2011. február 1., kedd

VIZELÜNK...


Az Élőlánc Magyarországért elnevezésű szervezet szerint a kormány duzzasztani akar.
Legalábbis ez áll a közleményükben, melyet a Független Hírügynökséghez juttattak el-
Mint írják, az Új Széchenyi Tervben a kormány gazdasági programja "célszerűnek tartja" a "Duna többlépcsős duzzasztásának megkezdését", illetve általában a "nagyobb duzzasztóművek" építését.
Én ugyan kételkedem a hír valóságtartalmában, miután az elképzelés racionális és hasznot hozhatna az országnak, ez pedig nem jellemző az Orbán-kormány terveire,
Inkább hiszek a Dunán hosszában felépített, gyalogoshídnak nevezett Demján-pláza felépítésében, sokkal jobban illik a mai politikai helyzethez, meg a kormányhoz, mellyel a magyar nép megajándékozta saját magát.
A magukat civileknek tartó megszállottak, a méregzöldek persze sikítófrászt kapnak az ötlet hallatán is, merthogy mi az, hogy egy folyót, melyet felettünk is, alattunk is duzzasztanak, mi is duzzasztani akarunk?
Még a végén gazdaságosan hajózhatóvá válik Európa legnagyobb viziútja, meg aztán, ha némi áramot is tudunk termelni megújuló energiával, talán ez sem válna hátrányunkra, különös tekintettel arra, hogy a villamos energia árát - mint aki vendégségben szellent - sunyin felemelte a kormány…
Így aztán marad nekünk az Élőlánc Magyarországért nevű gittegylet megújult energiával előadott hisztériás nagyrohama, mellyel sajnos nem lehet energiát termelni, ellenben meg lehet akadályozni egy épkézláb kezdeményezés valóraváltását.
Volt már ilyen ’89 tájt, akkor politikai célokért a környezetvédelem mögé bújva és a közérdeket lábbal tiporva randalírozott az Ökoboszi & Co. a Duna partján, egészen addig, míg a szlovákok meg nem unták a hercehurcát és meg nem szívattak bennünket úgy, hogy behorpadt a homlokunk, - valaki majd biztosan meg tudja mondani, hogy hány ezer milliárdot buktunk el ezen a hisztérián.
A környezetvédők nagy szakmai hozzáértésére utalt aztán, hogy a Duna vízszintjét diesel üzemű szivattyúkkal akarták pótolni, világ röhejére és természetesen környezettudatos gondolkodástól áthatva.
Akkor lettek volna ennyire környezettudatosak, mikor a földek gatyaszíjparcellákra osztása után a magukat gazdáknak tartó agyamentek betemették a belvízelvezető csatornákat, ha akkor az ellen ágálnak, akkor talán ma nem jár kötésig vízben az ország és nem omlik az előrelátó gazda fejére a háza. Igaz viszont, hogy a libáknak jó dolguk van, kár, hogy most belefagy a fenekük a vízbe…
Azidőtájt persze ez nem volt érdekes, mert akkor nagypolitizáltak a zöldek és rengeteg zöldséget hordtak össze Csernobilről meg Bős-Nagymarosról, kinek lett volna ideje az aktuális rombolásokkal foglalkozni?.
Már alig várom, hogy a Magyar Bálnavédők Egylete – leánykori nevén LMP - is felemelje szavát a még nem is létező elképzelések ellen, legalább lesz egy céljuk, ami ellen harcolni tudnak, ha már valamiért harcolni nem nagyon akarnak…
A Duna duzzasztása nem mai ötlet, még Horthy idejében merült fel az ötlete, de akkor a háború elmosta a tervet, a háború után meg Sztálinváros építése fontosabb volt – jelzem ennek az ötlete is Horthy idejéből származik, csak éppen Mohács lett volna a kiválasztott helyszín.
Közben a németek meg az osztrák sógor telerakták duzzasztóművekkel meg erőművekkel a saját folyószakaszaikat, aztán építettek a románok is erőművet a folyón a hajdani jugoszláv állammal közösen, már csak mi állunk büszkén, mint a környezetvédelem szilárd oszlopa, Ugocsa non coronat…
Nemrég az oroszok beintettek Viktornak, nem tárgyalnak a gáz áráról 2014 előtt, Paks órája szép csendesen ketyeg és sehol egy lépés a bővítés gyakorlati megvalósulása felé, pedig egy atomerőmű felépítése még Viktornak sem megy gyorsan…
Így aztán most emeltünk kicsit az áram árán, emelni fogunk jövőre is, meg azután is, az uránbányászokat már régen átképeztük kézihurkoló kisiparosoknak, az erőműveink meg lelkesen ontják a füstöt meg a pernyét, termelik a tüdőrákosokat akkordban, a zöldek meg szokás szerint előrelátók, kerül, amibe kerül…
Mindenesetre ebből az ötletből olyan gyorsan fog a Fidesz kifarolni, mint Jóska, ha rányitja az ajtót az önmagát kényeztető 90 éves Juliska nénire – ha mégsem, annak oka vagy csoda, vagy a Demján-Csányi tandem lenne…
Hát, várjuk ki a végét…

:O)))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/vizelunk

9 megjegyzés:

Szabadnapos hullamosó írta...

bocs pupu,
de jót röhögtem!!!,
amúgy igazad van!!!!

zombi írta...

Még jó, hogy a Tisza-tónál nem reklamálhattak. Most azzal is szegényebbek lennénk. A zöldeknek védeni kell a természetet és mindent, ami ehhez tartozik. Csak az eredményt is látni kellen nekik.

Névtelen írta...

Lehet humorizálni a zöldeken néhány poszt erejéig témát adhatnak, ám meg kell jegyeznem, nem csupán összehasonlító irodalomelméletből piédzsdízett elszállt bölcsészek alkotják az efféle - általad gittegyletnek nevezett - szervezetek tagságát, hanem környezetmérnökök, fizikusok, biológusok és egyéb szakértők, akiknek egészen odáig hasznos lenne odafigyelni a véleményükre, javaslataikra, amíg egyáltalán van rá alkalmunk, tekintve, hogy ha ilyen rapid módon habzsoljuk fel a föld erőforrásait, akkor nem sokáig tréfálkozhatunk rajtuk.
Korunk legnagyobb problémája a rövid távú gazdasági és hosszú távú környezetvédelmi befektetések összehangolása, melyek gyakorta, ha nem minden esetben, érdekütközésen alapulnak.
Számomra kicsit sem mulattató a probléma, habár mivel nem vagyok szakértő energiaügyekben, nem merészelek a kérdést illetően nagyívű eszmefuttatásba bonyolódni.
(Ofra Haza gyönyörű dalai valamelyest tompították felhorgadásomat.)

PuPu írta...

Egyetértünk, kedves névtelen, legjobb lenne ezt a témát a világhírű magyar vízügyesekre hagyni, de nem lehet, mert nem szakmai viták folynak (ezeket már évtizdekkel ezelőtt lefolytatták egyébként...), hanem zömében összehasonlító irodalomelméletből piédzsdízett elszállt bölcsészek, leginkább érzelmi indíttatásból verik a habot.
Sajnos...
:O)))

Névtelen írta...

" a Magyar Bálnavédők Egylete "

Nekem eddig halvány zöld fogalmam sem volt, hogy ezek környezetvédők, én gyagya azt gondoltam, hogy az LMP az a Lopjunk Mi Pénzt rövidítése.

Vízerőművek kellenek, nincs más kiút ebből a kátyúból.

éva írta...

Egyszer valaki már forintosíthatná, hogy hány milliárddal járult hozzá az államadóssághoz, hogy a MEG NEM TERMELT áramot meg kell vennünk?
És abban a pillanatban, amikor bármely zöld bele meri rebegni a szemembe, hogy a környezetre egy atomerőmű, netán egy szalmát égető mű kevésbé veszélyes, mint egy vízerőmű, rögtön megeszem a kalapom (vagy vele etetem meg)

Lajos bácsi írta...

Névtelen!
Bizony lehet humorizálni a zöldeken, sőt, lassan csak azt lehet sajnos.És ez keserű humor. Elég, ha a búbos banka körre, vagy Illésre gondolok, a bánáti bazsarózsa meg csak hab a tortán. Nem környezetvédelemről szól már itt a dolog régen. Szakemberek? Persze, ha figyelte valaki , hogy 15 - 20 éve kik jutottak be egyetemre, akkor láthatta a színvonal csökkenést, kontraszelekciót. Volt olyan év, hogy fizikára 2 fő jelentkezett, persze hogy felvették. A biológia felvételik színvonal csökkenését még jobban ismerem. Ezek lennének a jelenlegi szakemberek? Manapság meg csak pénz kérdése a bejutás. Akkor hol van itt olyan szakember gárda, akikre érdemes odafigyelni. Ha van is értelmes gondolat, az meg elsikkad, mert a politika közbeszól. Az irányít, nem a szakma.Nekem fontos a természetvédelem is meg a környezetvédelem is.Tettem is érte, amíg tehettem, de amit most csinálnak ilyen címszó alatt, az nem az.

Névtelen írta...

Ez furcsa,de gyanús is nagyon!
Emlékszünk még Bős-Nagymarosra?

Zs írta...

Az unióval az "átkosban" kötöttünk egy olyan szerződést,miszerint 1995-re a teljes magyarországi szakaszon hajózhatóvá tesszük a Dunát.Az hogy ez a politika oltárán elvérzett, több kárt okozott és okoz a mai napig mint amibe került volna az összes járulékos környezetvédelmi beruházásokkal együtt.
Nem mellékes az sem, hogy az ország egyik legjövedelmezőbb gazdasági területének a tranzitszállításnak lehetőségeit jelentékenyen romboltuk. A Duna menti szennyvíztisztitókat ( leninkább a győrit) igy is - úgy is meg kellett építeni. Hepciáskodásunk miatt most aztán tökéletes biztonságban van a Szigetköz és élővilága:(. A nagy dunai árvíz minden probléma nélkül kezelhető lett volna.( A víznyelőaknákon bugyogott fel a víz a Margit-hídnál )