2016. április 7., csütörtök

KISS LÁSZLÓ MEG A KISSZERŰEK

Kiss László 
Hát, szoktam én tenni ezt-azt azért, hogy ne vezessem a népszerűségi listát.
Valószínűleg ezzel az írással sem fogom megdönteni népszerűségi rekordom, melyet a cicák randalírozása miatti tiltakozásommal már amúgy is a Mariana -árok mélységeibe sülyesztettem, - valószínűleg én leszek a tevék Titanicja.
Mégis meg kell írnom a véleményem erről a tipikusan magyar jelenségről, a végletes indulatokról, a kérlelhetetlenségről, az - úgy tűnik - minden magyar számára születésétől fogva biztosított, szívecskékkel és kisangyalokkal ékesített tábori erkölcsi piedesztálról, melyre oly szorgalmasan mászik fel magyarember, mint majom a datolyáért.

Igen, Kiss Lászlóról és az ő ügyéről szeretném elmondani a véleményem.
Le kívánom szögezni mindjárt az elején, hogy semmi közöm nincs az úszósporthoz, nem is ismerek senkit az uszodák tájékáról, viszont ez a történet nem is az úszásról szól, hanem pénzről és befolyásról, a társadalom erkölcsi állapotáról és az álszentségről.
Csak a nagyon naivak gondolják azt, hogy a neves úszóedző és szövetségi kapitány körül kitört botrány Kiss László ötvenöt évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményéről szól.
A történet inkább szól a vizes világbajnokságról, meg az egyetlen sportágról, melyet még nem gyűrtek maguk alá Orbán hozzáértő csicskásai, a tapasztalt birkózó, aki már cipelte a birkózószőnyeget, meg a többiek, akik leginkább arról híresültek el, hogy megbízható népek, nem veszélyeztetik egyéni ötleteikkel a mindenhez értő diktátorocska ambicióit.

Ezt gondoltam már akkor is, amikor a sportág jelenlegi legnagyobb tehetsége két karcsapás között elkezdte támadni a szövetséget, a vezetőket, merthogy nem biztosították neki azt, amit az USA biztosítani tud sztársportolóinak.
Akkor azt is gondoltam, hogy vannak bizonyos pozíciók, melyekből felettébb könnyű megígérni, hogy a neves sportoló medencéje siker esetén - és nem sportsikerre gondolok - nem vízzel, hanem tejjel-vajjal lesz feltöltve, pelyhes kislibákkal törölközhet, és a katolikus egyház megindítja szenttéavatási eljárását.


Természetesen egyetértek azzal, hogy egy kiemelkedő tehetséget kiemelten és személyre szabottan kell támogatni, azt sem tartom bajnak, ha van affinitása személyes érdekeinek érvényesítéséhez.
De azt azért nem gondolnám, hogy egy neves hotel üzletpolitikáját a szálloda éttermének hidegkonyhai főszakácsának kellene két dinnyefaragás között meghatározni, beleértve az anyagfelhasználást, a személyzet összetételét, bérét, és a ráfordítások összegét is.

Mindenkinek megvan a dolga, azt kell végezze a lehető legmagasabb szinten, de egymás munkájába belepofázni - végzetes tévedés.
Különösen egy ilyen megmérettetés előtt, mint a 2017-es vizes világbajnokság, melynek minden botrány árt.
De hát Orbán nem arról nevezetes, hogy érdekelné, mi hasznos vagy mi árt az országnak, ő reggelente odaáll a tükör elé, és ahelyett, hogy leköpné magát, megkérdi tőle: Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki ért legjobban az úszáshoz e vidéken?
És ha a válasz Gyárfás, esetleg Kiss László. akkor másnapra új tükör lóg a falon.

A célkeresztben sem Kiss László van, hanem Gyárfás, akivel nehéz mit kezdeni, hiszen az eredmények őt igazolják.
Ha meguntunk egy pulóvert, hát keresünk egy kilógó kis fonalat, és elkezdjük felfejteni.
Ez a kis fonal jelen esetben Kiss László 1961-es - már elnézést - pöcse, mely alkalmasnak látszik arra, hogy eltávolítsák az útból először őt, majd arra való hivatkozással Gyárfást is, hogy megtűrte őt ebben a nagyon fontos pozícióban, holott vannak olyanok is, akik úszást tanítani ugyan nem, de segget nyalni lényegesen jobban tudnak a sportág jelenlegi vezetőinél.
Ha nem akarják, hogy a várható dicsőség Gyárfásék nevéhez kötődjön, és ne a majdani karikalábú úszópápa arassa le a babérokat, akkor ezeknek menniük kell.
Orbán már úszott a felcsúti libaúsztatóban, nem egy nagy kunszt, nagy kár, hopgy nem lehet átúszni a szomszéd pályára és leharapni a konkurencia fülét, mert akkor még bajnok is lehetett volna belőle...


De beszéljünk konkrétan Kiss Lászlóról.
Hajdan, 1961 -ben három fiatal úszó jó ötletnek tartotta. hogy erőszakkal magáévá tegyen egy lányt.

Köztük volt Kiss László is.
Nem ő csalta el a lányt a tett színhelyére, de a többiek után - sajnos - ő is beszállt az akcióba, és ő is megerőszakolta a lányt.
Hát, a fene tudja, nem irigylem a gusztusát, hogy két kollegáját követően kellett neki is  bizonyítani erős férfiasságát.
Hogy önmaga, vagy társai előtt, ezt már soha nem tudjuk meg.

Elítélték, le is töltött másfél évet börtönben, hogy ez sok vagy kevés, arányban állt e az elkövetett bűncselekménnyel, a fene se tudja, mint ahogy arról sem esik szó, hogy a többiek mennyit kaptak, vagy ki volt az értelmi szerző és mi volt Kiss László konkrét szerepe az ügyben.
Egyszer - úgy hat éves koromban falun nyaraltam, és a helybeli nagyfiúkkal és nagylányokkal elmentünk a közeli erdőbe, előtte megnéztük a kondát, megállapítottuk, hogy a dal, mely szerint csavaros a csavaros a disznó esze - igazat mond.

Ennek utána a nagyfiúk és a nagylányok frissen szerzett ismereteiket átülteték a gyakorlatba, majd ennek végeztével észrevettek engem is, és rámparancsoltakm hogy akkor most én is, és kijelölték számomra a tizenhat éves Zsuzsát, akinek - sajnos - nem tudtam feledhetetlen élményeket nyújtani, pedig igazán iparkodtam...
Nem mondom, hogy Kiss Lászlónak ilyen okok miatt kellett beszállnia a bűncselekménybe, ezt már csak a résztvevők tudják, ha élnek még, de ezt vizsgálgatni sem érdemes, rengeteg idő ment el azóta, az emlékezet pedig érdekes jószág, gondoljunk csak a kommunizmus ellen bátran harcoló ex-köztársasági elnökre.

Kiss László kijött a börtönből, visszament az úszósportba, majd képezte magát és dolgozott, mint a gép, és elkezdtek jönni az eredmények.
Mikor Egerszegi Krisztina, a későbbi biodíszlet bajnok lett, egy ország zokogott együtt a boldogságtól Vitrayval, hogy mire volt képes ez a kicsi lány, és hát a szakma elismerte bizonyos Kiss Lászó edző érdemeit is, mint még sok más eredmény után sok más alkalommal is.

Így telt el fél évszázad, mire most előkotorta valaki ezt az ügyet, mellyel akár a halálba is lehet kergetni a szövetségi kapitányt, aki az úszáshoz ért ugyan, de a szemétkedések kivédéséhez nem annyira.
Nem kétséges, bűnt követett el hajdan, de a társadalom azonnal elítélte, nem lehet azt mondani, hogy szó nélkül ment el az eset mellett, mint például ma a felcsúti juhász gyilkosának, vagy a rendőrautóban elhalálozott vállalkozó esetében, vagy a Nemzet Legnagyobb Tolvaja esetében történik.

A büntetés célja a társadalom rosszallásának kifejezése, ezt követően pedig a bűnelkövető visszavezetése a társadalomba.
Ha van büntetés, mely példásan elérrte a célját, hát Kiss László büntetése éppen ilyen.
Anno Bajcsy-Zsilinszky Endre részt vett Áchim András parasztpolitikus meggyilkolásában, ma út van elnevezve róla, no, nem ezért, hanem, mert későbbi tevékenysége méltóvá tette rá.
Ha gyereket nevelünk és megbüntetjük valamiért, az értelmes szülő az esetet nem hánytorgatja fel, mert tudni kell büntetni és tudni kell megbocsátani is.
Lehet, erre az áldozat soha nem lesz képes, de a társadalomnak nem kell tőle átvállalni ezt a terhet, a társadalon lehet akár nagylelkűen megbocsátó is. 


Ez a bűncselekmény egy ember terhére történt, egy alkalommal, ötvenöt évvel ezelőtt.
Aki kilencmillió embert erőszakol meg napjainkban - naponta, no, azzal nincs baj, igaz, azt kockázatosabb elítélni.
Ez az eset régen történt, és az időmúlásnak bizony jelentős szerepe van az igazságszolgáltatásban.

Ez az eset abban az évben történt, mikor először járt ember a kozmoszban, amikor felépült a berlini fal.
Történelmi távlat, a nyilvánosan vért követelő idióták jelentős része még nem is élt.
Ennek az embernek a vizes világbajnokság lenne fél évszázados szakmai teljesítményének megkoronázása, aki el akarja lopni tőle ezt az élményt, az talán embertelenebb, mint a hajdani erőszaktevők, mert itt egy egész életet akarnak valakik lenullázni, elfelejtve a bűn-büntetés-bűnbocsánat egységét.

Csodálkozom, hogy ebbe a cirkuszba amúgy értelmes emberek is beszállnak, - talán azért, mert a környezetük elvárja tőlük.
Talán Kiss László is ezért tette, amit tett.
Abba lehetne hagyni az üldözését bátran, nem ő a bostoni kéjgázdemizyonos gyilkos (co
pyright by Moldova...).

Próbáljunk meg emberek maradni, ha néha nehezünkre esik is...

:O)))

114 megjegyzés:

asta írta...

Nő létemre is igazat adok neked. Természetesen nem arról van szó, amiről szólni akar. Megint rendeztek valakik egy botrányt, aminek teljesen világos a célja. Helyesebben nem világos, de logikusan kikövetkeztető.
Kisst nem kell mentegetni olyan módon, ahogy Aczél Endre tette, mert az szégyenletes. Áldozatot hibáztatni ilyen esetekben pedig egyenesen vérlázító.

Azt viszont meg lehet tenni, hogy a bűn tényét nem vitatva, a további életpályát értékeljük. Érdekes maga a tény, ( én legalábbis elcsodálkoztam) hogy miért és ki ásta elő éppen most ezt az 55 évvel ezelőtt történt bűncselekményt. Mert ez a lényeg.

Ezen lenne érdemes elmélkedni. Maga az úszósport körüli vita, külön történet...az is megér egy misét. De az nem személyekről, hanem valami nagyon sötét dologról szól, amelyet egyetlen kulcs ember bűnének felemlegetésével próbálnak eltakarni.

hello írta...

Szerintem is megint egy valami sötét szándéktól vezérelt kavarás tanúi vagyunk.
Csakis onnan érdemes elindulni, hogy "cui prodest?", azaz "kinek az érdeke?" - ahogy Te is tetted, PuPu.

Reggel hallottam, hogy az illető hölgy már nem él - hogy ő megbocsátott-e a 3 ifjúnak, nem tudjuk, holott szerintem ha valaki, hát erre ő volt vagy lett volna jogosult. Mint ahogy a másik 2 tettestársról se tudni semmit: ők vajon életük folyamán hol és milyen pályaívet futottak be, mit tettek le a haza asztalára?
Merthogy ezt kizárólag Kiss Lászlóról tudjuk.

Imádom, mikor olyanok moralizálnak felsőbbséges stílusban, akiknek nap mint nap, a nem csupán egyetlen ember sérelére elkövetett, ordas bűnök láttán szemük se rebben!

hello írta...

sérelmére

Úzbence írta...

Valóban valami sötét dolgok lehetnek a háttérben,ami már bevett gyakorlat Orbániában.Különben miért rángatták volna elő ezt a több mint ötven éve történt szerencsétlen bűntényt?Kiss Lászlót megbüntették,megbűnhődött.Ez nem feledtetheti el az úszósportban elért eredményeit,áldozatos munkáját.Utálom az álszent moralistákat,pedig lehet,hogy az ő házuk táján is akadna söprögetni való. Egyébként a sziporkáidon nagyon jót derültem.

Anikó írta...

Pupu úgy nagyjából és egészében egyetértek veled, a dolog kipattintása biztos Gyárfásról is szól, kell a helye egy fideszcsókosnak, aki már egyszer látott úszómedencét, meg a "jó sok pénzzel is tud gazdálkodni" ami egy ilyen jól menő sportszakosztályt megillet, erre az 55 év eltelte a garancia /ugyanis 55 évig ezt senkinek nem volt fontos világgá kürtölni, akkor most miért is ???/, annak ellenére, hogy az uszodavilágban erről az esetről mindenki tudott, meg persze a "sztáredzőről" is szól, aki egy közönséges bűnöző, aki még le sem ülte a rá kiszabott büntetést, de erre egyfolytában hivatkozik napok óta. 55 évig ezt rengetegen tudták róla és odaengedték gyerekek közelébe !!! érdemes a neten olvasgatni a hozzászólásokat, ahol szülők mondják el, hogy Kiss László napjaink edzései közben is szexuális utalásokat tesz a 12 éves gyerekeknek, "nincs olyan, hogy benyúlás, az csak nálunk fiúknál van, amikor benyúlunk a gatyánkba... meg ne olyan ernyedten ússz, ahogy a lányok hevernek a párnán". Biztos sokan elgondolkodnak mostanában hová is adták teljes bizalommal a gyereküket sportolni.
Még Aczél Endre is megszólalt Kiss védelmében !!! védte a védhetetlent egyfajta hímsoviniszta cinkossággal, számomra ez elfogadhatatlan és felháborító, mint ahogy az is, hogy az úszók, az úszóedzők /tisztelet a kivételnek/ és az egész úszószövetség is kiáll Kiss mellett, mert az esete fényében kit érdekel, hogy Kiss mit tett le az asztalra azóta, az embersége, a tisztessége, az erkölcsisége megkérdőjelezhető erősen.
Síri csöndben nyugdíjba kéne vonulnia, de azonnal.
Az egész eset, meg a körülötte történő események siralmassága egyaránt megmutatja micsoda mocskos, erkölcstelen, álszent országban élünk, micsoda szint alatti emberek között, akiknek semmi nem számít csak kapaszkodjanak erősen a székükbe, a pozíciójukba, a juttatásaikba nehogy elveszítsék azokat.
Felhívták újságírók Egerszegit is, ki ismerné jobban "Lacibát" alapon, mondjon már valamit a botrányra, a férje vette föl a telefonját Egerszeginek !!! már ez is egy őrület, és a férj is kiállt természetesen Lacibáért. Mégis ki a csoda Egerszegi férje, hogy a nevében nyilatkozzon /már ez is sokat elárul egyébként róluk/, annyi vér nincs Egerszegi pucájában, hogy átvegye és annyit mondjon az újságírónak a telefonba, hogy bocs, de nem nyilatkozom az ügyről és leteszi ????
Ma az ATV megismétli 13,45-kor az Egyenes beszéd tegnap esti műsorát, ahol is Gáspárral beszélget Kálmán Olga, akiről eddig is meg volt a véleményem, egy hernyóember, aki mindig, mindenkor, minden rezsim alatt, mindenkinek meg tudott felelni, az égvilágon minden lepattan róla, erkölcsi nulla, nekem hányingerem van az ilyentől.

Névtelen írta...

Nem lehet, hogy ez is terelés? Ki beszél pl. már arról, hogy a Kúria a szocik kérdését hagyta jóvá? Pedig arról kellene...
Kiss László leülte anno a büntetését, felejtsük el.

mavtelep írta...

mozigépész
Kontrázok : mi lesz, ha a panamai offshore botrány után szép sorban felkerül a világhálóra a
többi adóparadicsom klienseinek listája ?
Szervusztok, jó napot !

NewTiborc írta...

Kedves Aniko!
Írásodhoz nincs mit hozzáfűzni, az minősíti saját magát.
Csak egyet kérdeznék Tőled, szerinted mit kellene csinálni avval a pápával, aki fiatal korában a fiatal Hitleristák tagja volt? Ha nem tévedek szentté avatták.
Még tudnék kérdezni a mai magyar politikából is, de inkább további jó gyűlölködést.
Persze ez nem jelenti azt, hogy én Őt felmenteném, de hát állítólag a ló hátának van közepe.

góbé írta...


"...tucatból voltam nyolcadik, és aki már tucatkodik,
bármit is csinálhat ott van a többi közt,
bárhogyan fél is ott van a többi közt..........."

Talán Tamás is (?), vagy csupán feldolgozott egy utólag borzasztónak és szégyenletesnek bizonyuló, más által megélt és ugyanakkor létrehozott helyzetet ?!? Ne akarjuk tudni!

PuPunak igaza van ! Közepes-takony korában a későbbi edző-zseni, - már sohasem tudjuk meg - hogy kezdeményezőként, avagy a haveroknak való megfelelés okán, okádék-aljadék módon tiport meg egy lelket. A törvény és a jog akkor, 50 éve, a lehetőségeihez képest igyekezett elégtételt adni a sértettnek és méltóan elitélni az elkövetőt, aki a büntetés letöltése után kapott egy lehetőséget, mellyel élt is és nem szimplán, átlagosan, de kiemelkedően hasznos tagjává tudott lenni a közösségnek.

Ugyanakkor igaza van Anikónak is, aki szerint az efféle cselekedet törvényileg talán, de morálisan sohasem évül el, és nem bocsátható meg.

Én viszont azt mondom, jelen helyzetben Mavtelep és Mozigépész ragadta igazán üstökön a valóságot, az igazságot.




nemóvatos írta...

Az uszodákban sok furcsaság meg tud történni és akik e dolgok bennfentes ismerői, aligha fogják azokat a valóságnak megfelelően szellőztetni.
Most is egy gumicsontról van szó, ami remekül tölti be a funkcióját, ad alkalmat megnyilatkozásokra, arcok új oldalról való megismerésére.... majd túl leszünk ezen is.
Viszont:
Reális lehetőség az, hogy a Gyárfás pulóvert a Kiss szál által lehet gombolyaggá alakítani, majd abból egy "Mici"-sapkát kötni?
Nem lehet az, hogy az úszósport Micia alá gyűrése, épp a jól alkalmazkodó Gyárfás révén már megtörtént? Hiszen ez az ember a "vak komondor" kabalafigura fiaskót is túlélni látszik.
Nem azért engedték Gyárfás által idehozni a vizesVB-t, hogy a duplázódó költségek egy részét el tudják lopni?
Elképzelhető, hogy a nevezett --a "lebontása" után-- ezt majd szó nélkül eltűri és haszon nélkül elvonul a csatatérről?

Én inkább valakik által a Hosszú ügy utánlövését vélelmezem.
Csak lehet, hogy lábonlövés lesz belőle (mint volt tegnap KO-nál az ATV-ben és itt e poszt szerint is, amivel a fentiek felvetése mellett; egyetértek).

Anikó írta...

NewTiborc-hoz 13,48... miért annak a pápának szerinted nem kéne visszavonni a szentté avatását, szerinted mindent úgy kell hagyni, ha már... mert elteltek évek ??? a többivel is, akikre gondolsz a magyar politikából ?
Egyszer már tabula rasat kellene tartani, legalábbis igény kellene rá egy egész társadalom részéről, nem pedig az elhallgatások, elsunnyogások végtelen folyamában sodródni...
Sajnálom, ha a véleményemet te gyűlölködésnek vetted, szó nincs gyűlölködésről, csak a saját erkölcsi értékeim alapján véleményeztem az esetet.

NewTiborc írta...

Épp ez az Kedves Anikó!
Én is elitélem e cselekedetet, de az a problémám, hogy ennél frisseb és nagyobb bűntények repkednek a levegőben és ott van megbocsátás és mindenki kussol, a Kiss László esetében Gyurcsány fóbia érzésem van. Ők ketten bűnösök, mindenki más pedig ma született bárány. A pápát meg azért említettem, mert egyeseknek van joga megtérni, másoknak nincs? Vajon fiatal korában senki más nem botlott meg, csak a Kiss László? Költői kérdés volt. Meg hát láttam ,hogy a kéményseprőt elütötte a villamos pedig nem jár a háztetőn.

Kapat írta...

Mozigépész: "Nem lehet, hogy ez is terelés?"
De bizony, hogy lehet! Sőt, ez a történet most jó pár napig (hétig?) kitart, addig el lehet még sok-sok gazemberséget követni anélkül, hogy az emberek figyelme zavarólag hatna.
No meg az egészségügy és az oktatás ügye is némileg nyugvópontra jutna, melyek "kezelésére" ők időt nyernek újabb rettenetes ötleteiket kieszeléséhez.
Ami az "ügyet" illeti : nem elfogadhatóak a történtek számomra sem, de nem tudok egyértelműen, acsarkodva, "erkölcsi magaslatokból" állást foglalni, mivel csak a különböző véleményeket hallhatom a tények ismerete nélkül. Erről talán ennyi elég is.
Ami még elgondolkodtat, az az emberi vonatkozása a dolognak. Mit érez Kiss László felesége, aki kénytelen végigszenvedni a férjét, ebben az esetben természetesen közvetve, őt is érő megszégyenítést?? Lehet, hogy egy 76 éves ember élete rámegy erre, de ami még kegyetlenebb lenne, a házassága is.
Ebben a korban ez egy nagyon súlyos emberi tragédia lenne.
Nem tudom, hogy vannak -e gyerekeik, vajon Őket miként érinti mindez?
Tudom, elsősorban nem ezek a szempontok foglalkoztatják a vélemények megfogalmazóit, de én nem tudok átlépni rajtuk.
55 év, ki tudja, mi minden történt akkor és azóta?! Amit tudunk, az szerintem kevés!

Szabó Zoltán írta...

New Tiborcnak: Nem, nem avatták szentté.
Ezt annál is kevésbé tehették, hogy még él.
A többivel nem foglalkozom, pedig az is margaság...

mavtelep írta...

MOST viszont pontosan tudjuk, hogy az NVI és az NVB minimum mulasztott, - ha...nem súlyosabb a megítélés alá esnek.
No meg azt is, hogy a jó Hadházy doktor néhány érdekes részletet talált az oktatásra szánt EU-s pénzek felhasználása köröl.

góbé írta...


Mavtelep !

Az NVI és az NVB nem csupán mulasztott hanem fokozott (fő)ügyészi felügyelet mellett, netto bünpártolást követett el. Btk.282.§.

Kapat írta...

Most jött a hír: Kiss László mindkét posztjáról lemondott. Remélem, ezzel itt vége az "ügynek"!

Datoka írta...

Kedves PuPu,

Részben igazad van, részben meg talán túl nagyvonalú vagy. Ez a bűncselekmény kategória nem téliszalámi lopkodás, ez egy lelki nyomort okozó bűntény, soha nem elévülő sztori. Már azt a világ szégyenének tartom, hogy az ember folytathatta címeres mezben a pályafutását. Politikáról szól? Igen lehet. De ha már előkerült a sztori, ne csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna. Kiss Laci bácsi nyugodtan mondjon le, vonuljon vissza és élvezze a nyugdíjas éveit, és ne beszélje baromságokat. Mellesleg épp most olvastam, hogy lemondott. Jól tette. Gyárfás engem kevésbé zavar, bár folyamatos bakik mentén operál, dilettáns tettek szegélyezik a munkáját és vastagon eteti a pereputtyot, nem dobál kővel repülőt és valószínűleg az utódja sem lesz különb emberminőség a politikai és pénzügyi viszonyok miatt.
Tsók, Ubi

Kapat írta...

Egy furcsa gyanú fogalmazódott meg bennem. Amikor K.L., a Hosszú Katinkával történt összetűzés után lemondott, Orbán rábeszélésére maradt.
Lehet, hogy akkor már ez az anyag a kezükben volt, csak nem hagyhatták, hogy egy szimpla összetűzés miatt talonban maradjon?
Abban reménykedtek, hogy a kirobbantott bűnügyi botrány nemccsak K.L. bukása lesz, hanem Gyárfást is magával rántja. (amit mellesleg nem bánnék!)

hello írta...

Ezek után a magyar úszósport következő - már a nélküle lezajlott felkészülés utáni - eredményeire leszek kíváncsi. Mert vagy a "tehetetlenségi törvény" alapján még a versenyzőkben ott fog munkálni Kiss László összes instrukciója, a begyakorolt teendők, és hozzák nélküle is az elvárt csúcsteljesítményeiket, vagy kiderül, hogy bizony hiányzik mellőlük!
Ha ez utóbbi történne, az lenne Kiss lászló igazi erkölcsi elégtétele!

Névtelen írta...

A pikantériája az ügynek még az, hogy
1. Kiss László Fideszes alpolgármester is volt, vagyis benne volt a politikában. Ebből adódóan egy ilyen ügynél azért is támadhatták balosok, mert Fideszes. Jó lett volna, ha Kiss nem vállalt volna politikai pályát az úszó edzői mellé. (bár nem tudom, hogy ő mennyire értett egyet ezzel a rezsimmel..., mert ha nem, már rég le kellett volna mondania a politikai posztjáról)
2. Gyárfás elhintett olyan dumát, hogy abból arra lehetett volna következtetni, hogy a hölgy igazából akarta a gruppent, csak később döntött úgy, hogy erőszaknak hívja. Na ez a gusztustalan, ezért egyet értek azzal, aki azt írta, nem bánkódna ha Gyárfás életművész úr eltünne.
dogbakszi

hello írta...

Lehet tudni, ezt most egyáltalán ki robbantotta ki?

Unknown írta...

A tények ismerete nélkül könnyen kerül fölénybe a fantáziám. Node egy statisztikai adattal kezdek: a nők általában tovább élnek.
Namármost ha az egykori esetnek a hím·tagja 76. évében jár és a nő már elhunyt, mennyi lenne köztük a korkülönbség? Mennyi volt akkor és merre? Ergo: ki lehetett az ötletgazda (aztán Putifárné)?

oxenos írta...

máshova írtam, ide is illik.."..Cseppet sem keresek mentséget a bűnre...de...vannak észrevételeim. Először. A 64-ben vagy akkortájt elkövetett bűn függetlenül az éppen aktuális BTK-tól, pusztán erkölcsi alapon ELFOGADHATATLAN. De.... az akkori BTK minden bizonnyal másként definiálja és torolja meg a csoportosan elkövetett nemi erőszakot, mint a mai. Az a gyanúm, hogy a mai elnézőbb..másként fogalmazva az akkori prűd és a cselekedeteket a kommunista ember központilag lefestett ideáljához mérő ítélkezés példát statuált, a mai meg a mindennapos //és az akkorihoz képest észveszejtően szabad/os/abb gyakorlathoz képest kiugró eseteket tűzi kardélre, írom ezt nemjogászként...Másrészt . Nem szabadulok attól a gondolattól, hogy ez az ügy, amely, fogadok, sokak előtt régóta ismert, nem véletlenül most robbant ki. Jól jön a kormányzatnak és esetleg ellenzékének is a panama-papírok miatt, a sok kül-bel kudarc, az MNB ügyei, stb. miatt, jól jön az olimpia előtt azoknak, akik Gyárfás vagy éppen Kiss helyére ácsingóznak..csak éppen nekünk nem jön jól, közmagyaroknak... Aztán. Minden ötvenedik magyar nő családon belüli erőszak áldozata, isten tudja, hány gyermek hasonlóan. A kairói főmufti elégedett lehet...Csaknem hetente hallunk iskolai, azaz tanárok által elkövetett borzalmakról, illetve, világszerte, itthon is, egyházi személyek fertelmeiről, anélkül, hogy tetteik következményeiről hallanánk--és nem is vagyunk ezekre kiváncsiak!!!!!! Pedig...Kiss Lászlóék tette, akár hogyan is zajlott, fiatalok egymás hergelése és túlszárnyalni akarása melletti tűrhetetlen, de egyszeri aljasság volt, melyet így vagy úgy, a fennálló rend megtorolt. Hangsúlyozom, egyszeri. //Ami nem jelenti azt, mintha fel akarnám menteni őket// A tanárnak meg papnak nevezett liliomtiprók, pedofilek, emberi mivoltukból kiforduló -mégiscsak, és ez súlyosbít - nevelők, vagy az asszonyuk /vagy férjük, elvétve van ilyen/ és főként gyermekeik ellen mindennaposan erőszakkal fellépők azonban nem drog vagy alkohol hatása alatt követik el, amit..és ami szememben sokkalta szörnyűbb, ha van ebben fokozat....hanem a bennük élő kényszer hatása alatt...és ha kommentelő társaim Kiss Lászlótól óvnák a gyerekeket, hát miért nem ÜVÖLTENEK a meghökkentően gyakori hírek hallatán...velem együtt, teszem hozzá....szóval, az egyszeri bűn fél évszázad után sem bocsátható meg, a folyamatosan elkövetett meg szemet sem szúr....????????????????????????,,,

MoonRiver írta...

Vannak utólagosan sem megmagyarázható események. Hiába az idő, a büntetés, a későbbi karrier. A nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak a férfi lét ősbűne. Merthogy éppen nekik kellene mindig és minden körülmény között védeni a gyengébbet. Erkölcsi hulla sajnos Kiss László, ebből már nem lehet kijönni soha többé.
Nagyon sajnálom, de nem a tette miatt. Valami elképesztően rohad itt minálunk, és ezt a visszamenőleges kotorászást bizony a Fidesz hozta be és műveli mesterfokon azóta is. Lehet emlékezni Pokorni sírós képére a szülei (apja miatt), bár szerintem kissé túljátszotta. Pukli viszont mindent lecsapott előre az asztalra, tudván és ismervén a menetrendszerű taktikát.
Le volt ez pontosan zsírozva, még az is, mennyire legyen Lázár (a rókalelkű) hangzatosan megbocsájtó. Én pedig azóta is a könnyeimet törölgetem a konyha sarkában, mert ilyen pocsék kifőzdében még nem éltem sosem, bár csípné a fél nemzet szemét ugyanígy.

PuPu írta...

Kedves Losonczi Ágnes, szeretnélek megkérni, hogy moderáld magad, hogy ne nekem kelljen moderálnom téged.
Tamás barátunk pedig ideírta a saját teóriáját, van az is olyan jó vagy rossz, mint a tied.
Mi a forrása az öngyilkosságnak és mikor követte el a nő?
Mindenesetre ez a hely itt nem a Szent Inkvizició, itt általában azt képviseljük, hogy a történeteket meg kell beszélni, ki kell beszélni, lehetőleg európai stílusban.
Szóval, csak mértéktartóan, ha kérhetem...

:O)))


Tüske Zsófia írta...

hát kedves PuPu ezúttal én Losonczi Ágnessel értek egyet. És igen murisnak tartom, hogy te az ő felháborodását tartod moderálandónak, míg a szerecsenmosdató hímneműekkel egyetértesz?
Az úszószövetség működésére ez a fajta megengedő-összekacsintó viselkedés évtizedeken át rányomta a bélyegét. A kedves férfiak és érintettek tele szájjal kurvázták Szepesi Nikolettet, aki nem átallotta megírni a könyvében és "54 év munkáját tönkretenni" Kicsi bácsi szokványossá vált szexuális abúzusát és ahogy a mellé álló lányok elmondták, hiába tettek panaszt a vén patkány ellen, a vezetőség semmit nem tett a probléma ellen. Hát persze hogy nem, ha a főedző még el is lett ítélve ilyesmi miatt.
A "baszni szerető" áldozatot meg már senki nem kérdezheti meg, nyugodtan lehet ócsárolni. Pedig, akit esetleg érdekel (jogásznak legyen mondva!) utánanézhetne, miféle lelki következményekkel járhat egy erőszakos bűncselekmény az áldozatra nézve. No de hát egy kis partiba vágás olyan sportos és macsós dolog, hogy nálunk az ilyenről még uszodát is neveznek el.

PuPu írta...

Kedves Datoka, csak kérlelhetetlen igazságkeresésed okán jegyzem meg, hogy Kossuth Lajos elsikkasztotta az árvák pénzét. és mikor női ruhában elmenekült, magával vitte az államkincstárat meg a koronát.
Páger nyilas volt, Lukács György meg megtizedeltette a vöröskatonákat, Grosics meg a magyar SS tagja volt..
A pápa kussolt, miközben zsidók millióit irtották ki, a nemi erőszak meg mindennapos - a tetejébe büntetés nélkül.
A történet vagy úgy esett meg, ahogy az ítélet indoklása tartalmazta, vagy nem, a nők sok mindenre képesek, például férfiak börtönbejuttatására is.
De fogadjuk el, hogy az ítélet megalapozott.
A büntetést kiszabták, letöltötték, az egykori elítéltet később mentesítették a büntetett előélethez kapcsolódó hátrányok alól, ennek következtében ha akarod, ítéld el Kiss László hajdani cselekményét, - én is ezt teszem - de ne szállj be a bosszúért lihegők táborába, és ne hagyd magad manipulálni.
Emberek ezrei éheznek, miközben mi itt egy ötvenöt évvel ezelőtti bűncselekmény büntetését letöltött elkövetőjéről moralizálgatunk.
Ez az ember meg bele fog ebbe halni, a bűn és a büntetés így végképp aszimetrikus lesz.
Ez e történet csak az egyszerűbb népek figyelmének elterelésére lett bedobva, tőled azért árnyaltabb gondolkodást várnék, ha nem sértődsz meg érte...
:O)))

Tüske Zsófia írta...

Moon River: Pokorny és Pukli nem maguk voltak kárhoztathatóak azért, ami valaha az apjuk volt. Ez az magyarok büszkesége Kiss meg maga követett el bűncselekményt. Ez nem ugyanaz.
Ratzinger, a lemondott pápa ugyan a Hitlerjugend tagja volt, ahogy akkoriban elvárták a német gyerekektől, de bűncselekményt nem követett el. Az egyház sem boldoggá, sem szentté nem avatta, te kevered Vojtylával, a lengyel pápával, akiről nincs tudomásunk, hogy náci ifjúsági szervezet tagja lett volna.
Egyetlen nagy kérdés van itt: jó-e az a társadalomnak, ha köztörvényes bűnözők akármilyen országos vezető pozíciókba kerülnek? Esetleg juttassunk valami komoly pozíciót a viszkis bankrablónak, Ambrus Attilának, aki maga is sportoló volt és erőszakolni is csak a pénztárakat erőszakolta tinilányok helyett? Nekem ő még szimpatikus is lenne.

PuPu írta...

Kedves Zsófi, Losonczi Ágnes menjen máshova ezzel a stílussal, itt nem fogja meghonosítani ezt, abban biztos lehetsz.
Van egy szint, ugye, az alá azért ne menjünk, ha lehet.
Az ő nekem küldött kézjelére én is tudnék kézjellel válaszolni, de minek?
Ami meg az egyetértést illeti, az nem volt a beszélgetésünk tárgya, csak a stílus, ugye, ami maga az ember.
Nem tudom, hogy mi nyomja rá bélyegét az uszodák világára, nem is nagyon érdekel, ellenben alapvetően téves úton jársz, ha ebből férfi-nő ügyet akarsz csinálni, mert ez sima bűncselekmény, annak összes következményeivel.
És sok esetben viszaélés azzal, hogy a nemi aktusnál a nő általában passzív, legalábbis ez az általános álláspont, merthogy olyat milliószor hallani, hogy egy férfi megb*szott egy nőt, de olyanról ritkábban, hogy egy nő megb*szatta magát, pedig ez se ritka ám, hidd el.
De sokfélék vagyunk és az ösztönök szerepe sokszor felülírja az éertelmet.
Nekem például a gyomrom nem bírná, hogy más után nekiveselkedjek egy nőnek, olyan ínség nincs.
Az erőszakot is gyűlölöm, ezen a téren kiváltképpen, ugyanis rengeteg a kedves nő, aki boldogan adják magukat szelid kérésre vagy akár csak ráutaló magatartásra is.
Az olyen nők egy része itt hisztériázgat a téma körül éppen, ami nem baj, csak éppen eltereli a figyelmet a lényegről, ami a politika, a közélet aktuális bűncselekményei.
Nemi erőszakra normális esetben nincs szükség.
De a fiúbandák sok esetben eltérnek a normálistól, mert nem mindenki osztja az én finnyás álláspontomat, és az se kétséges, hogy vannak lányok - és a versenysportban sokan vannak ilyenek - akik , hogy a te kedves kifejezésedet használjam - szeretnek baszni.
Volt világbajnok, aki el sem indult a versenyen, ha előtte rendbe nem tette valaki, de a civil életben is ismertem olyan lányt, aki a taxi hátsó ülésén a Moszkva tértől Adyligetig leszopott három katonát is, és nem pénzért, és nem egy alkalommal.
Ízlések és pofonok, ugye...
Ez a nő ma szolid családanya, pedig több csúnyát fogott a kezébe előéletében, mint fakanalat, és senki nem javasolja, hogy ne neveljen gyereket.
Ez így helyes, az emberek vegyes disznóságokat követnek el életük során, de nem lehet megtagadni tőlük a változtatás lehetőségét.
Ami ebben engem zavar, hogy ilyen primitív dolgokkal hülyét tudnak csinálni értelmes emberek ezreiből, mert az értelemnek ebben az esetben nem maradt szerepe, egy deka sem.
De lehet, hogy tévedek, végezzük ki Kiss Lászlót, de legalábbis vágjuk le a csúnyáját, már, ha még megtaláljuk...
Elszomorító ez az egész...
:O)))


Goldner Ibolya írta...

Zsófia Tüskétől szeretném kérdezni: úgy gondolja-e, hogy Szepessy Nikolett Kiss Lászlóra gondolt Kicsi bácsi említésekor? Hajdú nem tudta ezt a szájába adni, akkor itt miért tennénk?

Ha ez az idézet dekodolódik Kiss László főedző bűneként, akkor lehet, hogy téves a dekodólás?

"A Frizbibe is meghívták az ön állítólagos zaklatóját, Kicsi bácsit, és Hajdú Péter is próbálta kiszedni önből, hogy valóban ő zaklatta-e, mivel a könyvében csak „törpeszerű emberként, stábtagként” említi. Beszéltek azóta?"

ez a leírás talán nem illeszthető rá Kiss Lászlóra.

Pupuval abban is egyetértek, hogy nem a véleményt tette szóvá, hanem a stílust és is felszisszentem mikor olvastam.

Még az is érdekelne kinek jó az, hogy az úszószövetség elvesztette egyik szponzorát? Az összes úszó helyett Hosszú Katinkát akarják támogatni.

Goldner Ibolya írta...

Megkezdődött a Gyárfás elleni uszitás is. :-(

Unknown írta...

És valakinek nagyon sürgős volt a lexikon (Wikipedia) átírása is.

Unknown írta...

És valakinek nagyon sürgős volt a lexikon (Wikipedia) átírása is.

KZs írta...

Nekem ebben az ügyben Kálmán Olga a legszégyenteljesebb, olyan et tu mi fili feeling volt. Ezzel végleg hitelét vesztette ő is és a műsora is..

Unknown írta...

Kedves Ágnes!

Vélhetően én is hasonlóképp háborognék, ha valaki azt írná, amit Ön olvasott. Az elemző gondolkodást hiba volt fantáziának mondanom. Elnézést kérek.

Unknown írta...

Kedves Ágnes!

Vélhetően én is hasonlóképp háborognék, ha valaki azt írná, amit Ön olvasott. Az elemző gondolkodást hiba volt fantáziának mondanom. Elnézést kérek.

Unknown írta...

Jó reggelt, Mindenki!

Azt szeretném tudni, 1961-63-ban mi volt a büntetési tétele egy csoportos nemi rőszaknak? No és az esetleges drognak? Mindez a harmadrendű vádlottra vonatkozva.
Van köztünk jogász. A segítségét kérem és köszönöm.

Unknown írta...

Jó reggelt, Mindenki!

Azt szeretném tudni, 1961-63-ban mi volt a büntetési tétele egy csoportos nemi rőszaknak? No és az esetleges drognak? Mindez a harmadrendű vádlottra vonatkozva.
Van köztünk jogász. A segítségét kérem és köszönöm.

Névtelen írta...

"Próbáljunk meg emberek maradni, ha néha nehezünkre esik is..." - ÍGY.

mavtelep írta...

Hááááát...ahogy telnek a napok, KL meghurcolása okán egyre súlyosabb tüneteket vélek felfedezni a társadalom viselkedésében, mondom ezt minden politológiai, szociológiai ismeret nélkül.
Olyan benyomásom van, hogy fanatizálódik az emberek jó része, azok legalábbis akik megszólalnak a KR-ban. Már pedig ha csak egy szikrányi igazságom van is van ebben, akkor ne csodálkozzunk az ISIS vérszomján, ne csodálkozzunk a egyetemista fiatalok"Szálasi örsén " és ne csodálkozzunk Magyar Kornélia kijelentésén sem : a KL ügy is a Kádár rendszer átörökítése, miként Habony - baráti kölcsökből el/ki/tartott - kormányközeli ember is "mókásan" töltötte ki az adóbevallását, de ez természetesen a kádári hagyományoknak megfelelően történt.
Ha-ha ! Habony egy kádári csökevény ?! Nem lesz ebből baj Nellike ?...DDD
Szervusztok, jóreggelt !

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Nagyon köszönöm ezt az írásodat, mert ez számomra azt jelenti, hogy kis hazánkban igen is erkölcsös emberek élnek.
Nem tűrik, hogy olyan emberek trenírozzák a fiatalokat, akik egyébként fiatalként bűncselekményt követtek el.
Mi ez, ha nem egy "megtisztulás?"
Mert ezek után már ott sorakoznak majd a pedofil papok végtelenül hosszú sorokban várva arra, hogy feloldozást nyerjenek korábban elkövetett bűneik alól.

Az, hogy hétfőn az orrunk előtt loptak el tizen milliárdot, vagy éppen tegnap negyvenet, - az most nem számít. Majd 50 év múlva sort kerítünk ezekre is akkor jaj lesz az elkövetőknek!
Mert Magyarországon a reformok működnek! Vagy nem?

Attila írta...

Üdv!

Kedvelem ezt a blogot azonkívül, h Pupu sok igazságot ír, a hozzászólok stílusa is azzá teszi. Itt nem szokás útszéli vagy sarki módon írni. Ez nem annak a helye. Ezért én is arra kérem a Hölgyeket, h fogják vissza magukat vagy keressenek más fórumot, ahol ez a divat.
Az emberek nem csak feketék és fehérek lehetnek, sok árnyalat létezik, tehát olyan nincs, hogy minden férfi gazember és minden nő szent. Nem vitatva a bűncselekmény súlyos voltát, azért elmondanám személyes "élményemet". Viszonylag csendes utcában lakom és egy hétköznap kinézve az ablakon egy autóban meglepve láttam, hogy egy hölgy szorgalmasan munkálkodik a sofőr micsodáján. Fényes nappal, úgy dél körül. Nem látszódott ott semmiféle kényszerítés. Mindez kb. 6 méterre az ablakomtól.
Hm! Hát van aki forrón szereti! A szélsőségeket ki nem állhatom, még fenimizmusban sem!

talalom írta...

1. Itten fennebb sokan összekeverik a büntetést meg a bosszút. A jogszolgáltatást azért találták ki a civilizált népek, hogy a bűnt ne újabb bűnök kövessék a megtorlás során, hanem esélyt adjanak az elkövetőnek a bűnbánatra.
2. A "élsport" úgy ahogy van egy szemfényvesztő aljas biznisz. A parasztvakítás csúcsa az olimpia. De amíg milliók bámulják a kunsztokat elhomályosult szemmel, és nem jut eszükbe, hogy ugyan hol van az "ép testben ép lélek", addig lesznek hímsoviniszta bunkók (nők is), akik kikényszerítik a kunsztokat.

Attila írta...

Kicsit túltoltam a távolság saccolását. Van az úgy kb. 4 méter! És a jobb érthetőség kedvéért szopott a hölgy.

mavtelep írta...


Attila
Megkímélhettél volna a precíz technológiától....)))

Attila írta...

Névtelen!

Kiss László tiszteletbeli alpolgármester volt, tehát nem sok beleszólása lehetett az ügyekbe. Hogy ki robbantotta ki ezt az nagy valószínűséggel nem fog kiderülni.

mavtelep írta...

Attila
Pedig ugye az lenne tisztességes, ha kiállna és elmondaná az illető.
Ha már KL-n ezt számon kérte a jó Bolgár úr...)))

Olasz Ildikó írta...

PuPu! Részben - sőt nagyobb részben! - egyetértek Veled! Ez a nagyobb rész az utolsónak mondható szabad terület annektálása. Valószínűleg nagyon igazad van abban, hogy LNT-nek szúrja a szemét, hogy ezt a sportot még nem sikerült teljesen elhódítani a szakirányítástól, mint a többit, ami esetleg km távolságban áll a sporttól. Konkrétan az egészségügyre meg az oktatásra gondolok.
Ami az erkölcsi vagy szerinted álszent oldalát illeti a dolognak, ebben nincs igazad. Nincs igazad, mert férfi vagy, és még nem voltál börtönben, hogy megtudd milyen rombolást végez a lelkedben az erőszak. Még akkor is ha a civil életben netán más volnál, mint a többi. Sőt akkor még inkább! Mert attól hogy valaki szeret kefélni, nem indokolható, hogy ott, akkor, és annyian erre kényszerítsék. A felháborodás, mely ezt az ügyet kíséri emiatt van. És ehhez semmi köze, hogy LNT mennyit lopott, hol mutatta meg országot reformok csúcsára juttatott mérhetetlen bölcsességét.
Nem elvitatva a "tettes" tehetségét a sportban - én "nem értek a focihoz" sem az úszáshoz - de már az 50 pár év eltelte előtt is meggondoltam volna - volna, ha a dolog rajtam múlt volna - hogy olyan helyre engedjem vissza, ahonnan a bűnt elkövette.
Mint tudjuk a kisebbik kormánypárttól, a kihívóan öltözött nők okai az erőszaknak. Nos az úszólányok nem túlöltözöttek. Nem mondom, mert nem tudom, hogy mi volt mocskos tettének kiváltója, de lehet, hogy épp a medencében, környékén ért ingerhalmaz.
Mindenesetre, én amondó volnék, hogy eresszük el békében Kiss Lászlót, ha már kiborult a liszt, úgy a medence mellől, és főképpen a tiszteletbeli megbízásokból, mert már nem jogosult rá. Nem kell visszakérni a "jutalmat", de tovább már nem kell adni.
Ami pedig a szakmát illeti, amit a LNT maga alá akar gyűrni, más módon, a nyilvánosság útján kell megvédeni!

Attila írta...

mávtelep!

hümhümhüm!

Manapság tisztesség? Látom humorodnál vagy! Az valami régimódi, elavult formula? :))))

PuPu írta...

Kedves Ildikó, védekezni ott éás akkor kell, ahol és amikor ütnek.
Nem nagyon értek egyet a szexista megnyilvánuklásokkal, ez - mint már írtam - nem férfi-nő probléma.
Éppen most határoztam el, hopgy írni fogok a nemi erőszakról, merrt sok a félreértés-
Azt hiszem, a legtöbb nő életében is vannak olyan dolgok, melyekéret ötven év műltán sem dicséri meg magát, ilyen-olyan igénytelen kapcsolatok, stb. csak azokat nem bünteti a törvény és a férfiak e területen közönyösebbek.
De ettől azt mondani, hogy ez a féerfiak sara, - szerintem túl bátor megállapítás...
Kiss László ezt az évet akarta még végigvinni, hagyni kellett volna neki, de fontosabb volt eltávolítása az úszó VB előtt, mely soha ode nem jött volna Kiss és Gyárfás nélkül...
:
:O)))

hello írta...

Igen, PuPu, nagyon egyetértek:
"Kiss László ezt az évet akarta még végigvinni, hagyni kellett volna neki, de fontosabb volt eltávolítása az úszó VB előtt, mely soha ode nem jött volna Kiss és Gyárfás nélkül..."

Lehet, hogy az én erkölcsi felfogásom itt is sokak szemében égbe kiáltó szentségtörés, de szerintem ez a most, tendenciózusan, fene tudja, pontosan ki(k)nek az érdekében előkotort história ERKÖLCSILEG van olyan aljas, szemét dolog, mint, hogy hárman megerőszakoltak egy lányt!

És mellesleg: miközben becsülöm Kálmán Olgát, jó párszor itt is dicsértem, ez a mostani megnyilatkozását NAGYON visszataszítónak tartom. Remélem, az ő lányát sose éri ilyesmi, de ő is tudja, mert igazán tudnia kell, mennyi ezerszer mocskosabb és aljasabb dolgot követnek el naponta a világban, akiknek hajuk szála se görbül miatta!

ipartelepek írta...

Ha a magyar társadalom az elmúlt évtizedekben valódi ismereteket, információkat, (manipulációs rendszerektől mentes) tényeket kapott volna - akkor a differenciált gondolkodást is elsajátíthatta volna.

Számon kérni persze bármikor és bárkit lehet, bár szerintem izgalmasabb először a számonkérés feltételrendszereit feltisztázni és főleg átláthatóvá tenni. Oda/vissza!

MoonRiver írta...

Kedves Zsófia. Tessék jobban elolvasni, amit írtam. Nem hasonlítottam Pokornit és Puklit Kiss Lászlóhoz, úgy vélem, ez világos volt. A Fidesz-féle taktikáról gondolkodtam és azzal kapcsolatban jutott eszembe a két név. Mindenki máshogyan reagál múltjában való turkálásra nyilván. Egy biztos, aki nem ismeri ezt az erkölcsileg levitézlett bandát, az könnyen kínos helyzetben találja magát, akár elmúlt 50 év, akár nem. Erről a gazemberségről írtam, Kiss László az ügyben mellékfigura.

NewTiborc írta...

A magyar társadalom ismételten nem hazudtolta meg önmagát. A Kiss László oldalát feltörték és hamis bejelentkezéssel a nevében porno videókat raktak fel. Ez nem ötvenöt éve történt, hanem ma.
Hölgyeim, nyugodtan elhiszitek, hogy a D. Roland megerőszakolta a Timeácskát? Hát a szakértők szerint nem volt egy könnyű dolog, mégis elítélték, persze van ilyen.
Más. Ki is a pápa, mit és mit képvisel? Eddig azt hittem, hogy feddhetetlen erkölcsűnek kell lennie, jelen és múlt és nem egy úszóedző. Én a pápát is megértem és megbocsátottam Neki, de az edzőt sem akarom keresztre feszíteni 55 év távlatában most név nélkül, legyen az bárki. És vannak még a pedofilok, akik sokkal veszélyesebbek, nem is akárkik. Felháborodás, keresztre feszítés? No comment.

PuPu írta...

Volt itt egy eltévedt Névtelen, már nincs...
Nem szeretném hagyni, hogy ebből a blogból szennycsatornát csináljon bárki, ez egy békés, beszélgetős hely!
Nem jobb ez így?
:O)))

Kapat írta...

De! Jobb! :-)

anonymand írta...

Szigorúan elvi alapon, elvonatkoztatva Kisstől, Gyárfástól, Bonsai Duce-tól.
Igen sokan érveket sorakoztatnak fel, amelyekben az eltel idő, a későbbi nagyszerű teljesítmény kap hangsúlyt, azzal a kicsengéssel, hogy senkit nem lehet élete végéig egy korábban elkövetett tette miatt "büntiben tartani".
Ez nagyon emberinek tűnik első olvasatra.
Senkitől nem olvastam azonban, hogy az áldozat hogyan, mennyi idő után "kap felmentést"?
Az áldozat, aki esetleg a megtörténtek után 55 évvel már nem is él, nagy valószínűséggel nem tud. tudhatott megszabadulni "élményének" börtönéből.
Az áldozat szenvedi ilyenkor a nagyobb büntetést, amit nagy valószínűséggel ki sem érdemelt.
Ezen azért el lehet, el kellene gondolkodni, mielőtt a "letöltötte", "megbűnhődött" és hasonló felmentő szavak leírásra kerülnek.

nemóvatos írta...

PuPu Drága!
Ha békét akarsz nyomj egy új posztot, mert itt a "morál" a nyakunkra tekeredik.
Megy az elkalandozás, a csúsztatás, még uszulás is miközben a valós történéseket nem igazán ismerjük.

Unknown írta...

Jó reggelt mindenkinek!

Én még a "vizsgálati szakasz"-ban tartok, vagyis a tények ismerete nélkül kérdezek:
Áldozatnak tartjuk-e a brüsszeli robbantásban elhunyt személyt, akire a bomba volt felkötözve?
Mert nagyon könnyű a másikról leírni, hogy "de hát elítélték, tehát ...".

Unknown írta...

Jó reggelt mindenkinek!

Én még a "vizsgálati szakasz"-ban tartok, vagyis a tények ismerete nélkül kérdezek:
Áldozatnak tartjuk-e a brüsszeli robbantásban elhunyt személyt, akire a bomba volt felkötözve?
Mert nagyon könnyű a másikról leírni, hogy "de hát elítélték, tehát ...".

Névtelen írta...

azért SOKMINDET elárul a story-ról, hogy OLYAN HALLATLAN ERKÖLCSI PUFFERREL RENDELKEZŐK vették védelmébe mint: gyafi...a partonszétvagdosott úszógatyával trükközö gyuribá... a kgb-s történetbekeveredett acélbandi..

:((

talalom írta...

Anonymand! Ha van a keresztény tanoknak pozitívuma, akkor a krisztusi tanítás lényege: tudni kell megbocsátani. Az áldozatnak talán nagyobb szüksége van erre, mint a bűnösnek. A Te logikád alapján helyes a házasságtörőt megkövezni, mert ezzel helyre áll a megcsalt áldozat "becsülete". Nemi erőszak esetén nem az áldozat "becsületén" esik folt, könyörgöm, nem azt kell helyreállítani - hanem az elkövetőnek kell alkalmat adni a bűnbánatra és a bűnbocsánatra!

mavtelep írta...

anonymand
Ha az áldozat anno nem vett elégtételt - a büntető eljárás után -, ugyan milyen felhatalmazással tesz ezt egy ma HELYETTE egy niemand, ráadásul aljas indokból ?
Szervusztok, jó napot !

Unknown írta...

Kedves talalom!

Csatlakozom. Én is úgy vélem, az ember számára létszükséglet, hogy képes legyen "megbocsátani" saját szüleinek, ha nem kapott hajas babát, villanyvonatot. Az ország pedig ne hadakozzék a mongolok ellen, akik egyszer földúlták a hazánkat.

PuPu írta...

Névtelen 8:37-nek
Gondold ezt végig újra, hiszen - kapanyél effektus - akár még te is tudhatsz okosakat mondani!
Teleki grófnak számos dolog van a rovásán, ettől még igazat írt Horthyhoz intézett levelében, továbbá kiváló földrajztudós volt.
Kossuth ellopta az árvák pénzét, az államkincstárat és a koronát, hajkurászta a férjes asszonyokat, de ettől még kiváló szónok volt.
Stb.

:O)))

Névtelen írta...


pupu-nak...

mnár csak AZT hagytad ki : hitler szépen festett...


ps: ugye neked nincs lányod....??

ps2: egyébként meg a teleki /is / a kossuth/ is / csak a veled "egy húron pendülők"nek "nagyember" de nem tehetünk mást..: egy nemzetnek hősökre van szüksége ....

Névtelen írta...




az meg kifejezetten tecc, hogy nem az alapállításomat próbáltad meg cáfolni :)) /vö : nevezettek erkölcsi magaslatát illetően../ csupán - az éppen /:))/ nálad lévő kapanyelet rángattad elő...

pleinair írta...

Pupu, remélem, nem csak a kényes gusztusod gátolta volna meg, hogy egy tesztoszterontól elborult agyú kan-banda erőszaktételében részt vegyél. Gondolom, láttad volna a nőben a vaddisznóknak kiszolgáltatott, erőszakkal szétfeszített lábú, lefogott embert, láttad volna, hogy válik magatehetetlenné, hogy veszti el az eszméletét. És döbbenten láttad volna, miként válnak fiatal barátaid visszataszító, embertelen állattá, akik a holtat is képesek lennének meggyalázni.
Engem nem a Kis érdekel, tojok rá, ki bocsát meg neki, ki nem.
Nekem hányni kell az egésztől.
Ebben a történetben is benne van az örök emberi barbárság, kegyetlenség.
Az emberiség már csak marad a maga ősi, primitív szintjén.
Genetikailag elcseszett teremtménye a Földnek.


mavtelep írta...

pleinair
Így van. Ezért tör ki a fanatikus többségből a vérszomj.

Unknown írta...

VÉGRE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

.."Aczél Endre nem írhat többé a Népszabadságban a Kiss László-kommentek miatt ,..."


ha lassan is DE közeledünk a nyugathoz.....

álruha írta...

Gyárfást csakígy lehetett sarokba szorítani.Kiss csak porszem a történetben.Nézzétek meg a BÁLVÁNYaitok mikor adják át az érdemrendet.

pleinair írta...

Aczél Endre nem volt "kisszerű". Felszínesen, érzéketlenül nagyvonalú volt a megerőszakolt áldozat kárára. Magabiztosan nyilatkozott, anélkül, hogy felülvizsgálta volna, spontán reakciója megfelel-e a humanista értékítélet követelményének. Véleményformáló értelmiségként most kissé lejáratta magát.


lin írta...

Pupu, az milyen amikor egy nő megb*szatja magát? Meséld már el légy szíves. Szörnyű lehet, csak kár hogy el sem tudom képzelni a technikát. Szerintem is ízléstelen, hogy a saját gyerekkori történetecskéddel bagatellizálod el a Kiss László ügyet, és Tamás barátod ízléstelen fantáziálása is méltán vívta ki Ágnes felháborodását, bár valóban nem kellett volna csúnya szavakat használnia.

mavtelep írta...

pleinair
Az áldozat az eltelt 50 év alatt rúgatta ki KL-t. Sikertelen úszók, háttérbe szorított edzők, pozícióra törő dilettánsok sem tették. MIért ? És most miért ???
Másrészt : tetszik, nem tetszik, Aczél anno azokban a körökben forgott, olyasmiket is tud, amiről mi soha nem is hallottunk.

mavtelep írta...

Javítás :
Az áldozat az eltelt 50 év alatt NEM rúgatta ki...

Unknown írta...

Csak egy példa: Lót lányai. A fantázia szót cseréltem.

NewTiborc írta...

Húha!!! Van itt olyan aki nem tudja hogy egy nő hogyan b*szatja meg magát.
Be kell iratkozni az élet iskolájába és megtanulod.
Az álszentségnek nincsen határa? Nem csodálkozom, Magyarországon vagyunk.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy ha beigazolódna a koncepciós per, a hiénák bocsánatot kérnének? Lenne erkölcsi erejük, ami most nagyon tombol.
Ugyebár nem rég volt egy eset amikor egy "köztiszteletben" álló úrihölgynek majdnem sikerült elítéltetnie egy jóembert, nem sokon múlott, csak az ügyvéd ébersége mentette meg. Hát igen, ott is politikai motivációk működtek. Hát ilyenek ismeretében én azért óvatosabb lennék a végítélet kimondásával.

hello írta...

Ma voltam egy társaságban valakivel, aki abban az időben volt toronyugró, elég jól ismerte tehát az uszodai társaságot. Elmesélte, hogy "nagy élet folyt" ott a fiatalok között.
Vagyis nem egy liliomszálat szakajtott le a 3 ifjú.
Nem sokat tud az élet ilyen aspektusairól, akinek lila gőze sincs arról, milyen az, mikor egy nőnemű lény húz magára egy arra kész hímneműt! :-)

És hogy csak az illető lány ismert apja csinált utólag bírósági ügyet belőle.
Az összes többi részletet pedig a lány halála miatt már örök, bebizonyíthatatlan homály fedi. Így megjövendölhető, hogy Kiss László perújrafelvétele sehová nem fog vezetni.

zsofi írta...

Hello-hoz kiegészítésül: Aczél Endrét most feszítik keresztre (tették ki a NOL-tól), mert szintén tagja volt a történtekkor az uszodai társaságnak, és szintén az ex toronyugróhoz hasonlóan emlékszik az eseményekre, és volt olyan elővigyázatlan, hogy ezt le is írta a Facebook-on. (valóban ízléstelenül)

Mi nem voltunk ott, valószínűleg sosem tudjuk meg a teljes igazságot.

Viszont ítélkezünk a zsigeri ösztöneink alapján, melyek - joggal - megbocsájthatatlan bűnnek tartják az erőszakot, különösen, ha az gyermekek, vagy védtelen nők ellen irányul.

lin írta...

Durván erőszakos lehet, ha egy nő megb*szatja magát "egy arra kész hímneművel". Tényleg hasonlatos lehet ahhoz, mikor három férfi erőszakol egy nőt. Szegény férfiak, mit kell szenvedniük.

Unknown írta...

Kedves lin!

Minden kitérő és vargabetű ellenére itt néhányan azt állítjuk, hogy:
NEM BIZONYÍTOTT A FIZIKAI VAGY LELKI RÁHATÁS sem, és az ITATÁS sem.
Amíg ez nem tisztázódik, addig nincs semmi értelme a technikai részleteknek.

Unknown írta...

Kedves lin!

Minden kitérő és vargabetű ellenére itt néhányan azt állítjuk, hogy:
NEM BIZONYÍTOTT A FIZIKAI VAGY LELKI RÁHATÁS sem, és az ITATÁS sem.
Amíg ez nem tisztázódik, addig nincs semmi értelme a technikai részleteknek.

pleinair írta...

Látom, itt a többség az ösztöneiket kiélő, szexuális élvezetük tárgyát lelketlen tárgynak tekintő, tesztoszterontól elborult agyú, primitív barmok mellett áll.
Nők! Annyi empátia nincs bennetek egy lefogott, megerőszakolt, ma már halott társatokkal szemben, hogy az itt megadott alaphang hatásától mentesen alkossatok ebből az ügyből általános érvényű véleményt?! Hová lett az erkölcsi érzéketek, mikor az áldozat ellenében a bántalmazó mellé álltok?!
Úgy tesztek, mintha a megba@atás azonos lenne az erőfölényével visszaélő háromtagú bunkó banda erőszaktételével.
Ha nektek ez tetszik, legyen hasonló jóban részetek, akár nők, akár férfiak vagytok!

Lehet, hogy Kiss László esetét nem véletlenül hozták most nyilvánosságra, de ennek kapcsán fény derült a versenysportban előforduló visszaélésekre. Talán most végre sor kerül ennek felülvizsgálatára.

pleinair írta...

Kedves Tamás Rédey!

Ha eddig nem hallottad volna, Kisst szabályos bírósági tárgyaláson ítélték öt évre.
Az ítéletet ötven évvel ezelőtt is bizonyíték alapján hozták, a bűntettet pedig a vádlott akkor is és most, az ügy nyilvánosságra kerülésekor is elismerte.
A szerecsenmosdatásnak tehát nincs értelme.

Kiss László a büntetését leülte, büntetőjogi szempontból "tiszta", viszont a világ, főleg a sportvilág közvéleménye előtt ellehetetlenült.
Tanulság minden közéleti szereplő számára, hogy egyszer minden disznóság kiderül.

Olasz Ildikó írta...

PuPu! Most olvastam válaszodat. OK! - Ami a tervezett írást illeti, bizony e téren nagyon sok az elhallgatás, félrenézés, és még önmagunkkal szembenézés hiánya is. Csak biztatni tudlak! Amiért ma visszatértem az, hogy rosszul alszom, és ilyenkor (ha máskor nem is!), de gondolkodom.
Nem visszavonva a Kiss Lászlóval kapcsolatos véleményemet, DE! Tegnap este (jobb híján) néztem a "Havas a pályán" c. adást. Sok furcsa gondolatot hozott elő belőlem. Ilyen kijelentések hangzottak el: Csintalan Sándor:- "állítólag mindenki tudta" - én is odajártam az uszodába, de én semmit nem hallottam... és hasonlók. Valaki, talán Havas kérdezte, hogy mi volt az ok, hogy éppen most, fél évvel az olimpia előtt kellett ezt előszedni... Számomra itt ért véget a dolog, szerintem megvilágosodtam.
Pár hónappal ezelőtt kineveztek a sport környékére egy nagyon dekoratív hölgyet államtitkárnak vagy helyettes államtitkárnak. Számomra teljesen ismeretlen volt a hölgy.A Fb csoportban, ahova tartozom nagy volt a zsongás ez ügyben. Mivel falusi kislány vagyok, nem ismerhetek minden budapesti celebet, feltettem a kérdést: Ki ez?
Jött is válasz hirtelen: névvel (elfelejtettem), meg hogy tudod ő írt pár évvel ezelőtt egy botránykönyvet az úszók világáról, az erőszakról, zsarolásról, meg minden ilyen dologról. Ki akarta borítani a lisztet, de néhány halvány megjegyzés után agyonhallgatták a dolgot. Ez kapcsolódott össze bennem.
Feltehetően az államtitkárrá előlépett hölgy tevékenysége volt a kiszivárogtatás. Ugyanis pár pillanatra bevágták az "újságíró" képét is. Korát tekintve még meg sem születhetett a botrány idején. Mint ahogy Csintalan sem hallhatott sokat annak idején a történtekről, hiszen '61-ben mindössze hét éves volt, Havas meg tizenkettő!
Szóval, szerintem így akart a hölgy? elégtételt venni a vele történtekért, és az elhallgatásért? A hölgyet azért kérdőjeleztem meg, mert ha ő volt a kiszivárogtató, hát nem volt hölgyhöz méltó cselekedet, meg kellett volna írni a könyvében, "névvel, címmel telefonszámmal". Persze ha ő volt!
Ha nem ő, akkor itt állok egy halom kérdőjellel.

civilhuszár írta...


Üdv a csapatnak !
Tanulságos a jó pár csörte amit a különböző inger küszöbűek itt alakítottak.
Röviden a sípszíjával gyerekeket csapkodó edzőként is agresszív Kiss László megszívta, oszt jó napot. Sokan megúszták múltjuk mocskának nyilvánosságra kerülését, Kissnek ez nem sikerült, egy másik klubba került.
Pupu írásait kedvelem, de ennél nem osztom feloldozó véleményét. Én is a korabeli vezetőket hibáztatom, hogy pályára engedték edzőként. A spártai módszerű edzőkből nem volt hiány, csak okosan kellett lekötelezni őket.
Hajlok megérteni plenair érveléseit, és a történetet hasonlóan szemlélőkét.
Az én nagynénémet ráadásul meg is szurkálta bicskával egy tetű szemét állat a 60-as évek középtáján. Talán ez is modulálta szemléletem az erőszak kapcsán olyanra amilyen. Később hivatásom során is volt alkalmam megismerni a kifele szelíd intelligenciát mutató, de a családon belül terrort alkalmazó szaralakokat.

Unknown írta...

Kedves pleinair!

Rajk Lászlót és Nagy Imrét is "szabályos" tárgyaláson ítélték el. Az eĺőbbi el is ismerte a bűneit. Mindkettő új temetést kapott.
A beszélgetés tárgyát képező ügyben:
a nyomozók/ügyészek által beadott és a védelem részéről nem cáfolt adatok alapján született meg az ítélet 1962-ben (három év).
Én csak ennyit tudok. Ha van bármi bizonyítékod, kérlek, el ne titkold!
A tanulságod örök, világos.

Unknown írta...

Kedves pleinair!

Rajk Lászlót és Nagy Imrét is "szabályos" tárgyaláson ítélték el. Az eĺőbbi el is ismerte a bűneit. Mindkettő új temetést kapott.
A beszélgetés tárgyát képező ügyben:
a nyomozók/ügyészek által beadott és a védelem részéről nem cáfolt adatok alapján született meg az ítélet 1962-ben (három év).
Én csak ennyit tudok. Ha van bármi bizonyítékod, kérlek, el ne titkold!
A tanulságod örök, világos.

hello írta...

Kedves Tamás Rédey, miért küldöd be MINDEN hsz-odat 2x???

Unknown írta...

Nem küldöm, hanem megy. Egy gombnyomás után saját kedve szerint. Kérlek segíts, mi lehet a hiba? Köszönöm.

Unknown írta...

Nem küldöm, hanem megy. Egy gombnyomás után saját kedve szerint. Kérlek segíts, mi lehet a hiba? Köszönöm.

ipartelepek írta...

Pleinair 10:51

"...egyszer minden disznóság kiderül."

Csak ne egyszerre, hanem inkább 'csöpögtetve' - olykor-olykor ötvenöt évente...

hello írta...

Gőzöm sincs, akkor a géped önállósítja magát, mert normál esetben a küldésre 1x-i kattintással 1x kerül be a hsz.

Repeti írta...

A nők bántalmazásának társadalmi elfogadottsága újratermeli az erőszakot (Ámon Kata - Kettős Mérce)

civilhuszár írta...

Tisztelt hölgyek és urak !

Ezt a világot éljük. Ki lett tárgyalva az is, hogy Biszkuhoz fordultak Kiss büntetésének tompítása és új pályára állítása végett. Idézek véleményt:
"Hesz Mihály, németországi fogorvos pár évvel ezelőtt adott interjújából tudjuk, hogy Biszku Béla a Gyarmati család régi barátja volt. A magyar sajtó meg mostanában alaposan körülírta, hogy az a szemérmesen meg nem nevezett, olimpiai úszó-bajnoknő a hatvanas évek elején csak a Kádárnál, vagy Biszku Bélánál próbálkozhatott eséllyel büntetés-enyhítést kieszközölni egy köztörvényes elítélt számára. Nem nehéz kiókumlálni, hogy Kiss Lászlót ugyanúgy Biszku Béla segítségével hozhatták ki a sittről, ahogy - Hesz Mihály szerint - Hesz Mihály fogorvost is Biszku segítségével üldözték el az országból, miután a felesége megszülte tőle a reménybeli olimpiai bajnok unokát.

Székely Éva 89 éves létére is valószínűleg elég pontosan érzékeli, hogy pillanatnyilag, amikor Kiss Lászlót próbálja a mostanra kialakultnál valamivel előnyösebb megvilágításba helyezni, nem alkalmas a légkör azzal a régi ismeretséggel dicsekedni. Ezért se meg nem erősíti, se meg nem cáfolja, hogy ő hozta volna ki azt a "vagabund", "életet habzsoló" fiatalt (aki azonban akkoriban még egy olimpiai bajnokot se nevelt, hogy ezért elfogultságot lehessen érezni iránta) a nagyfai intézetből mondván: nem szeretne erről beszélni. "

Nem tudom az általam értelmes embernek tartott Csapó élt-e élveket habzsoló
vagabund életet, de a poharas mutatványa után megutáltam, ugyanis nem fogta le a kezét három erősebb szutyok ember.

http://24.hu/sport/palyan-kivul/2016/04/10/csapo-gabor-egy-poharral-mutogatta-el-a-nemi-eroszakot/

civilhuszár írta...

Na ugye !

http://24.hu/sport/palyan-kivul/2016/04/10/elhatarolodik-csapo-gabortol-a-sport-tv/

Unknown írta...

Kedves Anikó!

Csak most jutottam oda, hogy reagáljak egy mellékszálra - az edzői módszerekről.
Tapasztalataim szerint minden ember-állat érti a szexuális célzást, utalást tartalmazó beszédet, szöveget. Ám ha Homéroszt vagy Vörödmartyt citál az edző, akkor a nebuló szája tátva marad és bele is fullad a vízbe.
Ecce homo.

rookie írta...

Milyen sok a magát törvény felett állónak tartó ember ír itt! Tudniillik, egy államban azért van büntető törvény, hogy rögzítsék, egy bűncselekmény büntetése mi.
Az, és nem több. Sőt. Törvény tartalmazza azt is, hogy mit NEM lehet a kirótt büntetésen túl tenni a adott személlyel. Ennek betartása is erkölcsi kötelesség.

Az itt höbörgőknek ezalatt eszükbe se jut, hogy törvénysértők. Azt hiszik valamiféle erkölcsi piedesztálon állnak, pedig csak a ostobaságukat bizonyítják. S mivel az erkölcshöz nem, így a joghoz sem értenek.

A nők érvelésén sokat ront a körülöttünk élő milliónyi pénzértnő Európa-szerte. Őértük kellene e nagy vehemenciával küzdeni. Vagy a házasságon belüli nemi erőszakkal. Az lenne az igazi vadászterület.

mavtelep írta...

Tamás Rédey
Én még tovább megyek : arra rávenni egy gyereket -úszót, tornászt, korcsolyázót és balett táncost - hogy napi 4-6 órában FOLYAMATOSAN erején felül teljesítsen, csak kaszárnya módszerekkel lehet !
Ez alatt nem kell feltétlenül káromkodást, fizikai erőszakot érteni, lehetséges olyan lelki bántalmazás, ami 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoz.
Bár KL 50 éves edzői pályafutása alatt ilyesmikből nem lett sajtóhír, pedig akik most tele pofával ordítoznak, megóvhatták volna gyermekeiket a szevedéstől.
Szervusztok, jó estét!

mavtelep írta...

rookie
Ahogy én látom, az erkölcs bajnokai úgy tépik szét KL-t mint a dögkeselyük, ennyit az emberi tisztességről.
Viszont soha nem tapasztaltam ilyen hisztériát,amikor a bántalmazásba belehalt nőkről hallunk.
Ha jól tudom a stat.adatot , hetenként EGY nő veszti így az életet.

Unknown írta...

Szervusz mavtelep!

Amint írtam, a vulgarizmus az mellékes téma (itt és most). Viszont - ha már szólítottál - leírom a százegynéhány bejegyzés kapcsán a szomorú következtetésem.
Néhányan minimális természettudományos (biológiai) ismeretek híján oktatják a klubot. Sajnos, ebből a szempontból a hölgyeknél az előny. Talán ez is megérne egy misét.?

Kibic 37 írta...

Tudom ajánlani:
http://parameter.sk/mit-jelent-kiss-laszlo-bukasa
Benne van az egész mai magyar társadalom keresztmetszete.

PuPu írta...

Kellett nekem új poszt, csak gyüjtöm itten a parazsat a fejemre...
:O)))))))))))))))))))))))))

civilhuszár írta...

Csak hogy napra kész legyen a poszt. :-)

http://hvg.hu/itthon/20160411_kiss_laszlo_partibadobas_nemi_eroszak_vadirat_amnesztiarendelet#rss

rookie írta...

kibic
köszi a linket.
Három dolog:
1. "... több mint fél évszázadon át sikerült az őt tisztelő és minden szavát elhívő nyilvánosság elől légmentesen elzárnia egy olyan információt, amely kitudódva rögtön a szakma egyik sztárjának a bukásához vezetett."
Nem igaz. A korabeli sajtó tudósított róla. Miért hiszik ezek, hogy letöltött büntetése után beszélnie kellett volna róla? Ma is hatályos törvény teszi JOGÁVÁ, hogy ne tegye. Miért gondolják Székyék, hogy támadhatnak valakit, aki él törvényes jogával? Miféle jogértelmezés alapján szelektálhatnak ezek jog és jog között?
2. "A belé vetett bizalmat a magyar úszósport eredményei igazolták, olimpiai bajnokokat nevelt gyerekekből, kamaszokból, örömöt és dicsőséget szerzett a nemzetnek." Nem igaz! Ostoba torzítás, vagy tudatos hazugság, hiszen a "belé vetett bizalmat" (amelyet a társadalom nevében egyedül jogkövetkezményesen nyilatkozni feljogosított, eljáró bíróság vetett belé)a bűnismétlés elmaradása, az egyetlen jogos, a törvénnyel kiszabott büntetés céljának elérésével igazolta. Ő maga, és nem bajnok tanítványai. Vagyis 55 év alatt megtette a bűnök büntetésével kitűzhető társadalmi cél MAXIMUMÁT. Ezért jár teljes emberi tönkretétele? Nem valamiféle elismerést kellene kreálni az ilyen emberek számára?
Súlyos félreértelmezés zajlik, melyben az (is) a félelmetes, hogy szociológia-tudósok, ÉS rovatvezetők viszik a zászlaját.
3. Széky sportolómúltját a nullával azonosítom. Nagyon hasonlít a liberális társadalom formáláshoz: jogot formálni olyasmi szabályozásához, amiről személyes tapasztalatuk nincs, vagy alig van.

Nekik nem számítanak a tények. Esélyegyenlőségről képesek beszélni, anélkül, hogy rájöjjenek: pont Kiss esélyegyenlőséghez való jogát vonják el, hiszen a XX. század legnagyobb magyar bűnözőinek törvényei által biztosított megjavulási eséllyel(amely ma is érvényes) élt jól Kiss László. Zavaros fejű doktrinerek, akik csak az a fontos, hogy saját elméleteiket érvényesülését próbálják meg érvényesíteni. A kisslászlók meg le vannak szórva

civilhuszár írta...

A MAGYAR VILÁG SZATÍRJAI EGYESÜLNEK ! :-)

http://24.hu/sport/palyan-kivul/2016/04/11/a-szexualis-zaklatassal-vadolt-masszor-kiall-kiss-laszlo-mellett/

NewTiborc írta...

rookie!
Végre egy értelmes mértéktartó reális vélemény.

NewTiborc írta...

Napok óta nem tudok aludni. Kinek a lánya lehetett az áldozat?
Mivel éltem akkoriban, nyugodtabban aludnék és lehet, hogy megértenék egyet s mást.

lin írta...

rooki és a többiek: miközben zsinórban kérdőjelezitek meg, hogy megtörtént-e az erőszak egyáltalán, honnan is tudnátok, nem voltatok ott, de azért inkább gondoljátok, hogy a lány volt a hibás, "megb*atta magát", mondja egyikőtök, Putifárné effektus, mondja másikótok, eközben azt evidenciának tekintitek, hogy a bizalmat megszolgálta, a bűnismétlés elmaradt. Honnan tudjátok ilyen biztosan?

PuPu írta...

Kedves lin, itten a beszélgetésben résztvevők spekulálgatnak, megpróbálnak megvizsgálni minden lehetséges változatot - ez nem baj.
A baj az, hogy ti annak is kétségbe vonjátok az ismereteit, aki lehet, hogy az ajtófélfán verte a taktust - lásd Aczél Endre esetét, aki akkor és ott élt közöttük.
Az áldozatot sajnáljuk, de nem kell szentet faragni belőle, és nem kellene talán a szüzességét sem visszaadni, viszont ha már beszélünk róla - én nem - akkor illene megvizsgálni az ő szerepét is.
Csak egyenlő mércével, ugye.
:O)))

Boros Iván írta...

Szájjal is lehet pupuzni, de most már öblögessél, mert büdös a lehelleted !

PuPu írta...

Kedves Iván, felettébb színvonalas és vicces komment volt, de bizonyára eltévedtél - magas ez neked, mint libának a farzseb, talán próbálkozz másfelé.
Ez persze csak tanács...
:O)))

Goldner Ibolya írta...

Jó zavarba kerültem, a hölgy megszólalása után. Minden együttérzésem az Övé, minden megvetésem az erőszaktevőé. A zavarom oka a jogállam melletti kiállásom (röviden az ügynek Kiss László életében, jogállamban nem lett volna szabad kipattannia. Főleg úgy nem, ahogy történt. Itt az áldozatnak volt csak és kizárólag joga, hogy saját "élményét", fájdalmát a köz elé hozza.
Amitől nekem egyre rosszabb a szájízem az az újabb és újabb esetek? rágalmak? utándobálása. Sajnos mi már itt M.o.-n sok sok hasonló népnemzeti licselést éltünk meg. Voltak, amikről utóbb kiderült az alaptalan vádaskodás. Nem azt mondom, hogy Kiss László nem követett el más nőkkel szemben is hasonlókat. Csupán bizonytalan vagyok tényleg elkövetett-e? Amíg az állítások, találgatások nem bizonyítottak addig vegyes érzelmeim vannak újabb rágalmakkal szemben.

Engem az bizonytalanít el, hogy olyanok, akik közelről, hosszú évekig ismerték, működtek együtt Vele azoknak kimondottan jó véleményük van (volt az újabb autodaféig) Róla.

Azt méltatlannak tartom, hogy senki sem gondolkodik el azon miért is van. hogy földijei és a volt felesége is nagyon pozitívan nyilatkoztak Róla. Miért van az, hogy mindenféle felhívások ellenére nem akadt újabb sértett (ha netán már elhúnyt, akkor a családja), aki kiállna: engem is megerőszakoltak. De ahogy nézem a napi eseményeket nyilván elő fog kerülni még valaki. Így több, mint 50 év után feltétlenül hitelesnek lesz elfogadva.
Zárásul, ismétlem: nem Kiss Lászlót mentegetem, nem az erőszakot kicsinylem! Engem ez az egész folyamat, ami mindennél jobban irritál, undorít.