2010. július 18., vasárnap

BEHÓDOLÁS...

A Jobbik támogatja a kormányt az IMF-el szemben vívott „szabadságharcában”.

Ezt a veretes baromságot volt képes leírni közleményében a Jobbik, egy magyar parlamenti párt abból az alkalomból, hogy megszakadtak a tárgyalások a Valutaalap és az Unió tárgyalódelegációja és a magyar kormány között.
Nyilatkozott Matolcsy miniszter is, aki elmondta, hogy a tárgyalásokon kemények voltunk, mint a vídia, és kitartottunk a bankadó mértéke mellett, merthogy különben megszorításokat kellene bevezetni, mi meg azt ugye, ha a fene fenét eszik sem tesszük, dőljön ránk akár az egész csehó - akkor sem.
Ezt egy miniszter nyilatkozta, akinél ezekszerint egy közepes képességű nyolcadikosnak is több esze lehet, ugyanis az pontosan tudja, hogy az ilyen mértékű bankadó egy egyszeri sarc, melyet a bankok - nyilatkozzanak bármit is - tovább fognak hárítani ügyfeleikre, ez pedig a törlesztőrészletek további emelkedésével fog járni.
Emellett a bankok pénzkihelyezéseinek visszafogásával is, - magyarán szólva aki a hitelfelvétel előfeltételeként ezidáig tudta is bizonyítani, hogy három füle van, annak ezentúl még emellett a folyósítandó hitel kétszeresének megfelelő betétet is el kell majd helyezni az adott bankban - negatív kamatra...
Ugyan lehet, hogy ez a kétszázmilliárdnyi egyszeri adóbevétel ebben az évben átlökdösi a kormányt az aktuális nehézségeken, de mi lesz jövőre meg azután?
Merthogy az idő nem áll meg és ha a kiadások ezután is meg fogják haladni a bevételeket, akkor bizony  gondok lesznek errefelé, és aki azt gondolja, hogy az állam gondja nem az ő gondja, az rettenetes nagyot téved.
Az utóbbi négy-öt  évben a Fidesz azt próbálta az emberek agyába belevésni, hogy a reformot maga Belzebub találta ki, kimondottan magyarember sanyargatására, holott ha a Fidesz kerülne kormányra, akkor erre semmi szükség, - két hét alatt lesz közbiztonság és a hátralevő tizenöt év és ötven hét alatt majd addig csiszolgatja az Orbitális Elme a  magyar gazdaságot, mígcsak el nem érkezik a kánaán, - ezt természetesen folyamatosan növekvő reálbérek mellett és mosolygós tekintetű állampolgárok tapsaitól kísérve abszolválja majd.
Álomvilág, de azért jól esett - nekik is meg választóiknak is, - mint a neten bonyolított szextett, ámde most a randevúra a vágyott szerelmes helyett a rideg valóság jött el...
Mielőtt a tárgyalódelegáció elutazott, udvariasan megemlítette, hogy a kormány kétségtelenül imponáló verbális teljesítményén túl semmi jelét nem látni konkrét intézkedéseknek, pedig ezekre igencsak szükség lenne, merthogy a magyar államapparátus létszáma jócskán meghaladja az Unió hasonló nagyságú államaiban tapasztalható mértéket.
Aztán összecsomagoltak és elmentek, és itt hagyták főni a Gigászt az általa összehordott trágyadomb levében, - nekik ugyanis nem sürgős a megállapodás, ők nem kérni jöttek ide.
Igaz, nem is leverni a Magyarországon papíron minden forradalmat törvényszerűen követő szabadságharcot, szerintük hadd szabadságharcoljon az izgága fülkeforradalmár, nem kell ebben gátolni.
Tudomásul kellene már venni végre, hogy egy olyan ország, amelyik ezer szállal kötődik az európai gazdasághoz jobb, ha alkalmazkodik azokhoz az elvárásokhoz, melyek ezen országok többségi álláspontját képviselik, - mellesleg évszázadok felhalmozott tapasztalatait tolmácsolva egy olyan ország vezetésének, amely akkor, amikor szerencsésebb országokban már régen kapitalizmus volt, még el sem kezdett bíbelődni a jobbágyfelszabadítással és magyarember jobbágy őseit egy laza mozdulattal kizárta a nemzetből.
Aki úgy kezd harcba, hogy ehhez se pénze, se fegyvere és a paszományos fenekű gatyából kilóg vitézi segge, az egy hülye. Ha emellett még felhatalmazással rendelkezik az ország vezetésére is, akkor csibész is egyúttal, mert az én életemmel jártszik, holott rendelkezésére áll játék céljára neki egy ügyibevaló eszköz, melyet születése óta szakadatlanul birtokol... 
A Jobbik pedig - egyébként nem szokatlan módon - egyszerűen idiótaságokat hiret és képvisel.
Ha valakitől pénzt kérünk, akkor annak jogában áll eldönteni, hogy adjon e, érdeklődhet afelől, hogy mire kívánjuk fordítani, megszabhatja a hitelnyujtás feltételeit és ellenőrizheti betartásukat.
Aki ez ellen ágál, az ne vegyen fel hitelt, hanem ballagjon feltartott fejjel jobb esetben a ló, rosszabb esetben a felesége seggét nézve szántás közben a barázdában a XIX. század felé...
Tulajdonképpen az itt a baj, hogy a normális állampolgár azt várná, hogy aki bejut a magyar Parlamentbe, az legalább valamilyen minimális politikai, közgazdasági ismeretekkel rendelkezzen, merthogy a hőbörgésre nem a Parlament és a nemzetközi tárgyalás a megfelelő terep, hanem a felcsúti kocsma.
Ha a focit is a külpolitikában és a nemzetközi gazdaságban szokásos szabályok szerint játszanák, akkor a Fidesz önmaga által bajnokesélyesnek kikiáltott csapata már a második félidőre gatya nélkül futhatna ki a pályára, viszont negyedóránként kellene a szétrugdalt hálót cserélni a kapun...
Természetesen a megszakadt tárgyalásoknak lesznek azonnali következményei is, - lehet számítani a forint gyengülésére, ez már a jövő hónaptól emei a hitelek törlesztőrészleteit, de ha nem lesz gyors változás a magyar kormány álláspontjában, akkor Rákosi elvtárs mai klónjához stílusosan igazodó módon következmények tekintetében határ a csillagos ég.
Mikor IV. Henrik összeveszett a pápával, az kiátkozta.
Kiengesztelendő a megmérgelt egyházfőt, zarándoklatot tartott Canossa várához, ahol a pápa időzött.
Henrik vezeklőcsuhában, mezítláb jelent meg a téli hidegben a vár falainál, és három napon át fedetlen fővel várt a kapu előtt, amíg a pápa elé járulhatott.
Orbán kezdheti kifűzni a stoplist, lea sportszárral, - rövidesen lehet indulni.
Kár, hogy ostoba bohóckodása árát mi, mindannyian fogjuk megfizetni...

:O)))

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia PuPu,
most este már 287 felett az euró, pedig most még csak Tokió nyitott az elektronikus kereskedéssel....

Én továbbra is csak bámulok kerek bociszemekkel, mert ez hihetetlen. A saját kormánya teszi tönkre az országát. Embertelen seggfejek. Hogy azt mondja az IMF tárgyalásvezetője, hogy ha nem tudják hogyan s mit kell majd segítenek. Hogy diplomatikusan közlik, hogy felkészületlen seggfejek. Hogy anno az átkosban úgy vágtak volna ki vizsgán, ha ilyen tárgyalástechnikát gyakoroltam volna, mint a huzat.

Nem térek magamhoz. s mindig ott motoszkál a gondolat, hogy ez nem létezik, hogy ne legyen valami Felsőbb Elme által kisakkozott jól koreografált sakkjátszma.

S mindig az jön ki, hogy nem, ezek ilyen seggek. Már, bocsánat.
S továbbra sem értem a Főnök szerepét és mély kussolását. Az részvénypakettje neki is bukni fog.

Törzsolvasód

PuPu írta...

Szia!
Miért nm csinálsz nicket magadnak!
Ami azt illeti, szerintem a Főnökl már lehúzta a maga lóváját a Kósa-akció során, - nekem inkább az tünt megtervezettnek, ami aztán kicsúszott a gondos kezekből,de annál nagyobbat lehetett kaszálni.
Ez most csak Orbán személyisége, - azt hiszi, hazai pályán játszik a Felcsút...
:O)))))

Névtelen írta...

Azért nem, mert béna vagyok és nem jöttem rá hogyan kell
Törzsi

Cigany Roxana írta...

szia pupu van egy felesleges repülőjegyed a világvégére? megveszem...

Névtelen írta...

Szia Pupu,

régóta olvasgatom az írásaidat, eddig még nem szóltam hozzá. A múlt héten kaptam meg a CHF alapú hitelem következő 6 hónapra esedékes törlesztő részletét a bankból. A szerződés szerint 6 hónapig a törlesztés állandó, és 6 havonta az elmúlt időszak árfolyammozgásainak fényében változik. Eddig ez a konstrukció egy viszonylag kiegyensúlyozott havi részletet eredményezett, mert 6 hónap átlagában viszonylag kiegyensúlyozott volt azt árfolyam. A múlt heti levélben viszont jelentős, 25%-os emelkedés van. Nem nagyon örültem neki. Most viszont örülök, hogy a levél a múlt héten jött, és a hétvégi hülyeség hatása még nem érezhető benne. A hétvége jelentős részét azzal töltöttem, hogy különböző internetes fórumokon kerestem kommentárokat, elemzéseket, hátha találok valami megnyugtatót. Hát nem találtam.
Én sok jóra a Fidesztől és OV-től nem számítottam politikai és közjogi téren. De azt reméltem, maradt annyi józan eszük, hogy a gazdaságot, az ország pénzügyi egyensúlyát, és az annyiszor hivatkozott magyar emberek megélhetését ne veszélyeztessék. De tévedtem. Semennyi józan eszük nem maradt. A hataloméhség elvette a tisztánlátásukat. Remélem, a tavasszal rájuk szavazók hamar felébrednek a rózsaszín álomvilágból. Bár nem tudom, jó lenne-e ha az önkormányzatok ellensúlyt képeznének. Budapestet már "megfenyegették", hogy az őszi választások után újra gondolják, hogy támogatja-e a kormány a 4-es metró építésének folytatását. Ez az eddigi tapasztalataim szerint (1998-ra gondolok) azt jelenti, hogy meg lesz büntetve az a település, ahol merészelnek nem a Fideszre szavazni az emberek. Mondd Pupu, csak nekem hiányzik egy ütős, baloldali válasz? Csak én látom úgy, hogy a baloldali értelmiségiek, és a valódi baloldali értékeket képviselő politikusok mintha eltűntek volna? Mikor érti meg ez az ország végre, hogy ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig, akkor nem számíthatunk más eredményre, mint eddig? Mikor érti meg végre, hogy ha más eredményt várunk, akkor valamit változtatni kell? Mikor értik meg az emberek, hogy nem az az egyenlő elbánás, ha mindenkinek mindenből ugyanannyi van, hanem az, ha az esélyek egyenlők? Mikor meri végre valaki kimondani, hogy az adórendszer az nem a szociális ellátórendszer része? Amíg ezt nem választják szét, azaz fel nem számolják a kedvezményeket, ezzel ki nem szélesítik az adóköteles jövedelmek körét, addig nem lehet csökkenteni a kulcsokat? És mikor lesz valakiben annyi bátorság, hogy kimondja, az egészségügy igenis biztosítási alapon működik. Egy biztosító addig nyújt szolgáltatást, ameddig fizetjük a biztosítási díjat? Mikor felejtjük el végre az "ingyenes" egészségügyet, ami nagyon is sokban van mindannyiunknak. Megfizetjük az árát többszörösen alacsony nyugdíjak, irreálisan magas élőmunka terhek formájában? Mikor felejtjük el végre az ingyenes felsőoktatást, és vezetünk be a tandíjjal együtt egy működő ösztöndíjrendszert, ami a valóban rászorulókat lehetőséghez juttatja? Mikor vezetjük be azt, hogy a "rászorultságot" a különféle támogatásokra ne jövedelemigazolással, hanem a vagyoni helyzet felmérésével, környezettanulmánnyal állapítsuk meg? És mikor tanítjuk meg végre a gyerekeinket olyan ismeretekre, ami az élethez valóban szükséges? pl. a pénz természetére, pénzügyi intelligenciára, felelősségvállalásra, öngondoskodásra, valódi szolidaritásra? Mikor tanulja meg ez az ország, hogy mindennek következménye van? Sorolhatnám reggelig a kérdéseimet. És mielőtt bárki megkérdezné, nem tudom a válaszokat a saját kérdéseimre, de nem is akarok miniszterelnök lenni. A saját életemben, a saját családomban igyekszem az általam felállított mérce szerint élni. Mondd, Pupu, szerinted túl nagyok a kívánságaim? nem ez volna természetes, hogy választott vezetőink ezen munkálkodjanak?

Névtelen írta...

Ajánlom figyelmébe minden "magyarnak", "felelős döntéshozónak"

Illyés Gyula:
Nem volt elég

Házad itt állt – szerte szállt!
Ezt, látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!

Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszúját kívánta,
és e lapályok kenyerét.

És nem volt hazának elég,
Hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.

És nem volt hazának elég,
hogy este letéve a könyvet
elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
az volt a férfi, a derék…!

És nem volt hazának elég,
hogy kitekintve vonatodból
elgondoltad az aratókról:
mást érdemelne ez a nép.

És nem volt hazának elég,
a három szín, ha rád sem hagyták,
hogy egykor jelkép volt: szabadság,
egyenlőség, testvériség!

És nem volt hazának elég,
hogy idegeden átereszted
hő szeszként azt a néhány verset,
Adyét, Tóthét, Józsefét.

És nem volt hazának elég,
a Gellérthegyen a rakéta
s a Városiban a bokréta
és a szobroknál a beszéd.

s a szöllőhegyi estebéd
s a dünnyögés, míg poharadból
a holdvilágban a vörösbor
tigris-szeme villant feléd.

és lengetted az ujjad hegyét
az ég felé, mint ezred óta
minden magyar, ha szól a nóta
és Gracza György s a Feszty-kép…

és ha, élvezve a veszélyt
és a kéjt, hogy megjósoltad,
hallgattál titkos leadókat
(és utána cigányzenét)

A hortobágyi magas ég
s a négyes gémeskút nagy árnya
s az első király koronája
díszítve pénzed közepét

s ha úgy mondtad is: feleség,
e szép szóval, s ha, bár bíráltad,
édesnek nevezted apádat
s a falon a festett cserép.

Nem volt a hazának elég,
nem volt elég, hogy el ne essen,
tudd meg, az volt a csoda itten,
hogy össze nem dőlt már elébb!

Mert attól nem lett a tiéd,
hogy hizelegve és hazudva
ráragasztottad egy hegycsúcsra
egy király, egy vezér nevét.

Nem volt elég, nem volt elég
sem a hűség, sem a szívósság,
mitől egybeáll egy-egy ország
s nemzet is lesz a nemzedék.

S a bátorság sem volt elég.
Külön-külön bár odahagyta
sorsát a sok hős áldozatra,
az sem volt elég menedék.

Mert sem erő, sem bölcsesség
nem lehet elég, hogy megójja
a házat, amelyben lakója
nem lelheti meg a helyét.

Hogedo írta...

Pupukám, sose gondoltam volna, hogy a Heti Válasz a te blogodból idéz, a forrás megjelőlésével.

Törzsi írta...

PuPu,
Kész! Feladom: most láttam a Vidi-Maribor képeket, ahol Istenkirály a Szamócával és a Csányival (róla nincs ott kép) szurkolt.
Az Imf tárgyalást otthagyta, azt olvasgtaom, hogy 15 perc után.
Az IMF ezt megtudta....
Ilyen nincs.
Törzsi
(P.S. továbbra sem jöttem rá a nick regelésre. Hlyén halok meg, na! Vagy mégis?!)

PuPu írta...

Törzsinek!
csak rájöttél?
:O)))))

PuPu írta...

JHogedonak!
Ne csináld, melik számban, az e hetiben?
És mit?
Nyomtatottban vagy az online -ban?
Kíváncsi vagyok!
Megírod?
:O))))

PuPu írta...

"Nem volt elég:::"
A magyar nem egy tanulékony nép...
:O))))

PuPu írta...

"régóta olvasgatom az írásaidat..."
Tekóljesen jól látod a ddolgokat és ami a baloldalt illeti, még nem ez a mélypont...
De ezen nem lehet segíteni, - azok, akik a baloldalon hangadók még eléldegélnek a maradékból...
majd a kovetkező országgyűlési választások után...
:O))))

Névtelen írta...

Törzsi! Akor azt is láttad, hogy Szamóca kinek maszkírozta magát! Megdöbbentő kép volt, én az ATV-ben láttam.
MC