2010. július 19., hétfő

VEGYESSALÁTA, ERRŐL-ARRÓL 2.0 ...

Azt gondolják némelyek, hogy sikerre vezet majd az Orbán-kormány taktikája.

Majd az önkormányzati választások után  a Vezér ismét kinyilvánítja tárgyalási szándékát, és akkor az IMF és az Unió boldogan és üdvözült mosollyal az arcán rohan majd egyezkedni, arcukon ugyan  a mosoly mellett balra ott virít majd Orbán pofonjainak nyoma, de kénytelnek elviselni, hiszen köztudott, hogy mennyire ránk vannak szorulva.
Merthogy Orbán bizonyára keresztül fogja verni a bankadót, annak ellenére, hogy ezt tárgyalópartnerei erősen ellenezték, így aztán minden alap meglesz az eredményes tárgyalásokhoz.
Hát ha még közben a kormánypárt vezetői is nyilatkozgatnak, - na, az nagyon jót fog tenni nekünk.
Mint például Orbán legújabb csicskása, Lázár János nyilatkozata, akinek agresszív természetét csak ostobasága múlja felül, és aki láthatólag nem tudja felmérni, hogy a kijelentéseit nem egy poros alföldi kisváros polgármestereként, hanem a kormánypárt parlamenti frakcióvezetőjeként teszi.
Azt találta mondani  Mesterházynak, hogy az MSZP az  IMF oldalára állt és ezt ismételte meg Bencsik államitkár is, - mintha háborúban állnánk és az IMF lenne az elsőszámú közellenség.
Nekem azért az a gyanúm, hogy ha egy segítséget nyújtó kézbe ilyen látványosan beleköpnek, annak a kéznek a gazdája nemigen fog valami túlzottan lelkesedni a megsegítettért, mégha a gazdasági életben az érzelmek szerepe kisebb is, mint a magánéletben.
De azért a farkas sem engedi meg a nyuszinak, hogy nagyközönség előtt fenékenrúgja, ugye...
És hát Orbán ismét frenetikus külpolitikai érzékről tett tanúbizonyságot, amikor lazán legyintett egyet a történtekre,.
A valutaalap tárgyalóiról a kormányfő azt mondta, úgy viselkedtek, mintha a magyar bankok érdekvédelmi szervezetétől jöttek volna, ugyanakkor azt is közölte, hogy szerinte az IMF csak a bankadóról szóló csütörtöki parlamenti szavazásig fog nyomást gyakorolni Magyarországra, ezután pedig majd konszolidálódik a helyzet.
Kvázi ezek itt csak hülyeségeket beszéltek de majd mikor mi eldöntöttük mi legyen, utána beteg megnyugszik.
Ostobaság.
Viszont megszólalt a főnöke is.
Csányi - láss csodát - szükségesnek tartja a bankadót a hiánycél tartása érdekében, és ebben az értelemben nyilatkozik a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, feledve azokat a régi szép időket, amikor Demjánnal együtt vadul támadta Gyurcsányt a megszorító intézkedések miatt, és - rossz nyelvek szerint - tolta a pénzt a Fidesz zsebébe, hatalomba segítve ezt a gazdaságilag, külpolitikailag amatőr diktátorocskát.
Persze neki nem jönne rosszul az, ha egy-két konkurense kivonulna a magyar piacról, és a háromszáz forintos €uró is az ő vágyálma volt, - hát igencsak hamar sikerül neki elérni, attól tartok...
Orbán egyébként gyáva is, éppen úgy, ahogy Gyurcsány állította, hiszen a balhét Matolcsyval próbálná meg elvitetni, - nagy kár, hogy az egész világ viszont az ő nevéhez köti ezt a helyzetet. 
A Washington Post azt prognosztizálja, hogy Orbán ismét a nyugati fővárosok páriája lesz, a The Wall Street Journal szerint lehet, hogy a hosszú távú befektetők túl bizonytalannak ítélik a magyar pénzügyi helyzetet és megkezdhetik a kivonulást az országból.
Londonban az első tíz közé kerültünk államcsőd kockázat tekintetében, megelőzve Izlandot és Romániát . és londoni elemzők szerint, ha nem születik gyorsan megállapodás az IMF-fel és az Unióval, a hitelminősítők is leronhatják az ország besorolását.
Aztán vannak eleve kudarcra ítélt erőlködések is, melyek a szavazótábort  szeretnék megnyugtatni, - Rogán Tóni vezeti a sikerlistát azzal a nyilatkozatával, mely szerint a devizahitelesek terheit nem ez a tíz forint határozza meg, amennyivel az euro árfolyama emelkedett és ez a mostani gyengülés legfeljebb egyhavi törlesztőrészletben érződik majd.
Hát ezen bizony igen jókat lehetne röhögni, ha az embernek nem svájci frankban lenne a hitele.
Mert azt ugye elviseljük, hogy az árfolyam ingadozik, - mikor felvettük a hitelt, ezt bekalkuláltuk.
Az viszont azért akkortájt abszurdnak tünt, hogy a saját kormányunk bunkósbottal verje szét a forint árfolyamát, de mint látnivaló, szerény a mi fantáziánk az élet furcsaságaihoz képest...
Aztán Matolcsy is kármentésbe kezdett, ő a tárgyalások átütemezésének nevezi azt, hogy a delegációk úgy hagytak itt minket, mint Szent Pál az oláhokat, és csak polgári neveltetésük tartotta vissza őket, hogy ne vágják ránk az ajtót.
Viszont Lázártól megtudhattuk, hogy magyaremberek ugyan most megint akkorát szívtak, mint a torkosborz, de az ország és a zemberek állapota is fontos, utóbbi kettő az elmúlt nyolc évben nagyon rossz volt, - most meg ezexerint jó lett nagyon.
Hát ez örvendetes megállapítás, habár annyit ér éppen, mint tevefarkon a nemzeti színű bokréta...
A LMP viszont tett ma egy érdekes bejelentést.
Jávor Benedek az LMP frakcióvezetője elmondta, hogy 2001-ben a kormány egyszemélyes döntést hozott - a szakértők által javasolt F16-osok helyett a Gripeneket választotta.
Az adófizetők azóta sem kaptak érdemi tájékoztatást az 500 milliárdnyi közpénz elköltéséről, melyet kivizsgálni javasol, mert szerinte a Fidesz és az őket követő szocialista kormány is érintettje lehet a korrupció lehetőségét felvető ügynek.
Aztán epedve vártam volna, hogy szólásra emelkedik a Lehet Más az MSZP színeiben Szekeres Imre és a Szocialista Párt nevében támogatásáról biztosítja az indítványt.
Biztos majd külön sajtótájékoztató keretében kerül erre sor.
Vagy kisnyúl...

:O))))

Ez a blog a http://www,bolcspupu,blogspot.com mai bejegyzésének másolata.

3 megjegyzés:

Cigany Roxana írta...

szia,pupu.

kisnyúl,torkosborz,tevefarok,agyilag feltámadni képtelen lázár...5oo milliárdnyi közpénz,bajuszos karmester józansága...hát,tudnék miket hozzáfűzni,de kivételesen megkíméllek,és meghagyom ezt ÉJSZAKAI BAGOLY FÉSZKE nevű olvasódnak!
az ő "színvonalas és tartalmas" megjegyzéseitől nem akarom elvenni a helyet,és persze eszem ágában sincs a sok zseni között lerontani a színvonalat...
De szorgalmasan olvasni foglak továbbra is:)

Törzsi írta...

PuPu,
Tegnap végig kurkásztam a netet, hogy mégis hogy a fenébe is képzelik a dolgot a továbbiakban? Ahogyan Te is. S nem találtam egyetlen olyan mérvadó szakmai portált sem, ahol azt írták volna, hogy ez jól be is váló tárgyalási stratégia lenne.
Nem találtam egyetlen olyan mérvadó közgazda-kolléga nyilatkozatát sem, ami szerint faintos ötlet az IMF-el és az EU-val ekként szívózni.
Mert szívózni, ugyi azt lehet, hozzátartozik a játékhoz, csak legyen biztos lap a kézbe.
S nincs. Ezt eddig egyszerűen nem hittem el. Nincs sehol a máskor oly kritikus Csaba professzor - én sem égetném magam a helyében, jobb a CEU-n előadni az tuti - hol is van Heim Péter , aki a Századvég Gazdkutatóját vezeti, s oly sok kemény reformötlete volt az Oriens esteében, hol is van Hamecz úr?.
Kutyakötelességük lenne kiállni s megmagyarázni a lépések logikáját.
Két eset lehetséges: vagy nincs logika, vagy gyávák.
Pedig itt mostmár vérre megy a dolog, de hát fontosabb a zsíros állás, mint a haza becsülete. Ugyi?
Bankadó: azt gondolom itt Csányi Főnök úr piacbővítő akcióját látjuk. Ezzel t.i. pl kiszoríthatná az Erstét, aki a legnagyobb vetélytárs a piacról, lévén annak 3x annyit kéne fizetni - s nem mellesleg sikerülne bedönteni Ausztriát gazdaságilag, mert ha itt megroggyasztja a bankot, akkor borul mindenütt - s a rosszhiteleit kivinni a bad bankba (Eszközkezelő). IMF pénzből.
(Márpedig elég sok rosszbefektetés lehet ott, főként a nagyon periférikus volt jugó államokban. Valamiért csak lelépett onnan Urbán László a helyettese is, pont egy ilyen eszközértékelési forduló után.)
Asszem lassan vehetem Sándor bá' üzletköréből a sátorfámat...
Nem mellesleg mindez zajlik többek között azért, hogy Kutyabürgözdfalva -Külsőn is narancsos legyen a polgi. Ha nem narancsos, akkor pedig majd delegálnak alpolgármestert a komisszárok, s nézheti magát megfele.
Biztos, hogy nem lehet egy ilyen társadalomra tartósan berendezkedni, de sok kárt lehet csinálni, mint látható.
Nem vagyok happy.

Névtelen írta...

"Amikor a magyar hadüzenetet átadták az USA külügyminiszter helyettesének, meg kellett néznie a térképtárban, hogy hol is van Magyarország, mert nem tudta. Ezután fogadta a magyar nagykövetet.
– Mi Magyarország államformája?
– Királyság.
– És ki a király?
– Az momentán nincs.
– És ki van?
– Horthy Miklós ellentengernagy őfőméltósága.
– Értem, tehát van tengerük.
– Nincs.
– Van területi követelésük az USA-val szemben?
– Nincs.
– Kivel szemben van?
– Romániával szemben.
– És mért nem hajtják be rajtuk?
– Azt nem lehet, ők a szövetségeseink!
– Értem, mondta a külügyes, és ezután átvette a hadüzenetet."

Nemrég ismét hadat üzentünk valakiknek - csak kicsit cifrább a helyzet...