2011. október 29., szombat

JÁRÁS

Ha egyszer a hátrafelé haladás világbajnokságát megrendezik, kétség sem fér hozzá, hogy büszkeségünk az egekbe szárnyalhat.
Még néhány lépés és Rákosi közigazgatási modelljét láthatjuk viszont, örvendjetek emberek, ismét lesz járás!
A járás azért jó találmány, merthogy a településeknek nem kell majd elszöszmötölniük saját piszlicsáré ügyeikkel, az állam majd eljuttatja Vezér magasztos akaratát hálás népének, aztán csak azt kell megcsinálni, amit kell, esetleg még azt is, amit szabad.
Ez utóbbi lista leginkább az amerikai Miranda-elv alapján készül, melynek első mondata úgy hangzik: jogában áll hallgatni.
Néhány tíz évvel ezelőtt, a fertelmes diktatúra embernyomorító éveiben már felködlött a véresszájú komcsikban is az a sejtelem, hogy talán a dolgokban a döntéseknek ott kellene megszületniük, ahol az élet folyik.
Ezt aztán meghányták-vetették hetvenhét testületben, legyűrték a belső ellenállást és létrehozták a járás nélküli világot, melyben az államigazgatási hatáskörök túlnyomó többségét a településekhez delegálták és láss csodát, a föld tovább forgott tengelye körül, a libák sem kerülték ki az országot költözködésük során, az élet egy pillanatra sem állt meg.
Pedighát a járási hivatal valaha nagyhatalmú államigazgatási szerv volt, és akit behívattak oda a szőnyeg szélére Morcos elvtárs színe elé, annak bizony rezgett a bugyogója, mikor a nagyhatalmú potentát összevonta a szemöldökét.
Aztán ha nem rezgett eléggé, akkor még felballaghatott egy emelettel feljebb és a korabeli centrális erőtér első titkára előtt is közölhette rettegett elvtárssal bátran, hogy megértette a figyelmeztetést és mostantól kezdve jó lesz és köszöni az építő jellegű bírálatot!
A változás után a városok, falvak tanácsai igen jól elvoltak, ők ugyanis tudták, hogy melyek a település problémái, még az embereket is ismerték a kisebb településeken, de talán még a városokban is könnyebb lett nyomon követni a tisztségviselők tevékenységét.
Mellettük már csak a Szent Megye tisztségviselőivel kellett vívni vagy alkudozni időnként, és komoly pofával végighallgatni a Megyei Pártbizottság potentátjainak intelmeit, akik egyként értettek a kukorica négyzetes vetéséhez csakúgy, mint az Ural számítógép javításához, vagy a zártláncú libatenyésztéshez.
De ez nem volt megterhelő, mert ha nem kötözködtek velük a proletariátus hatalmának helyi képviselői, akkor előbb – utóbb kibújt az ember a bürokrata bábjából és meglehetősen kellemesen el lehetett velük beszélgetni a világ dolgairól.
A Vezér, mikor elhatározta, hogy a múltat végleg eltörölni hívja a rabszolga-hadakat, akkor mindjárt két nehéz problémával is szembetalálkozott.
Az egyik a rabszolgahadak megteremtése volt.
Meg lehet állapítanunk, hogy ezen a területen hihetetlen sikereket sikerült rövid idő alatt elérnie, és elnézegetve a jövő évi költségvetést, a Nagy Mű a jövő évben kiteljesedhet.
Az utakat a megpróbáltatásokban gyengének bizonyult, egzisztenciájukkal együtt emberi tartásukat és önérzetüket elvesztett szerencsétlenek egyelőre még élő csontvázai fogják kezüket előrenyújtva szegélyezni, aztán majd lehet őket deportálni a bankelnök ezer hektárjaira, huszonnégyezerért/hó, büszke magyarnak lenni.
Már csak apróbb simítások vannak hátra és jöhet a törvény a lakhelyelhagyás tilalmáról, a kötelező munkavégzésről és az ellenszegülők megbotozásáról.
Imígyen hát a rabszolgahad meg is lenne, már csak a múlt eltörlése marad hátra, mint feladat.
Az idő sürget, így hát sok esetben meg kell elégednünk azzal, hogy a dolgokat másként nevezzük, mint eddig neveztük volt, például a rendőrségen a nyomozó lehet felügyelő, főfelügyelő a legjobbakat meg talán majd Maigret-nek hívják, az okmányirodákat kormányablakká emelik, a pedagógust – gondolom -éhenkórásznak fogják átkeresztelni, az orvost meg, aki itt marad rezidensnek ennyi pénzért, valószínűleg idiótának.
Aztán az államigazgatás térképét is átrajzolgatjuk, a rohatt Unió miatt egyelőre maradniuk kell a régióknak, de ez nekünk nem köll, Brüsszel nem diktál Ugocsa non coronat, ugye.
Maradnak a megyék, melyeknek egyetlen feladata marad a gittrágáson kívül: hirdetni a Vezér dicsőségét!
A Megyei Közgyűlés Elnökének minden reggel kilenckor ki kell állni a Megyeháza erkélyére és Alcsút felé fordulva háromszor el kell kiáltania, hogy Viktor a leghatalmasabb, nincsen más Viktor Viktoron kívül, és Matolcsy az ő prófétája!
Majd hat óra múlva ismételni az aktust, ezzel ki is telik a munkaidő, - utána engedélyezett lesz a hangrögzítő berendezés és erősítő automatizált használata…
De lesznek a térképen egyéb vonalak is, például az egészségügyi ellátási térségek, melyek nem igazodnak semmihez, csak saját magukhoz, és az is lehet, hogy a Főváros is áttelepül Alcsútra, de ez még csak távlati terv.
De a járás létrehozása maga a szörnyű valóság, és már csak azon csodálkozom, hogy a Fideszes parlamenti képviselők között ülő polgármesterek nem olvasnak újságot, merthogy abból még a tájékoztatás jelenlegi siralmas állapotában is kiderül, hogy le lészen csippentve a polgármesteri meg a képviselői javadalmazásokból is, merthogy dolguk sem lesz, ugye.
Az állampolgár meg majd ballaghat ügyintézni hatnapi hidegélelemmel, mint liba a kukoricástarisznyával vándorlás idején.
Persze bizonygatják, hogy ez nem így lesz, de én még olyan hivatalt nem láttam, amelyik ne akarná az ügyfelet személyesen megalázni meg csicskáztatni – ez se lesz meg enélkül.
Hej, szellők, fényes szellők mostmár fújhatjátok!
Holnapra felforgatják az egész világot!

:O)))

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pupu, mi a fenének nem enged be a rendszer a saját gmail fiókkal?
Éva(kekec)

éva írta...

No még egyszer, ha már az elsőt lenyelte a rendszer:
A fideSS erőből megcsinálja azt a kistérségi rendszert, amit az Mszp is akart - csak anyagi nyomással.
Mindegy minek nevezzük, ha végre létrejön.
Mert egy dolog a helyi érdekű ügyek intézése - és egészen más az államigazgatási ügyek. Arra elég a kisfalvakban egy ügyfélszolgálatos,
aki átveszi és továbbítja a beadványt.

PuPu írta...

A járás nem azonos a kistérséggel, annál nagyobb és a funkciója is más.
Semmi köze nincs az önkormányzatisághoz, csak a kormány végrehajtó szerve.
És hogy miért nem enged be gmail fiókkal?
Nem tudom, régebben beengedett?
Majd utánajárok!
:O))))

zombi írta...

Persze ezzel a mindent vissza dologgal lassan oda érünk, hogy Orbán Vereckénél jön majd be fehér lovon. Aztán, ha az Unioból is kiugrunk, mint ahogy a Jobbik propagálja, akkor még a húst is nyereg alatt puhítjuk.Akkor már nem leszünk kötve ahhoz, hogy régiók legyenek, jöhetnek a járások, amik, ha jól emlékszem, akkora területet foglalnak el, amekkora az egynapi járás alatt bejárható. És már akkor is lesz különbség, mert aki nagyobbat lép, az nagyobb területű járást kap.
Mire az ország ujjáépítése befejeződik, már ország sem lesz.Én már lassan az államcsődöt sem bánnám, csak menjenek már a fészkesbe.A vége úgyis az lesz. Akkor legyünk már túl rajta minél hamarabb.

éva írta...

Most már beengedett a rendszer - elsőre volt egy kis kutyulás, amit azért sajnálok, mert lemaradt a lényeg: Aki közelről látott önkorit, az tudja, hogy egyrészt a laikusság a nagyon amatőrségnek felel meg (v.ö. Graham: a hülyék mindenben holtbiztosak..) ellenben a pénzcsináláshoz meg nagyon értettek. Például irdatlan mértékű hitelekből.Nem is árt, ha bizonyos feladatokat elvisznek tőlük. Pont azt írtam, hogy más az önkormányzatiság - és más az államigazgatás, csak nálunk együtt be voltak gyömöszölve a Polgármesteri Hivatal címszó alá - holott az nagyrészt jegyzői hivatal. Az MINDIG is a kormány végrehajtó szerve volt!
Jogász szemmel tehát racionális döntés - várnak is tőle pár mrd megtakarítást. Csak helyben lesz gebasz, mivel a legtöbb helyen a legnagyobb foglalkoztató az önkori volt.