2011. augusztus 8., hétfő

TÁPOSOK

Ül állami tisztviselő az íróasztalánál, fáradt tekintete mélán követi a klíma által leszedált döglegyet, mely – szerencsétlenségére - felfedezőútra szánta el magát a hivatalosság épületében és most kezdi éppen úgy érezni magát, mint Scott kapitány, mikor megpillantotta Amundsen zászlaját a Déli Sarkon: a francnak jöttem én ide?
Ez a kérdés már az őt kitartóan szemlélő közhivatalnokban is felmerült, legutóbb a nagy Forradalmi Selejtezések idején, merthogy a légy helyzete az ő akkori helyzetéhez képest rózsásnak mondható, habár igaz, ami igaz, - megúszta.
Ezt talán annak köszönhette, hogy világ életében a fal színével megegyező színű ruházatot viselt és mindig egy ütemre mozgott a tömeggel, így aztán joggal hivatkozhatott a Vik-tor, Vik-tor ércességének megteremtése terén szerzett érdemeire, plusz a napi rendszerességgel szagolgatott narancsra.
Viszont a kegy az kegy és a hálának hálának kell lenni, és ha már ahhoz túl sok kedve nincsen, hogy a Csányi-birodalom élelmiszergyártó üzemeiben ellenőrizgessen, (Per tangentem említeném, hogy a csányi dinnye megszűnt, a terméket OTP dinnye néven forgalmazzák tovább!), hát valamit ki kellene találni.
Valami jó, valami ütős dolgot, amivel beírhatja magát a forradalom történetébe, és amiért a Vezér, aki az egészséges életmód szerelmese (lásd füstölt kolbász, szalonna, disznósajt, pörc, miegyebek…) és akinek már az óvodában is a töpörtyű volt a jele, majd jól megveregeti a vállát.
De lehet, még a hátát is meglapogatja, - elgondolni is borzongatóan szép érzés!
Aztán hirtelen bevillant az agyába valami, a homlokára csapott – megadva egyúttal ezzel a bánatos légynek a kegyelemcsapást – megvan a megoldás!
Reformáljuk meg a gyermekétkeztetést, etessük úgy azokat a büdös kölyköket, hogy egészséges generációk sorai növekedjenek ezután, csupa-csupa kis középpályás, akik majd dicsőséget szereznek az országnak és a mi Szeretett vezérünknek, vitéz szőlőbányai Viktor Mihály kormányzó urunknak!
Aztán kitett maga mellé egy csomag A4-es papírt és íni kezdte:
Tilos a gyermekétkeztetésben a kolbász!
Tilos a gyermekétkeztetésben a sertészsír
Tilos a gyermekétkeztetésben a mákostészta főételként!
Tilos a rántotthús, kivéve kéthetente egyszer!
Tilos a fűszeres, magyaros étel!
Tilos a lekváros kenyér!
Tilos a Nutella!
Tilos a vaj, tilos minden, amit emberfia jó étvággyal megehet!
Az egyébként gyomorpanaszokkal és cukorbetegséggel küzdő hivatalnok itt kis szünetet tartott - éppen eljött az ebédidő és így kiballaghatott a szomszédos vendéglőbe, ahol gyorsan betolt egy csülkös pacalt két szelet foszlós, friss fehérkenyérrel, majd bekapott néhány szem Bilagitot meg desszertként elrágott egy-két Maaloxot majd elégedetten visszaballagott.
A kenyérről jutott eszébe, hogy talán el kellene rendelnie a fűrészporból sütött, zsömlének nevezett izék etetését is, majd ezen felderülve betiltotta gyorsan még a leveskockát is, a 20%-os tejföllel egyetemben. Majd az egészet letisztázta és kiadta, mint ajánlást, mellé meg írt pár sort, hogy azért ne reménykedjen senki abban, hogy ez csak ajánlás,  hamarosan jogszabály, meg annak megszegéséhez rendelt szankció is lesz belőle, mert mi nem tréfálunk.
Pedig amikor elolvastam a hírt, én azt hittem, hogy ez tréfa.
De nem.
Nem vagyok táplálkozástudományi szakember, de azt tudom, hogy annál, mint ha egy gyerek semmit sem eszik, nincs egészségtelenebb.
Azt is tudom – sajnos - hogy a diéta meg az egészségesnek nevezett táplálkozás nem olcsó mulatság, egy vagyonba kerül, és akkor még mindig nincs semmi biztosíték arra, hogy az egészségesnek mondott ételekben nincsenek rákkeltő meg egyéb káros anyagok, melyektől lankad a férfierő vagy szakálla nő anyukának, a kozmetikusok legnagyobb örömére.
Azt is tudom, hogy a táplálkozástudomány megállapításainak stabilitása rosszabb, mint a Fidesz eszmei szilárdsága, mely átlag négyévente megbízhatóan változik.
Éppen a minap olvastam, hogy a margarinokról is kiderült, hogy egészségtelenek, ellenben a mangalicazsír mecsoda isteni zsírsavakat tartalmaz, az embernek kedve támad mangalicazsírban feredőzni.
Vagy itt van a spenót kardinális kérdése, hol egészséges, hol egészségtelen, a tojással egyetemben, melyet én rántotta formájában szeretek rácsusszantani a spenót tetejére, fenékig ürítve a méregtányért, hogy stílusban tartsam itt magam…
Néha úgy érzem, mintha az életem álom lenne az álomban - ilyen dolgok nem történhetnek meg egy olyan országban, melyben gyermekek tízezrei éheznek.
Hát most majd még a maradék is, és akkor boldogan elmondhatjuk, hogy hazánk az egészséges életmód úttörője, nem szólva a takarékossági szempontokról.
De szép is lesz!
Habár én nagyon szegény környéken nőttem fel, ahol a zsíroskenyér is már a kiváltságosok eledele volt, a szegényebbek meg cukroskenyeret ettek (kenyér pofával vízbe, majd kristálycukorba mártva). Némely hedonisták az egészségükkel mit sem törődve a cukrot kiskanállal kanalazgatták ki a kávéscsésze aljáról, a falusi rokonok meg úgy ették a kolbászt, hogy egy táplálkozástudományi szakértő sírva rohant volna a látványtól világgá.
Mégis, egy világégés után felnőtt egy egészséges nemzedék, az ő gyermekeik meg unokáik egy-két fejjel magasabbak lettek a szüleiknél, köszönhetően a fehérjedús és megfelelő mennyiségű táplálkozásnak, de hogy a mai gazdasági helyzet következménye mi lesz, azt nem is merem prognosztizálni.
Akinek meg illene, az meg nem akarja, - akiket ez érint, azok túl alacsonyan állnak a Lázár-skálán.
Mindenesetre szomorúan fogom nézegetni – kezemben remélhetőleg a liba combjával és nem fűvel dúsított  korpászsömlével – amint az egészséges új nemzedék zörgő csontokkal, de döngő léptekkel vonul a fényes jövő felé – fel, Viktor tápos népe, diadal vár reád!

:O)))

13 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Elérkeztünk a szép új világba. Lesz itt még verdikt a szaporodásról is, szép szemforgatásokkal, talán Semjén urat kérik föl erre a nemes feladatra.
Pupu! Az egész mangalica ügy tiszta hanta, ugyanis csak akkor koleszterinszegény, ha természetesen tartják, azaz nem táppal etetik, hanem mondjuk makkoltatják a bakonyi erdőkben. Te meg tudod bombabiztosan, hogy az a mangalica szalonna és zsír, amit eget verő árakkal kínálnak, az milyen koszton tartott sertésből származik? Mert tuti a hentes sem tudja. Szóval szerintem egy bedobott kő, de jót csobbant ez is.

Névtelen írta...

Úgy fogunk járni, mint a cigány lova. Mire megszokja az éhezést, feldobja a talpát.

PuPu írta...

Ikovacs segítségét köszönöm, így jár, aki elfelejti, amit tanult...
:O))))

PuPu írta...

Mrs mamónak:
Én még a szagát is utálom, ez megint csak a pénz kiszivattyúzásának eszköze.
:O)))

éva írta...

Pupu, általában minden szöveged jó - de ez a Szőlőbányai Viktor Mihály egyenesen szupi!
Churchill elég sok whiskyt ivott, nagy kubai szivarokat pöfékelt - és ránézésre nem igazán diétás koszton élt. Mégis egész jól sikerült neki megközelíteni a 100 évet. Azt még senki sem állította, hogy ha diétázik, nem szivarozik és nem iszik - akkor 1-2 évvel is tovább élhetett volna.
A zöldségen élő hindu jógik meg sem közelítik a 90 évet. Azaz sok múlik a géneken.
Egyébként meg mi bajod egy demokratikus intézkedéssel? Ha a gyerekek fele a szülők anyagi helyzete miatt éhezik - kutya kötelessége a másik felének is velük éhezni!
Gyerekkorban kell a szolidaritásra nevelni - később már megette a fene!

Névtelen írta...

Nem vagyok disznószakértő, de ha bármelyik sertést a Bakonyban makkoltatják, akkor az elvileg ugyanolyan izű lesz, mint a mangalica. És ugyanúgy nem lesz vastag szalonnája sem, mert mitől is lenne, ha egyszer meg kell dolgoznia a mindennapi betevőért, mint ahogy néhány hónapos korában sem lenne vágásérett.

kogito írta...

Ahogy Zorbánfi ténykedéseit több mint egy éve (de azelőtt évekig is!) figyelemmel kísértem, 100 százalékig meggyőződtem arról, hogy ez az "ember" teljesen meghibbant! Hogyan lehet az, hogy itt, Magyarországon, de Nyugaton sem, nem veszik észre és nagyon komolyan, hogy ez a skizofrén nem tiszta elméjű, tehát elmebeteg! Ennyi baromságot egy államférfi (nem erre a csúti majomra gondolok!) nem követ, követhet el!!! Családomban mégis van olyan idióta, aki még mindig nyalja a Viktátor seggét! Igaz, ez a barom még csak 38 éves! A többiek mind ellene vagyunk és legalább 30-an! Mégsem tudjuk meggyőzni! Ez a senkiházi, törpe gnóm mégis rendelkezik valamiféle kisugárzással? Rám negatívan hat!

Dani írta...

Csak hogy tényszerűek legyünk belinkelem az ÁNTSZ ajánlást, ami alapján Pupu kifakadt.

http://www.antsz.hu/portal/down/kulso/kozegeszsegugy/SKMBT_C20311072813430.pdf

Nos ez alapján egyértelműen kiderült viszont, hogy amit Pupu méltóztatott a blogjában tényként leírni nem más, mint szimpla hazugság. Dehát nyilván, aki feltétel nélkül eszi Pupu minden szavát azt ez nem hatja meg, hisz Pupu-nak mindig igaza van. :))

PuPu írta...

Danikám, ha elolvasod, meg a mellékleteket is és megpróbálod behelyettesíteni azokat a kajákat, amiről én itt írtam, akkor rá fox jönni, hogy amit írtam az igaz.
Te meg itten hebrencskedtél csak.
Nem mondom, hogy hazudsz, mert ahhoz ismerned kellene, amiről beszélsz, te meg ugye nem ismered, - majd ha kitanulmányoztad az anyagot visszajöhetsz beszélgetni - konkrét dolgokról...
:O)))

Dani írta...

Pupu megnéztem én a mellékleteket. Példa: abból bizony az jön ki, hogy rántott húst 10 napból akár 8x is lehet enni. Gondolkozz mielőtt baromságokat írsz...
Egyedül a sertészsírod igaz. A többi hamuka...

Még egy példa: Csípős, erősen fűszeres étel 14 éven aluli gyermeknek nem adható. Mikor láttál te már erős pistával igencsak megbolondított ételt menzán? Sosem. Még a felnőttek részére sem. Erre te leírod, hogy tilos a fűszeres, magyaros étel, ami persze hülyeség, mert nem tilos. Csak az erősen fűszeres, nyálkahártyát irritáló csipős kaja az (14 éves korig). Persze én szívesen adnék az unokádnak natúr csili szószt hátha ízlik neki... Göbbels irigykedhet rád.

PuPu írta...

Dani, te az ajánlást is csak nézegetted, holott olvasni kellett volna!
http://www.antsz.hu/portal/down/kulso/kozegeszsegugy/SKMBT_C20311072813430.pdf
12.(3)
Meg kell jegyeznem, hogy van egy kazal unokám, a fiúk igen kedvelik és használják is az Erős Pistát, de ezen nem is akadtam ki.
Egye fene, vigyen magával a gyerek tubusban cseresznyepaprika-krémet, ha már rendes falusi konyhán szocializálódott!
:O)))))

Dani írta...

Látszik, hogy semmi közöd a gyermekétkeztetéshez...
Biztos szeretik az erős pistát. Viszont 100% biztos vagyok benne, hogy nem olyan mértékben, ahogy én szeretem. Attól tüzet okádnának és bőgnének órákig... Nem hiába nem adnak bölcsődés és óvodás gyereknek kapszaicinben fürdő ételt, mert ha csak egy gyereket is irritál (és nem pszichésen) már nyakukban a hatóság.

Novi írta...

A mai nap miatt jutott eszembe...

"Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített."

13. hsz. >;-))