nevelnie a XXI. század magyar iskolájának, akkor éppen az arra adott jobboldali választ kritizálja vehemensen, hiszen neki nagyon jól kell tudnia, hogy az ezer kis KLIK iskoláiban abból a tankönyvből, melyben Orbán Viktor szerepel, csak cselédeket lehet nevelni egy tekintélyelvű társadalomban.
Hogy el lehet választani egymástól a politikát és a pedagógiát - minimálisan is illúzió.
Ha szűzet akar valaki feleségül venni, akkor ne a kuplerájban keresgéljen, gondolom.
De ettől még Pukli igazgató úr nem árult el senkit és semmit, mindössze kijelölte képességei korlátait, mi meg leszámolhattunk esetleges illúzióinkkal.
És ettől függetlenül - szakmai kérdésekben - szövetségesek maradhatunk, még ha ezt ma sem ő, sem a baloldali gondolkodású emberek nem is hiszik.



Kerék-Bárczy Szabolcs esete bonyolultabb.
Az ambiciózus politikus sajnálatos tulajdonsága, hogy jó képességeihez egy sajtkukac mozgékonysága társul.
Két nagy hibát tanulmányozhatunk itt egyszerre: az egyik az, hogy a sértődős politikus politikai bírálatát nem a megfelelő fórumon adta elő, nem a megfelelő időpontban gerjesztett válságot pártjában, melynek ő is vezetője volt.
Egy politikai kampányba belerondítani nem szép dolog, a párt belső ügyeit a párton kívül vitatni sem nem elegáns, sem nem etikus, sem nem esztétikus.
De legfőképpen nem okos dolog.
Nem tudom, hogy belső fórumokon szóvá tette-e azokat a kifogásait, melyeket oly szépen foglalt össze a 168 óra számára írt cikkében - ha igen, az talán magyarázza, de nem teszi megbocsáthatóvá  némileg önjáró viselkedését.
Nem tegnap érkezett a politikába, ismeri a követelményeket, és ha azt hiszi, hogy tömegek fogják követni, akkor valószínűleg téved.
A tömegek ma úgy utálják a politikát,  mint liba a ludaskását, a politikánál jobban már csak a politikusokat kívánják pokolra.
Szóval, nagy hiba volt, amit elkövetett.
A másik nagy hibát a DK elnöksége követte el, és ez volt a nagyobb hiba.
Kerék-Bárczy írása magánvélemény maradt volna, ha nem esnek neki, mint tót az anyja csipájának, és nem küldik világgá.
Sajnos, reménytelenül amatőrökről van szó, akikben felhorgadt a sértett hiúság, és egyetlen személy sem volt közöttük, aki higgadtságra intette volna társait, mondván, hogy sok dologban igaza van, tegyük hát a népszavazás után belső pártvita tárgyává az írást, és ahol szükséges, ott korrigáljunk, vagy fogadjuk el a kritikát.
A nagyobb kárt nem az izgága politikus okozta, hanem a DK elnöksége, mely hihetetlenül ügyetlenül kezelte a kérdést.
Ha egy hajó törtsén támad egy repedés, nem baltával kell hozzákezdeni a reparálásához.
A DK nem csak Kerék-Bárczy Szabolcsot vesztette el, hanem sok más szavazót, rokonszenvetőt is.



Molnár Gyula is hibázott, ő pedig azért, mert a mai politikai térben nincs átmenet a két oldal között, nem lehet gesztusokat gyakorolni a hiénával szemben.
És nincs is rá szükség.
Ennyi év után tisztán látható, hogy Orbán nem demokratikus politikus, nincsenek erkölcsei, egy pitiáner tolvaj, akit a szervilizmus és a félelem tart hatalmon.
Orbánnal nem szabad sem kiegyezni, sem lepaktálni, Orbánnal szemben harcolni kell és le kell őt győzni.
A Szocialista Párt szavazói nem adtak megbízást a kollaborációra, arra adtak megbízást, hogy ezt a rákos daganatot az ország testéről tűzzel-vassal, és minél hamarabb le kell operálni.
Békeidőben , normális viszonyok között nem lenne ördögtől való egy kompromisszum, de harc közben nem kérünk és nem adunk kegyelmet, és ezt az ellenfélnek is pontosan tudnia kell.

Itt a harc a demokrácia és a diktatúra között folyik, aki ebben a helyzetben harmadik útról álmodik, az illúziókban él.
Per tangentem említeném, hogy tele van a púpom azzal is, hogy itt, ha egy politikus bizalmat kap pártjában, akkor azonnal azt gondolja, hogy attól kezdve jogosítványa van egyszemélyi döntéseket hozni.
Tévedés.
Az átkos diktatúrában sem engedte meg magának még Kádár sem, hogy fontos kérdésekben a KB, de legalább a Politikai Bizottság egyetértését előzetesen ne szerezte volna meg.
Itt meg csupa kis orbánviktor akarja túlszárnyalni a Haza Eszét.
Jó lenne észbekapni, vagy kiírni a kapura, hogy az utolsó tag kattintsa le a villanyt és tegye a sufni kulcsát a lábtörlő alá.

Nehéz napok járnak a demokratikus oldalon, de nem baj.
Lehet, jobb most tiszta vizeket önteni a fejekbe, mint 2018-ban.
Addigra hátha megokosodnak politikusaink is.


Nem tud valaki egy jó referenciákkal rendelkező varázslót?
Nem a helyiérdekű Cipollára gondolok...


:O)))


49 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

A politikai pallérozatlanság súlyos etikai hiátusokat takar.
Nehéz eldönteni, síma sík butaság vagy előre eltervezett les.
Mindegy is, úgy szörnyű, ahogy van.
A helyzet sokkal rosszabb,mint az ember gondolná.
Reménytelen.

Ludvig Jenő írta...

A DK elveszíthette néhány szavazóját, de nem elsorban Szabolcs miatt!

hello írta...

Édes PuPukám, Pukliban szerintem nem egy echte balodalit, hanem egy DEMOKRATÁT láttunk bele a megnyilvánulásai alapján. A Fidesznek tett hűségesküje viszont ezt egyből markánsan megcáfolta. Művelt ember, tudnia kellett, mi mellé áll oda. Ha menteni akarom, akkor azt mondom, a szakmai ellehetetlenítése kivédésére, a túléléséért küzdve tette ezt a kijelentését. :-((
De hogy hány - nem pedagógus - szimpatizánst vesztett ez által a Tanítanék mozgalom, azt a következő tüntetés létszámában fogják tudni lemérni.

A DK elnökségéről írt véleményedet 100 %-ig osztom. Ha hozzáveszem Vadai Ágnest a tegnapi Ráadásban Rónai Egonnál, mit mondjak, megundorodtam.

Molnár Gyulával hadd ne foglalkozzak.

Kapat írta...

"hello"-nak osztom a véleményét, Vadai sokkal többet ártott a DK-nak tegnap esti szereplésével, mint (szerintük) Kerék-Bárczy Szabolcs.
Egyszerűen hiteltelen volt. Ráadásul (mint mostanában sajnos gyakran), szerepet játszott. Nagyon rossz szinésznő.
Sajnos ebben az ügyben nem tudunk eleget a részletekről, mik lehettek az előzmények?
Ez nem lett volna "ügy", ha nem "csinálnak" belőle.
Sajnos, a politika, a nyilvánosság előtt történő szereplés, nagyon erősen megmutatja az emberek igazi személyiségét, gyengéit, vagy jobb esetben kiváló emberi tulajdonságait is.(ez utóbbi sajnos hiánycikk)
Ha valaki nem hiteles, az többszörösen átjön, ha a figyelem középpontjába kerül.
Látom, túl sokszor leírtam, hogy "sajnos". Ezt jellemzőnek tartom, mindenre, amit ma politikai életünknek nevezünk. Sajnos, ez nem szemantikai hiba!

Promenad írta...

A multkorában megírtam,hogy az MSZP-t a Záray-Vámosi házaspár is jobban elvezetné,mint ez a szerencsétlen Molnár,akinek a megválasztása tökéletes tévedés volt. Vele felgyorsult a párt zuhanása,amely immár megállithatatlannak tünik !

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
Pukli tanár úrral és Molnár Gyula MSZP újvezérrel kapcsolatos véleményeddel teljesen egyetértek.
Kerék-Bárczyval kapcsolatban van némi vitám, kiegészítésem. Nem vagyok híve szoros pártfegyelemnek. Meggyőződésem, hogy joga van mindenkinek elmondani a véleményét nyilvánosan. Főképpen akkor, ha ez a vélemény az "érted haragszom és nem rád" szellemében van. K-B. Sz írásából pedig ez a szemlélet jön le. Az biztos, hogy a DK-ban épp úgy, mint a többi (jobb és baloldali pártban) nagyon kevés az olyan káder, aki meggyőződésből, mentesen minden karrierizmustól, önfeláldozóan és önégetően dolgozik. A rajtuk kivüli "sokaknak" a reakciójára nem számított. A hiúság, az én-mondom-a-tutit képviselői, és ezek mondatait mantrázók tömege nem szívesen veszi tudomásul, hogy vannak, akik gondolkoznak is. S ha ezzel egy hetilap hasábjairól kell szembesülniük, az egyenlő az árulással. Gondolkozás nélkül. Szerintem itt tartunk most. Hogy ez a döntés a DK-nak mibe kerül az ma még nem mondható meg. Szerintem ezzel megindzul a DK amortizációja.

talalom írta...

Jaj!
1. Molnár nem azt mondta, hogy támogatja a kormány javaslatát kvóta ügyben.
Hanem azt: Támogatja a kormányt kötelező kvótaügyben - ha lesz kötelező kvóta. De nincs, ezért a népszavazás átvágás (vagy valami ilyesmi).
2. Kerék-Bárczy ügy. Egy pártban kell fegyelemnek lenni, és a kisebbségbe került elképzeléseket nem kell mindenfelé kiteregetni. De!!! Amiről beszél, az nagyon is fontos az egész ellenzék számára. Vázlatosan: ha hat éve nem sikerül az ÖSSZES demokrata pártnak annyi szavazatot szerezni, mint az uralgó pártszövetségnek, akkor baj van az ellenzék stratégiájával, taktikájával, kommunikációjával. Mind a hárommal, tehát változtatni kell. Ez pedig nem a DK belügye, ezért nem baj, hogy nyilvánosságra hozta, végülis amiatt, hogy megindokolja kilépését, hiszen a párt egyik fontos személyiségéről van szó. (Még mielőtt mondjuk az derülne ki valamelyik kereszteslovag tollából, hogy megdugta az elnök feleségét, azért kell mennie...
Mi a baj a Vadai interjúval? Tegnap csak félfüllel hallottam, ma kerestem, de nincs fenn. Mire nem figyeltem oda? Mert nekem az jött le, hogy végre valaki helyreteszi azt a kérdezőt, aki nem arra kíváncsi, hogy mi az álláspont a népszavazással, hanem olyan ökörségekkel szórakozik, hogy mi a véleménye egy másik párt kampányáról...

talalom írta...

Ja! VÁLLALJATOK szavazatszámláló bizottsági tagságot, mert nincs elég!!! Az MSZP küldhet, de nem kell párttagnak lenni!!!! A párt irodáján lehet jelentkezni, az sem feltétel, hogy az adott körzetben kell laknod!!!

talalom írta...

Megtaláltam a teljes Vadai interjút - változatlanul nem értem: mi a baj vele?

joszi írta...

Remek, Nagytiszteletu Zsuri elott megbukott az utolso ellenzeki part is.Ezek szerint marad a nyilas part, mindazoknak, akik nem szeretnek Orbant tovabbra is a hatalomban latni.Rszemrol befejeztem, ertelmetlennek talalom ezt a koldoknezo perfekcionizmust.Fel kellene vegre fogni, hogy a media minden, tobbi csak duma.A kormany mediamonopoliuma mindent eldont, vele szemben csak partizanhaboru letezik, s itt, most Ungvary tortenesszel egy platformon a partizanok gyalazasa folyik, hogy milyen primitivek, vodkat foztek, s veluk szemben, mily tuchtig az elegans Wermacht.

hello írta...

Talalom, csak egy apró pontosítás: Szabolcsot a DK elnöksége szólította fel, hogy hagyja el a pártot az előzetes egyeztetés nélkül (!!!) nyilvánosságra hozott véleménye miatt! Mármint nem arra vonatkozóan, hogy mit is kellene tenni a párttal, hogy többek találják vonzónak a maguk számára ahelyett, hogy egymással vetélkednek, hanem amiatt, hogy megélhetési politikusokat emlegetett, akiknek a viselkedéséről nem látja, hogy tényleg kormányt akarnának váltani.

Vagyis nem önszántából lépett ki!

csakafidesz? írta...

Nem konkrétan a személyi ügyekről szólnék. Valóban az van, amit a Joszi mond, hogy a köldöknézés nem visz előre, ennél sokkal több kell. A mai állapotokat figyelembevéve a demokratiku oldal nagy szarban van és még egy halvány reménysugár sem mutatkozik arra vonatkozóan, hogy ez egy pár hónapon belül megváltozik majd. Márpedig ha minden így marad, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez a vonat is csendben elmegy és nincs más hátra, mint várni a koronázási ünnepségre.
A mi életünkben már nem lesz többet Köztáraság, hanem csak úgy belecsöppenünk - mint Pilatus a Crédóba - vagy egy autoriter államformába vagy egy alkotmányos monarchiába.
Elmondhatjuk, hogy 1989-ben mindannyian rossz lóra tettünk, a legjobbjaink elbaxtak a háztól mindent, amit csak lehetett, most pedig ügyesen túlélnek és átmentenek.
Vezetőink kollaborálnak vagy simán balfékek? Nem igazán tudhatjuk. Egy biztos, hogy az érzelmeiken soha sem voltak képesek úrrá lenni, betartottak egymásnak ahol csak tudtak, fegyelmet nem ismertek és ma gondolatban is képtelenek azonosulni.
A Pukli igazgató is nem tudom mit képzel magáről. Az a maroknyi embercsoport, ami 14-18 óráig hajlandó volt a felkérésére megmozdulni az a kormányban semmiféle érzést sem generált, max köreikben nevetőgörcsöt váltott ki. Ma már láthatjuk annak az eredményét is, hogy a tavaszi megmozdulások egy tútót sem értek. A kormány kompromisszumkésznek mutatkozott és amikor elült a "vihar a bilin", akkor megcsinálta amit akart.
Az utóbbi időben jó néhány dolgra rámutattam magam is , de szerintem csak önmagam felizgatására.
Javaslatom, hogy adjunk Pukli Úrnak és függetlennek mondott társainak, a demokratikus pártok vezetőinek még egy esélyt a fúzióra. Annyiszor elhangzott már az a kérés, hogy "valami demokrácia minimum mentén" egyeztessenek és közösen dolgozzanak annak megvalósításán. Eltelt egy emberöltő és nem történt, történik semmi.Megkockáztatom, hogy már ma is Orbán taktikai megfontolásán múlik az, hogy mi meddig tart még...
Ha nem történik semmi október végéig, akkor mi is nyugodtan visszafoghatjuk magunkat, mert ha ezt tovább csináljuk, azzal senkinek sem segítünk de magunknak rettenetesen sokat árthatunk.

talalom írta...

Köszönöm hello, közben a Vadai interjúból rájöttem.

anteus írta...

Látod, ma önthetted volna tiszta vizet, de nem tetted.

Kovács Erzsébet írta...

Szörnyű dologra jöttem rá, a plágium olyan esetére, amire álmodban nem gondolnád A Pukli nyilatkozatok idézgetésével olyan színben tüntetik a pedagógustüntetést, mintha az előre eltervezett a fidesz által kívánt és jóváhagyott akció lett volna.Ezzel az ott levő x ezer embert is betolják a fidesz szinfalak elé, mint egy felvonás sikert hozó szereplőit.Ennél jobban nem lehet elvenni a tüntetések élét.Ezt nagy mágusok találták ki, ilyen még nem volt,hogy a sikeres ellenzéki tüntetést hónapokkal később mint sikeres kormánypárti összejövetelt könyveljenek be.Így válik az ellenzékiből kormánypártot éltető menetté.
Le vagyok döbbenve.

hello írta...

Erzsébet, ezt az infót hol láttad?

Kovács Erzsébet írta...

Feltettem az oldalamra:Emami Bácskai Béláné facebook.com
De ha megmodod az oldaladra privát átküldöm

hello írta...

Nem tudom, szoktátok-e nézegetni a Blogászatot - én ma egy Kerék-Bárczy Szabolccsal foglalkozó, elég gusztustalan bejegyzésre bukkantam nevezett Tarski klavijából.
Gondolom, aki áthozza ebbe a gyűjteménybe az egyes opuszokat, megtartja a betűtípust, betűnagyságot is.
Nos, már ez is önmagában sokat elárul a szerzőről: az előző részhez képest hatalmas betűkkel emeli ki, hogy ő bezzeg már mikor megmondott ezt meg azt. Kissé nárcisztikus jelenség...
Továbbá ugyanezzel a betűnagysággal szedi össze Szabolcs eddigi politikai pályafutását, "természetesen" a megvető megjegyzésével kísérve.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de belőlem ez a lista egyáltalán nem ellenérzést váltott ki, inkább egy régi sláger ugrott be rögtön róla, miszerint "Nehéz az igazit megtalálni" - hát még a magyar politikai palettán! És ez már 26 éve tart!

hello írta...

Nem vagyok facebookos.

Kovács Erzsébet írta...

Hello attól még az én facebook oldalamra benézhetsz Horváth K József a szező de a zsolti képe ugrik be.Háa akkor már helyben is vagyunk,les volt.

Kapat írta...

Puklit a kutya sem kérdezte pártszimpátiájáról. Miért kellett ezt képbe hoznia?
Miért kell olyasmiről nyilatkozni, amire senki nem kiváncsi? Ez érthetetlen!
Most azután hiába bizonygatja, hogy csupán szakmai szempontok miatt került szembe a kormány oktatási politikájával. Lassan a miértre kell választ adnia.
Nagyon sajnálom, mert igen sok pedagógus jogos tiltakozását ellehetetlenítette ezzel. A szimpatizánsokét pedig méginkább. Kollegái kapják miatta a szemrehányásokat, vétlenül.
Az sem igaz, hogy a pedagógusok többsége kormánypárti. Ha az lenne is, (nem tudom, ez ebből a szempontból másodlagos), akkor sem hiszem, hogy a munkájukat tönkretevő, kezüket megkötő, lehetetlen elvárásokat támasztó intézkedésekért rajonganának.
A gyerekek érdekéért fellépő pedagógusok, a dilettantizmust tükröző oktatási rendszer ellen tiltakoztak.
Az oktatás "reformja" minősíthetetlen. Az ellene történő tiltakozások, természetes, hogy a kormánynak szólnak.
Amit Pukli tett, az káros, eddigi megszólalásai alapján logikátlan.
Nem értem!

csakafidesz? írta...

Erzsébet Kovács (21:07)
Elolvasva a fenti hozzászólást megdöbbenten konstatáltam, hogy sorainkban már a bizalmatlanság okozta üldözési mánia is felütötte a fejét.
Lassan úgy nézünk egymásra "mint vett malac az újkukoricára" vagy mint borjú az új kapura.
Nem lehet tudni, hogy hol bújik meg az ellenség? Igazad van, valóban nem lehet. Minden oldalon vannak beépített emberek, akik tőlünk idegen érdekeket szolgálnak. Ezek többfélék is lehetnek: - van aki igeológiailag odatartozik de olyan is akad akif fenyegetéssel kényszerítettek és van akit megvettek kilóra.
Van értelme a méricskélésnek? Ilyen alapon én is lehetek ellenség, de Te is no meg akár a tüntetés szervezője is. Sajnos ezzel a tudattal kell együttélni, mert ha nem vagyunk elég óvatosak és ha mesterségesen megteremtjük a bizalmatlanság légkörét, akkor eljöhet az-az idő, amikor az ötvenes évekhez hasonlóan a fekete autó bemondásra áll majd meg a házunk előtt.
Akkor majd elmondható lesz, hogy ebben az országban már a "fortélyos félelem igazgat!"
A tüntetések élét pedig nem lehet elvenni, mert egyszerűen nincsen éle. Nevetségesnek hat, amikor egy 2 milliós városból közérdekű témában csak néhány pár ezer ember képes összejönni.
Pukli igazgatónak és társainak is meg kellene tanulnia, hogy az erő az összefogásban van. Igaz ahhoz még túl fiatal, hogy ezt tudja. Most mondjuk meg neki, hogy másoktól nem a távollságot kell tartani,hanem találni kell olyan feladatokat, melyek mögé sokan fel tudnak sorakozni. Egy vezető attól az, hogy kitalál ilyen és ehhez hasonló hatásos megmozdulásokat. Ha ez nem megy neki, akkor ő is csak egy szervező a sok közül. Ez egyértelműen a páertokra is érvényes. Ez a hezitálás, időhúzás tényleg azt az érzetet kelti, mint ha szándék sem lenne a kormányváltásra.
Ebben az esetben vajon mit lehet gondolni? Ki kinek a szekerét tolja?

Kovács Erzsébet írta...

csakafidesz?nek
én csak fel akartam hívni a figyelmet.Megy a keverés minden szinten,akár a fagyigép.
Mire eljön a bucsu napja,itt már mindenki úgy fog nézni a másikra,mint a tyúk a piros kukoricára.És én csak a leírtakból tudom az ismereteimet beszerezni, de sok az áthallás,új szempontok beemelése amely a hiteltelenítés nemtelen eszköze.A ringlispil sose tartozott a vásári bazárral egyetemben a kedvenceim közé, ezért visszavonulok és csak távolról figyelem a ki kit csap be című közéleti társasjátékot, mivel sem meggyőzni, se eltiltani nem áll módomban senkit.Mert mit ér a harag hatalom nélkül?Ennyit.Semmit.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Azt hiszem, hogy ebben a politikai helyzetben óvakodni illene a sommás véleményektől.

Pukli és a többiek is, egy jelenleg adott helyzetben próbálnak meg helyes válaszokat megfogalmazni a saját érdekeik szerint.

Arról ne feledkezzünk el, hogy mozgathatják a szálakat is mögöttük.
Mint Pukli esetében is, legfeljebb a háttérről lettünk tájékozottabbak.

Az van, hogy a FIDESZ totális kampányba kezdet és a háttérben elrejtett embereit is beveti.
Mint Kerék-Bárczy esetében is vélem.

Innen nézve, nem tartom a DK-nak az erre adott válaszát erősnek, sőt, inkább helyénvalónak. Legalább helyre tették a dolgot.
Vadai szereplése egy kényszer helyzetbe került politikus képét festi le.
A helyzetet nem ők hozták létre és az erre adott válasz se biztos, hogy nem egy kényszer válasz volt. Gondoljunk csak a lehetséges új politikai erő megjelenésére, amire az adott "úriember" célzott is.
Vannak dolgok amit nem lehet kimondani nyíltan, mint mi itt tesszük, de nekünk erre is gondolni kellene.

A szereplők megítélése tehát lehet vitatható, de az adott célok nem ismerése okán, nem lehet sommás véleményt kimondani.

Molnár minden idegszálával el szerette volna kerülni, hogy ugyan azt mondja, mint a DK. A pártja egyéni karakterét szerette volna erősíteni és némi jobboldali szavazó szimpátiáját is megnyerni

Nem olyan könnyű gúzsba kötve táncolni !

Üdv sphagin.

hello írta...

Sphagin, megértem, a vad DK-s létedből eredően, hogy kényszert érzel a szerecsenmosdatásra, de ha levennéd ezt a szemellenződet, rájönnél, hogy ezen az autópályán ezúttal szembemész a forgalommal!

joszi írta...

Persze, csak ez nem egy autopalya, hanem maga a susnyas, ahol a benne tevelygo nehany ember oszze-vissza tantorog.

góbé írta...


Üdv PuPu!

Az általad, a három renitensről megfogalmazottak, korrekt, világos, kikezdhetetlen vélemény.
Pukli ur esetében, nálam mondjuk durvább a konkluzió: vagy bájosan naiv, vagy sajnálni valóan ostoba. De miután intelligens embernek tartom, érthetetlen számomra, hogyan képzeli a nerren belüli reformját, pontosan a nerr által céltudatosan és következetesen leamortizált oktatásnak.

Hellonak volt egy nagyon fontos mondata:

"...Pukliban szerintem nem egy echte balodalit, hanem egy DEMOKRATÁT láttunk bele a megnyilvánulásai alapján. A Fidesznek tett hűségesküje viszont ezt egyből markánsan megcáfolta. Művelt ember, tudnia kellett, mi mellé áll oda..."

Az bizonyos, egyre kevésbé sikerül kiigazodnom Pukli uron, hová megy s mit akar. Ez, igy nem gömbölyü...
Egyszer egy okos ember azt az okos tanácsot adta, "ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére."
Az összkörülmények figyelembevételével, e forgatókönyv lehetőségét sem tudom megnyugtatóan kizárni.


Névtelen írta...

a Kerék nevűről, aki egyben Bérczy is a kezdetek kezdete óta mondom, hogy egy MLM junkees, aki ippeg a politikai pártokon ugrál ide-oda, attól függően, hol a lé, és a pozíció.
a Gyurcsány egy barom, hiszen egy tekintélyelvű pártot épít - ami egyben kollaboránsa is a jelenlegi országrontó bandának - hiszen egy
.
VALÓBAN DEMOKRATIKUS PÁRTBAN ELKÉPZELHETETLEN, HOGY VALAKI A PARTVONALON KÍVÜLRŐL, AZ ELLENKEZŐ POLITIKAI OLDALRÓL, HOMLOKEGYENEST ELLENTÉTES ÉRTÉKEKET VALLVA A PÁRT ELNÖKSÉGÉBEN TALÁLJA MAGÁT!
.
a Gyurcsány tette ezt a fickót pozícióba, meggátolva a lehetőségét annak, hogy alulról, demokratikusan építkezhessen az általa gründolt párt.
egyértelműen látszik, hogy a saját tulajdonának tekinti azt, s a szavazókat ugyanúgy semmibe veszi, mint a csuti geci.
.
mentsétek el ezt, amit most ide írtam, hogy majd amikor ti is ezt kezditek mondani, csak hímezve, hámozva, akkor majd szembesülhessetek a saját butaságotokkal, amiben most éltek!

hello írta...

Névtelen, honnan veszed, és mire érted, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs "homlokegyenest ellentétes értékeket vall"?

Amúgy meg, GY.F. nyilván jól ismerte emberileg is, az eddigi politikai pályafutását is, és nem véletlenül emelték be (a koreográfiáját nem tudom, de gondolom, az elnökséggel fogadtatta el) az elnökségbe, mert abban bízhatott/remélhette, hogy a személye iránt szimpátiát táplálókat bevonzza a DK-ba.
Vagyis tudatos döntés volt.
Hogy ez milyen mértékben valósult meg, fogalmam sincs, nem hinném, hogy ilyen fajta felmérést bármikor is végzett volna valaki a DK-ban. Pedig akár érdekes is lehetne.
De még az is lehet, hogy ott lesz ez lemérhető, hogy akik tényleg őmiatta lettek a DK támogatói, vajon távoznak-e Szabolccsal együtt...

Ha "fickónak" nevezed, abból nyilvánvaló, hogy valamitől a bögyödben van.
Megosztod velünk, mitől?



Kovács Erzsébet írta...

A Szabolcs egy kifejezetten szerencsés alkatú férfi, aki olyan visszafogott, elegáns reprezentatív jelenség, aki államelnöki szinten is megállná a helyét, ha nem mond bődületes marhaságot.Ez egy női meglátás , és tény kérdés.
A vizualitás a választások szempontjából nem egy elhanyagolható tény, és kellemes hang orgánuma van,amit a ma baloldali jelöltek nélkülöznek.
És okos is,keresi a helyét az életben,ahol mindenütt akarnokok viszik a prímet, ott nehéz az Ő helyzete.
Mindezeken túl abban a férfi korban van amikor a tudását már szeretné kamatoztatni.
És hát engedjük meg Neki, nem akar másod hegedűs lenni.Ez is érthető.

Mindezeken túl nem tudom mit csodálkoztok,hogy a DK békés családi köréből kívül került.
Ha összekapná magát, még jól is kijöhetne az egészből.
Ha saját magán kívül tudna Valakiket képviselni.Van elég elárvult embercsoport, akik várják a Messiást.Akár még győzhet is.Valaki mondta, hogy mindenki a zsebében hordja a marsallbotot.Lássuk!

hello írta...

Igen, Erzsébet, boldogabb országokban valószínűleg ezek az adottságok sokat számítanak egy államelnök kiválasztásánál. De ne feledd, mi itt élünk.

Kovács Erzsébet írta...

hellonak:egy percig sem tudom elfelejteni, hol élek,immár a 73.ik évemben élek.Most lenne egy kis reményem, hogy visszanyerem mindkét szememre a látásomat, egy olyan szemészeti műtétre lesz szükségem,amit Bp-en csinálnak,de hát ingyenes betegszállítás erre a diagnózisra nem jár a körzeti orvosom tájékoztatása szerint. Mivel TBBizottsági tag voltam annak idején még voltak eseti engedélyezések,ha valakinek valamire szüksége volt.Most még a fehér bot sincs ingyen.
Ha a Kerék Bárczi Szabolcs igazán nyerni akarna, javaslom, a nyugdijasok csoportjának érdekeit vegye a fó követelései közé, garantálom,leveri a többi jelölt esélyeit.
A nyugdíjasokat úgy kezeli a társadalom, mint a megtürt rokongyereket, pedig mi aztán ki vettük a részünket a saját magunk felemelésétől a szüleink életben tartásával, a gyermekeink felnevelésével,a munkánk elvégzésével, és mindezek mellett kellemes társadalmi kapcsolatok ápolásával, mert élni kell, és ha élünk, ne a leg silányabb módon.
Ha a Szabolcs az öregek méltóságának a megtartása, az ápolásul fenntartása mellett törne lándzsát, nyert ügye lenne és miniszterelnök is lehetne.Ne azokat büdös banyákat tartsátok a nyugdíjasok képviselőjének, akik az orbán kezét csókolgatták, azok kimenőn voltak a csökkent szellemiségű ápoltak otthonából.Én nagyon sok normális embert ismerek, akik nem csókolnának kezet annak az embernek, aki minden tisztességes kezelést meg akar vonni az beteg öregektől.Mindenki lesz öreg,mindenki lesz beteg,de egy embercsoportot e miatt háttérbe szorítani, a szerzett jogokat csökkenteni, megvonni egy nagyon agressziv döntés.És akkor még hol a vannak a katonák, rendvédelmiek, az orvosok, pedagógusok.Időnkét kapnak cumit, most havi 100.000,.Ft emelést.Ezzel is csak feszültség oldást akarják megvalósítani.Rengeteg dolog van, amit meg kell oldani,hogy békesség legyen.

Névtelen írta...

tán még a csuti geci sem cakkozta így a cikket – pedig ebben igazi nagypályás, hisz honnan indult, s most hol van? – mint ez a Kerék, aki Bárczy nevű fickó.
.
hallo hello!!
.
tudsz olvasni?
.
MONDOM TUDSZ OLVASNI?!
.
„maga a politikus eddigi pályafutása egy új pártban való gondolkodást indokolhatná. Az ismert, hogy a politikus meglehetősen kacskaringós politikai utat futott be, és csak úgy váltogatta a pártjait, amint mások az ingüket. Kerék-Bárczy Szabolcs a politikai karrierjét az MDF-ben kezdte, mint politikai tanácsadó, és az első Orbán-kormány idején innen került Stumpf István minisztériumához kabinetfőnöknek. Később pedig Martonyi János külügyminiszter főtanácsadója lett, majd Los Angeles-i főkonzul. Volt még a Dávid Ibolyavezette szépreményű MDF szóvivője, és a párttal együtt bukott ő maga is. Innen egyenes út vezetettBokros Lajoshoz, akinek tanácsadója lett, míg végül a Demokratikus Koalíciónál kötött ki. Látható, hogy különösebben nem jelentett gondot számára az, hogy éppen kit kell támogatnia, szolgálnia, csak az volt számára a fontos, hogy valami jó kis álláshoz jusson. A politikus minden szívfájdalom nélkül össze tudta egyeztetni a korábbi MDF-es konzervatív eszmeiséggel a balliberális, de ma már inkább liberális DK-s eszmeiséget.”
.
mert akkor érted, s akkor érted azt is, amit kérdezel tőlem, azaz tudod a választ a kérdésedre, csak kérdezel, mert érzelmileg kötődsz a Kerék, aki Bárczy nevű fickóhoz.
ugyanúgy, mint a partnered ebben az alélt imádatban Erzsébet Kovács.
Szabika, ha nem vigyáz cuppan a kacsóján egy amolyan öreglányos kis csók, mint anno a csuti geci kapott szégyenszemre.

Kibic37 írta...

Azt hiszem most kezdem fontolóra venni, hogy a következő országgyűlési választáson - ha lesz még ilyen egyáltalán - a Kétfarkú Kutya pártra fogok szavazni - ha indul ...
:((((((((

hello írta...

Nocsak, Tarski úr személyesen? Akkor itt miért takarózol névtelenséggel?

Miféle alélt imádatról vízionálsz?

Ha valakinek imponál, hogy egy ember, aki adott esetben politikus is, olyan előnyös alkati tulajdonságokkal rendelkezik, amiket Erzsébet felsorolt, továbbá még nagyon tudható róla, hogy művelt, intelligens is, attól még nem akarná a kezét csókolgatni - ezt csak egy olyan pasas képzelheti, aki a mellékelt ábra szerint többek között a nőkről is elég megvetéssel bír nyilatkozni.
Amivel csak magadról állítasz ki bizonyítványt.

Kovács Erzsébet írta...

Mivel megszólitott válaszolok a Névtelen senkinek, akiről azt sem tudni férfi vagy nő.
Egy biztos, a kézcsókra féltékeny, arra, aki Ő szerinte kapja.Adja még alább is.
Nagyon egyedül van, és a testi fizikai erőnlét dícsérete elvette a figyelmét a szellemi teljesítmény dícséretéről.Ebből látszik, van gondja, még egy nyugdíjas pártért folytatott harc is önkívúletbe hozza.

Akkor miért nem áll elő új önjelölt vezértként,csodálatos pedigréjével, aki még soha sehol egy urat sem szolgált, bizonyára ehte egyéniség, aki mindenki gondját önként ingyen felvállalja.Szabad a pálya!

góbé írta...

Nemtul Kedves Névtelen!

Ha valaki nem kellően figyel a tartalom és a forma kapcsolatára egységére, könnyen ugy járhat mint te.
... Az efféle alázó, kioktató stilus óhatatlanul is azzal jár, hogy bármely okosságokat mondasz, bárdolatlanságod az általad közölni szándékozott tartalmat érdektelenné, hiteltelennlé teszi. Tudod errefelé igen sulyos modortalanság nagybetüvel kiszedve feltenni a kérdést, hogy a tiedtől esetlegesen eltérő véleményen lévő kommentelő társad tud-e olvasni.

A megnyilvánulásod azért is aggályos számomra, mert a Kerék-Bárcival kapcsolatosan az általad leirtak, már korábban, mások által is megfogalmazódtak, ujat nem mondtál. ( ennek okán az olvasási/megértési képességgel kapcsolatos aggály a te esetedben is alappal fölmerül. )

De hagyjuk a dagadt stilisztikát másra. Közzétettek egy cikket/értekezést/akár olvasói levelet. Irhattad volna te is, én is, PuPu is ( de kár hogy nem tette...), de éppmost ezt Kerék-Bárci követte el.
Az abban megfogalmazottak kapcsolatosan van-e kétséged, aggályod, felvetésed,- merthogy ez a lényeg, erről értekezünk három napja - melyet itt a blogon szeretnél megbeszélni, avagy kielégiti egódat mások kioktatása, alázása ? Ráadásul névtelenül! A kevesebb indulat, a több empátia vélem eredményesebb lenne.

hello írta...

Látod, Tarski, így jártál.
Nem tudom, hogy fogadják, ha bárhol másutt adod elő ezt a stílusodat, itt nem ez a módi járja, hála PuPu törzsközönsége színvonalának.

Lehet, hogy Erzsébet beletalált: tán féltékeny vagy a druszádra!

hello írta...

Ha esetleg meglepődtetek, honnan veszem, hogy druszák, mutatom:

"BOMLÁS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.09.03."

Itt jelent meg ugyanis az a részlet, amit volt szíves nekem címezve ide is áthozni.
És amire egyébként tegnap este reagáltam is a "Nehéz az igazit megtalálni" című régi sláger idézésével!

Névtelen írta...

csodálatos, avagy inkább döbbenetes!?
.
idézem:
„PuPu törzsközönsége színvonalának.”
.
analógia
.
idézek újfent:
„borzalmas tagság”
elkövető: Szabó Iván, MDF
.
szánalom ez a csaholó lihegés ami itt folyik.
természetesen joga van mindenkinek azonos idolt választani, s azt lihegve körülrajongani, csak nem szerencsés.
lásd a csuti geci esetét – no nem Tóth Marival hanem – ezzel a szerencsétlen kis országgal, s annak népével!
veletek.
.
újabb analógia jő:
Puzsér esete – szintén nem Tóth Marival! – az olimpikonokkal, s a versenysporttal.
reblog, ahol megtalálható egy figyelemre méltó kis írás ebben a témában.
olvasni! …
kell, ennyi az egész.
az önálló értelemmel bíró ember sajátja a kételkedés.
ti itt nem kételkedtek abban, amit aktuális imádatotok tárgya tesz, vagy ír.
ez így nem jó.
csak nektek.
elutasítjátok a csuti gecit a vele járó „cuccal” együtt, s mellette ti ugyanolyan birkaként meneteltek egy imádott hátsó után, mint a „cucc”!
kéne ezt észrevenni!
meg érteni! meg! – segítek, szójáték! a megfejtést bízom! rátok!
.
szóval gyermekeim az úrban!
ÉBRESZTŐ!
kéne venni! észre, hogy semmi különbség köztetek, s a „cucc” között.
s ez marad is így, ha nem nőttök fel.
.
most lehet csaholni tovább, ölellek benneteket!

hello írta...

Nem veszed észre, milyen szánalmas, hogy bár nyilvánvalóvá vált a leleplezésed, még mindig névtelenként osztod itt a nem tudom, midet! De hát úgy látszik, ez a felsőbbséges, kiosztó, leszóló, becsmérlő stílusod és gondolkodásmódod képezi az osztogatható állományodat!

Fordult már meg ezen a blogon pár hozzád hasonló mentlitású figura, oszt' elég hamar belátták, hogy itt nem terem számukra babér. Remélem, ez a fajta megvilágosodás nálad se várat sokáig magára!

talalom írta...

Hello: A DK elnökségét a kongresszus választja, ami a DK-nál nem küldöttekből áll, hanem minden tag szavazati joggal vesz részt azon. Általában ezren-ezerkétszázan vagyunk. A jelölési folyamatban persze mindenütt van mód a befolyásolásra, de ezt nehéz ezer ember elől eltakarni. Kár lenne tagadni, hogy nagyon sokan az elnök személye miatt jöttek a pártba, de a mi dolgunk, hogy ezt ellensúlyozzuk.
2. Kerék-Bárczy az MDF-ben kezdett. Igen. De a Demokratikus Koalíciónak nem véletlenül ez a neve. (Legalábbis remélem.) A legkisebb többszörös a demokrácia. (Többpártrendszer, piacgazdaság, szekuláris állam, ilyesmik.) Ez pedig nemcsak a baloldaliak, hanem a konzervatívok, jobboldaliak elemi érdeke is. Ezért is örülök, hogy Pukli nyilatkozott fidesz-szimpátiájáról. Mindig reméltem, hogy az ország fele nem fogalmatlan agyhalott.

Kovács Erzsébet írta...

névtelennek: egy szeretethiányos ember vagy, aki az állatvilágból merített hasonlataival sikeresen leküzdötte magát a vigasztalhatatlan magányba,és most kétségbeesetten forgolódik, jó szóért, sikerért elfogadásért.
Mivel mi nem csaholunk körbe senkit, csak megbecsüljük azt, aki megbecsüli saját magát és minket, azt tudnám javasolni,mossál fogat, fürödj meg, vegyél tiszta ruhát, és menj el egy könyvtárba.Mindenki kedves lesz, mindenki mosolyog, és nem fogja irigyelni tőled senki, ha egy másik ember mosolyogva fogadja a köszönésedet.Hazafele lassan sétálj, üde a levegő, szép napunk van!
Utána leülhetsz ide megírni, milyen csodálatos napod van, és elnézést kérhetsz tőlünk, ha netán megbántottál bennünket.Mert te is arra vágysz hogy szeressenek, de eddig mindent elkövettél azért, hogy ez ne így legyen.Mi belátjuk, hogy már voltunk mi is egyszer kétszer hülyék, ez nálunk hamar elmúlik.Ha akarod, mi segítünk Neked, hogy ne legyél elmegyógyintézeti ápolt,mert akkor már nekünk nem lesz módunk veled törődni.
Resume:ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor szeress. ha azt akarod, hogy felnézzenek rád, ismert el,ha valaki jó valamiben.És a leg lényeg: a hitvány emberek alapvető életérzése a mérhetetlen önzés.
Ettől gonosz a gonosz, és ettől romlott el a világunk.Ha ma egy embert is át tudunk nevelni, akkor javul a világ.Nagy öröm lenne számunkra, ha nem veszítenénk el, mint egy gondolkodó embert.Ezt akarjuk.Ugye Te is?

nemóvatos írta...

A magam egyszerű agyával a következőket gondolom a három szereplőről:
Pukli ugyanúgy ahogy ávós nagyapjáról és a sittes tesójáról elmondta az igazat, megtette ezt pártszimpátiájáról is, miközben továbbra is a szakmai pályáján akar használni a köznek. Hogy a "baloldalról" is egy nehezen vitathatót mondott azt a két másik eset(e) mutatja.
KBSZ aligha nem kísérletezett véleményének megvitatásával a DK prominenseivel, csak hát ez a keményen és fájóan kritikus álláspont bizonyára nem akceptáltatott, viszont "tollban" maradnia kár lett volna, hát nyilvánosságra hozta. Ott ahol. Ha máshol teszi, akkor sem tették volna ablakba az érintettek. Fojt.köv.
Molnár Gyula sajnos túl hosszú időt volt kénytelen jócskán hátrébb vonultan kivárni és mivel nála is működik az MSZ(M)P-ben standard kontraszelekció (netán egy osztrák motormárka nevét is viselő Lacibácsi)hatása, kérdéses: valaha formába lendül-e?

Mellesleg az egyetlen helyes magatartást népszavazás ügyben (no nem így kimondva) a kétfarkúék képviselik.
NEM a kényszer betelepítésre + IGEN Európára= két X.es ÉRVÉNYTELEN szavazat a NER-re.

Unknown írta...

Kedves PuPu!
Pontosan azt tettem volna Kerék-Bárczy Szabolcs bírálatával kapcsolatban, amit te javasolsz! Várni és nyugodtan megvitatni később. ezt mint elkötelezett DK-s írom. Endre

góbé írta...


Kovács Zsike!, ( 10.52) ez gyönyörü volt !

Ily kedvességgel, tisztasággal, jobbitó szándékkal és kiválóan adagolt maliciával szembesiteni, ugyanakkor lecsillapitani a a hőbörgő, fékevesztett vehemenciát, azt tanitani kellene.
Ilyenkor dadog és tehetetlen a mindentudó vátesz. Cáfolni képtelen, el-, és beismerni szintén, mert egója fogságában van. Nem véletlen hogy 10 órája visszavonult, talán instrukciókra vár...
Egy csöppet irigyellek...

Kovács Erzsébet írta...

Köszönöm.
Ezt teszi a rutin.És a 73 év.
Egész életemben az elesett emberek felemelése volt a munkámon túl a hobbim.Mint TB Kifizetöhelyen TB ügyintéző HRes, Munkaügyi Döntőbizottsági elnök rádióklub társadalmi gazd .vezetője volt módom a nehéz helyzetben lévő emberek lelki tartásának segítése ,és mindezen túl telefonos titkos lelki segélynyújtásban részt venni, a TB és munkajogi ismereteim nagyon sok praktikus promt segitség nyújtásban
adtak módot arra, hogy arc nélkül, a leg kényesebb helyzetekben is tudtam segíteni másokon.
Számomra öröm, ha valakit fel tudok segíteni, mert a következő lépéshez már lesz ereje.Remélem.Köszönöm.

hello írta...

Kedves Erzsébet, engem elsőre meghökkentett, megmosolyogtatott, de tetszett, amit írtál Taskinak. Hogy miért azt és úgy, így már világos is.

Ezt most végigolvasva elgondolkoztatott, hogy az érdekvédelmi munka - ami egyébként az én életemben is főszerepet kapott - a különböző területein mennyire különböző reflexeket kíván és épít ki az emberben. Merthogy engem küzdeni tanított meg az igazságtalaságok ellen, az igazukért, érdekeik érvényesítéséért, a velük való törvényes bánásmódért, a lehetőségeikért stb., amihez nem éppen a szelíd lelkület lett volna a megfelelő kellék. :-))

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.