2012. november 20., kedd

BUNKÓK


Mesterházy Attila MSZP-elnök hétfőn találkozót kezdeményezett Áder Jánossal a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban.
A szocialisták közleményükben azt írták: Áder Jánosnak így aggályaikat meghallgatva és megfontolva lenne ideje a jogszabály előzetes normakontrollját kérni az Alkotmánybíróságtól.
Mondanom sem kell, az államfő nem volt hajlandó fogadni a legnagyobb ellenzéki párt elnökét.
Bizonyára van fontosabb dolga is annál, minthogy Mesterházy süketelését hallgassa, mindemellett itt volt az ideje, hogy tudassa azzal az egymillió magyar választópolgárral, aki 2010 - ben a szocialistákra szavazott, és azzal a másik kétmillióval, aki megfogadta, hogy 2014-ben ezekre akkor sem fog szavazni, ha piros hó esik, hogy hol lakik az Úristen első helyettese: natürlich a Sándor-palotában.
Fene tudja, hogy mi van fontosabb dolga annál egy államelnöknek, hogy kérésére fogadja az ellenzék vezérét, meglehet, elődje hieroglifáiban gyönyörködik, vagy a saját aláírását gyakorolja, de ez az egész nagyon szépen rávilágít a magyar közélet nyomorult állapotára, a magyar politikai kultúra aktuális helyzetére.
Ha én lennék a Szocialista Párt vezérkara, ez lenne az a pont, amikor meghirdetném az általános bojkottot Áder ellen.
Ettől a perctől kezdve nem tekinteném államelnöknek, nem állnék szóba sem vele, átnéznék rajta, mint az ablaküvegen és az összes létező nemzetközi fórumon ismertetném a történetet, mint a pofátlan agresszivitás szép példáját.
Merthogy Áder – ha nem akkora bunkó, mint amekkora - akkor nyugodtan fogadhatta volna Mesterházyt, aki elmondhatta volna aggályait, majd Áder egy bajsza alatt abszolvált cinikus mosollyal közölhette volna, hogy majd megfontolja a hallottakat, és írásban ad választ, mire is a szocialista párt elnöke eltolhatta volna a biciklit.
Nem így történt, és azért nem történt így, mert ezek egytől-egyig büdöstalpú tahók, csak az a differencia közöttük, hogy egyiknek szalonna, a másiknak meg disznósajt volt a jele az óvodában,
Ezeknek nem elég az a tudat, hogy a döntés az ő kezükben van, ezeknek még kell az a kéjes érzés is, hogy megalázzák a politikai ellenfelet.
Ha ez összejön, akkor sűrűbben veszik a levegőt, kis ideig hangosan lihegnek, majd nagyot sóhajtva, elégedett pofával elmennek alsógatyát cserélni.
A stílus maga az ember, és ha ennek a stílusnak alapján szeretnénk elképzelni őket, akkor az maga lenne a darwini evolúciós elmélet kétlábon járó bizonyítéka: Bumburnyák, a dunántúli majomember, a hiányzó láncszem az emberré válás során, a csimpánz és az ember közös őse.
Soha nem a stílusérzékükről voltak híresek, nem véletlen, hogy amikor először hatalomra kerültek, Görög Ibolya az elsők között volt, akit lapátra tettek, így aztán a díszebédeken meglehet, a mai napig az asztal alá hajigálják a libacomb csontját és az orrukat az asztalterítőbe fújják.
Tulajdonképpen az ember tanulékony fajta, a politikus fokozottan az kellene, hogy legyen – és az is, világszerte, kivéve Magyarországot.
Itt ugyanis a politikusok egy része – és minő véletlen, valahogy mindig a jobboldali politikusok – folyvást elfeledkeznek a jómodorról, az illemről, mely sajnálatos helyzeten csak kissé enyhít az a szomorú tény, hogy gyermekkorukban, ha hozzátámaszkodtak a polcnak, akkor az öntöttvas fazék esett a fejükre, nem a Révai Nagylexikon.
Sajnos, esetükben már az is előrelépésnek számít, ha nem szellentenek az asztalnál – vagy legalábbis halkan teszik ezt.
Ha ezt Mesterházy Attila lenyeli, akkor egy pipogya alak, aki meg is érdemli azt, amit kap.
Ő ugyanis nem magánember, hanem a parlamenti ellenzék vezére, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, aki nem saját magát, hanem választóit képviseli.
Ha a helyében lennék, akkor közleményben tudatnám választóimmal, hogy ezzel a Köztársasági Elnök őket vette semmibe, az egész ellenzéket köpte szemen, ami tűrhetetlen, és, hogy a mai naptól kezdve Áder egyetlen ellenzéki politikusnak, szavazónak, szimpatizánsnak sem köztársasági elnöke,
Az ő létükkel ne is próbálja magát legitimálni, ő a Fidesz elnökének csicsás kutyaólban lakó tányérnyaló kutyája - ehhez képest nyilatkozzon a továbbiakban
És utána keresztülnéznék rajta, mint az ablaküvegen, mert az ilyen ember nem ember, az ilyennel nincs miről beszélgetni.
Ha valakinek illúziói lettek volna, hogy ki is Áder valójában, akkor az most leszámolhat velük.
Aki meg azt gondolja, hogy ez egy megfelelő eljárás volt, annak halvány segédlövése sincs a polgári demokrácia mibenlétéről, az illemről, a kultúráról, a polgári létről.
Ez az ember nem úriember, de azok sem azok, akik eltűrik, hogy a jobboldalt, a polgári konzervatív oldalt az ilyen otromba suttyók beletiporják a sárba.
Az ország szégyene, hogy egy ilyen szánalmas ember ilyen magas közjogi stallumot tölthet be.
Most őszintén- milyen emberi minőség az ilyen?
Kisfiammal ma megittunk két flaska bort, arra bíztatott, hogy kerüljem a szélsőséges megnyilatkozásokat, ennek eredménye a mai poszt visszafogottsága.
Szerintem sikerült eleget tennem az elvárásainak, pedig szívesen elengedtem volna magam…

:O))))

5 megjegyzés:

kogito írta...

Méghogy a cocilista párt vezérkara bojkottot hirdetne Áder ellen? Hiú ábránd! Ez az őskövületi párt puch lacikával az élen, meg a többi opportunista lapítóval nem fog tenni semmit. Előző cikkedre reagálva már megfogalmaztam, hogy ezeknek a pénz számít a legtöbbet, nem kell érte semmit tenni, csak a Parlament padsorait fényesíteni. Az MSZP nem tud megújulni amíg az sok pénzéhes szájtépő kavarja a pocsolyát. Környezetemben is sok a bizonytalan, azt mondják, inkább nem mennek el szavazni (+regisztrálni sem), mert a szocik csak kussolnak, a fideszt meg gyűlölik. Sajnos az "emút nyócév" alatt annyira leamortizálták Gyurcsányt, hogy rá sem voksolnának. Egyetlen remény Bajnai. 2014-ben nem lesz itt semmiféle változás, azaz rosszabb lesz zorbán további agyament "kormányzása" alatt az élet. Ez a nép egy óriási birkahodályban tud csak létezni. Kell egy juhász, aki ide-oda terelgeti az idiótákat. Persze tisztelet a kevés kivételnek. Minap meglátogattam egy italmérő műintézményt. Többen politizáltak, az egyik vén majom szidta Gyurcsányt mint a bokrot, de a szókincse és az érve annyiból állt, hogy Gyurcsány ellopta az országot! Nem állhattam meg szó nélkül, rákérdeztem: soroljon fel legalább egyet, mit lopott el? Persze nem tudott, de még háromszor elismételte az orbáni mantrát. A többi paraszt meg nem szólt közbe. Ergo sötétek a falusi emberek, persze itt is vannak -gondolom- kivételek. Én legalábbis annak tartom magam. Megyünk vissza a múlt század elejére.

Névtelen írta...

Kogito - egyetértek.

Névtelen írta...

Hol lehet Kogito -hoz csatlakozni? :)

Névtelen írta...

kogito

Az nem jutott eszedbe,hogy elmond nekik az igazat,vagy a saját véleményed?
Próbáld meggyőzni,felvilágosítani őket.

Tricera bácsi írta...

A bunkóságot már az azóta visszasírt Sólyom elkezdte a "nem fogok kezet" műsorával. Egy ilyen nem gesztus legfeljebb rablógyilkosokkal szemben jogos. Ha már összeegyeztethetetlennek találja a lelkületével, hogy kezet fogjon valakivel, akkor mentse ki magát, ne találkozzon vele, hivatkozzon elfoglaltságra, úgyis mindenki ért belőle.