2012. november 4., vasárnap

AZ ILLÚZIÓK HALÁLÁNAK NAPJA


November negyedike.
Ezen a napon kezdték meg a szélsőjobb vérengzésébe fordult forradalom leverésére hadműveleteiket a szovjet csapatok.
Aludtunk otthon, majd hajnalban nagy lánctalpcsörgésekre, autók százainak zúgására ébredtünk – megkezdte Budapest elfoglalását a szovjet hadsereg.
Ahol ma a Gyáli úton a Metró van, ott akkor egy homokbánya volt, ott foglalt állást a tüzérség, mi meg a pincében.
A hadműveletek kimenetele egy pillanatra sem volt kétséges, a második világháború győztes reguláris hadserege állt szemben néhányszáz, esetleg néhányezer szerencsétlennel, akik még egységes szervezettel vagy irányítással sem dicsekedhettek, emellett ideológiailag is meglehetősen vegyes képet mutattak.
A skála a börtönből szabadult bűnözőktől és sarki kurváktól Horthy és Szálasi rendszerének bosszúvágytól elborult elméjű restaurálóin keresztül a törpe kisebbséget alkotó idealista fiatalokig terjedt, akik katonailag legfeljebb bandaharcra voltak alkalmasak.
Persze egy milliós nagyváros ad alkalmat a városi gerilláskodásra, de az első nap után a csoportok vezetői és tagjaik egy része felkötötte a nyúlcipőt és farokfelcsapva rohant Nyugat felé, a szabadság édes érzése helyett vért és könnyeket hagyva maguk mögött, mögöttük, meg mint a vadludak húztak nyugat felé a gazdasági menekültek százezrei, akik egy része aztán Hegyeshalom és Nickelsdorf között átképezte magát szabadságharcosnak.
Aztán harminc éven át éltek a maguk által álmodott legendákból, a befogadó országok baksisából, esetleg abból, amihez talán valóban értettek, a disznótenyésztésből.
Mikor aztán Gorbacsov elrendelte a szovjet csapatok kivonulását, akkor eszükbe jutott saját mérhetetlen hősiességük és hatszor annyi hős jött vissza két féltéglával döngetve daliás mellkasukat, mint ahányan kimentek, olyan nagyívű személyes győzelmi történetekkel traktálva a nagyérdeműt, melyeknek, ha a fele is igaz, Zsukov hanyatt-homlok rohan haza Moszkvába.
A polihisztor Varga Mihály ma beszédet mondott a Kiscelli Múzeumnál, ahol elmondta, hogy november 4-e a szégyen, a gyász és az árulás napja.
Hát szégyenkezni éppen van miért, sajnos gyászolnivaló is akad, de ez az árulás azért kislányos túlzás.
Hogy ne legyen kétségünk az árulók kilétének tekintetében, kifejtette: Meg kell emlékeznünk a Nyugat november 4-i hűtlenségéről, gyávaságáról és árulásáról is, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Európa és az Egyesült Államok vezetőinek fennkölt szavai, a szabad világ nevében elhangzott kioktatásai ellenére a legnagyobb élethalál küzdelmünkben egyedül maradtunk.
Illúziók, tündérmesék, másra mutogatás – ezekben verhetetlenek vagyunk.
Most meg még aktuális is a Nyugat pocskondiázása, - így ér össze a demagógia a napi politikával.
A Nyugat az első percben világosan megmondta, hogy érvényben lévőnek tekinti a Jaltai Egyezményt, ez pedig - akármelyik közepesen felkészült történelemtanár is kifejthette volna – azt jelentette, hogy a Szovjetunió érdekszférájába nem kívánnak beormótlankodni, kockáztatva ezzel egy esetleges világháború kirobbantását, mely pusztítóbb lett volna minden eddig ismert háborúnál.
1956 októberének túldimenzionálása nemzetközi értelemben még elfogadható volt - kis nép nagy hőstettektől álmodik - november negyedike viszont egyértelműen a politikai szűklátókörűség, katonai értelemben a mérhetetlen ostobaság következménye volt.
Mai értékelésében pedig arra célozgatni, hogy kívánatos lett volna világháborút kirobbantani egy gyakorlatilag nem is funkcionáló rendszer zűrzavaros ideológiákat valló szereplőiért – több mint ostobaság, bűn a mai fiatalokkal szemben.
Mondhatnám, hogy Varga Miska maradjon a pénzügyeknél, de a fene tudja, melyik a kártékonyabb opció…
Úgy látszik, jöhet itt bármilyen rendszer, egyik sem képes szembenézni a valósággal, inkább belemenekül mindenféle ostoba illúzióba.
Józan ésszel november negyedike előre prognosztizálható volt.
Az október 30.-i vérengzés és Nagy Imre teljesen amatőr, ostoba és felelőtlen bejelentése Magyarország kilépéséről a Varsói Szerződésből november elsején még azoknak a szovjet vezetőknek a kedvét is elvette a kompromisszumoktól, akik hajlottak volna rá, az pedig, hogy elkezdték használni a rendelkezésükre álló erőt, részükről reális és szükségszerű döntés volt.
Ne felejtsük, nem kellett ide behívni senkit, a szovjet elsőlépcsős alakulatok itt állomásoztak, hiszen egy bő évtizeddel voltunk csak túl a II. Világháború befejezésén és a világ nyakig ült a hidegháborúban és a szuezi válságban, - kedvenc kettesszámú összeesküvés-elméletem szerint a magyar események nem is voltak függetlenek ettől a helyzettől…
Így aztán Hruscsovék rövid úton véget vetettek ennek a jellegzetesen magyar népszínműnek, mely természetesen csak ma olyan szép, matyómintás és árvalányhajas, mint ezt bemutatni igyekeznek azok, akik szeretnék megmondani, hogy milyen volt a múlt.
A valóság ronda, gusztustalan és kisszerű volt.
Nem volt ott akkor nemzeti egység már egy deka sem, Mindszenty fenyegette Nagy Imrét, különféle gyanús összetételű felkelőcsoportok gyilkoltak és raboltak, folyt a zabrálás, fosztogatás, Dudás és Szabó-bácsi féle zavaros alakok zsarolták a kormányt, visszaszivárogtak nyugatról a nyilasokkal elmenekült földbirtokosok, volt katonatisztek és elkezdtek volna a maguk szája íze szerint rendet csinálni.
Aztán jött a csősz és hazazavart mindenkit.
Hogy gyönyörű legyen a befejezés, végezetül a Szabad Európa még nekiküldte a fiatalokat a szovjet harckocsiknak, hogy ne legyen nyugta holtában sem annak, aki ezért felelős.
Nagy Imre meg bejelentette rádión, hogy csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van!
Mikor ez elhangzott, csapataink hálistennek a laktanyáikban maradtak, Nagy Imre meg már a jugoszláv követségen ült.
Jellemző Magyarországra, a magyar mentalitásra, hogy ma hazahozták Nagy Imre bőröndjét, melyben a jugoszláv nagykövetségen az iratait tartotta, melyeket már évekkel ezelőtt visszakaptunk.
Most megkaptuk az üres bőröndöt, mely igen ügyibevalóan szimbolizálja ’56 hagyatékát.
Az átadáson ott lógatta nyelvét Orbán Viktor is, Jánosi Katalin – Nagy Imre unokája – társaságában.
Rákosi utódja Nagy Imre utódjával együtt.
Pikáns…

:O)))

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én akkor alig több ,mint 8 éves voltam.Egy Bp.melletti faluban éltünk,de Apám a veszélyek ellenére bevitt a városba,hogy megmutathassa a borzalmakat,az utcán heverő halottakat,kiégett harckocsit és a rengeteg rommá lőtt házat. Szinte felfogni se lehetett.Azt mondta ,hogy azért mutatta meg, hogy soha ne gondoljam azt,hogy egy háború dicsőséges és szép lehet:csak pusztulás ,vér és végtelen fájdalom.Ő egyébként megjárta a poklot,mert részt vett a Szovjetúnió újjáépítésében,malenkij robot révén. Szerencséje volt,mert a választások előtt a kommunista párt győzelmének elősegítésére szabadon engedtek néhány ezer foglyot .és köztük volt.

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár írta...

A nemzetközi politikát, erőviszonyokat pontosan értékeli az írás. Az események társadalmi tartalmára is helyesen utal. Arra, hogy egyszerre volt jelen a demokratikus szocialista forradalom és a horthysta restauráció, az ellenforradalom igénye. Mégis van hiányérzetem, mégpedig az utóbbi tárgyalása tekintetében. Mert az államszocializmus belső antagonizmusa, amely ugyan Magyarországon robbant legnagyobbat, nem magyar specifikum.
És még egy korrektív megjegyzés.
Nagy Imre "leszólása" egyfelől morálisan igaztalan, másfelől, és ez a döntőbb, történetileg nézve tényellenes. Tudniillik a második intervencióról szóló pozitív szovjet döntéshez semmi köze se a Köztársaság térnek (okt. 30.), se a semlegességi nyilatkozatnak (nov. 1.). AZ OKTÓBER 29-I USA-KÖZLÉS ITT A MEGHATÁROZÓ, AMELY KINYILVÁNÍTOTTA HRUSCSOVNAK AZ AMERIKAI ÉRDEKTELENSÉGET MAGYARORSZÁG VONATKOZÁSÁBAN. A történész azt is látja, hogy a szovjet vezetés (belharcai is szerepet játszottak, nem csupán a magyar események alakulásai!) maga megszegte saját okt. 30-i nyilatkozatát a Szovjetunió és a szocialista országok közti baráti-békés és egyenrangú viszonyról. A semlegesség magyar felmondása előtt, okt. 31-én már áramlottak az új szovjet csapatok Magyarországra, hogy felsorakozzanak azokhoz a seregtestekhez, amelyek ugyan elhagyták a fővárost, azonban határában megálltak és körbezárták azt...
Tessék szíves figyelembe venni Kopácsi Sándor lányának érdekes szempontokat összegző dolgozatát is: zsortolodesek1838.nolblog.hu/archives/2012/10/23/1956_-_a_kulisszak_mogott_-_ujratoltve/
Sőt, már október 28-án (!) az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Henry Cabot Lodge felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét John Foster Dulles külügyminiszter Texasban elhangzott kijelentésére, miszerint:
"Nem tekintjük ezeket a nemzeteket - Magyarországot és Lengyelországot - potenciális katonai szövetségeseknek."
Bővebben a magyar 1956-ról itt írok: navigator.nolblog.hu/archives/2012/10/23/1956_ket_arca/
Tehát szegény, utóbb a mártíromságot tudatosan vállaló Nagy Imre nem osztott-szorzott a végkimenetelben, november negyedike tekintetében...
Fekete György / navigator

éva írta...

Fekete György mptt
Skizós! Mert feltételezem ezek nagy részéről Nagy Imrének is volt információja, és ennek ellenére mégis meghirdette a Varsói Szerződésből való kilépést. Ez ismerve a történelmi forrásokat - mely szerint fontolgatták a semleges státusz megadását Moszkvában - több mint bűn, hiba! És abban a pozícióban rosszul megítélni a helyzetet és annak alapján helytelen lépést tenni: emberéletekbe kerül. Elég, ha csak Nagy Imre méltó elcsesző utódjának mostani ténykedésére és az öngyilkossági statisztikákra vetünk egy pillantást. És még előttünk a tél, amit magyar tömegek tartalékok és tüzelő nélkül fognak "megrohamozni" az előre látható katasztrofális eredménnyel.
Az 56-hoz méltó nagyságrendű exodus rekordját meg nem túl lassan sikerül beállítani.Arról már nem is szólva, hogy mekkora esélye van annak, hogy Egyeske Európa közepén megpróbáljon kilépni a Nato-ból. Már sikeresen persze, mert a próbálkozást az állapota rosszabbodásával együtt egyáltalán nem lehet kizárni.
Ha Nagy Imre felmérte (legalább utólag) hogy mekkorát hibázott, teljesen logikus volt utána a kivégzés vállalása - azzal valamit javíthatott a történelemkönyvekben a megítélésén. Miszerint rossz miniszterelnök volt - de legalább vállalta a következményeket. Na: Egyeskétől EZT aztán tényleg nem várhatjuk!

Geza írta...

Kituno iras. Teljesen egyetertek vele, orulok, hogy valaki le meri rantani a "szent tehenrol" a leplet es ezt megfelelo cizellaltsaggal teszi. Hogy a csomo agymosott ember mikor fog ezeken elgondolkodni azt nem tudom. Ma 56-rol nyiltan beszelni majdem olyan nehez, mint a tortenelmi egyhazakat kritizalni - sokan nem gondoltak, hogy 22 evvel a rendszervaltozas utan ez.

Zsófi írta...

Az a baj, hogy relatív már kevesen vagyunk, akik valós képet őrzünk mindarról, ami 1956. őszén történt. Ráadásul kimondani sem igazán merjük - tisztelet a Pupuhoz hasonló kivételeknek - az igazat, a valóság másik arcát!
És lassan kihalunk!
qKár, hogy makacs ateistaként nem hiszek a túlvilágban. Mert őszintén kíváncsi lennék rá, mikor fogja a jövő történelme helyére tenni mindazt, amit meg- és átéltünk, és ami a maga nagyon is ellentmondásos sorszínűségében igazán történt!

Névtelen írta...

"Kedves emlekem" 56 oktoberenek utolso napjaibol, amikor a hazmester feljott a lakasunkba es azt mondta az apamnak, hogy visszajott a haz ügyved tulajdonosa - aki ugy jutott az allamositas elott a hazhoz, hogy "elhagyott zsido javakat" iratott a sajat nevere - es azt uzeni, hogy nem türi, hogy zsidok lakjanak az ingatlanjaban, ugyhogy 3 napon belul koltozzunk ki. 12 eves voltam akkor.. Az apam ugy rugta ki a hazmestert, hogy repult le a lepcsohazban...

Civil48 írta...

Nem is értem, mit akar Orbán és a jobboldal Nagy Imre körül.
Illetve, azt értem, hogyha már nincs jobboldali idol, akkor próbáljanak magunknak gyártani, ha másként nem Nagy Imre „átformálásával”, az események átértékelésével.

Bizony, a baloldali forradalom (elégedetlenkedések, munkástanácsok,) jobboldali ellenforradalomba kezdett átcsúszni, a cikkben jól jellemzett részvevőkkel, amikor megjelentek a tankok!
Nagy ködösítés folyik ’56 körül, bármely oldalt is nézem! Mindegyik pecsenyesütögetésre használja, az őszinte szembenézés helyett!
A körülményeket (hazai, nemzetközi) mindig is igyekszik az aktuális politika figyelmen kívül hagyni, csak a saját szájíz szerinti előnykovácsolás, és egyben a népbutítás folyik.

Az ember egyre több történésre mondja rá, hogy ebből a politikának ki kellene maradnia ahhoz, hogy tisztán lássunk! A történelmet a történészekre kellene tán bízni,- mondom én is, jámboran.

Csoda, hogy egyre több ember csömörlik meg tőlük!?

kogito írta...



Kiegészítésképpen egy link '56-ról.

http://kanadaihirlap.com/2012/10/23/1956-a-kulisszak-mogott

Birkenau írta...

Az a baj, hogy mindenki összeesküvés elméletekben gondolkozik 56-ról. De kérdem én hogyan lehet megoldani egy olyan helyzetet, amikor fegyverek tömegei vannak az utcán, az akkori fideszesek jóvoltából, mert azt nem a csőcselék adta ki az utcára a laktanyákból, hanem a tüntetések és lincseléseken felbátorodott akkori fideszesek, fasiszták. Szóval ropognak a fegyverek, gyilkolnak, főleg kommunistákat és persze ÁVh-sokat is, rabolnak, fosztogatnak, törnek , zúznak, mégis ezt hogyan lehet megoldani? Elmondom, sehogy, mert enyhe felszólítgatásokra ezt nem fogják abba hagyni. Igazi vezérük , aki a hatalmat átvehette volna, mint Viktor, vagy épp egy Szálasi nem volt akkor már. A kommunista párt vezetés pedig , a hibák miatt is el volt gyengülve. Rákosi lemondva, Gerő gyenge bábu, Kádár még nem jutott szóhoz. Nem volt kivel tárgyalni, megegyezni, fegyverletételről, újrendszerről, semmiről.

Ezért a helyzetet az oroszoknak kellett megoldaniuk. Találtak alkalmas embert, Kádárt, szerintem a legjobbat, és a hadsereg itt volt, de ha kellett, akkor hoztak otthonról is. Hát hoztak.
Nagy Imrének pontosan az volt a bűne, hogy idáig fajulhattak a dolgok, ameddig fajultak. Erre szerintem ő sem számított, mert azt hite itt már csak csupa demokrata, rendes ember van az országban. Ez persze nagy tévedése volt. Ez is és még ezer. Nagy Imre egy szerencsétlen idealista volt, politikusnak nagyon rossz.


Egyben biztos vagyok, hogy a tüntetésre zúduló egyetemista és munkás tömegnek esze ágában sem volt nemhogy lőni, de bántani sem semmilyen embert. Ezzel a tömeggel még tárgyalni is lehetett volna, de a vérengzések után ez már kizárt volt.
Na akik ezt akarták, azok voltak az akkori fideszesek, vagyis a fasiszták. És meg is csinálták.
Most is ugyanazokra a mocskos fasiszta áldozataikra hivatkoznak, akire 2006-os eseményekben is pl. a szemkilövöttre, a máriuszra és a kék , zöld jobbikosokra, b közepesekre.

Cereus írta...

Nagyon sok hiteles, megélt tapasztalattal tudnám bővíteni azt amit leírtál. Azért nem teszem, mert mindennel egyetértek amit, írásodban megfogalmaztál. Úgy látom nekünk nem kancsalit a látásunk, észrevesszük a fals hamis hangokat és sem pénzért, sem hatalomért kéthetente nem változtatunk a véleményünkön. Nekem, szomorú tarasztalataim vannak 1956-ról, ezért igazából nem tudok lelkesedni.

Névtelen írta...

Kedves PuPu!
Végre leírva látom azokat a gondolatokat, amelyek az én fejemben is régóta vannak 56-ról.

tüske írta...

Birkenau, a mai helyzet és az 1956-os között semmiképpen nem lehet párhuzamot vonni. Azt azért nem kellene elfelejteni, hogy az ötvenes években a vidéki lakosság és nagyrészt a városi is jószerivel éhezett, az ÁVH okkal-ok nélkül terrorizálta a lakosságot, és az elégedetlenséget látva maga a párt szorította háttérbe Rákosit. 1953-ban pont Nagy Imre szüntette meg az internáló táborokat és oldotta fel a kitelepítést, az elégedetlenség a munkásság körében volt a legnagyobb, amikor Rákosi újra a hatalomba akart kerülni. Ezt akkori fideszesekkel aposztrofálni súlyos tévedés. Hogy a tömegtüntetésekből hogyan lett vérengzés, a rádiónál és a parlament előtt, azt talán mégsem kellene az elégedetlenkedők rovására írni. Aztán megnyíltak a börtönök és lett az, amit többféleképpen is lehet elferdíteni. De azért azt valljuk be, hogy a lakosság dühe az ávósok ellen valahol mégis csak érthető. ehhez elegendő csak az érintettek memoárjait elolvasni, akár Farkas Vladimirét is hozzácsapva az áldozatokéhoz.